Ba-ku-ba

Koriander

Brájen közelebb hajolt hozzájuk.
– Ti vagytok a Koriandert utálók pártja?
– A jó édes anyád! – felelte Redzs.
– Mi?
– Méghogy Koriandert utálók pártja?! Mi a Koriandert Utálók Szövetsége vagyunk. Méghogy Koriandert utálók pártja... hö!
– Én is csatlakozhatnék? – kérdezte Brájen szorongva.
– Nem. Kopj le! – mondta Redzs.
– Nem akarok ilyet árulni. Ez csak egy meló. Ugyanúgy utálom a koriandert, mint bárki más.
– Sssss! – intette le Frenszisz és rémülten körülnézett.
– Ez biztos? – kérdezte fojtott hangon Judit.
– Ó, holtbiztos – bizonygatta Brájen –, régóta utálom a koriandert.
Redzs egy pillanat alatt döntött. Tulajdonképpen tetszett neki a fiú lelkesedése.
Elhatározta, hogy aláveti a mindent eldöntő, nagy próbának.
– Figyelj! – mondta jelentőségteljesen. – Ha csatlakozni akarsz a mozgalomhoz, tényleg utálnod kell a koriandert!
– Utálom – mondta Brájen.
Redzs úgy csapott le, mint a sas, amikor észreveszi áldozatát.
– Iiigen? És, mennyire?
– Nagyon! – felelte Brájen.
– Fel vagy véve – közölte a próba eredményét Redzs.


Pontosan így kezdődött a korianderes bejegyzés 2016. október 22-én, ami akkor egy szombati napra esett, és Bakunak a Hovsan (vagy Hövsan) nevű területén játszódott, egy kikötő közvetlen közelében.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Klikk ide!

Akkor napokba telt, mire rájöttem arra, hogy mitől lesz mindennek istentelen, mosószappanra emlékeztető íze.
Azóta tudom, hogy itt a szartól a repülőig mindenre szórnak koriandert, annak is a levelét. A maggal semmi bajom, imádom, de a levele...
Szóval felkészülten érkeztem, mégis beleszaladtam első napi ünnepi ebéd alkalmából a pofonba:

Bánatoskutyaképpel mondtam, hogy én azt aztán nem... és azonnal kaptam számomra finomat:

Hát nem szebb? És igazán akkor lesz tökéletes, ha még joghurttal is megvadítjuk... mert az úgy illik itt.
Ha ők mondják...

Mindenesetre a hús omlósan puha, a leves pedig talán hagymás, enyhén citromos beütéssel, de nagyon kellemes módon.
Nem kérdeztem meg a nevét, de tradicionális ételként emlegették a srácok, mellé pedig vagy tradicionálisan, vagy csak úgy, egy liter vodka járt.
Jégbe hűtve.
(Itt még csak felkészülünk)

Körbe.
A joghurt kellemesen kiegészítette az ízeket.
És megint.
Itt ugye a birka sem birka ízű, nincs az a nehéz faggyús kisugárzása, ha szabad így mondani.
Tyűha... és megint egy kör!
Hozzá kenyeret tunkoltunk.
Már én sem tudtam azt, hogy mennyinél tartunk.
Hogy az a rohadt üveg sosem fogy ki...
Azért, hogy súlya is legyen a dolognak, jött egy adag kebab, igazi birkából, súlyosan, zsírosan.

De résen voltam, engem nem csesztek át holmi burkolattal, belestem alá éééééééés: IGEN!
Ott lapultak a kis rohadékok:

De most már könnyedén, laza csuklóból hárítottam, velem nem csesztek ki!

A vég előtt még egy kis süti:

Aztán kávé. Helyett tea, mert itt az a menő.

Szerintem mindennek az az oka, hogy a tengerszint alatt vagyunk, vagy 20 méterrel.
Avagy: we all living in a yellow submarine...



Egy kis zene!
Bona.