Prágában, német rendszámú autóban, olasz zenét bömböltet (Felicita, de nem a skoda) két magyar menő csávó.
Mi ez, ha nem internacionálé?
Vagy valami olyasmi...
Megtankoltuk a villanyskodát, és úgy srévizavé megcéloztuk nagyjából Berlin felé az autópályát, amolyan: majd csak lesz valami, úgy még soha nem volt, hogy valahogy ne lett volna alapon. Legalábbis oda terveztünk egy megállót.
De azért történt egy s más az elmúlt héten, ne fújja el a szél...
Először is... végrevégrevégre be/lescanneltük az utolsó poligont is, amikor már azt hittük, hogy sosem lesz vége, a város nem ereszt.
Az még hagyján, hogy hozzácsaptak vagy 3 napi munkát az autópályákkal és annak le/felhajtóival (naponta az átlag 80-120km helyett mentünk ezekért napi 300km-t), de még visszajött öt darab újra mérendő terület, mivel hibák léptek fel és a feldolgozás nem tudta lekezelni azokat.
Ugyanis ha a program, amely az adatrögzítésért felelős váratlanul kilép, hiába rögzítettünk mindent addig, nem volt lezárás, kalap szart ér az egész, nem hogy forintot, euróról pedig ne is beszéljünk.
Aztán persze az újraméréskor is elveszítettünk ugyanilyen okból egy napi munkát, majd az újra-újraméréskor is kilépett a piszok, ráadásul ahogy szokta, minden előzetes figyelmeztetés nélkül...
Már harmadikán le kellett volna innen lépnünk, már háromszor hosszabbítottuk a hotelt, most pedig 12-e volt, az utolsó(ra tervezett) nap.
Elvileg. Szerencsére ekkor még csak egy órányi adat veszett, így aztán Gyuribácsihoz fordultunk segítségért és ezt hallgattuk, de veszettül, csak úgy ringott az Enyaq egy-egy taxi út (ez az, amikor nem mérünk) során:
Hogy Balázs hogyan találta ezt, arról nincs fogalmam, néha jobb az, ha nem tudunk dolgokat... :)
Szerencsére a nap többi részében egy hibaüzeneten kívül nem borzolta semmi az idegeinket, így aztán elkészülhetett ez a fotó, és ment az üzenet a főnökség felé, akik már napok óta innen Prágából is jól érezhetően tűkön ültek és csuklóig lerágták a körmüket: Prague has been done.
De ahhoz, hogy ez elkészülhessen, rengeteget kellett tenni dologügyileg.
Statik a parkban:
Aztán mértünk az állatkert környékén:
Mértünk megöregedett vadászgép környékén:
Mértünk a Moldva környékén:
Mértünk Veterán autók környékén:
A mértünkhöz itt épp Balázs tervez, én fényképez:
Mértünk borászat környékén:
Mértünk esőben:
(Ja, akkor nem mértünk, mert esett, mit esett: zuhogott, viszont Balázs bőrig ázott a pillanatok alatt ránkcsapó viharban, amíg felrakta az esővédő huzatot a scannerre és kamerákra.)
Mértünk furcsa házak között:
Egyszóval mértünk mindenütt, szinte bárhol jártunk Prágában, mindig elhangzott a következő: itt is mértünk Samuval, itt is mértünk Illéssel, és most már: itt is mértünk Joe bácsival!
Aztán a végső búcsú előtt este még egy eksztraszpájszi curry/masala vacsora a Masala étteremben:
És az indulás előtti kávé:
Aztán már a pályán, Németország felé:
Valamit nagyon ellenőriztek a fiúk, a mi berlini rendszámunk nem érdekelte őket:
Közeledünk...
Már látszik a táblákon is:
Ééééééés feltűnt a hotel:
A szobában a szokásos bekészítés (elsőre miért ne a koffeinmentes instát választottam volna, ment is ahova való):
Majd most lett, bár előtte még a früstük végén egy kávé a mai napra.
... mondta Gnaeus Pompeius Magnus, mi pedig azt mondjuk: Navigatio necesse est.
Vagyis: - Jobbra, jobbra, egyenes, balra, vigyázz, gyalogos, következőnél kétszer jobbra, sebesség, balra...
Csak így lehet, legalábbis itt, Prága belvárosában. Vájtszeműek felfedezhetnek jópár ismert helyet, kettőt megjelöltem.
Az 1-es a Károly-híd, a 2-es az Óváros tér.
Többek között ezen a környéken jártuk be az utcákat, miközben a kocsi tetején kapaszkodó szkennerek letapogattak mindent, hozzájuk csapva a felettük ágaskodó kamerák rögzítette fotókat. Persze minket igazán a fák érdekeltek, illetve felmértük azokat a helyeket, ahova fákat lehetne majd telepíteni.
Ehhez a legmodernebb, komplex technológiát használjuk, melynek részei a két lézerszkenner fej, a nagyfelbontású kamerák (6 darab), a GPS vevő, valamint az adatokat fogadó, tároló központi egység.
Mindezek egy villanyautóba vannak beszuszakolva, illetve egy részük annak tetőcsomagtartóján helyezkedik el mérés közben, így aztán nem csak a jobbra-balrákra kell ügyelni, hanem a fentmiazördög található dolgokra is, úgymint pl. vezetékek, faágak, vízköpők, erkélyek, alagutak és kisangyalok.
Itt pl. csak 1 centin múlt az, hogy ne férjünk át, emiatt azonban barominagyot kellett kerülnünk.
Egyirányú utcában.
Visszafelé ugye...
Hogy képben legyünk kissé, lássuk egy átlagos napunkat
Reggeli a szállodában, avagy kleines Frühstück, hogy cseh (vagy ez német?) tudásom csillogtassam. Csak kis gyümi, apetájzer, main curse és desszert/kávé:
Jöhet az autó és felszerelés ellenőrzése, szigorúan cseklisztről (írd: check list), akkor nem felejtődhet ki semmi!
Villanyautó, halk, csendes, húz mint az állat, de nem fingja tele a levegőt, a motortérben csak egy pók lakik:
Indulunk a töltőhelyre, reggeliznie kell a jószágnak is. Ilyenkor még lájtos a forgalom ezen a részen, de a várost átszelő 6 sávos befelé jövő része már csak araszol.
Amíg töltődik a kocsi, felszereljük a felszerelni valót.
Aztán énekeljük: Mögöttünk dél, irány észak, Itt mennek a tengerészak!
Zene!
Ja, még nem!
Munka van!
Persze a zene sem kizárt, de most ideje van annak a fent már jelzett dolognak:
- Jobbra, jobbra, egyenes, balra, vigyázz, gyalogos, nem üssük el, következőnél kétszer jobbra, sebesség, mérünk, balra, nabasszameg, útlezárás, megtudunk itt fordulni, kiadta, innen taxi...
Követjük a felmérendő poligonokat, tanulom a trükköket Illéstől, aki nagy tapasztalattal rendelkezik, bejárta Nyugat-Európa országait, sőt Szingapúrban és Ausztráliában is okította a népeket.
Aztán néha megállunk pár percre, lezárni a mérést és újabb projectet kezdeni, mert az ördög nem alszik itt sem, egy-egy váratlanul felbukkanó hiba akár el is meszelheti az addig beszkennelt terület adatait, jobb a békesség.
Gyors ebéd egy mekiben, majd újra: - Mérünk, egyenes, hosszan, Doors jó lesz?, mehet, ITT jobbos, aztán bal, bal, jobb, hoppá, behajtani tilos, villamossín, látod a villamost? tiszta, u turn, egyenes, taxi, innen mérünk, sebesség, Omega, Gyöngyhajú lány...
Aztán elérjük a napszög határt, amitől kezdve már nem igazán lesznek jók a fotók, keresünk egy jó helyet a záráshoz (rekettyés, enyhén lejtő kavicsos ösvénnyel, kis patak...) és irány a hotel.
Melynek saját söre is megtalálható a lobbyban ágaskodó apparátban (majdhogynem sörözői áron):
Persze autentikusan Švejk lenne ő (Akinek akasztófát rendelt a sors, az nem fullad vízbe), és ki ne olvasta volna a történeteit akkor, amikor még olvastak az emberek?
Mármint könyveket.
Vagy itt élt íróként pl. Hrabal (A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom), filmesként Menzel (Ami a hibáimat illeti, azok javíthatatlanok), hogy ne menjünk messzire.
És ne feledjük a sört sem (Az nem beszél...).
De addig még eltelt kis idő, mire első este le tudtunk ülni a fiúkkal egy-egy (értsd kettő-kettő) hideg korsóra Prága Óvárosi terének egyik mellékutcájában található söröldéjében.
Előzmények.
Vonat.
Mi baj lehet?
Csak annyi, hogy még pénteken kisiklott a szlovákoknál egy tehervonat, és vasutas tempóban folyt a helyreállítás. Tehát késve. Szombatra ígérték, amiből vasárnap lett, aztán hétfő délután.
Az én hikari expresszem viszont délelőtt indult a Nyugatiból, tehát buszozni fogunk a szlovák határtól, naccerű!
A fentiek után meg sem lepődtem azon, hogy termeskocsi helyett fülkésben ültem egy szlovák párral, valamint három szótlannal. Előbbiekkel jól elbeszélgettünk, utóbbiakkal nem. A folyosón közben, gyakorlatilag az elindulás pillanatától kezdve, istentelen tömeg próbálta magát helyre tenni, meglehetősen kevés sikerrel.
Ugyanis mindkét irányból jöttek, hatalmas pakkokkal, plusz a mi ajtónk előtt toporgott egy török/paki/vagy hasonló útlevelű fószer, aki a csomagjain kívül egy összehajtogatott elektromos minibringát, vagy üléses órisárollert cipelt ráadásként, méginkább blokkolva az egyébként is keskeny folyosót. (Később ilyen szerkezeteket láttam aztán száguldozni Prágában, egyfajta tökönrúgott pózban görnyedtek rajta a tulaj férfiemberek, hátukon nagy ételszállító dobozokkal.)
Végül egy termetes ír hölgy vágta szét a gordiuszi csomót, elunva az egyhelyben tökölődést: a szemből érkezőket beparancsolta a fülkékbe, és teljes menetfelszerelésben megkezdte az előrenyomulást.
Miután a baloldal elvonult jobbra, a fülkékből előszivárgott a jobboldal és elvonult balra.
Kivéve a mi emberünket, aki megszeretvén a helyet, leült valamelyik csomagjára úgy, hogy a háta belógott a fülkébe, így nem tudtuk becsukni az ajtót a légkondi legnagyobb örömére.
Mert az nem működött, így aztán kihúzhatta magát, mondván: hát nem mindegy?
Aztán Stúrovóban (helyesen Štúrovo) átnyergeltünk buszokra. A sok rövideszűből álló tömeg megrohamozta a kijáratnál tömegesen sárgálló tömegközlekedési eszközöket. Én szétnézve kissé távolabb két pöpec panorámabuszt láttam parkolni, a sofőr bácsik bőszen integettek, naná, hogy arra vettem az irányt.
Csomag alulra, Joe bácsi felülre, némmá, megyen a légkondi is, ez az élet, Babolcsai néni!
20 perc tekerés után hoppá! A kukoricaföldekkel körülvett poros parkoló mögött, a semmi közepén ácsorgott a szerelvény, hegyibe! Amolyan várostromszerűen rohamozott a nép, tökön paszulyon át.
Arra gondoltam, hogy egy beszáguldó vonat micsoda trancsírozást végezne, mert a sok tökkelütött mind a telefont nyomkodta, csoda, hogy nem hasaltak el a síneken.
(Jelzem, az ott egy ökörfarkkóró a jobb szélen)
Pedig a kocsik számozása itt is megvolt, szóval a helyjegyek működtek, ráadásul itt már tényleg termes kocsikat prezentált a České dráhy (imádom ezt a nyelvet).
Elindultunk, fél óra késést prognosztizálva.
Angol kölkök kavartak kissé a helyekkel: akinek volt helyjegye, az leült valami szabad helyre, a foglalt helyükre pedig beültek a csapatból. Úgy tűnt, hogy nem mindenkinek van helyjegye, érdekes szitu olyan vonaton, amelyre az kötelező...
A határozott kalauznéni aztán rendet rakott, akit kellett felugrasztott, akit kellett leültetett, ezek után már csak egy csapat ácsorgott az ajtóban, folyton kinyitva azt, így aztán ha lett volna légkondi, az sem ért volna sokat.
De nem volt.
Vagy volt, csak nem működött, bár az ugye épp olyan, mintha nem volna...
Az összes felső bukóablak kinyitódott, ennek eredményeképp a forróság betódult, elszabadult vitorlaként csattogtatva a függönyöket.
Így érkeztünk Brnoba (persze addig eltelt vagy 3 óra, ezalatt likvidáltam az összes szendvicsem és vizem).
Ott aztán ücsörögtünk, vártunk, izzadtunk, amikor azt hallottam a hangosbemondón, hogy épp azt javasolják, hogy az EC 276 Metropolitanról jobb lenne átszállni a fene tudja hányasra.
Ha eddig kibírtam, kibírom ezután is, gondoltam, és ügyet sem vetettem a hangokra, mígnem a helyiek hirtelen meglódultak, mivel ekkor már dűlőre jutott a hangosbemondó. Most már nem javasolta, hanem felszólított az átszállásra, mert nem működik a légkondi.
Ennek már fele sem tréfa, rájöttem, hogy ez bizony nem megy tovább, futás, le az aluljáróba, fel az aluljáróból, épp az utolsó kocsihoz értem, mögötte ott állt a mozdony. Csak ugye ellenkező irányban, de az épp leugró fehéringes megnyugtatott, ez megy Prágába, így feldobtam magam, átjutottam a biciklitárolón és lehuppantam az első szabad ülésre.
Ez a szerelvény Grazból jött és Prágába tartott, de ha zongorázni tudnám a különbséget, koncerttermeket töltenék meg.
Kényelmes ülés, lehajtható asztal, hálós tároló, fej feletti világítás, mint a repülőkön és: működő légkondi!
Az étkezőkocsi felhozatala QR kóddal beolvasható, a menüben a bélszínt felfedezve felcsillant a szemem, de annyira azért nem tudott felizgatni, hogy elcsattogjak a legelső kocsiig, ahol az etetőhely felállítódott.
A sofőr tolta neki, szerintem ilyen gyorsan vonattal még nem kavartam. Ha ennyivel megy a másodosztály, mennyivel mehet az első?
Innen már nem érdekes, egy óra 10 perces késéssel (mármint az eredeti vonathoz képest) becsattogtunk Prágába.
A csarnok impozáns, de szaladnom kellett, nem nézelődni:
Hát még ami alatta található...
Aztán aztán lett, a szállodánk csak egy ugrásnyira található a főpályaudvartól, ahol Illés és Balázs felkaroltak és lecsaptunk az Óváros tér egyik sereldéjére (fizetés kizárólag készpénzzel, megbízható széklábak, gyors elsősegély, hogy klasszikust idézzek).
A templomtól balra...
