Épp nálam jártál.
Délelőtt illő volt kimenni a birtokra (Ibituba, ha valaki nem tudná), nosza beugrottunk a Sportage-be (főnöki putri), kissé szofisztikáltabb (hogy ez mit jelent??? egyáltalán, minek nekem külfődi szavakkal dobálózni, ha fogalmam nincs a jelentésükről?) mint a porolós Dácia.
Jobb, na, elég ennyi.
Hattyúként suhantunk a batmani új sztrádán (pár napja valahol errefelé a mennyekbe durrantottak néhány rendőrt a csúnyák), majd Bismilt elhagyva lefordultunk az északra vivő keskeny aszfaltcsíkra, mely szeszélyesen kanyargott a teljesen kopár, sárgás színezetű, többnyire tarlóval borított dombok között. Sem egy bokor, sem egy fa, csak villanyvezetékek oszlopai és néhány dervistáncot járó vibró:
Ez a fátlanság már 2004-ben is megragadta cizellált lelkem itt Törökorsszágban, és csavart egyet rajta.
Akkor egyszer kb. egy órát tekeregtünk a poros utakon, dombnak föl, vádinak le, hogy egy fa alatt költhessük el egyszerű kis ebédünket. Mert kell az a zöld, na!
Amikor végre a távolban feltűnt egy terebélyes és magányos fa, örömrivalgásba tört ki a Land Roverbe hegyelő csipet-csapat, de megérkezve rájöttünk: kár volt megtalálni.
Nyilván a világ összes birkája hasonlóképp gondolkodhatott mint mi - legfeljebb más megfontolásból -, mert annyi birkaszar volt az árnyékot adó lombok alatt, hogy az Alfa Centauri legtávolabbi csillagához vivő utat teljes szélességében ki
Persze ez azért kevés volt ahhoz, hogy elvegye a kedvem a szabadbanebédtől. Fogtam a nett plasztikcsomagot az egyenkajával, szétrugdostam a - tegyük hozzá csontszáraz - birkaszart úgy egy embernyi helyen a fa törzse mellett és letelepedtem.
A többiek nem követtek és nem hibáztattam őket: egyikük sem volt katona.
A birkapuput tulajdonképpen egyszerű nem figyelembe venni, hiszen az emberbe bedrótoztak egyfajta fotoshopot (ez tapasztalataim szerint hangokra is működik, pl. egyszerűen képtelenség meghallani azt, hogy "kész az ebéd", amikor játszom, vagy szerelek valami nagyon fontosat), hanem a kullancsok, pontosabban a tevekullancsok, na az már már más tészta. Majd fél centisek és baromi gyorsak. Jöttek minden irányból, én pedig mentem.
Ennyit a nőkről :)
Egy kicsi, pár házból egy mecsetből és rengeteg porból álló falun áthaladva (forróság, néptelen utcák, sem ember, sem állat) föltűnt a legmagasabb domb tetején a beéjz sztéjsön (magyarul refi), amelyet korábban már meglátogattunk. Persze most kissé odébb vitt az útunk, föl, északabbra, oda ahol a műszer állt.
A műszer is egy geofizikás szakszó, hivatalos nevén recorder, amelyet így magyarítottak a népművelők. Normális esetben ide fut be a terítés minden geofonjától a jel, de jelen mérés kábel nélküli technológiával történik, nincs tehát befutó jel a geofonoktól.
A nagy doboz a fotón nem "A" doboz (ami szintén geofizikás műszó egy komplex kis számítógépet rejtő dobozról, ami képes venni, szűrni, összegezni, továbbítani, hibát keresni és egyéb huncutságokra), az csak egy
A felvett adatokat a doboznak nevezett doboz tárolja, amiből a kombájnosok (harvesterek, előző blogbejegyzésben a ninja)) betakarítják a jeleket, ezzel ni (a bunkofon csak a méret szemléltetése miatt...), méghozzá B/T-on keresztül, szóval elég 15-20 méterre a közelébe menni:
A műszer jelen esetben (mivel ugye nincs geofon figyelés) egy nagyon egyszerű jószág, csak a vibrókat tudja úgy ahogy terelgetni, ezért aztán nem is kell bele sem egy kisebb falut árammal ellátó erőmű, sem adatrögzítők és egyéb elektronikák, egy sima PC megteszi és az egész cucc felfér egy Land Roverra.
Benne csücsül az észlelő (angol területen obszerver) és észlel. Vagyis többnyire unatkozik, egyedül van, a kutya nem szól hozzá, legfeljebb a vibrátor vezetők rádiózását hallja. Ezért aztán, amikor beérnek terepről, akkor vagy hallgatnak és csendben tesznek-vesznek, vagy folyamatosan karattyolnak bárkivel.
Bármiről.
Érthető.
Itt aztán lábak találkozóját rendeztük, mivel ez az a hely a terepen, ahol mindig lehet lejmolni forró kávét vagy hideg vizet. Persze tea is akad, tej, esetleg üdítő a hűtőben.
Aztán kiugrottam körbejárni a tartalék vibrót, amely épp két hátsó defektes kerekén csücsült. Hamarosan megérkezett a kamion és hozott neki szép új papucsokat, amit a vájbtekek (vibrátor technikusok) szépen a helyükre applikáltak. Könnyed papírmunka 40-50 fokban.
Hamarosan szaladt is a többiek után, amelyek serényen vibráltak, csak úgy rezgett/porzott alattuk a talaj.
A környéken kajtatva gabonakörök tűntek fel, szépen sorban. Persze a gabonát már learatták, de itt (még) égethetik a tarlót, a dobozok/geofonok/akksik nagyobb biztonságban vannak, ha körbetárcsázzák azokat. Megtették. El sem tudom képzelni milyen volt a traktoros feje műszak után.
Tehát az ott a távolban egy érzékelő vonal(receiver line)a sok közül.
Aztán megindultunk befelé, de azért egy pizzára, mármint helyi pizzára megálltunk. Ez egy nagyon vékony tésztájú, darált hússal megkent képződmény, salátát szór rá a lelkes fogyasztó, összetekeri mint egy palacsintát majd fal.
Négy-öt darab jelent egy adagot, jár hozzá saláta és valami öntet, meglehetősen finom, bár az olaszok mellett labdába nem rúg.
Aztán este lett, majd éjszaka, néha eldördült kint néhány lövés, szokásos, nyugodt nyári este, Diyarbakirban...
... és ez a hang(zás):
