Épp elgurultunk egy ilyen vulkán közelében (gyengébbek kedvéért ki is írták rá azt, hogy ez az):
amikor a sofőröm előkapta a telefonját azért, hogy átküldje nekem a videót erről, ez bizony köpködött néhány napja:
A guglin egyébként így néz ki, műholdról:
Aztán kissé odébb egy másik iszapfolyását vettem észre a kocsiablakból, a domboldalban:
A guglin könnyű volt megtalálni, szép nagy. Elég, ha elindulunk dél felé Bakuból, a tengerpartot követve és a szárazföld felé sasulunk. Előbb-utóbb fel fog tűnni:
Aki mélyebben szeretne belemerülni a témába, netán meglátogatna egyet-kettőt, uccu és keressen rá a kulcsszavakra: Azerbaijan, mud volcanoes.
Én megragadtam az esti bbq-nál, a napi olajoshal+kenyér+valami gyümölcs kombóbóból álló vacsorák után igazi felfrissülés volt a pocimnak.
Azok az ízek, azok a rég elfeledettnek hitt ízek.... jahajj!
Aztán almát szüreteltünk, persze csak úgy mellékesen:
No de nem ezért jöttünk ilyen messzire, a geodézia keményen dolgozik:
A táj jellegzetes, 10-50-100km-en át sivár, bokros terület, hogy boldogabbá tegye az itt dolgozó népeket, néhol mocsaras is:
Vessük össze a bokrokat a 2012-es iraki (Basrától kissé északabbra) területtel, ugyanolyan a vegetáció itt is (a tejbüfé nem tartozék):
Mit lehet még elmondani?
Nem, egyáltalán nem a "mit szabad még elmondani" jutott eszembe, csak annyi minden kavarog itt a vodkától illatos levegőben, hogy csak na!
Abból akad elég az üzletekben. Mármint vodka választékból:
A sör... balra tej, ha valami enyhébbre vágyna a dolgozó, jobbra pedig vodka, ha mélyebben szeretne elmerülni a filozófiálgatásban:
Hát az, akinek az utolsó pillanatban találják ki, hogy mennie kell.
Azt hittem, hogy a Türk Hava Yollari lesz a nyerő, logikusan, de azt már megtanultam, hogy utazási ügynökségre bízni a jegyvásárlást botorság.
A legszebb az volt, amikor Valamikor 2005 tájékán Kairóból haza kellett volna utaznom, és szeretett főnököm (skót) megkérdezte, hogy tuti nincs jobb annál, minthogy vagy Zürichen, vagy Isztambulon át repülök haza, mindkét városban egy-egy hotelben töltendő éjszaka után, meglehetős pénzeket kifizetve?
Erre már csak visszakérdeztem:
- Ki volt az az idióta, aki ezt kitalálta? Közvetlen MALÉV (tudja még valaki ez mit takar?) járat van innen Budapestre!
Azt meg sem említem, hogy az odaút is a Charles De Gaul közbeiktatásával történt, de akkor még azt hittem, hogy annak oka van.
Nem volt.
Ha csak nem az ügynök felmarkolta jutalék...
Mindenesetre Grahamnek felragyogott az egyébként mindig gondterhelt arca: olcsóóóóóóbb!
Szóval LOT.
Az első logikus kérdés: hogy a rákba oldják majd meg az ukrajnai légteret?
A londoni iroda megnyugtatott, nem kell cipelnem ejtőernyőt, kikerülik a veszélyzónát.
És tényleg... később a gépen bekapcsolva a GPS-em azt láttam, hogy épp Törökországtól kissé északabbra hasítjuk a Fekete-tenger feletti légteret, egyenesen keletnek tartva.
A Budapest-Varsó útvonal simán ment, eltekintve a késéstől, ami csak 25 perc volt, ellenben Varsóban egyre nagyobb vigyorral figyeltem a kijelzőt:
Indulás: 22:30 Beszállás: 22:00
Indulás: 22:40 Beszállás: 22:20
Indulás: 23:00 beszállás: 22:30 (Ez így ment a kijelzőn, majd átváltott 5 perces periódusokra)
Indulás: 23:00 beszállás: 22:35
Indulás: 23:00 beszállás: 22:40
Indulás: 23:00 beszállás: 22:45
Indulás: 23:00 beszállás: 22:50
Indulás: 23:00 beszállás: 22:55 (Itt lesben álltam, mi történik 23:00-kor? Sajnos a fotó vacak lett)
Indulás: 23:00 beszállás: 23:00
A bal oldali kijelző a miénk, mindkét időpont 23:00, na, gondoltam magamban, most fogunk időugrást végezni, a navigátorok már hajlítják a teret, de sajnos innentől kezdve a képernyőn minden maradt 23:00-án. Csak az idő ment tovább.
Végül aztán valamikor negyed környékén megindulhatott a nép, pedig a busz már bent állt egy ideje:
Beszálltunk, a mezítlábas LOT gépen egy rohadt kijelző nem volt, ellenben a lábtér hatalmasra sikeredett, mondjuk a vészkijáratnál nem is csoda.
Még indulás előtt gondolkodtam business upgrade-en, ha már a cég ilyen sóher, de baromira nem adott volna többet 70 jó angol fontért a Budapest - Varsó, vagy 100 fontért a Varsó - Baku biznisz klassz, ha a kaját nem számítom. (Legalábbis ennyi volt az induló licit, haha!)
Ugyanis az ülések ugyanazok voltak elöl, mint hátul - ügyes, mondta volna erre Kohn bácsi.
Maradt a cattle class, kinyitottam a laptopom és megnéztem a Devotion-t, úgyis régóta kornyadozott már a vinyón. Valamikor kaptunk egy kis pohár kólát, meg egy öklömnyi szendvicset, osszuk be a 4 órás útra, nem hízókúra.
Azért én még emlékszem arra, hogy régebben akár 2 órás útra is legalább valami kis pöri járt, körettel.
Átállítottam az órám, merugye Azerbajdzsán 2 órával (meg a demokráciával is) előttünk jár, szundítottam kicsit, aztán már lent döcögtünk a betonon, épp mint 8 éve.
Most nem kellett cikornyás pecsét a követségről az útlevelembe, elég volt a neten megkért e-vízum, sőt, még azt sem kellett megmutatnom. A határőr(?) hölgy mosolyogva mondta: benne van a gépben és belecsattintott egy belépő pecsétet a pirosas könyvembe: mehetek.
A bőröndöm már a futószalag mellett strázsált, zöld folyosó, kerestem az emberem a nevemet mutató táblával, helyette egy kerek képű vigyorgó fej felett integető kezet láttam:
- Miszter Dzsó!
Samirnek elküldte Abdu a helyi manager a fotómat, ő pedig simán felismert.
Végülis nem mindennapi a fej, amit a nyakamon hordok egy ideje, így könnyű. :)
A reptér kívülről (belül is impozáns):
A kifelé vezető úton toronyépületek sora, talán innen ragadt rá a név: kelet Dubaija?
Elhúztunk a Forma 1 útvonalának egy részén, a népek készültek a versenyre, mindenütt a pilóták plakátolt képei:
A még üres tribünök:
Aztán kiérve a városból nyugis vidéken gurultunk délnyugat felé.
Balra a tenger (vagy tó) kéklett, jobbra olajmezők mindenütt a bólogató mélyszivattyúkkal.
Néha a tengeren (vagy tavon) is:
Aztán befordultunk majdnem észak felé és megcéloztuk Sabirabadot.
Mit ad isten, el is találtuk, de erről már írtam...
Aminek itt, Azerbajdzsánban, számtalan formája létezik, de a végeredmény ugyanaz: egyforma ízű tea, egyenpohárban felszolgálva, hozzá citromkarika, kockacukor és mindenféle édesség.
