Átreppentünk az Enyaq-kal északabbra kicsit, hasonló kisvárosba, mint Aabernaa, ez is a tengerparon húzódik, egy öböl mentén.
Nevezetességei többek között a "hullám" házak, az öböl felett átívelő impozáns híd, a megóvott régi épületek, a Fjordenhus, a fura szobrok, de ne rohanjunk előre.
A szálloda, amire rávetődtünk a bookingon keresgélés során, elragadó.
A welcome vízen ott találunk minden infót, bár UFO bácsi a recepción minden kérdésünkre válaszolt, sőt, megajándékozott minket egy zsúrkocsival (erről majd később).
Erre mondtam: ma dzsungelben alszunk!
Persze a reggeli sem rossz, itt épp a bevezetőnek megpakolt hidegtányérom tartalma (előtte ugye gyümi, utána valami meleg és a végén a desszert jött)
A mézes blokkot külön kiemelném, csodás!
Éééééés, már bele is rongyoltunk a szélmalomba, amely a Vejle fölé magasló dombon található:
Víziváros. Vagyis, vízparti város...
Itt van mindjárt a híd, illetve az öböl partján a hullámházak.
De lássuk a hajókat!
Azt tudtam, hogy pénteken meglátogatja a várost a Király Úr, de amikor a fotó készült, még nem is sejtettem, hogy ez az ő hajója, mert akkor még csak csütörtök volt. Ily nagy ravasz, ez a Shakespeare Williams, csak hogy Cseh Tomit is idézhessek.
Pedig de! Ők azok (valami netes hírportál fotója).
Aztán épp itt horgonyzott egy szépség is:
Az öbölben, a kikötő részeként épült meg a Fjordenhus, Vejle ikonikus épülete. A dán-izlandi művész, Olafur Eliasson és műterme új építési technikákat és műalkotásokat tervezett és mutat be egy olyan épületben, ahol a földszint nyilvánosan látogatható:
Pizzéria. Havenlynek olvásnám pedig dánul ez annyit tesz: kikötői menedék...
Beszaladtunk a belvárosba is, ami nem más, mint egy sétáló utca.
Az egyik kis terecskén érdekes szobrokat láthatunk, egy történet kerekedett bennem a látottak alapján.
Szóval apa vigyáz a pulyákra (Közben nagyon kell egyensúlyoznia, elvégre a lovak ritkán állnak két lábon, főleg nem másznak ép ésszel, meg ugye patákkal, egy sziklacsúcsra, alsógatya nélkül)...
... míg anya támaszkodik (De az is lehet, hogy vizet árul, így ő gondoskodik a családról, közben elmereng, vajon az emberének miért van patája, neki pedig miért nincs? Na jó, ő szárnyakat kapott...)...
... mindezt egy boldog pár figyeli (Bár az is elképzelhető, hogy épp a világ dolgain elmélkednek és akkor meg nem boldogok, ennek ellenére mosolyognak csak azért, hogy megzavarják az őket elemezgető emberkéket. Nem könnyű megfejteni a birkák gondolatait. Bár lehet, hogy nem is birkák.).
Persze biztosan magasztosabb a művész által megálmodott mondanivaló, de hát ez jött ki az én póriasan megrekedt, többnyire mindenféle fegyvereket, hadihajókat és nehézbombázókat vizionáló szintemen.
És a zsúrkocsi. Minden nap ezzel toltuk fel az eszcájgot a szobámba, mivel nem maradhatott a kocsiban annál az egyszerű oknál fogva, hogy legalább 10 olyan villany Skodát lehetne venni az árából, mint amivel szaladgálunk...
Elszaladt a pár nap, főleg azért, mert legalább hármat álltunk eső miatt. Azért itt is akadt sok lelkes fiatal (és nem annyira fiatal), akik a google street kocsijának néztek minket és mindenféle vicces, vagy annak képzelt pózokba vágták magukat. Egy apuka a 3-4 éves kislányát dobálta fel nagy lelkesen, de szerencsére mindig el is kapta. Vagy amikor egy autó követett minket (szigorúan tartottuk a 36km/órát), közben az anyósülésről mutogatott középső ujjat a tán dán legény.
Kissé lelohadt neki, amikor a lámpán mellénk álltak és megkérdezték: google street? Kaján vigyorral mondtuk, hogy nein, you fucked up, big time!
Aztán vonattal irány Copenhagen (gy.k. Koppenhága). A vejlei pályaudvar (na jó, összesen 4 sínes megállomás) tiszta, rendezett, a buditól a kis üzletig.
Az előrejelző, a piros vonal: ön itt áll. A vonat pedig majd ott fog állni (komoly 2 kocsis vicinális, pedig IC-nek füllentette magát).
Bevágtatott. Szerintetek késett? Elég a táblára és az órára pislantani...
Kényelmes, kulturált, tiszta.
Ráadásul megoldotta a taxiproblémám is: befutva a főpályaudvarra átvedlett helyi vicinálissá és indult a reptérre.
A kalauz bácsi bánatoskutya képemre tekintve - ugye a jegyem csak eddig szólt - legyintett és azt meondta, elviszem magát a reptérre. Úgy is lett!
Az ablakból még láttam a fosatós ringlist föl-le szaladgálni:
Aztán a következő reggel a szállodában, még üres a csatatér, én voltam az első felderítő:
Feltankolva irány a reptér, ami ilyen befelé nézve:
Ilyen pedig kifelé nézve:
Tetszett a kézipoggyász kocsi, ilyet Varsóban is prezentálnak. Legalább nem kell a vállamon cipelni a dögnehéz Alienware-t.
Egy rövid reppenés: norvégokkal Dániából haza (3 euró volt egy fanta, Göre Gábor szavait juttatva eszembe: ö.m.a.f. ), és végetért egy fejezet...
Az elkövetkezőkig: zene!
P.S.: Ha valakit a szökőkút és szoborcsoport igazán érdekel, itt írnak róluk: KLIKK és KLIKK.
