Először a bajuszvonalon jelenik meg néhány verejtékcsepp, nem is kell hozzá sok, pár másodperc elég, miután kilépek a légkondis szobából. Mire végigmegyek a folyosón a két ajtó előtt (Andi and John szobái), balra fordulok és leballagok a lépcsőn, már a homlokom is hűteni próbál.
28.8°C, 51.6% páratartalom, 985.39hPa légnyomás - állandóan esőre áll, de az istennek nem jön, még nem, majd valamikor két hónap múlva kezdődik az esős évszak. Átvágok a kivilágított udvaron, kilépek a kapun, ahol a 96 éves öregúr megint az éjszakai portás. Szalutálunk egymásnak, tuti ő is katona volt, majd kezet rázunk. Erős a szorítása. Kék színű, merev fékes bringája a fal mellett vár rá, de egyelőre még csak 5:45 van.
A sötétségben elindulok a kínai villa felé, 166 lépés a műút mentén. Néha megvilágít egy-egy korai teherautó, minibusz, vagy egy amolyan háromkerekű izé, ami nagyon elterjedt errefelé és szinte mindenre használják. A falvakban személyszállítás eszköze, de azzal viszik a birkát, kecskét, faanyagot és minden vackot. Tegnap reggel egy hatalmas fémbódét igazított meg rajta a tulaj, jobbra, balra és hátra is kilógott vagy 2-2 métert, majd óvatosan, lépésben döcögött Tamale felé. Vártam kicsit hogy hátha, de nem borult föl, bár billegett rendesen. Valami furcsa kapcsolatuk lehet egyeseknek a fizikával, pedig ugye azt tanultuk hogy az törvények halmaza, nem csupán egy jó ötlet.
Balra be a földútra, pár száz méter a marha/kecske/birkakarám mellett a kínai főhadiszállásig, a kis bűzös csatorna mentén. Nem tudom mi lehet abban, nem tudom mióta erjedhet, de koromfekete és istentelenül büdös. Elképzelem, hogy valami nagy menekülés közepett bele kellene feküdni, de aztán elhessegetem a gondolatot.
Persze át lehetne vágni a parlagon is, a derékig érő fűben keskeny ösvény kanyarog kb. jó irányba, de fene tudja azt most megmondani, hogy szambázik-e ma a mamba, vagy nem szambázik, mert ma bamba. Jobb a békesség.
Meeting.
De előte ráhoztam a frászt Mr. Guo-ra a kínai vezetőgeodétára, épp jött volna kifelé, én mentem volna befelé, és ahogy nyitotta az ajtót, elugattam magam. Ahogy a torkomon kifért. Olyan jó németjuhászosan. Támadás előtt. Majd összeszarta magát, miközben egyszerre jajgatott, hátraugrott, valamint furcsa rúnákat (kínai írásjeleket?) rajzolt mindkét karjával a levegőbe.
Toolbox meeting, majd vissza a hotelmotelba, reggeli. Általában (mindig) a szokásosat kérjük, csak a frissen facsart gyümölcslé változik, arra nincsen hatásunk. Volt eddig mangó, ananász, dinnye és egyszer valami megfoghatatlan íz.
Aztán felnyergeljük a Land Cruisert és első látogatásom teszem leendő lakhelyemen, a táborban, amit base camp-nek ismer az úri (szeizmikás) közönség. Emellett nem ritka a Fly camp sem, ami nem legyek táborát jelenti, hanem egyfajta "repülő" tábort, egyik nap még itt van, a másikon pedig huss, 100km-rel odébb.
A jó öreg Toyota. Mondhat bárki bármit (pedig én is Land Rover fan vagyok), az egyik legjobb a terepen, minden szempontból.
Észak felé kanyarodtunk és kicsit kattogtattam a telefont, főleg a termesz várak tetszettek:
Fél óra múlva feltűnt a táborba vezető út, itt már közel voltunk a célhoz. Megjegyzendő, hogy Ghánában nem kilóméterben mérik a távolságot, hanem időben. Sokkal praktikusabb, az ember rögtön tudja azt, hogy mire készítse fel az ülőgumóit.
A kapun belül rend van, mondhatni katonás. Őrség, kijelölt helyek, meghatározott tennivalók, mindennek (és mindenkinek) meghatározott vezetője van, a hozzá tartozó emberekkel, akad itt autószerelő műhely és bútoros részleg, villanyszerelők, műszerészek, mosoda, pékség, kórház, vízmű, szennyvízfeldolgozás, több étterem, és a franc tudja mi nem. Egy kis önellátó város ennek a nagyjából 180 embernek. Nem kis logisztika, szükséges ahhoz, hogy mindenki mindennap egyen, aludjon, telefont töltsön, fürödjön, tiszta ruhát kapjon, takarítsanak, ágyneműt cseréljenek, autókat, gépeket javítsanak, hogy csak pár dolgot említsek. Arról nem beszélve, hogy emellett az igazi munka az terepen folyik, innen 20-50, vagy akár még több kilóméternyire.
Amibe a parkolóból érkezve először belefutunk, az az elég hülyén hangzó "utazási" menedzsment, amely összekapcsolódik a műholdas nyomkövető irodával és ők együtt tudják mindig pontosan melyik járművel ki hol tartózkodik épp (balra a mobil kórház is látható).
Már minden megérkezett a méréshez, kábelek, geofonok, mocsári geofonok, vibrátorok, műszerkocsi, fúrók és a kisegítő berendezések, folyik a helyi erők betanítása a speciális, csak a szeizmikára jellemző munkákra (mint pl. a geofon telepítés, hibaelhárítás a vonalon, vibrátor kezelők betanítása, stb.). Itt épp a műszer (bocsánat A műszer) kalibrálása folyik, mellette a folyók átlövésére használt mikrohullámú rendszer antennái is kivehetők (nem megyünk bele krokodilos folyóba).
Ebből a nézetből látszik a baobab, vagy majomkenyérfa is, amely a tábor kerítésén belül található:
Meglestem közelebbről is, egyelőre alszik, majd az esős évszak beköszöntekor életre kel.
Itt pedig az egyik vibró (más néven money maker) látható a hétből, firnyákos szerkezet, valamikor korábban, talán afganisztáni posztban írtam róla bővebben:
A többiekre várva bekapcsoltam a garminom és lementettem a bokám helyét. Elvetemültebbek kiolvashatják és UTM-re állítva a gugliörsz koordinátáit (30-as zóna) megleshetik a helyet :)
Persze nem mindenki punnyad a táborban, a geodéták már két hete tűzik a vonalakat, vagyis megjelölik a geofonok, illetve a vibrópontok (plusz robbantópontok) helyét a terepen, árkon-bokron egyenesen haladva.
Vissza a hotelba kis ezmegazra, pihenőre, jelentés írásra. Később a vacsi a kínai villában ejtődött meg, bbq formájában, melyhez serital is járt. Azám! (Hazám :))
Most pedig silencium:
