Mert hát mit tehet az eccerű ember, amikor a vájtbórdon az virít, hogy beef hamburger, fölötte pedig az, hogy fish curry? Égre emeli a tekintetét: köszönöm Uram, de ez túl sok a jóból. És akkor még csak nem is gyanítja, hogy az utolsó döfést a kávés (elvégre Etiópia ez, vagy mi) fagyi adja majd: itt fogok megdögleni :)
Ebéd utáni kirohanás, a fiúk már sorakoznak a kapunál, jobbra tőlük a nevezetes zászló, most épp piros, mint rendesen 12 és 17 között:
Bár tegnap fél hatkor is 41-et mutatott a kocsi hőmérő, pedig a napocska már lemenőben volt, valahogy így:
Persze addig még el kellett verni az időt, szaporán rakosgattuk a zászlócskákat, de eljött az idő, amikor a fiúk kis időt kértek, tájoltak és nekiláttak... Azt nem tudom, hogy pontosan mi is a tájolás lényege, de google earth-re fölrakva az irányt egyértelműen London felé mutatott:
Persze mint sokmindenben, itt is a szándék a fontos - szerintem.
Így most én is nekilátok, lehunyom a szemem és ez szól majd - szerintem :)
Merugye három féle loboghat a kapu melletti, szép magas rúdon: zöld, sárga, vagy piros. Ha a zöld van fönt, akkor normális az idő, elég óránként egy liter vizet inni. Ha a sárga, akkor másfelet kell benyomni, ha a piros, akkor kettőt, plusz óránként 10 percre leállni bármit is csinálunk, emellett figyelni egymásra.
Reggelente úgy 7 óra tájt a zöld lobog (vagy csak lóg), 34 fok van nagyjából, aztán olyan gyorsan kúszik fölfelé a hőmérő higanyszála (ejj de ismerős mondás :)), hogy a sárgát kihagyva rögtön pirosra vált, ezzel egyidőben a minden kocsiban megtalálható rádióban megszólal a QHSE tisztünk, figyelmeztetve arra, amit az ember úgyis érez a saját bőrén, a szájpadlásról, ajkakról nem is beszélve.
Ma ebédre befelé tartva meg is lepődtem, hogy a zöld van fönt, pedig 39 fokot mutatott a kocsi külső hőmérője, azonban mire leállítottam a refit (ne hajtsa a villanyórát) és megfordultam, már a piros lobogott a forró szélben (tőlünk nem messze egy forgó portölcsér járta szeszélyes táncát), a rádióban pedig fölharsant a litánia.
Ebéd. A mai menü:
Aztán persze a kötelező kávé:
Melyet ezzel a szerkentyűvel varázsol a séf annak, aki kéri:
Ééééééés most pihi háromig, mert ez a három óra a leggyilkosabb itt, azután már csak 45 környékén jár a hőmérő higanyszála (ezen mindig röhögök :)).
Viszont ígértem a zászlócskákról fotót, itten van ni!
Persze itt még magukban álldogálnak, épp most rakta le őket Husszein (nem "az", hanem az enyém), de hamarosan érkezik a front crew, vagyis a terítők, vagyis azok a népek, akik lefektetik a törzskábelt, lerakják a dobozokat, akksikat, geofonokat, és akkor már ilyen képet mutat a vidék:
No de ez még odébb van azon a szakaszon, ahol mi járunk :)
Most pedig: pihi! Zenére, amit... :)
Csokiba mártott egér?! Mi másra gondolhat az egyszerű halandó, ha faluhelyen nőtt föl? Az ebédlőben mindig ott szerepel az aktuális menü, bal oldalon a levesek, fő fogások, jobb oldalon a desszertek. (Mmmmm... tegnap este az a steak borsmártással... kétszer mentem vissza... meg még egyszer... és az étterem zárása előtt mégegyszer, de akkor esküszöm, hogy csak ásványvízért, de hát mit tehettem, ha még mindig volt pár szelet a pitliben?! Na ugye! Ó, és az az pineapple upside down cake... hát van annak értelme?! Nincs, na ugye!)
Korábban említttem a nyelvet, már a repülőn feltűnt, hogy van "cs" betűjük és nem is félnek használni. Félálomban úgy éreztem, hogy magyarul beszélnek. Na most vagy halucináltam, vagy nem, merugye minden 50%-os az életben*, vagy igen, vagy nem. Az írásuk is szép, itten látható például a közismert szó helyiül írva:
Ennyit egyelőre a nyelvről, majd még kerítünk rá sort, előlegnek csak annyit fűznék hozzá, hogy -ugye mi most afar területen dolgozgatunk- afarul az ajtó: fák, szóval a sútdöfákindór egész más értelmet nyerhet, ha ööö... öö... izé! (Az is igaz, hogy a kaka nem is egy nyelven urat jelent :))
Ma reggel kirontottunk, végre minden úgy megy ahogy kell, sikerült a kontrolleren futó program német nyelvét értelmezni, és a rádiójel is érkezik rendesen, pedig a jóslatos 1km helyett már több mint 3-ra vagyunk egymástól. Szép ballagós séta a kaviccsal megspékelt úton: rátervezték a vonalat, pöpec! Persze jobbra-balra sóragyás, laza talaj, a vibrátor elsüllyedne. Ami nem annyira pöpec az az, hogy nagyon keményre döngölték az utat a kálium bányászok járgányai, így szegény Musztafa izzadva, erőlködve guggol hosszú másodpercekig, míg sikerül valahogy rögzítenie a jelző zászlót, ami nem más, mint egy kb. 80cm hosszú acélosan kemény drótdarabra sütött vékony műanyag lap. (Délután lefotózom majd, osztakkó ezer szónál is többet lát majd az, akit érdekel a dolog :)) Én pedig addig csodásítok, mert látnivaló az nem sok akad: nyugatra a hegyek, keletre a vulkán, a többi lapos. De nagyon: 120m-rel vagyunk tengerszint alatt, ennél jobban lapulni nem sok helyen lehet. Na és meleg is, ezt már tudjuk, de ma a 67%-os páratartalom még rárakott egy lapáttal reggel, szerencsére úgy 10 óra környékén eltűnt a pára és szép napos napunk lett a maga könnyed 39 fokával :D
Na most aki veszi a bátorságot és bekopi/pészteli az alábbiakat a google earth-be, az láthatja kis táborunkat:
14° 13' 54.8" N, 40° 13' 22.6" E
(Aztán ha már ott jár, akkor ha jobbra néz, felfedezheti a Dallol nevű, korábban emlegetett vulkánosságot, mintegy 8200 méternyire. Minden reggel megnézzük, az egyetlen pupli, amely keletre kiemelkedik kicsit a laposságosságból és a kapun kigördülve épp előttünk illegeti magát.)
* Kivéve Lui ágyasnemes szilváját, merazugye 54 plusszos
Először is a kávé... hm... vagy a nyelv... áááá, nem, inkább a kávé! Azt hiszem jó barátságban leszünk, bár vigyázni kell itt ezzel, hiszen egyetlen csészényi fölér az othoni (lavazza) 3-4 adagjával.
Már az etióp belföldi járaton is megcsillant valami varázslat, de igazán itt, Mekele egyik egyeteme közelében, a kis eldugott helyen éreztem először azt, amit úgy lehetne leginkább kifejezni, hogy: azannya! Pontosabban: hűűűűazannya!
Ahogy fölkapott az értem küldött sofőr a reptéren, már szaladtunk is az általa jól ismert kávézóba, amely, hogy egyszerűen elképzelhető legyen, itten látható:
Puritán berendezés, alacsony és apró műanyag asztalkák, 20-30cm magas fakeretre font rácsos ülőalkalmatosságok (a fotón ott lapul egy a sarok mellett), az előtérben látható kehelyszerű izébe izzó fadarabkákat helyeztek, ettől kezdve az illatos füstölőként funkcionált. Aztán megérkezett a kávé. Semmi fölhajtás, egyszerű, letisztult formák, cukorral. Persze én cukor nélkül iszom ("... I'm sweet enough" ahogy Brick Top válaszolta Turkish kérdésére), de revideálnom kellett sürgősen ezt a dolgot és egy fél kanálkával csak belecsúsztattam, úgy a harmadik kortyintás után.
Valamikor negyed három magasságában szürcsölgettük el (sofőröm megkérdezte: még egy jöhet? atyaságosúristenafűzfatetején! - gondoltam magamban, de csak annyit mondtam, hogy áááá, majd később), de még fél hatkor is éreztem a számban az ízét, ellenére az út során elpusztított jópár palack ásványvíznek, na és az az állandó bizsergés.... huh! :)
Na de haladjunk időrendben! Először is a kis gép ventillátora, telefonos fotóval elhajlított lapátokkal. Persze az is lehet ám, hogy sikerült lencsevégre kapnom a repülés igazi mikéntjét. Mert nehogymár ne legyen valami mágia abban, hogy az a nagydarab, dögnehéz gép repülni tud. Nézzük csak meg a madarakat, mi mindenre van szükségük ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjenek. Egyszóval a fotón látszik, hogy a légcsavarnak nevezett izé hajlítja a teret! Na, hát akkor most tudja mindenki, így repül a repülőgép!
Itt pontosabban látható az, hogy a levegő (air) mellett mennyi varázslatra (magic) van szükség ahhoz, hogy felemelkedjen - és a levegőben maradjon - az az izé, amit repülőnek nevezünk:
Mindenesetre a táj szép (ha szép), vagy érdekes (ha érdekes) alattunk, esetleg semmit sem látunk (ha felhős, vagy éjszaka van és nem világít senki, vagy világít, de felhős alattunk az ég):
Aztán leszálltunk, kávéztunk, majd elindultunk északnyugatra, közel négy órás zötykölődés várt ránk, na és a tábor (népszerűbb nevén akemp). Feltűnt a városban a sok tuc-tuc, persze itt más a neve, de ezek ősatyja is indiából származik:
na és a növényzet... nekem ez a fa tetszett legjobban:
A várost elhagyva fölkapaszkodtunk egy hegyvonulatra, nagy csapat keselyű körözött fölöttünk, a fáradtabbak inkább ücsörögtek. Arra gondoltam, hogy akkor most itt valami dögtemető lehet, vagy pedig rengeteg a gyakorló sofőr és azokra várnak, mert az út veszett meredek és csak szerpentinek tucatjaival sikerült megoldani a fel-, illetve lejutást. Korlát az nincs.
Az út eseménytelenül telt, néha egy-egy katonai őrjárat érdeklődött a kiféle-miféle felől (annyjaneve, meddigmarad, minekjött), elvégre az eritreai határ felé szambáztunk, lassan magunk mögött hagyva a lakott vidéket.
Az eléggé egyhangú tájba frissességet a velünk egy irányban mozgó tevekaraván hozott (később, az utolsó kisvárosban láttunk egy másik, jóval nagyobb csapatot, sofőröm szerint azok ott épp pihenőt tartottak):
A tulaj rendezgette a népeket, középtájt egy idegesebb hím mérgesen hurrogott ránk, a kidugott és rezegtetett nyelv ismerős volt még Tunéziából, olyasvalamit jelent, hogy tűnés innen, vagy baj lesz!
Aztán előreszaladt a gazda is, hagyta hogy fotózzam:
Most pedig most van, ez már a tábor a senki földjén, földsánccal körülvéve, nem messze tőlünk a katonaság kis tábora a dombtetőn. Épp sziesztázunk és mostan 45 fokot mértem árnyékban, persze árnyék az nincs...
Csak ideértem, igaz, még csak a fővárosban (Addis Ababa) ücsörgök az 1-es terminálon, várom a Mekele-i gépet, de azért nem volt semmi az elmúlt pár nap :)
Az útlevél nyomon követése (postai nyomon), izgulás, hogy hétfőn ideér, ha igen, akkor átszervezni 1200km-nyi utat (ami végülis 1500 lett), ha nem, akkor mindent átszervezni, arra pedig gondolni sem mertünk, hogy kedden sem érkezik meg. (Ezúton is csókoltatom a kedves ügyintézőt, kívánom neki hogy családon belül sokasodjon, csak nem ilyen szép szavakkal).
Persze minden összeállt, Picuri is bírta a közel Záhony-Nagykanizsa-Zalaszentiván-Budapest útvonalat (sebessége 110 volt, óra szerint 120 :)), bár neki még abszolválnia kell a project hazafelé vezető részét.
Rómában semmi gond nem volt, kivéve a 3.5 júrós üdítő felhozatalt (vizet nem volt pofájuk kirakni, gondolom), sőt megoldódott a telefon töltési probléma is. Azé' ez a Samsung nagy kópé: háznyi reklámképernyők alatt samuk töltésére kialakított csatlakozók sora...
Aztán beszuszakolta magát a gépbe a közel 300 ember (telt ház volt) és elindultunk Addis Abeba irányába, úgy srévizavé. Eseménytelenül telt el az öt és fél óra, kellemes meglepetés az, hogy a tél miatt csak 2 óra az időeltolódás. Ilyen 'Dreamliner'-rel jöttünk:
A terminál váltás és az emmigrációs pecsét rácsattintása a vízumra simán ment, bár föltették a ravasz fogós kérdést: hol fogok lakni. Azt nem nagyon szeretik, ha azt hallják, hogy egy táborban a sivatag közepén, merugye hogyan megy oda posta? Így aztán azt is hozzátettem, hogy a katonai tábor mellett. Ez már emészthetőnek tűnt, de ezután meg telefonszámot kértek, ám a kontakt lista ugye még a laptopon lapult, így rövid gondolkodás után eltekintettek ettől, mehettem.
Most itt ücsörgök a váróban, kellemes vízipipa füst illata, zajos utasok folyamatos hangja, üveg ásványvíz és pötyögök. Korábban végignéztem a nagyképernyőkön futó reklámokat vagy ötször, ismerem mind. Az egyik az ebolára figyelmeztet, egyrészt azt magyarázza el kis ábrákkal, hogy miként védekezhetünk ellene. A lényeg az, hogy ne dugjunk majommal. (de komolyan! :)) Másrészt az ebolára utaló jeleket sorolja föl, vagyis ha lázasan fosunk és hányunk, majd az izületi fájdalmak miatt nem tudunk fölegyenesedni a budiról és még vérzünk is itt-ott, akkor már ne nagyon vegyünk tartós tejet.
Most azt látom, hogy egyre többen köröznek körülöttem. Ennek oka van. A laptop ugye merülgetett Rómában is, itt is, de aztán kiszúrtam, hogy néhány oszlop tövében ott lapul egy-egy konnektor. Persze hozzá kell tenni azt, hogy mindegyik oszlop messze van a széksoroktól. Erre mondaná Kohn bácsi azt, hogy: "ügyes!" Azonban az egyik oszlopnál háttal a többinek ott lapult két ülés, meg is kommandóztam, bedugtam amit köll oszt van net is (mert már haldokolt a modem a feszejhiány miatt), mi kell még? Na jó, tudnám sorolni, de most nem annak van itt az ideje...
Rövid hír a 24sata horvát elektronikus sajtóban: tegnapelőtt Egyiptomban elrabolták T.S. geodétát, egyelőre senki nem tud semmit ezen kívül.
Volt kollégám, barátom, együtt dolgoztunk Irakban Basra mellett, később pedig Kurdisztánban.
Várunk...
Tegnapi (augusztus 5.) hír:
ISIS Egyiptomban fogvatartottak elengedését követeli Tomislav elengedéséért cserébe. Egy nap maradt...
