Ideje van egy találkozásnak,
egy pillanatnak,
egy érintésnek,
egy nyári zivatarnak,
egy beszélgetésnek,
egy hallgatásnak,
egy szerelemnek...
és a szeretetnek....
Persze úgyis elfújja mind.
2007. október 17., szerda
Így...
Éleslövészeten egyszer egy üteget irányítottam, 152mm-es ágyútarackok bújtak valahol 4-5km-re mögöttem az álcahálók alatt, én pedig a domb ellenkező lejtőjén, az "ellenségre" rálátva lapultam a figyelőponton. Jöttek az adatok: a távmérő katonától a céltávolság, a szögtávcsöves katonától az irány, függvénytábla, ballisztikai tábla, tűzvezető műszer, számoltam mint a güzü, mert csak öt percem volt az első lövés leadására. Aki tüzér volt, az tudja hogy minden kis szir-szar számít a kezdőelemek meghatározásához, mint például, hogy a gránát festett, vagy nem, hogy pillanat, vagy késleltetett gyújtós, hogy húzott acél, vagy öntött acél a teste, a hőmérséklet, a páratartalom, 200 méterenként felfelé kapaszkodva a szélsebesség és szélirány, meg a jó ég tudja mi nem.
Lassan összeállt a Litánia, amit beleénekel az ember a rádióba, a végén a TŰZ paranccsal, aztán vár. Műszerek a cél környékére tapadnak mert tuti nem találod el elsőre, de nem is kell, ha a céltávolság 10 százalékán belül vagy, akkor már kiváló. Érdekes dolog a hang... lassabb mint a lövedék... tehát az első arra utaló hang, hogy mögötted elküldték a gránátot, az a fejed felett elhúzó istentelen sebességgel forgó lövedék süvítése, amely attól függően ütemesen sziszeg vagy lüktetve suhog, hogy távolabbra, vagy közelebbre csapódik majd be.
Aztán a nyugodt, békés, mozdulatlan területen a cél körül valahol hirtelen felvillan egy rövid, vörösessárga izzó csokor, amit ugyanabban a pillanatban szétvágódó koromfekete füstfelhő vált fel, és miközben az lustán emelkedve tovaszáll, a katonák már küldik is a távolság és irány adatokat a becsapódás helyéről, -közben ideér a robbanás reccsenő döreje- felrakod a tűzvezető műszerre azokat, számolod a javítást -közben ideér hátulról a löveg alig hallható hangja-, és Új Litánia, TŰZ.
A belövés után -amit mindig az üteg legjobb, legpontosabb lövege hajt végre-, jöhet az a parancs, amely már mind a hat ágyúnak szól, és akkor aztán igazán megindul a forgalom a fejünk felett, záporoznak a gránátok a célra, és az eltűnik a fortyogó, kavargó, felvágódó füst és poroszlopok között, amelyben apró, rövid, gonosz villanások ugrálnak ide-oda.
A célom egy futóárok volt. Belövés után az első sorozatom telibe találta, mind a hat egyenként negyvenhárom kiló körüli repeszromboló gránát benne robbant.
A kiértékelésnél négyest kaptam, mert nem vettem bele a számításokba a tüzelőállás és a cél magassága közötti eltérést.
Hm... Akkor azt hittem, hogy elfelejtettem azt a kis értéket belevonni a számításokba... Most visszagondolva viszont azt mondom, hogy már akkor tudtam hogy nem kell alkalmazni azt a kis értéket, mert ha beleveszem, akkor nem találom el a célt elsőre.
Hát sose bánd azt, amit tettél, mert ha tudod, ha nem, annak oka volt...
Lassan összeállt a Litánia, amit beleénekel az ember a rádióba, a végén a TŰZ paranccsal, aztán vár. Műszerek a cél környékére tapadnak mert tuti nem találod el elsőre, de nem is kell, ha a céltávolság 10 százalékán belül vagy, akkor már kiváló. Érdekes dolog a hang... lassabb mint a lövedék... tehát az első arra utaló hang, hogy mögötted elküldték a gránátot, az a fejed felett elhúzó istentelen sebességgel forgó lövedék süvítése, amely attól függően ütemesen sziszeg vagy lüktetve suhog, hogy távolabbra, vagy közelebbre csapódik majd be.
Aztán a nyugodt, békés, mozdulatlan területen a cél körül valahol hirtelen felvillan egy rövid, vörösessárga izzó csokor, amit ugyanabban a pillanatban szétvágódó koromfekete füstfelhő vált fel, és miközben az lustán emelkedve tovaszáll, a katonák már küldik is a távolság és irány adatokat a becsapódás helyéről, -közben ideér a robbanás reccsenő döreje- felrakod a tűzvezető műszerre azokat, számolod a javítást -közben ideér hátulról a löveg alig hallható hangja-, és Új Litánia, TŰZ.
A belövés után -amit mindig az üteg legjobb, legpontosabb lövege hajt végre-, jöhet az a parancs, amely már mind a hat ágyúnak szól, és akkor aztán igazán megindul a forgalom a fejünk felett, záporoznak a gránátok a célra, és az eltűnik a fortyogó, kavargó, felvágódó füst és poroszlopok között, amelyben apró, rövid, gonosz villanások ugrálnak ide-oda.
A célom egy futóárok volt. Belövés után az első sorozatom telibe találta, mind a hat egyenként negyvenhárom kiló körüli repeszromboló gránát benne robbant.
A kiértékelésnél négyest kaptam, mert nem vettem bele a számításokba a tüzelőállás és a cél magassága közötti eltérést.
Hm... Akkor azt hittem, hogy elfelejtettem azt a kis értéket belevonni a számításokba... Most visszagondolva viszont azt mondom, hogy már akkor tudtam hogy nem kell alkalmazni azt a kis értéket, mert ha beleveszem, akkor nem találom el a célt elsőre.
Hát sose bánd azt, amit tettél, mert ha tudod, ha nem, annak oka volt...
Nyersen
most hát itt vagy megint
azt mondod, szabad akarsz lenni újra
hát ki vagyok én, hogy visszatartsalak
csak úgy jó különben is, ha úgy játszol, ahogy szeretnél
de nagyon gondosan figyelj
figyeld nagyon gondosan...
magányod hangjait...
mintha a szívdobbanásaid figyelnéd...
mert
az őrületbe kergethet...
ha állandóan arra gondolsz
mi volt a tiéd
mit veszítesz
hogy mi az, ami a tiéd volt
és mi az, amit ebből elveszítesz most
csak akkor dörög, ha villámlik
a játszótársak csak addig szeretnek, amíg a játék tart
hát figyelj
mert jönnek és mennek, vég nélkül
amikor az eső majd tisztára mosdat
meg fogod érteni
most hát itt vagyok megint
látom a jövőt
de megtartom magamnak
egyedül én utazom körbe az álmaid és
van olyan álmod amitől megszabadulnál?
a magányosság álmai például...
mint a szívdobbanás...
őrületbe kergethetnek...
ha állandóan arra gondolsz
hogy mi volt a tiéd,
mit veszítesz,
hogy mi az, ami a tiéd volt
és mi az, amit ebből elveszítesz most
azt mondod, szabad akarsz lenni újra
hát ki vagyok én, hogy visszatartsalak
csak úgy jó különben is, ha úgy játszol, ahogy szeretnél
de nagyon gondosan figyelj
figyeld nagyon gondosan...
magányod hangjait...
mintha a szívdobbanásaid figyelnéd...
mert
az őrületbe kergethet...
ha állandóan arra gondolsz
mi volt a tiéd
mit veszítesz
hogy mi az, ami a tiéd volt
és mi az, amit ebből elveszítesz most
csak akkor dörög, ha villámlik
a játszótársak csak addig szeretnek, amíg a játék tart
hát figyelj
mert jönnek és mennek, vég nélkül
amikor az eső majd tisztára mosdat
meg fogod érteni
most hát itt vagyok megint
látom a jövőt
de megtartom magamnak
egyedül én utazom körbe az álmaid és
van olyan álmod amitől megszabadulnál?
a magányosság álmai például...
mint a szívdobbanás...
őrületbe kergethetnek...
ha állandóan arra gondolsz
hogy mi volt a tiéd,
mit veszítesz,
hogy mi az, ami a tiéd volt
és mi az, amit ebből elveszítesz most
Pillanat
Megint kedvenc fúrómesteremmel ebédeltem, aki olyan magas mint én, ellenben fele olyan átmérőjű, viszont 1.3-szer idősebb.
Csak sültkrumplit és salátát pakoltam a tányéromra, jó lesz az megsózva, borsozva, az öregúr viszont megbuggyantotta rendesen valami főtt tésztával, spagetti szósszal, lasagnával, amire aztán sült bárányt halmozott, de láttam ott fokhagyma gerezdeket is, meg a csoda tudja még mit nem, de mindegy is, engem csak a barihusi kötött le. Olyan puhára sütötték, hogy a fél centi vastag szeletek szétomlottak, szétestek, kis négyzet formákra, ezzel még az ő két foga is megbirkózik.
Rámoltam lassan befelé a hasábokat, pusztítottam a salátát, közben szemeztem az egyik kis kockával, valahol a halom bal szélén, közel a csúcshoz, mert a gazda még visszaballagott a salátákhoz.
Arra gondoltam, hogy ettől a pici hústól csak nem lesz baja a francos fogyókúrámnak, amellett olyan guszta, szinte kínálta magát, szóval eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha lecsórnám onnan, fel sem tűnne, olyan apró darabka.
Még javában birkózott bennem egymással Mr. Pro és Ms. Contra, amikor visszért fúrómesterünk, szinte meg sem állt az asztalnál, lépés közben letette a salátáját, és indult tovább a hűtő felé a spéci festékmaró szószáért, de ahogy elengedte a salátás edényt, azzal a mozdulattal fel is kapta a húsomat, AZ ÉN HÚSOMAT, bedobta a szájába, és... és... és... de miért pont AZT?!
Francba a gondolatátvitellel! :D
Zene!
Csak sültkrumplit és salátát pakoltam a tányéromra, jó lesz az megsózva, borsozva, az öregúr viszont megbuggyantotta rendesen valami főtt tésztával, spagetti szósszal, lasagnával, amire aztán sült bárányt halmozott, de láttam ott fokhagyma gerezdeket is, meg a csoda tudja még mit nem, de mindegy is, engem csak a barihusi kötött le. Olyan puhára sütötték, hogy a fél centi vastag szeletek szétomlottak, szétestek, kis négyzet formákra, ezzel még az ő két foga is megbirkózik.
Rámoltam lassan befelé a hasábokat, pusztítottam a salátát, közben szemeztem az egyik kis kockával, valahol a halom bal szélén, közel a csúcshoz, mert a gazda még visszaballagott a salátákhoz.
Arra gondoltam, hogy ettől a pici hústól csak nem lesz baja a francos fogyókúrámnak, amellett olyan guszta, szinte kínálta magát, szóval eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha lecsórnám onnan, fel sem tűnne, olyan apró darabka.
Még javában birkózott bennem egymással Mr. Pro és Ms. Contra, amikor visszért fúrómesterünk, szinte meg sem állt az asztalnál, lépés közben letette a salátáját, és indult tovább a hűtő felé a spéci festékmaró szószáért, de ahogy elengedte a salátás edényt, azzal a mozdulattal fel is kapta a húsomat, AZ ÉN HÚSOMAT, bedobta a szájába, és... és... és... de miért pont AZT?!
Francba a gondolatátvitellel! :D
Zene!
2007. október 12., péntek
Pillanatnyi
Az ágy fölötti lámpa ég. Kis neoncső, kevés fény.
Műanyag redőny a most sötét ablakon-
Valahol balra mögötte a távolban dübörög a generátorunk.
A laptop képernyőjének fénye.
6280-as, kikapcsolva, itt nincs térerő. Na és holnap nem kell ébresztő, ma ért véget a Ramadan, holnap hétkor reggeli, nyolckor ima, mi csak azután jövünk.
Vezetékek, kábelek, egy headset, drótnélküli egér, fal mellett headandshoulders, Craig által itt hagyott SPF 30+ sunscreen lotion, Arko arcbalzsam, fekete CK deo, 5-6 egymásra dobált DVD, fényképezőgép.
Jobbra lent pár Wolverine bakancs, benne holnapra a frissen mosostt fehér gyapjú zokni.
Dzseki a falra akasztott fogason, alatta a Wranglerem, majd hat hét múlva kell csak, de a szekrényben nincs hely. "Nincsen számodra hely" dúdolom.
Mögöttem az ajtó, eső kopogása hallatszik onnan.
Eső esik, eső - furcsa szó ez itt:
eső hull a sivatagra.
És én alszom.
Műanyag redőny a most sötét ablakon-
Valahol balra mögötte a távolban dübörög a generátorunk.
A laptop képernyőjének fénye.
6280-as, kikapcsolva, itt nincs térerő. Na és holnap nem kell ébresztő, ma ért véget a Ramadan, holnap hétkor reggeli, nyolckor ima, mi csak azután jövünk.
Vezetékek, kábelek, egy headset, drótnélküli egér, fal mellett headandshoulders, Craig által itt hagyott SPF 30+ sunscreen lotion, Arko arcbalzsam, fekete CK deo, 5-6 egymásra dobált DVD, fényképezőgép.
Jobbra lent pár Wolverine bakancs, benne holnapra a frissen mosostt fehér gyapjú zokni.
Dzseki a falra akasztott fogason, alatta a Wranglerem, majd hat hét múlva kell csak, de a szekrényben nincs hely. "Nincsen számodra hely" dúdolom.
Mögöttem az ajtó, eső kopogása hallatszik onnan.
Eső esik, eső - furcsa szó ez itt:
eső hull a sivatagra.
És én alszom.
2007. október 11., csütörtök
Röviden
Most jelent meg a faliújságon: Líbiában az egyik csoportot éjjel meglepte a vihar, a szél erőssége meghaladta a 11-est a Beaufort skálán.
Hogy ez mit jelent? A 12 méter hosszú, és 4.5 tonnás lakókonténert 72 méterre görgette.
Az éppen alvó négy ember közül egynek csengettek...
(A halál köztünk jár, szemmel kell tartani...)
Hogy ez mit jelent? A 12 méter hosszú, és 4.5 tonnás lakókonténert 72 méterre görgette.
Az éppen alvó négy ember közül egynek csengettek...
(A halál köztünk jár, szemmel kell tartani...)
2007. október 10., szerda
Hogy el ne fújja mind...
Persze, hiába minden, elfújja úgyis... avagy: minden hiábavalóság, mint tudjuk Heller óta.
Ferihegyen belecsöppentem egy csomó angol főiskolás közé, jó volt látni, - a fenét volt jó látni, inkább amolyan szomorédes volt látni azt, hogy ezek a srácok/lányok mennyire felszabadultak, mennyire mások, mint otthon a mieink...
Aztán meg ott volt a meglepi: meleg kaja a MALEV gépen, bár ez ugye MALEV/BA szóval lehet hogy az ánglusok beszóltak, de mindegy is, kafa volt a szárított bagolyszarral töltött szendvicsek után egy kis melegített akármi.
Danol kijött értem a reptérre, és iszkiri West Sussex vörös téglás imádom házai között a motelba, ahol már várt Tyler Coloradoból (pólóján: Ne bízz olyanban, aki 14000 láb alatt él), és meglátogattuk a következő sarkon a pubot, majd a kofta soron isteni csirkemell hamburgert flamóztunk.
A vietnámi kisvendéglő, és valami pizzéria közé szorult a talponállós, csirkére és bárányra specializálódott menhely, az üzletet hosszában egy üvegezett pult osztotta vásárló és kiszolgáló térfélre, ahol most két kiköpött Kabos tette a dolgát ügyesen, vörös göndör rövid hajjal.
Hol az idősebbet, hol a fiatalabbat figyeltem, ahogy pirultak a zsemléink, sült a bárány, meg csirke kebab a faszénen, sercegett a sültkrumpli a fritőzben. Néha bejött valaki és mindenféle akcentussal diskuráltak, tetszett.
Aztán megkaptuk a miénket, csípős szósszal naná, két dobozos kóla is került a hűtőből, és öt fontossal fizettem a háromnyolcvanért, az apró pedig maradt, mert ahogy Yossarian tette volna, én is beleszerettem a két kis vörösbe. (Neszeneked, kötözködj :)))
Később, este BBC1-en Palin gyerek éppen Budapesten járt :-)
Reggel a szokásos marhaság Gatwick Northon, fogkrém a kis zacskóba, cipő le, majd ajajj, nyitva volt a Dixon.
Megfogadtam pedig, hogy 100 fontnál ma tuti nem költök többet, de a francba, csak rábeszélődtem egy Olympus FE-300-ra (12Mpixel - wow! - három gyufásdoboznyi méretben), akkor pedig már 2GB is kell bele, na meg egy bőr tok, így 250-nel lett könnyebb a kártyám, aztán egy Royal Chivast kellett fölhajtanom Shakernek a ramadan végét megünnepelendő, de az árcimkéjét látva csak egy Regal lett belőle, és így belefért még a két jutányos Bayles is a szatyorba.
A JetAir-en a szokásos menű fogadott:
- hűtött fél literes ásványvíz és sajtos kréker a beszálláskor
- gyümölcskosár a felszállás alatt
- újságok, magazinok, Top gear lett a kiválasztott
- két pici Bayles jéggel
- film Next, Nicholas Cage, tőle bármi (na jó, majdnem bármi) jöhet
- menüből a marhásat választottam, de előétel töltött lazactekercs salátával, aztán utánégetőként joghurt, muffin, valami puding, csoki, sajt, vaj, jam, narancslé, kóla
- duty free cucc, na ez az új Farenheit 32-es nem valami nagy szám, a régi jobb
- két picike Bayles jéggel
És már ereszkedtünk is, alattunk a sivatag, egyre több és több fúrótorony, homokon kanyargó vezeték, olajos vízzel teli gödrök, rozsdásodó roncsok, aszfaltozott utak, forduló Hassi Messaoud fölött, és sima leszállás.
Vendégház, alvás, Vista basic upgrade Premiumra, etetés, alvás, kisgép, és már a sivatagban lépkedtünk a járó motorral ránk váró hófehér Land Cruiserek felé, majd a 60km a dűnék között, külső hőmérséklet most már csak 45 fok egy óra magasságában.
Hát eddig így...
Ferihegyen belecsöppentem egy csomó angol főiskolás közé, jó volt látni, - a fenét volt jó látni, inkább amolyan szomorédes volt látni azt, hogy ezek a srácok/lányok mennyire felszabadultak, mennyire mások, mint otthon a mieink...
Aztán meg ott volt a meglepi: meleg kaja a MALEV gépen, bár ez ugye MALEV/BA szóval lehet hogy az ánglusok beszóltak, de mindegy is, kafa volt a szárított bagolyszarral töltött szendvicsek után egy kis melegített akármi.
Danol kijött értem a reptérre, és iszkiri West Sussex vörös téglás imádom házai között a motelba, ahol már várt Tyler Coloradoból (pólóján: Ne bízz olyanban, aki 14000 láb alatt él), és meglátogattuk a következő sarkon a pubot, majd a kofta soron isteni csirkemell hamburgert flamóztunk.
A vietnámi kisvendéglő, és valami pizzéria közé szorult a talponállós, csirkére és bárányra specializálódott menhely, az üzletet hosszában egy üvegezett pult osztotta vásárló és kiszolgáló térfélre, ahol most két kiköpött Kabos tette a dolgát ügyesen, vörös göndör rövid hajjal.
Hol az idősebbet, hol a fiatalabbat figyeltem, ahogy pirultak a zsemléink, sült a bárány, meg csirke kebab a faszénen, sercegett a sültkrumpli a fritőzben. Néha bejött valaki és mindenféle akcentussal diskuráltak, tetszett.
Aztán megkaptuk a miénket, csípős szósszal naná, két dobozos kóla is került a hűtőből, és öt fontossal fizettem a háromnyolcvanért, az apró pedig maradt, mert ahogy Yossarian tette volna, én is beleszerettem a két kis vörösbe. (Neszeneked, kötözködj :)))
Később, este BBC1-en Palin gyerek éppen Budapesten járt :-)
Reggel a szokásos marhaság Gatwick Northon, fogkrém a kis zacskóba, cipő le, majd ajajj, nyitva volt a Dixon.
Megfogadtam pedig, hogy 100 fontnál ma tuti nem költök többet, de a francba, csak rábeszélődtem egy Olympus FE-300-ra (12Mpixel - wow! - három gyufásdoboznyi méretben), akkor pedig már 2GB is kell bele, na meg egy bőr tok, így 250-nel lett könnyebb a kártyám, aztán egy Royal Chivast kellett fölhajtanom Shakernek a ramadan végét megünnepelendő, de az árcimkéjét látva csak egy Regal lett belőle, és így belefért még a két jutányos Bayles is a szatyorba.
A JetAir-en a szokásos menű fogadott:
- hűtött fél literes ásványvíz és sajtos kréker a beszálláskor
- gyümölcskosár a felszállás alatt
- újságok, magazinok, Top gear lett a kiválasztott
- két pici Bayles jéggel
- film Next, Nicholas Cage, tőle bármi (na jó, majdnem bármi) jöhet
- menüből a marhásat választottam, de előétel töltött lazactekercs salátával, aztán utánégetőként joghurt, muffin, valami puding, csoki, sajt, vaj, jam, narancslé, kóla
- duty free cucc, na ez az új Farenheit 32-es nem valami nagy szám, a régi jobb
- két picike Bayles jéggel
És már ereszkedtünk is, alattunk a sivatag, egyre több és több fúrótorony, homokon kanyargó vezeték, olajos vízzel teli gödrök, rozsdásodó roncsok, aszfaltozott utak, forduló Hassi Messaoud fölött, és sima leszállás.
Vendégház, alvás, Vista basic upgrade Premiumra, etetés, alvás, kisgép, és már a sivatagban lépkedtünk a járó motorral ránk váró hófehér Land Cruiserek felé, majd a 60km a dűnék között, külső hőmérséklet most már csak 45 fok egy óra magasságában.
Hát eddig így...
2007. július 29., vasárnap
Yeats
I KNOW that I shall meet my fate
Somewhere among the clouds above;
Those that I fight I do not hate,
Those that I guard I do not love;
My country is Kiltartan Cross,
My countrymen Kiltartan's poor,
No likely end could bring them loss
Or leave them happier than before.
Nor law, nor duty bade me fight,
Nor public men, nor cheering crowds,
A lonely impulse of delight
Drove to this tummult in the clouds;
I balanced all, brought all to mind,
The years to come seemed waste of breath,
A waste of breath the years behind
In balance with this life, this death.
Somewhere among the clouds above;
Those that I fight I do not hate,
Those that I guard I do not love;
My country is Kiltartan Cross,
My countrymen Kiltartan's poor,
No likely end could bring them loss
Or leave them happier than before.
Nor law, nor duty bade me fight,
Nor public men, nor cheering crowds,
A lonely impulse of delight
Drove to this tummult in the clouds;
I balanced all, brought all to mind,
The years to come seemed waste of breath,
A waste of breath the years behind
In balance with this life, this death.
2007. június 30., szombat
right
Egyszer, valamikor régesrégesrégen írtam egy verset, de senki sem értette, csak néztek furcsán rám amikor elmondtam bárkinek is, hát fölhagytam azzal, hogy a hiábavalóság lehangoló szomorúsága mosolyogjon rám.
De most előkerült valahogy a feledés gondolatpolcainak félhomályos, halk csarnokából. Ott kallódót valahol a végtelenbe nyúló oszlopok véges során, valamelyik lélekpókháló fedte fiókban érintetlenül, tudtom nélküli ébredésre várva. Fogalmam sincs mi hívta elő, de nyilván megvolt rá a pontos, időben és térben meghatározott és megfelelő ok, amit hiába is kutatnánk, legjobb ha nem foglalkozunk vele, egyszerűen ide leírom. Olyan volt ez nekem valamikor, mint Exuperynek az ő nyitott és/vagy csukott óriáskígyója.
Az volt a címe, hogy: Igen.
És így szólt:
Nem
Érdekes lenne leülni valakivel szemben, aki esetleg valamikor írt egy olyan verset, amelynek címe az volt, hogy Nem és úgy szólt, hogy: Igen.
Biztosan szép, csillogó a szeme... csak olyan lehet...
De most előkerült valahogy a feledés gondolatpolcainak félhomályos, halk csarnokából. Ott kallódót valahol a végtelenbe nyúló oszlopok véges során, valamelyik lélekpókháló fedte fiókban érintetlenül, tudtom nélküli ébredésre várva. Fogalmam sincs mi hívta elő, de nyilván megvolt rá a pontos, időben és térben meghatározott és megfelelő ok, amit hiába is kutatnánk, legjobb ha nem foglalkozunk vele, egyszerűen ide leírom. Olyan volt ez nekem valamikor, mint Exuperynek az ő nyitott és/vagy csukott óriáskígyója.
Az volt a címe, hogy: Igen.
És így szólt:
Nem
Érdekes lenne leülni valakivel szemben, aki esetleg valamikor írt egy olyan verset, amelynek címe az volt, hogy Nem és úgy szólt, hogy: Igen.
Biztosan szép, csillogó a szeme... csak olyan lehet...
2007. június 28., csütörtök
gunkata
Amikor lőni kezdetem, egy lövés csak egy lövés volt: irányzék a célon, enyhe nyomás az elsütőbillentyűn, bang!
Aztán tanulni kezdtem a lövést, éveken át gyakoroltam... Hogyan kerülsz egy semmi máshoz nem fogható nyugodt állapotban, hogyan kontrollálod a légzésed, a gondolataid, az egész tested...
Kizársz mindent a világból, csak Te vagy, a Puska, és a Cél. Aztán már csak Te és a Cél.
Aztán már csak a Cél egyedül, valahol a távolban.
Aztán... semmi...
Minden lövés egy 21 másodperces meditáció...
Lenyugtatod magad, koncentrálsz, rengeteg időd van, pontosan 21 másodperc, hát nem kell kapkodni, lelassítod a szívverésed, figyelsz a lélegzetedre, kalkulálod a ritmusát, hogyan mozgatja a tested, a vállad, a kezed, abban van a fegyver, amellyel eggyé válsz, most a szíved ritmusára emelkedik, süllyed... És eljön a tizenötödik másodperc, leállítottad a szíved, leállítottad a lélegzeted, szemed a célon, és az agyad kiadja a parancsot az ujjadnak, enyhe nyomás az elsütőbillentyűn, érzed az első út végét, és ekkor megáll az idő...
A végtelen kérdezi most, készen állsz?
Most még visszafordulhatsz, most még...
Most még a tiéd minden...
A döntés...
Aztán tanulni kezdtem a lövést, éveken át gyakoroltam... Hogyan kerülsz egy semmi máshoz nem fogható nyugodt állapotban, hogyan kontrollálod a légzésed, a gondolataid, az egész tested...
Kizársz mindent a világból, csak Te vagy, a Puska, és a Cél. Aztán már csak Te és a Cél.
Aztán már csak a Cél egyedül, valahol a távolban.
Aztán... semmi...
Minden lövés egy 21 másodperces meditáció...
Lenyugtatod magad, koncentrálsz, rengeteg időd van, pontosan 21 másodperc, hát nem kell kapkodni, lelassítod a szívverésed, figyelsz a lélegzetedre, kalkulálod a ritmusát, hogyan mozgatja a tested, a vállad, a kezed, abban van a fegyver, amellyel eggyé válsz, most a szíved ritmusára emelkedik, süllyed... És eljön a tizenötödik másodperc, leállítottad a szíved, leállítottad a lélegzeted, szemed a célon, és az agyad kiadja a parancsot az ujjadnak, enyhe nyomás az elsütőbillentyűn, érzed az első út végét, és ekkor megáll az idő...
A végtelen kérdezi most, készen állsz?
Most még visszafordulhatsz, most még...
Most még a tiéd minden...
A döntés...
Egy dal, egy szó a szélben, kedves...
Megnyugvás
és
BANG!
Megnyugvás
és
BANG!
Most, hogy már mindent tudok, egy lövés újra csak egy lövés megint...
Lassan, tűnődve
Néha lehívok egy villámot, megállítom a talajtól pár centire, aztán körbejárom, majd belenyomom a kezem a plazmába, és nézem, ahogy hol eltűnnek, hol előbukkannak a karom, a tenyerem, széttárt ujjaim a véletlenszerűen kavargó kékesfehéren vibráló ködszerű anyagban... Minden hiába...
csak csillagpor...
ahogy hátralépek az is lepereg...
Néha szeretném tudni, mi az a fájdalom...
csak csillagpor...
ahogy hátralépek az is lepereg...
Néha szeretném tudni, mi az a fájdalom...
Játszani is engedd
Van az úgy, hogy az ember felül egy homokdomb tetejére, és csak hajigálja a feje fölé két kézzel a homokot, felnéz, bele a visszahulló sárgás felhőbe, de egy homokszem sem érinti, mert elkapja a szél, és tovaviszi.
Olyan rohadt jó játszani a természettel néha... olyasmi ez, mint este a pattogó tábortűzbe bámulni...
fogva tart...
messzire visz...
végtelen messzire szállunk,
pedig 1 centit sem kell mozdulnunk hogy megtaláljuk önmagunk, mégis, ha egyszer rászánjuk magunkat, akkor az lesz a leghosszabb utazás életünk során.
Nem mondom, hogy könnyű lesz, és sokan nem is érnek el odáig,
de érdemes nekivágni,
mert veszíteni nem lehet,
csak nyerni...
Olyan rohadt jó játszani a természettel néha... olyasmi ez, mint este a pattogó tábortűzbe bámulni...
fogva tart...
messzire visz...
végtelen messzire szállunk,
pedig 1 centit sem kell mozdulnunk hogy megtaláljuk önmagunk, mégis, ha egyszer rászánjuk magunkat, akkor az lesz a leghosszabb utazás életünk során.
Nem mondom, hogy könnyű lesz, és sokan nem is érnek el odáig,
de érdemes nekivágni,
mert veszíteni nem lehet,
csak nyerni...
Éberség
A fájdalom nem azért van, hogy szomorúvá tegyen, ne feledd.
Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel.
Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled.
Magányosságod sírásában ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj!
És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik.
Ez az a pont, ahol az emberek mindig eltévednek... A fájdalom csak azért van, hogy éberebbé tegyen - mert az emberek csak akkor válnak éberré, amikor a nyílhegy mélyen a szívükbe hasít, és megsebzi őket. Egyébként nem ébrednek fel.
Amikor az élet könnyű, kényelmes és zökkenőmentes, akkor kit érdekel? Akkor ki törődik az éberséggel? Amikor a barátod meghal, az egy lehetőség. Amikor a szerelmed elhagy... azok a sötét éjszakák, amikor olyan magányos vagy... annyira szeretted őt, mindenedet kockára tetted érte, és most hirtelen nincs többé veled.
Magányosságod sírásában ott a lehetőség; ha jól használod, tudatossá tesz. A nyíl hegye fájdalmasan éget - használd fel. A fájdalom nem azért van, hogy nyomorulttá tegyen, hanem azért, hogy tudatosabbá válj!
És ha tudatossá váltál, minden szenvedés eltűnik.
2007. június 25., hétfő
csak úgy...
Bölcs Dávid is gondolt bolondot
Meglátva két szép női combot
hitét elhagyta...
Főnökömet is meglegyintette a propaganda, lelkesen ecsetelte nekem egyik nap, hogy mégiscsak van valami a vegetarianizmusban, mert nézzem meg a tehenet. Füvet legel, tejet ad, régen még igavonásra is használták, mennyi terhet elbír.
Vagy például ott van a szirti kecske, hogy az hogyan szökell a sziklákon, pedig nem eszik húst...
Aztán a ló! Hogy az milyen nemes állat, annak micsoda gyönyörű izmai vannak, milyen sebesen vágtat, pedig füvet legel, almát és répát eszik...
Helyeslően bólogattam eközben, és beszúrtam a felsorolásba:
- Vagy a tigris.
- Igen, vagy a tig...... Baszod! Te viccelsz velem?
- Jaaa, azt hittem hülyéskedünk
Meglátva két szép női combot
hitét elhagyta...
Főnökömet is meglegyintette a propaganda, lelkesen ecsetelte nekem egyik nap, hogy mégiscsak van valami a vegetarianizmusban, mert nézzem meg a tehenet. Füvet legel, tejet ad, régen még igavonásra is használták, mennyi terhet elbír.
Vagy például ott van a szirti kecske, hogy az hogyan szökell a sziklákon, pedig nem eszik húst...
Aztán a ló! Hogy az milyen nemes állat, annak micsoda gyönyörű izmai vannak, milyen sebesen vágtat, pedig füvet legel, almát és répát eszik...
Helyeslően bólogattam eközben, és beszúrtam a felsorolásba:
- Vagy a tigris.
- Igen, vagy a tig...... Baszod! Te viccelsz velem?
- Jaaa, azt hittem hülyéskedünk
Beatles The
Szavak szállnak távolodva, hajlonganak, tekeregnek, szerteszét hullanak
Soha meg nem szűnő eső cseppjei kopognak egy papírpohárban
A szomrorúság medencéiben az öröm hullámai hömpölyögnek lassan keresztül a lelkemen, gyengéden megérintve
Tört fényből kivált képek táncolnak, ugrálnak előttem, mint millió csillogó szempár
Gondolatok kószálnak céltalanul mint nyughatatlan szél a sikátorban, vakon kavarognak, és lassan átszelik az univerzumot
Nevetés hangjai, az élet árnyékai csilingelnek füleimben
ébresztgetnek és hívnak magukkal.
Határtalan, halhatatlan szerelem, mely millió napként ragyog körülöttem
hívogat magával újra és újra, csalogat keresztül az univerzumon.
De én csak alszom...
Soha meg nem szűnő eső cseppjei kopognak egy papírpohárban
A szomrorúság medencéiben az öröm hullámai hömpölyögnek lassan keresztül a lelkemen, gyengéden megérintve
Tört fényből kivált képek táncolnak, ugrálnak előttem, mint millió csillogó szempár
Gondolatok kószálnak céltalanul mint nyughatatlan szél a sikátorban, vakon kavarognak, és lassan átszelik az univerzumot
Nevetés hangjai, az élet árnyékai csilingelnek füleimben
ébresztgetnek és hívnak magukkal.
Határtalan, halhatatlan szerelem, mely millió napként ragyog körülöttem
hívogat magával újra és újra, csalogat keresztül az univerzumon.
De én csak alszom...
Whole Lotta Love
Hirtelen rányomtam a hangerőt, és ez most így marad :D
You need coolin', baby, I'm not foolin',
I'm gonna send you back to schoolin',
Way down inside honey, you need it,
I'm gonna give you my love,
I'm gonna give you my love
Mozart meneküüüüüül :DDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
You've been learnin', baby,
I been learnin',
All them good times, baby, baby,
I've been discerning',
Way, way down inside honey, you need it,
I'm gonna give you my love
I'm gonna give you my love
Az arabok futnak szanaszét :DDDDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
You been foolin', baby, I've been droolin',
All the good times I've been misusin',
Way, way down inside,
I'm gonna give you my love,
I'm gonna give you every inch of my love,
Gonna give you my love.
Yeah! All right! Let's go!
Beethoven megsüketül :DDDDDDDDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
Waaaaaaaaaaaaay
dooooown
insiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiide,
wooooooomaaaaaaaaaaan,
Yoooooooouuuuuu
neeeeeeed
looooooooooooooooooooooooooove.
Vajon ki ez a nőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????, Shake for me, girl,
I wanna be your backdoor man.
Hey, oh, hey, oh, Oh, oh, oh,
Keep a-coolin', baby,
Keep a-coolin', baby.
Ba-báá-ba-bááá-Bam!
You need coolin', baby, I'm not foolin',
I'm gonna send you back to schoolin',
Way down inside honey, you need it,
I'm gonna give you my love,
I'm gonna give you my love
Mozart meneküüüüüül :DDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
You've been learnin', baby,
I been learnin',
All them good times, baby, baby,
I've been discerning',
Way, way down inside honey, you need it,
I'm gonna give you my love
I'm gonna give you my love
Az arabok futnak szanaszét :DDDDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
You been foolin', baby, I've been droolin',
All the good times I've been misusin',
Way, way down inside,
I'm gonna give you my love,
I'm gonna give you every inch of my love,
Gonna give you my love.
Yeah! All right! Let's go!
Beethoven megsüketül :DDDDDDDDDDDDD
Wanna Whole Lotta Love?
Waaaaaaaaaaaaay
dooooown
insiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiide,
wooooooomaaaaaaaaaaan,
Yoooooooouuuuuu
neeeeeeed
looooooooooooooooooooooooooove.
Vajon ki ez a nőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő????????, Shake for me, girl,
I wanna be your backdoor man.
Hey, oh, hey, oh, Oh, oh, oh,
Keep a-coolin', baby,
Keep a-coolin', baby.
Ba-báá-ba-bááá-Bam!
Let's all drink to the death of the Clown
Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy "megérte"
egy "hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útrakészül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy "megérte"
egy "hinni kell"
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útrakészül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja
Assassin
-Hé, szeretsz?- kiáltottam a gépkocsi után a fasorban és kiszállt a vékonyhajú nő, lesimítva kezét ágyékán, amit fakó ballonruha takart.
- Ugyan. Sohase láttalak.
- De ismersz?
- Nem mondhatnám.
- Mégis, tudod, hogy a rövid fákkal ékes ligetben régen találkoztunk, kívánatos vagy, szeretném látni meztelen combjaidat, melled vadmálnáját, lábujjaid parazsát.
- Ne beszélj. Úgyis elfeledjük egymást a kéj szédületében és holnap arcvonásaink is semmivé foszlanak. És megoldotta derekán az övet és ötezeréves mozdulattal lépett ki csípőjéből, gyűrűs szoknyája ráncaiból.
Én mondtam a szavaimat:
- Árnyékos szemed fekete ital, ujjaid pergése őszi lomb, bordaíved elevenkagyló, de szeretsz-e?
- Ugyan. Sohase láttalak. Felelte és eloldotta a füvek között a mezítelenség papucsát.
- Liliomos térded úgy nyílik elém, mint régi címerek pajzsa, csak szeress.
- Szép szavad van, de hogy szerethetnélek, hiszen idegen vagy és százszor ismeretlen.
- A kéj órája örök és a szeretés harántcsíkja rózsás köldököd alatt az idők elejéről való, mért ne szeretnél hát? Ismerlek szemeim óta, nyelvem íze, fogaim fehérsége óta.
- Idegen, a lomb beárnyal, - mondta és előttem állt tökéletes mezítelenségében, ahogy egy anya szülte őt a piros napon. - Ne kérdezz, mert a szó fonala emlékekhez gombolyodik, melyek gúzsba kötik lábaim tárulkozását és leejtik karjaim ölelését, gyönyöröm szárnyait.Holnapra úgyis elfeledjük testünk síkosságát, arcunk hevét. Sohase voltál és sohase leszel. De itt az óra. Bőröm ruháját is leoldom, hogy lelkemig érj.
Ma is futok, de nincs hová
Menekülök, nincs is ki elől,
tűzvörös erdőn át szaladok
s nincsenek éjszakáim.
- Ugyan. Sohase láttalak.
- De ismersz?
- Nem mondhatnám.
- Mégis, tudod, hogy a rövid fákkal ékes ligetben régen találkoztunk, kívánatos vagy, szeretném látni meztelen combjaidat, melled vadmálnáját, lábujjaid parazsát.
- Ne beszélj. Úgyis elfeledjük egymást a kéj szédületében és holnap arcvonásaink is semmivé foszlanak. És megoldotta derekán az övet és ötezeréves mozdulattal lépett ki csípőjéből, gyűrűs szoknyája ráncaiból.
Én mondtam a szavaimat:
- Árnyékos szemed fekete ital, ujjaid pergése őszi lomb, bordaíved elevenkagyló, de szeretsz-e?
- Ugyan. Sohase láttalak. Felelte és eloldotta a füvek között a mezítelenség papucsát.
- Liliomos térded úgy nyílik elém, mint régi címerek pajzsa, csak szeress.
- Szép szavad van, de hogy szerethetnélek, hiszen idegen vagy és százszor ismeretlen.
- A kéj órája örök és a szeretés harántcsíkja rózsás köldököd alatt az idők elejéről való, mért ne szeretnél hát? Ismerlek szemeim óta, nyelvem íze, fogaim fehérsége óta.
- Idegen, a lomb beárnyal, - mondta és előttem állt tökéletes mezítelenségében, ahogy egy anya szülte őt a piros napon. - Ne kérdezz, mert a szó fonala emlékekhez gombolyodik, melyek gúzsba kötik lábaim tárulkozását és leejtik karjaim ölelését, gyönyöröm szárnyait.Holnapra úgyis elfeledjük testünk síkosságát, arcunk hevét. Sohase voltál és sohase leszel. De itt az óra. Bőröm ruháját is leoldom, hogy lelkemig érj.
Ma is futok, de nincs hová
Menekülök, nincs is ki elől,
tűzvörös erdőn át szaladok
s nincsenek éjszakáim.
Kajában nem ismerek tréfát
Ugye az eszkimó odaadja az asszonyt, ha kérik, mert mi baja lesz? Legfeljebb mosolygósan jön haza. Odaadja a kutyákat, ha kérik, mert mi bajuk lesz? Legföljebb pihennek majd. De a szánt, azt nem adja oda, mert eltörhetik...
No, hát így vagyok én az étellel, gondoltam ezt így szépen végig, miközben az előbb az ebédlő felé ballagtam.Csak egy szép szelet bélszint (mert imádom), egy sült pipimellett(csak a színe miatt), meg némi rizst halmoztam a tányérra, aztán odaültem öreg, szikár, fogatlan arab fúrómesterünk mellé, aki olajoshallal harcolt éppen, a maga nyugodt, megfontolt módján.
A szardiniákat még meg tudta rettenteni, más húsok csak gúnyosan röhögtek volna a két szem fogán.
Valami piros színű veszedelemből tunkolt, leginkább Bean nagybácsi csipős szecsuánijára emlékeztetett, meginvitált, amit ugye nem lehet nem elfogadni, így kikaptam egyet a karikára vágott bagettekből, és én is tunkoltam a husi mellé.
Gondoltam, hogy csípős, na de ennyire? A festéket lemarta volna a falról, az tuti, de nem mutattam, mégis milyen az, hogy a magyar nem bírja az erőset, hát csak töltögettem szaporán hozzá a DZSÚZos dobozból.
Úgy nagyjából minden falat után egy pohárral.
No, hát így vagyok én az étellel, gondoltam ezt így szépen végig, miközben az előbb az ebédlő felé ballagtam.Csak egy szép szelet bélszint (mert imádom), egy sült pipimellett(csak a színe miatt), meg némi rizst halmoztam a tányérra, aztán odaültem öreg, szikár, fogatlan arab fúrómesterünk mellé, aki olajoshallal harcolt éppen, a maga nyugodt, megfontolt módján.
A szardiniákat még meg tudta rettenteni, más húsok csak gúnyosan röhögtek volna a két szem fogán.
Valami piros színű veszedelemből tunkolt, leginkább Bean nagybácsi csipős szecsuánijára emlékeztetett, meginvitált, amit ugye nem lehet nem elfogadni, így kikaptam egyet a karikára vágott bagettekből, és én is tunkoltam a husi mellé.
Gondoltam, hogy csípős, na de ennyire? A festéket lemarta volna a falról, az tuti, de nem mutattam, mégis milyen az, hogy a magyar nem bírja az erőset, hát csak töltögettem szaporán hozzá a DZSÚZos dobozból.
Úgy nagyjából minden falat után egy pohárral.
2007. június 23., szombat
És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat
A világot csak az egyszerű embereken keresztül ismerheted meg. Akkor grafikonok, üzleti mutatók, kimondhatatlan idegen szavak, frázisok nélkül, sallangmentesen láthatod a valóságot, azt ami igazán számít. Beszélgetni idős emberekkel, sétálni régi temető sirjai között, olvasni ki mivel foglalkozott (igen, régen azt is odaírták), elmerülni a múltban, átélni a jelent, érezni a jövőt.
Ezt az érzést csak egy beduin sátor árnyéka alatt, a kézzel szőtt szőnyegeken pihenve, a tapintható csendben méregerős fekete teát kortyolgatva éltem át újra. Ők tudják hogyan kell hallgatni, magunkba merülni, látszólag messze járni, de a kis teáspohár soha nem maradt üres.
Kár, hogy kevesen értik...
Ezt az érzést csak egy beduin sátor árnyéka alatt, a kézzel szőtt szőnyegeken pihenve, a tapintható csendben méregerős fekete teát kortyolgatva éltem át újra. Ők tudják hogyan kell hallgatni, magunkba merülni, látszólag messze járni, de a kis teáspohár soha nem maradt üres.
Kár, hogy kevesen értik...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)