Hey Douglas Adams, we feel you!
Merugye akár így is kezdhettem volna, ha már egyszer utazunk.
Arthur...
Dubai.
Számtalanszor megjártam már, azon túl pedig (vagy abba is beleértve), 3 évig itt volt az irodánk és innen pattogtunk Baszrába, Erbilbe, Bagramba, vagy épp Iszlamabadba, esetleg Muscat volt a cél.
Emlékszem a legelső utamra -ki ne emlékezne ilyesmire-, 2003-ban repültünk Pakisztánba, hogy aztán a törzsi területeken, Wazarisztán környékén kóbászoljunk, kaptatva hegyekre fel, csusszanva völgyekbe le. Egyszer még helyi hacukába is beöltöztünk, mert a biztonsági főnök attól tartott, hogy 9/11 tiszteletére majd jól megtámogatnak minket a tenoristák.
Mit volt mit tenni, magunkra húztuk a hálóinget és a derékban kb. 2m bő hálónadrágot (ügyes madzag szépen összehúzta a derekunkon, szóval nem esett le szaladás közben sem) és úgy parádéztunk. Meg kell adni, baromi kényelmes öltözet, ráadásul a kis hegyi falvakban is jobban elfogadtak minket.
Itt épp egy ilyen falu vezetőjével partyzunk szürcsölve a kecsketejjel megfejelt finom teát, középen a kölcsönbe kapott AK, a baloldalon a sofőröm. A tárgyalás célja az volt, hogy ne nagyon lőjjenek ránk, ha nem muszáj.
Akkor megálltunk Dubaiban egy teljes napra és elhatároztuk, hogy kicsit megismerjük. Elsősorban a tengerparti rész érdekelt minket, kivitettük magunkat taxival és uccu.
Az első feltűnő dolog számunkra az volt, hogy jó-jó, villák, meg pálmák, de baromi foróság vesz körül bennünket, a második pedig az, hogy nincsen járda. Ebből azonnal jött a következtetés: ki az a hétszarvú ökör, aki itt sétálna napközben, vagy akár éjszaka, miközben izzad mint az állat a magas páratartalmú levegőn, ráadásul látnivaló sem akad igazán?
Mármint rajtunk kívül?
Senki.
Taxik, buszok (a buszmegállók is), metró (na jó, földfeletti) minden légkondis, még az áruházak parkolóiban is nagy ventillátorok finoman permetelt vízzel szelelnek.
2012-ben repültem ide másodszor, annak már leírása is akad, átlagosnál jobban érdeklődők katt IDE.
Ugyanígy 2012 volt az az év, amikor sokat jártam itt, ha valaki van olyan elvetemült, keresgéljen az akkortájt íródott dolgok között, talán még fotókat is talál.
Szóval Dubai, megint.
Mára már van közvetlen járat, és nem csak a Wizz Air-re gondolok. Ferihegyre érve a busz már ott parkolt:
Elindultunk, örömmel konstatáltam, hogy két hazánkfia (hogy pontos legyek az egyik hazánklánya volt) is szolgált a járaton. Szokás szerint Emiratus gépen az előre néző kamerát szoktam figyelni, legalábbis a fel- és leszállás során, hát ha szólni kell a pilótáknak, hogyizé, teee... kicsit jobbra ha lehetne. Itt az info képernyő is látszik.
Megnéztem két és fél filmet, jött a szokásos kajacsomag, és már nyekkentünk is a 3-as terminál betonján.
A vízum, csomagok felvétele sima ügy volt, a shuttle busz viszont az orrunk előtt húzott el, mint megtudtam az ott toporgó sri lankai fiataltól, aki Colombóba utazott. Aztán azt is megtudtam, hogy másfél év után indul épp hazafelé meglátogatni a családját, de egyelőre ugyanabba a szállodába tartottunk*.
Reggel reggeli az átlagos etetőhelyen, megpakoltam istenesen a tányérom:
Felugrottam a szobámba, kutyultam egy kávét, lecsuktam a bőröndöm, aztán a hallban vártam a sofőröm, aki pontosan 8-kor érkezett, ahogy a könyvben írva vagyon. Mint kiderült, ő pakisztáni srác, és másfél órás útnak nézünk elébe, a szemerkélő esőben.
Imádom az esőt a sivatagban. Egyfajta nemistudomhogyanmondjam, de jó érzéssel tölt el, bár sok hasznot nem hajt ott: pillanatok alatt beissza a homok és volt nincs.
De akkor is: imádom azt az érzést, amit megmozgat bennem és imádok sétálni alatta, vagy csak állni és néha felfelé nézni. Nem is értem még itthon sem, látva a sok, esőben nyakát behúzva szaladó népeket. Mintha félni kellene ettől, ehhh!...
Elvégre egyfajta csodája ez a világnak, a csodákra pedig minden gyerek fogékony. Legalábbis én úgy gondolom...
Átvágtunk Dubain, a megszokott tornyok és daruk látványa számomra már nem izgató, de azért jöttek elő az emlékek, kiszúrtam az egyik sarkon a Tim Hortont (jahajj, az a Creamy Chocolate Chill!) az egyik sarkon, rácsodálkoztam erre a metró mellet épülő izére (jobbra tőle a piszkafa hegye is látszik):
Elkaptam a szálloda tetejét
és a reklámot
Aztán már az erőművek környékén gurultunk, irány Abu Dhabi, mert most ebben az emírségben vendégeskedünk majd pár hétig. Különben is, Dubai csak egy felfújt lufi, Abu Dhabi a szürke eminenciás, mint tudjuk. Sokan nem tudják.
Jó egy óra múlva lekanyarodtunk a hibátlan, majdhogynem nyílegyenesen futó többsávosról (négy oda, négy vissza) délnyugatra, ahol a tevére figyelmeztető jelzést komolyan kell venni.
A sivatagban rengeteg teve tenyésztő kis -hogy is mondjam- manufaktúra található, pár bódé, lakókocsi, generátor, egy kút, kerítések, itatók, árnyékot adó tetők és slussz. Elvégre a teve igénytelen, mint a Trabant.
Persze, mint megtudtam a teve versenyeken induló egyedek értéke több millió is lehet. Dollárban.
A zárt helyen tartott értékes tevék mellett rengetegen bóklásznak csak úgy, mindenféle felügyelet nélkül. Mi is magunk mögött hagytunk jó néhány, az út mellett sertepertélő csapatot:
Aztán balkanyar, és már ott is állt a két tábla, mutatva, hogy megérkeztünk.
A távolban számtalan lakókocsi, autó, tartály, vibrátor, antenna és egyéb kiszolgáló cucc mutatta, hogy bizony ez tényleg az ARGAS UAE 1-es kutatócsoportjának a lakóhelye, amely, meglepetésemre még a Google Maps-en is látható, elég ha rákeresünk a zöld feliratra:
Bepakoltam ... öö... ööö... szétpakoltam ahogy illik az irodaszobámban:
Megejtődött az első ebéd és bár konyhánk nincs -egy catering cég gondoskodik rólunk (jáj, nehogy balesetet szenvedjen az a drága autó)-, a menű tűrhető (értsd: extrahiperszuperződ, összevetve azzal a gasztronómiai Hiroshimával, amit a kínaiak elkövettek), szóval: jó lesz ez!
(Arról nem beszélve, hogy mint kiderült a kb. 400 munkásunk nagytöbbsége pakisztáni és indiai, az ő konyhájukról mindig lehet kis curryt organizálni).
Hinnye! A vacsora még pöpecebb néha, ugyanis péntekenként az egyik szaudi (ne feledjük, az ARGAS onnan származó cég) srác prezentálja a bbq szerűséget -ok miatt azt sem készíthetünk mi-, és épp halas cuccra esett a választás a nemzetiségi sátorban:
So far so good, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna angolul. Addig is, amíg megtanulja: zene! :)
*Most hallottam, hogy mi történt Colombóban :(
