Kedvenc séfem kopog az ajtón, majd benyit és énekelve elzengi a szokásosat:
Jooooeeee.... breeeeakfaaaast...
És tényleg!
Alig végzünk, feldübörög a hajó főgépe és megcélozzuk a kikötő kijáratát:
Enyhe párában hagyjuk magunk mögött a félszigetet, rajta a világítótoronnyal:
És már a mérési területen, a radaron jól látszanak a hidrofonjaink bójái:
Vontatjuk a puskát, bőszen eregetünk:
Esteledik, 17:44 a fotó időbéjegzője:
Éjszaka sem állunk le, a kabinban istentelen a zaj (mint említettem, 73-75dB-t mértem, plusz a döndülések), bár mostanra hozzászoktam, azért addig maradok a fedélzeten, amíg bírok...
A reggel csodás, nyugodt a tenger:
A reggeli is csodás, mindig elámulok a sok finomságon, a séf megsúgja: nagyrészük házi...
Látogatónk is volt, a kapitány barátja ugrott be reggelizni, itt már megy a dógára.
Megint esteledik...
A vacsi. A tálban a pálcikás rákállat valami isteni szószban forgolódott korábban:
Ücsörgök kicsit a fiúkkal a navigációs kabinban, korai még a fekvés.
Éjszakai kávé...
Utána felmegyek a hídra, a kapitány angolja ugyan nyikorgós, sokáig nem használta. Mindig szabadkozik emiatt, de megértjük egymást.
A fedélzet hátsó részén dübörög a kompresszor, ez látja el sűrített levegővel az ágyúkat:
Reggel köd fogad, megcélozzuk a kikötőt.
Kissé felemelkedett a pára, de a kéményeket még takarja:
Utolsó ebéd a hajón, istenesre sikeredett a "gulash":
Még egy utolsó közös fotó a személyzettel, aztán már Pjotr és az elsőtiszt intenek búcsút a fedélzetről, ott parkol a "buszom", irány a reptér...
Megjöttem...
Ezzel megint végetért egy fejezet, legközelebb pedig sivatag, vagy hegyvidék lesz, ki tudja?
Én nem.
Vagyis: harmadik napja a tengeren.
Teremtsünk szárazföldet.
Jó, kössünk ki.
Persze sokkal prózaibb dolog miatt céloztuk meg a kikötőt: kezdtek megtellni a tartályok, mert ugye a Balti-tengeren az a szabály, hogy a parttól 12 mérföldre tilos beleüríteni a tengerbe.
Mit?
Mit, mit...
Hát azt is, többek között.
Bár üzemanyaggal és kajával (sör az nem is volt) bírtuk volna egy hétig akár így is, hogy gyakorlatilag akkor álltunk csak meg (a motorok persze nem), amikor a tengerbe engedtük az emlősöket figyelő hidrofonokat (népszerűbb nevén PAM kábelt) és az ágyúköteget.
Ez is de hülyén hangzik magyarul... gun array a becsületes neve, mivel négy pukkantyúból áll. Néha az angol sokkal egyszerűbben fejez ki valamit mint a magyar, nem véletlen, hogy '87-től angol nyelvű az óperenciás teng...öö... akarom mondani az operációs rendszer minden gépemen, legyen az PC, laptop, vagy telefon.
Aztán csak mentünk fel és alá, sőt, amikor éjszaka behalt az ágyúkon a pozíciójukat rögzítő GPS antenna, akkor sem álltunk meg. Bár mérni emiatt nem tudtunk, éjszaka tilos a beemelés, javítás, visszaengedés.
A szabál az szabál, még ha ostobának tűnik is: védi az embert.
Vagy valamit...
Igy aztán elhúztunk a határbójákon túlra, és egész éjszaka fel-le jártunk egy 4 km-es vonal mentén. Azért kellett elhagynunk a mérési területet, hogy ne kavarjunk be a telepített hidrofonokba, pontosabban a felszínen úszó bójáikba.
Korábban már begyűjtöttünk vagy négyet, bár az egyiknek csak a horgonyköteléből egy darabot és a horgonyát sikerült megmenteni. Valószínüleg a mi ágyút vontató kötelünk elvágta a rögzítő drótkötelet, és az adatkábelt.
A hidrofon valahol gubbaszt a tengerfenéken, a bója és rajta a nod (benne az adatokkal) ki tudja merre jár mostanra...
Persze azért a 75 decibeles dübörgés a főgép felől megmaradt a kabinomban, viszont a közel 20 másodpercenként érkező BANG! - amibe beleremegett minden belső szervem is - most elmaradt. Hallelujja!
Szerencsére eddig nem jött vihar sem, bár tegnap éjfél körül istenesen elkezdett táncolni a hajó, nem csak jobbra-balra dőlt, de ugyanakkor előre és hátra is billegett. Aztán fél óra múlva mindez hirtelen megszűnt. A kapitány szerint áramlat volt, csak az lehetett, vihar nem szűnik meg egy pillanat alatt.
Bár itt az árapály plusz/mínusz 25 centi körüli, de akkor is mozgatni kell azt a nagy vizet. A bóják koordinátáinak elmuzdulásaiból szépen látszik is, hogy kint a tengeren északkeletről tart délnyugat felé a nyílt vízen, majd nekiütközve a benyúló félszigetnek dél felé tart, a part pedig visszapofozza és újra északkelet az iránya.
És ugye ott a sziget is, ami pedig ekkor állja el az útját...
Ma, amikor hajnalban felébredtem, megintcsak dülöngéltünk, felerősödött a szél, persze csak 7-esre, és ugye 10-esig (pontosabban 10 méter/másodpercig) kint maradhatunk.
De ez már elég volt ahhoz, hogy figyelmeztessük magunkat: óvatosan a budira üléssel, mert könnyen alvázmosást kaphat a gyanútlan dolgozó. Ugye itt a hajón most csak azok tartózkodnak, akikre szükség van: a személyzet, az észlelő, geodéta, gun mechanikus. Ezt olyan hülyén lehetne fordítani, holott angolul egy tök egyszerűen értelmezhető dolog: gun-mechanic, vagy röviden guntech. Magyarul pedig, ha azt szeretnénk, hogy valaki értse, akkor a légágyúk szerelőjét mondanám, amire nézne mindenki, hogy az mi a nyű. Persze az is lehet, hogy csak én spirázom túl...
Tehát visszatérve a lényegre: ha egy hajón a budiból szörcsögés hallatszik, az oké, mert épp elviszi a vizet a dőlés, hanem amikor az abbamarad, jobb ha hátralépünk, mert olyan alvázmosást kaphatunk, ami a fogakból is kiveri a tömést.
Én szóltam!
Most este 8 van, túl a vacsorán, ami itt supper (az ebéd a dinner, logikus, nem?) és mindenki vigyorog, mert a capitano kiadta a parancsot, irány a kikötő!
Lement a nap...
A farvizünk éccaka:
Videjóval (ablakból, sötétben, vacak minőséggel, de haladunk!):
Szóval még 3 óra és megállunk...
Csend lesz...
Végigalszom az éjszakát...
És a holnap délelőttöt...
Legalábbis ez a terv!
Akár így is szólhatna a nóta, ha nem lányokról szólna ugye.
Emellett elképzelhetőnek tartom azt is, hogy nem minden lány angyal, mint ahogy ezt valószínüleg a dánokról is elmondhatjuk, szerencsémre olyannal nem találkoztam.
Inkább nyugisak.
Ez volt az első (és azóta is tartó) benyomásom róluk.
Aztán meg, beszélnek angolul. Mindegy, hogy üzletben, vagy utcán, esetleg a pusztában botlik beléjük az ember, mindegy, hogy fiatal, középkorú vagy idős: nemtől függetlenül lehet kérdezni és válaszolnak, emellett segítőkészek is.
Előzékenyek az utakon, és ha lelassítok és lehúzódok, mert bringás jön, vagy kutyát sétáltatnak, mosolyogva integetnek.
Persze nyilvánvaló, hogy ezek a saját tapasztalataim alapján generált szubjektív benyomások, de ha egyszer ez van körülöttem, akkor ez van körülöttem.
Segítőkészek, értik a humort, bár erről egyszer azt olvastam, hogy érdekes módon csak a külföldiekkel szemben segítőkészek.
Áruházak.
Legtöbb időt itt töltöttem munkaidőn kívül, főleg a Rema1000, Netto, Bilka és Lidl voltak azok, ahova zsákmányszerzési céllal betértünk. A nálunk is szokásos elrendezés mindenütt, bő árukészlet. A szartól a repülőig mindent megvehetsz mondjuk a Bilkában, de ami megfogott, az a zöldségfélék, gyümölcsök és a készételek sora.
Nyilván otthon is akad az utóbbiból, ám itt egyrészt nem csak kész kajákba fut bele az ember gyanútlan gyereke, de fullban nyomják a kretént.
Hatalmas tálcákon kínálják a félkész(?) cuccot, berakod a sütőbe, 200 fok, 20 perc és kész a családi vacsi. Ráadásul dupla adagok, úgy tűnik, hogy a célcsoport a fiatal/középkorú, gyermektelen, napközben dolgozó réteg azok közül is a párok.
Akad itt rántott hal pürével, rántott szelet burgonyával, töltöttkáposzta szerűség, sültek és mifenék, mindegyikhez a köret mellé valami extra, ami lehet szósz, saláta, vagy párolt zöldség.
(Rajtuk a reklám, kettőt vegyél olcsóbbért)
Imádom.
Úgy tűnik a dánok is, mert később érkezve már csak leshetünk, mint a vett malac: le vannak rabolva a polcok...
Aztán Pl. itt van az általam csak ikeásnak (szereld össze magadnak) nevezett hamburger, ott van hozzá minden alkatrész a dobozban és nincs szükség csavarhúzóra.
És a végtermék:
Aztán egy kis vásárlás, pár napra:
Ami viszont feltűnt, nem mindenütt találok nagy választékot külföldi, számomra főzésügyileg fontos, pl. olasz dolgokból. Persze akad Barilla, csak nem azokban a változatos formákban: penne, spagetti, oszt egyed. Szerencsére paradicsom szószokból szép a választék, bár otthon nem ezekből készül az amatricana.
Érlelt sajtok: gran padano mindenütt akad, de pl. a pecorinora vadászni kellett. Extra szűz olívaolaj: egy féle, salátára, főzéshez, sütéshez.
Ellenben akad panchetta és guanchale, de pl. főtt, vagy nyers sonka csak a fritzektől.
Éttermek.
Mivel főleg tengeren voltam eddig és a hajó konyháján a séf kitett magáért, még a kikötőben parkoláskor sem támadt ingerenciám éttermezni.
Mostanában azonban sokszor rendeltem egy olasz étteremből ide az irodába, kissé kutyulják a dolgokat, de ízletes és hatalmas adagok érkeztek.
Ez pl. elvileg (nagyon elvileg) carbonara lenne:
Pár napja betértünk egy kis tengerpari helyre, bécsiszeletet rendeltem.
Bár nem tűnik nagynak, de bőven elégnek éreztem, imádtam, hogy ropogósra sütötték a kérgét (bár nem az otthoni megszokott panírból készült), vajpuha bolt a boci és a barnamártás istencsászárosra sikeredett.
Aznap a hely specialitásaaként sültszalonnát szolgáltak fel friss krumpledlival (most van itt a szezonja), az sem óvodás adag volt és a szósz - jahajj - ugyancsak isteni:
Mindent egybevetve azt mondanám, hogy nekem tetszik az ittlét, vidéken.
Gondolom Koppenhága, vagy a nagyobb városok már más tészta, de nekem ezt dobta a gép: egyed!
Legalábbis abból a szempontból, hogy "kiruccantam" egy másik hajóra, amelynek az a feladata, hogy a hidrofonokat az előre megadott pozícióba a tengerfenékre pottyantsa.
Ködös reggelre ébredtünk, lekaptam a hajónkat, míg a kocsira vártam, hogy átvigyen a másik kikötőbe.
(A hármas ablaksor mögött az étkezőnk, jobbra a kettő a konyha ablaka. A balra pislákoló fény a legénységi kabinból szűrődik ki.)
Kissé ködösre sikeredett ez a hely is, a távolban épp beszállnak a kompra, amely vagy a közeli szigetre tart, vagy a távolabbira. Esetleg útba ejti a közelebbit.
A hadihajó...
Esetleg harci hajó, mert ma (is) keményen nekirontunk a munka frontjának és bízunk abban, hogy nem bevert orral térünk majd vissza.
Első pillantásra nem tudtam megmondani melyik az eleje, mert mindkét végén egyformán lapos volt.
Később a kormánykerék helyzetéből kifilóztam, hogy merre lesz az előre.
Tehát a fotón a hátsó rész, magyarul tat, angol hajós nyelven a "stern" látható:
A hajó jobb oldalán (menetirány szerinti, vagyis a "starboard side") a rekeszek tárolták az anyagot, jelesül bójákat, nodokat, hidrofonokat, azok kábeleit és a bójarögzítő köteleket.
A piros henger a hidrofon, lapít a tenger fenekén és fülel minden rezdülésre, aztán felküldi kábelen a bójára applikált nodba, ha észlelt valamit, amely eltárolja azt.
Indulás előtt még felszaladtam a hídra, hogy meglessem a kormánykereket.
Íme:
Aztán feldübörögtek a motorok (az az egy) és megcéloztuk a kikötő kijáratát.
Visszanézve már bejárat (így változnak a dolgok, kedves tv néző gyerekek, bizony!):
Aztán már a nyílt tenger jött szembe velünk, olyan 10 csomós sebességgel
A srácok elkezdték összeszerelni a nodokat a bójákkal, és rájuk csatlakoztatták a hidrofon vezetékeket.
A nod egy firnyákos szerkezet, amíg fejen áll, vagy oldalt fekszik, rá sem hederít a világra.
Azonban amint függőleges helyzetbe kerül, bekapcsol, tesz-vesz, szorgoskodik, akár magára is lehet hagyni, elvileg majdnem két hónapig elvan étlen-szomjan, vagyis annélkül, hogy az akksiját tölteni kellene.
Közben rálestünk a már telepített nodokra, mivel egy adott rendszeren (LoRa, bár jelen esetben Hyper Q a becsületes neve) keresztül kommunikálni lehet velük, elküldik a státusz riportot és az alapján egyrészt látjuk hol vannak épp, másrészt tudjuk azt, hogy melyiknek van szüksége pelenkázásra, vagyis merül az akksija.
Teljes gőzzel a kutatási terület felé!
Folyik a nodok, bóják, hidrofonok összekapcsolása:
Itt már rákerült a horgony is a bója kötelére, annak lesz a feladata egyhelyben tartani a bóját (és vele együtt a hidrofont is ugye) az előre meghatározott pozícióban:
Touchdown! A cucc a vízben, bye bye bója:
A hajó haladásának monitorozása, a kidobási helyekkel. Leolvasható, hogy épp 70 centivel tér el a hajó a tervezett vonalhoz képest, ami kitűnő kormányosra utal.
Fel is mentem megnézni, persze ez egy kis hajó (kishajó), a kapitány a kormányos is.
Az egyik hasznos eszköz a radar, még ezen a bulldog forma hajón is megtalálható.
A hídról jól látszanak a bóják, persze távcsövön át még ennél is jobban.
Aztán végeztünk az utolsóval is, minden erőt a meghajtásra! A buldogpofa vidáman túrta a vizet.
Ez már újra a kikötő, szép, fából készült hajókkal, a háttérben levitézlett szélmalom.
Sikerült elkapnom egy a bázis felé tartó autónkat, így még időben visszajutottam az enyém kicsi hajóra, hogy ott legyek a vacsiasztalnál, ami ma ilyen volt:
