Goodbye Prague, here we come Aabenraa!

Prágában, német rendszámú autóban, olasz zenét bömböltet (Felicita, de nem a skoda) két magyar menő csávó.
Mi ez, ha nem internacionálé?
Vagy valami olyasmi...

Megtankoltuk a villanyskodát, és úgy srévizavé megcéloztuk nagyjából Berlin felé az autópályát, amolyan: majd csak lesz valami, úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna alapon. Legalábbis oda terveztünk egy megállót.

De azért történt egy s más az elmúlt héten, ne fújja el a szél...

Először is... végrevégrevégre be/lescanneltük az utolsó poligont is, amikor már azt hittük, hogy sosem lesz vége, a város nem ereszt.
Az még hagyján, hogy hozzácsaptak vagy 3 napi munkát az autópályákkal és annak le/felhajtóival (naponta az átlag 80-120km helyett mentünk ezekért napi 300km-t), de még visszajött öt darab újra mérendő terület, mivel hibák léptek fel és a feldolgozás nem tudta lekezelni azokat.
Ugyanis ha a program, amely az adatrögzítésért felelős váratlanul kilép, hiába rögzítettünk mindent addig, nem volt lezárás, kalap szart ér az egész, nem hogy forintot, euróról pedig ne is beszéljünk.
Aztán persze az újraméréskor is elveszítettünk ugyanilyen okból egy napi munkát, majd az újra-újraméréskor is kilépett a piszok, ráadásul ahogy szokta, minden előzetes figyelmeztetés nélkül...
Már harmadikán le kellett volna innen lépnünk, már háromszor hosszabbítottuk a hotelt, most pedig 12-e volt, az utolsó(ra tervezett) nap.
Elvileg.
Szerencsére ekkor még csak egy órányi adat veszett, így aztán Gyuribácsihoz fordultunk segítségért és ezt hallgattuk, de veszettül, csak úgy ringott az Enyaq egy-egy taxi út (ez az, amikor nem mérünk) során:



Hogy Balázs hogyan találta ezt, arról nincs fogalmam, néha jobb az, ha nem tudunk dolgokat... :)

Szerencsére a nap többi részében egy hibaüzeneten kívül nem borzolta semmi az idegeinket, így aztán elkészülhetett ez a fotó, és ment az üzenet a főnökség felé, akik már napok óta innen Prágából is jól érezhetően tűkön ültek és csuklóig lerágták a körmüket: Prague has been done.

De ahhoz, hogy ez elkészülhessen, rengeteget kellett tenni dologügyileg.
Statik a parkban:

Aztán mértünk az állatkert környékén:

Mértünk megöregedett vadászgép környékén:

Mértünk a Moldva környékén:

Mértünk Veterán autók környékén:

A mértünkhöz itt épp Balázs tervez, én fényképez:

Mértünk borászat környékén:

Mértünk esőben:

(Ja, akkor nem mértünk, mert esett, mit esett: zuhogott, viszont Balázs bőrig ázott a pillanatok alatt ránkcsapó viharban, amíg felrakta az esővédő huzatot a scannerre és kamerákra.)

Mértünk furcsa házak között:

Egyszóval mértünk mindenütt, szinte bárhol jártunk Prágában, mindig elhangzott a következő: itt is mértünk Samuval, itt is mértünk Illéssel, és most már: itt is mértünk Joe bácsival!

Aztán a végső búcsú előtt este még egy eksztraszpájszi curry/masala vacsora a Masala étteremben:

És az indulás előtti kávé:

Aztán már a pályán, Németország felé:

Valamit nagyon ellenőriztek a fiúk, a mi berlini rendszámunk nem érdekelte őket:

Közeledünk...

Már látszik a táblákon is:

Ééééééés feltűnt a hotel:

A szobában a szokásos bekészítés (elsőre miért ne a koffeinmentes instát választottam volna, ment is ahova való):

Majd most lett, bár előtte még a früstük végén egy kávé a mai napra.

Ma pihi lesz Berlinben, holnap indulunk tovább...




Zene!