Bolondokháza...

Most nem az esti 6 utáni folyamatosan gyűlő kérések okozta káosz keretbe foglalásáról van szó kéremszépen, az már teljesen megszokott, nem is lenne igazi ilyesmi nélkül a vacsora utáni nyugodt, békés emésztés. Vagy a reggeli kávé :)
Az ember próbál valamit intézni külföldről, ráadásul külföldre... Az ötlet szép, bár mondhatjuk úgy is hogy kötelező, no essünk neki az itteni vacak (lassú mint egy döglött elefánt) nettel.

Rosebud: London?
Avi: London.
Avi's Colleague: London?
Avi: Yes, London. You know: fish, chips, cup 'o tea, bad food, worse weather, Mary fucking Poppins... LONDON!

Az első és legfontosabb a repülőjegy. Nyilván fapados, franc költ arra a másfél órára hegyeket, amikor a bizniszt a turista osztálytól nem nagyon különbözteti meg más, mint az az 5 sor. Aszonták Rynair jobb, mert legalább a kézipoggyász ingyenes, ok, legyen az. Elsőre kidob egy csomó lehetőséget időpont ügyileg, kiválasztom a legmegfelelőbbet úgy oda, mint vissza.
Bankkártya. Ok, letudva, next.
Jön a szállás, ez már firnyákosabb, 60font egy éjszaka vagy 1000font. No és merre? Végre sikerül találni valami jófélét, jó helyen, moderate price, rendben. Mire ez a szar betölti az oldalt, sorry, túlléptem az öt percet, kezdjem előről a processt. Kezdem. Sajnáljuk, már nincs 4 főre szoba az adott hotelben, fuck! Újabb keresés, újabb találat, okéokéokéokéééé, sikerült! Akkor most a London Eye, de álljon meg a menet, a Warner Bros. studió tour is itt szerepel a bakancslistán, nehogy üssék egymást (bár van az a flexi ticket az ájra, szóval...). No mindegy, először mégiscsak a jegy a stúdió látogatásra. Sikerül! Jó az időpont, beférünk. Fizetésnél feljön a KundH ablak, azonosítás, elklikkelem, továbbmegy, gúúúúúd.
Közben az egyik lapon megnyílik a Rynair saját oldala (merugye több helyre is kerestem, csak lassúúúúúúúú a net), és még az ügyintézés extra 80 fontját nem számítva is olcsóbb náluk a jegy, faszarohagyatokmeg!
Ekkor email érkezik, nézzem meg a bankkártyám, mert nem tudták a szobafoglalást elfogadni, valami probléma miatt. Az okés hogy felugrott egy ablak a KundH szövegével, hogy végezzek valamiféle azonosításhoz szükséges dologgal, de azt nem tudom mégis hogyan képzelték, Irakból, szombaton... Pedig tovább ment...
Na jó, berakom a helyi simm helyére az otthonit, hopp, elkezd csörömpölni az S4 mint valami fékevesztett villamos, beszalad vagy 8 sms. Köztük az egyik, a Rynairtől: nem tudta leemelni az összeget. Mivan? Másik laptopot is bekapcsolom, abba belemegy Lui net stickje, nézem a kártyát a banknál, 200e forint vásárlási limit, a jegyek meg 250, pfff... felemelem ötszázra, azonnal él, kafa.
De ott a következő sms, a CITI furcsa aktivitást észlelt, korlátozta a kártyát, hívjam ezt a számot, anyád! Kezd összeomlani a buli, dejó... :)
Gyors telefon M-nek, ok, használjam az ő kátyáját, újra Warner Bros., most már rendben minden (hm, Maestro nem ellenőriz csak a VISA?), megvan, visszaigazolva, bár mind a négy voucheren ugyanaz a név szerepel, mivel egyet kérdeztek, ellenben szépen ott virít a szöveg alul: csak a fenti nevű blablabla veheti igénybe és nem átruházható, nem eladható, ésatöbbi silly apróbetűs baromság. Na ezt majd lerendezem én velük, fene az ostoba rendszerükbe!
Tanulva a repjegyből rákeresek a London Eye-ra, hoppá, van magyar oldal is, szimpla jegy semmi extra, több mitn 10 ezerért, hehe, adjátok el a hülyéknek, én már kiokosodtam :). EDF oldalon flexi (bármikor mehetünk a nap folyamán, 15 percet kell várni) négy főre 127 font. (A sima jegy 104 lett volna, így durván 10 ezerrel olcsóbb mint otthon megvenni:)) Megvan, elfogadva, papparappacsucsúúú, megy ez!
Befut Lui, vázolom a tényállást, azt mondja: ha úgysem fogadták el a repülőjegyet, vedd meg az olcsóbbat. Hm... igaz! Ekkor azonban újabb email: Rynair visszaigazolta hogy a jegyek okésak, lehet nyomtatni... pfff... no mindegy, végülis csak 60ezerrel volt drágább az olcsójegyetárulunk ügynökségnél mint a Rynair-nél... esmét tanultunk valamit, mosoly!
Maradt tehát a szálloda, ott is kicserélem a bankkártya adatokat, de nem jön visszajelzés, ez viszont most már baromira nem zavar mert
a/ nekik fontos hogy legyen vendégük
b/szállodát azt úgyis találunk
c/vagy a híd alatt alszunk, sejj! :)))

Ez+Az

Ma csak pár fotó, a szeizmikus geodézia szépségeiről :) Enjoy! (hogy az épp angolt tanulóknak is legyen valami feladat :))
(Van néhány zsákbamacsek is, úgy mint vibrátor és kábel és autó, de az is a szeizmika része. És az állatvilág is. Bezony! :))
(A fotók Columbia, Szomália, India, Algéria, Kurdisztán, Irak, Kanada területein készültek. Többnyire :))
(Ó, és ahogy látom, a fórum motor frankón elcseszi a képekek igazítását... éljenek a programozók!!! Kenyéren és vízen :))
(Kattintani kell, úgyis fullban jók csak, szóval semmi baj :))

A Szállító :)

Megérkezett Lui. Ahogy mesélte, a leszállás Erbilbe emlékezetes marad jó ideig. A homokvihar úgy dobálta a gépet f0l-le, jobbra-balra, hogy a nõk sikoltoztak, a gyerekek hánytak, az apák erre felugráltak hogy segítsenek, a stewardesek pedig folyamatosan kiabáltak hogy MINDENKI ÜLJÖN LE ÉS KÖSSE BE MAGÁT (akurvaéletbe!!!!). Lui arcán sem volt a mosoly õszinte :)
Szerencsére az utolsó 20 méteren csillapodott a szél és a pilóta letette a gépet. Volt öröm és nem spontán taps, hanem az az igazi, felszabadult, hűafrancbadebetojtamdemostmárjólvan féle :)

Nekem pedig megmenekült a Rákóczi paprikás (Pick) szalámim és a majonézes tormám :)
(És akkor még nem is említettem a sárrétudvari szőttest :))

Holnap pedig együtt rontunk ki, neki a hegynek :)
Most pedig: bedunyha! :)






P.s: és nekem is megjött a repülőjegyem végre, azám,
hazám! :)

44 fok árnyékban

Lassan minden szétolvad, szétfolyik, a kövek, a fák, a beton, a sátrak, a levegő, sőt a távoli hegyek is beleolvadnak ebbe az amorf masszába amit forróságból gyúr valami nagy, valami láthatatlan. Levegőt - suttogná József Attila - pedig ez itt a táborban még semmi, hiszen tudjuk hogy kint a hőségtől remegő hegyeken emberek dolgoznak rettenetes zajban, súlyos, lassan forgó felforrósodott vasakat emelgetnek. Kört alkotnak, úgy kapaszkodnak bele a fúrót tartó keretbe és vezényszóra felemelik a fejük fölé, egy pillanatra megállnak, majd egy újabb kiáltásra leejtik a fúrót, aztán lehajolnak, majd egyszerre nekifeszülve megint felemelik a fejük fölé és újra meg újra leejtik... felemelik... leejtik... Ezalatt a forgó fúrófejből sisteregve kicsapó sűrített levegő kavarta porviharban, pontosabban kőporviharban állnak, ezért mindenkin ott a védősisak, védőszemüveg, kesztyű és pormaszk. Eleinte csak 1-2m a fúrószár:

De hogy egyre lejjebb haladhassanak, mindig megtoldják, mígnem elérik a 10 méteres mélységet... mennyi is az? Három emelet? na annyit kell megemelni, nem egyszer:

Igazi hősök...

Persze addig még sokminden történik... például a helyszínre kell cipelni a felszerelést és ugye itt nem nagyon vannak utak. Aztán nem árt jobbra balra figyelni a kék jeleket, közöttük biztonságos:

Mert találunk néha figyelmeztető jeleket, erre is és arra is, például sziklára festve:

... vagy kitáblázva:

És emberek egymásra hajigált, fel nem robbant huncutságait:

De ne menjünk ennyire előre, haladjunk szépen, ahogy a csillag azégen, lássuk nagyjából mi is történik itt. Először is a terep: csodálatos, forró, veszélyekkel teli. Nem csak az aknamezők, a meredek csúszós oldalak, gyors folyású hegyi patakok, de kígyók, skorpiók is szép számmal élnek itt:

Persze ha nem ilyen lenne a vidék, akkor mindenki unatkozna, így azonban mivel minden nap emlékeztetnek a reggeli meetingeken a leselkedő veszélyekre, nem lankad a figyelem. N, akkor csapjunk bele a lecsóba (vagy fingjunk bele a nullás lisztbe), induljon a banzáj! :)
Az első csipet-csapat a terepen az aknakutatók, ők jelzik kék festékkel köveken, fákon, bokrokon, arra járó anyókákon az ellenőrzött részt, illik a sávon belül bócorogni:

Őket követik közvetlenül a geodéták, akik kitűzik a geofonpont (érzékelő helyek) és a robbantópont (rezgés keltő helyek) pozicióit a megrendelő (többnyire olajvállalat) adta koordinátákra, legfőképp preciziós GPS-t használva, de vannak területek ahova csak hagyományos (teodolit/távmérő/adatrögzítő alkotta munkaállomásokkal) módszerrel érdemes bevetődni :

Szépséges helyeken kóborolnak a fiúk. Persze meg kell jegyezni hogy sokszor 3-4km-t gyalogolnak csak azért, hogy 4-500m-t dolgozzanak, majd vissza kell baktatni a kocsikhoz:

A hegymászó srácok megjelölik azokat a helyeket, ahova csak ők mehetnek, "Red Zone" ezek becsületes neve. (Van sárga zóna is, oda az ő felügyeletükkel, az általuk kiképzett dolgozók mehetnek):

Ezalatt a kábelek, dobozok, geofonok, műszerkocsi még a táborban pihennek:

Miután a srácok kitűzték a pontokat (színes zászlókkal jelzik, kék a geofon, narancs a robbantó pont) megjelennek a kábeles népek és a fúrós brigádok. Mindenki jön megy, nyüzsög, szervezkedik, matat. Vannak helyek ahova a hegymászók segítenek eljuttatni a felszerelést:

Közben gyönyörködünk azért a tájban (itt épp Amedi egy másik látószögböl):

És virágok tarkítják a hegyoldalakat borító füvet:

Na és a hegymászóink :)

És megállunk ebédelni is:

És azután kötelező a tea :)

Aztán néha eső érkezik, de ez igazán csak tavasszal jellemző:

Aki készül rá... nem ázik meg. Nagyon :)

Néha belefutunk folyókba, vagy olyan helyekbe ahol nem lehet a kábelt lefektetni, ott jól jön a star warsban megismert lézerágyú :) Na jó, lézer link... ööö... laser kapcsolat... pfff... Lézeres adatkapcsolatot létesítő műszereszköz, na! :)

Aztán, ha minden lyuk elkészült, lefúrták, belepottyantották a robbanóanyagot, amikor minden geofon telepítve van és rákapcsolódik a törzskábelre, a kábelek összekapcsolva futnak a műszerkocsiba, na akkor megjelenik a karmester az észlelő, és vezényel: csend! Mindenki csendben marad, mert a geofonok a sétáló ember keltette zajt is érzékelik, akár 10m-ről is. Nem mozdul semmi, és feltűnik a shooter, vagyis a lövő. Rákapcsolja a lőgépet a lyukból kiálló gyutacsvezetékre, majd amikor jelenti hogy kész, a műszer egy speciálisan kódolt rádiójelet küldve felrobbantja a töltetet.

Az ekkor keletkező rezgések tovaszaladnak mint tóba dobott kőtől a hullámok, lefelé száguldanak a mélybe, majd amikor beleütköznek valamibe, doing, visszaverődnek. A geofonok elkapják azt a pillanatot amikor a felszínre érnek megint és küldik a műszerkocsi felé. Mind a 10km-en, merugye 5km balra, 5km jobbra a robbantóponttól az élő terítés (ó de szép szó :)), amelynek minden másfél méterén ott figyel egy geofon.
Nna, hát ezért volt ez az egész fölhajtás, millió verejtékcsepp, elhasznált üzemanyag, fogcsikorgató erőlködés, mosolygós esti zuhany alatt állás, a vacsora, és néha haza, a tábor felé tartva egy fagyi: