...

és elolvastam minden levelet, válaszoltam is mindre,
elmondtam mikor, miben hibáztam,
egyenként,
gondolatban...
ugye mindenki megkapta?

ja és még valami: az igazi az nem egyesülés...
összeolvadás, de nem egyesülés,
de nem ám...

olyankor szerelemről pedig szó sincs.



(több az annál...)

Amolyan naplószerű a Szaharából

áááá... lusta vagyok elmondani
vagy inkább?...
vírus a gépemen, ej haj csuhajj Mr. Norton, ugye?
Tegnap a homokviharban eltűnt két ember
Ha-ha said the clown
Eltévedtek, aztán elakadtak, aztán lemerült az akksijuk
De reggelre meglettek épen, éhesen, szomjasan, de élve
Bang-bang.
Narancsillatú minden
Olyan nagy narancsillatú most
azt hiszem filmet nézek inkább
piszok japánok
megríkatott
persze utána néztem meg a rendezővel készült riportot
őt a könyv ríkatta meg
hát csinált egy filmet
hogy mindenkit megríkasson
a hülye buzi! (+k=Brian)
hát most megnézem mégegyszer, mert más nincs
de már nem ríkat meg
mert
kikapcsolom előtte :)
Hát így, Mrs. Robinson,
Jesus loves you more than you'll know
Ha valaki még találkozni szeretett volna
nem is:
ha valaki még szeretett volna találkozni velem
itt az idő hogy elgondolkozzon
és lemondja
bizony
mert
én
a
vagyok :)
és mosolygok mindenen
néha
persze azért érdekes hogy amikor az ember azt hiszi hogy elsírta már minden könnyét akkor csak előcsalogat valami valami valami még pár cseppet
de hát az élet illatú fragrance testre kenve nem is élet illatú
és most
és most a narancs
és most a narancs illata
azt hiszem fáradt vagyok
és most a narancs illata betölti a helyet
mert kibontottam
és most a narancs illata betölti a helyet ahol élek
édes élet
élet
él
vagy inkább zenét hallgatok
megteszem azt a távolságot valahogyan az ágyig,
és felrakom a fejhallgatót (böhömnagy HD485 Sennheisser, idáig cipeltem, de hamár akkor legalább kizár minden más hangot, és a basszus... woooo, a basszus... na azért...) persze nem kell messzire mennem, talán 18 centire van most a szék az ágyamtól, hát valahogyan megteszem
Neked
megteszem
aztán
csak a zene
lássuk csak
igen
Knockin' On Heaven's Door (Bob Dylantól most)
bár most messze van a heaven
valahova elbújt mélyen
le
olyan pici a hely
mégis óriási
úgy el tud bújni benne hogy
na azért látom hol ücsörög összegörnyedve
ilyenkor mereng
egy szón
egy illaton
egy képen
hát hagyni kell
ismerem...

TFT

Azt hittem hogy hüléskednek, de nem, a falu neve tényleg Tft. Vagy TFT-nek illene írni? Az úgy volt, hogy olajat találtak ott, aztán műút épült, aztán finomító, aztán valamelyik vállalkozó szellemű felállított egy kávézót/boltot az olajosoknak, aztán épített egy házat, aztán jött a rokonság, aztán a rokonság rokonsága. Aztán a rokonság rokonságának a rokonsága, aztán a rokons... -na jó, ne lovald bele magad!

Hát így...

Annyi eszük nem volt hogy megkereszteljék a helyet, így aztán a falu felvette az olajos bázis nevét, TFT lett, ide rakja le a távolsági busz a szabiról hazatérő helyi emberkéinket. Ma azt mondták 31 érkezik, így egy nagy terepjáró emberszállító (Perszonel kerrier) gurult el értük mert azért csak vagy 40 km a homokban, meg 80 a döngölt úton, meg 20 a műúton és vissza. Kiderült hogy nem 31, hanem 13 érkezett. Végülis...

Aztán van a másik hely ahonnan mi repülünk haza, azt Tiffany-nak hívják. Egy kis olajfinomító a sivatagban, de ne kérdezzétek ki és miről nevezte el, bár elképzelhető hogy arra gondoltak: idővel itt is lesz majd egy falu. Nem lesz.

(A vihar még hullámokban támad, félelmetesen egyszínű sötétólomszürke az ég, és még félelmetesebbé teszi az alatta szabálytalan vonalban húzódó monoton mosottsárga homok, az árnyékok eltűntek, a déli szél nyugatira fordult, valami ilyesmi:

Update: ránk borult a szürkeség, valami szabálytalan, nagyszemű, szomorú eső cseppjei kopognak a tetőn a széltől lökdösve. Ideje van a játéknak...
Update update: egyik tartálykocsink - amelyikről a fürdő kapja a vizet- az előbb felborult, miközben a táborba tartott, az ok: a szél kifújta az egyik oldal kerekei alól a homokot.

Így megy ez :)

Néha

napokig ezt hallgatom



(Vrdzsííínjá, júúúúó' brékingmá' hááá't, júúúúó' sékin' má' konf'densz déijli)


Különös tekintettel a
I told you
That we could fly
'Cause we all have wings
But some of us don't know why

Most ez szól

Elvégre sivatagban vagyunk...

Equilibrium

"...But I, being poor, have only my dreams.
I have spread my dreams under your feet;
tread softly,
because you tread on my dreams. "
W.B.Y.


(...De szegény vagyok, álmaim vannak csupán.
Álmaimból szőtt szőnyegem lábaid alá terítem;
Gyengéden lépj rá,
mert álmaimon lépdelsz.)

Hát

beértünk.
Tegnap ugye a homokviharok miatt halasztottunk, éjjel néha még zápor is verte a tetőt.
Ma reggel aztán sikerült kiszaladni felderíteni azt a 30km-es utat amelyen majd a flycamp költözik, igaz a piszkossárga felhők a fejünk felett rohantak olyan alacsonyan, hogy ha felugrok a kocsi tetejére ki tudom bökni bármelyiküket egy bottal. Persze ilyet okos ember nem csinál, hacsak nem akar a saját nyakába zuhintani két mázsa vizet.

Eljutottunk a keresett helyre nagy nehezen, sőt még tovább is (Béla, mosmá csak be kéne kapcsolni aztatata kurva GPS-t :))
Most istentelen homokvihar dühöng a falon túl, orkán erejű szél visít és homok, homok, homok mindenütt, a levegőben, a fülemben, az orrom tövén a billentyűzeten, az asztalon, a fogam alatt.
Pedig csukva ajtó, ablak. Lefényképezném, ha ki tudnám nyitni az ajtót... :)
(Bár könnyű elképzelni: mindenki becsukja a szemét és amit lát, azt piszkos-szürkés-sárgára színezi, hozzáadva egy kis feketét)


Ez megy hozzá:

tegnapelőtt

Balra a sofőröm, jobbra a segítőm, körülöttünk a Szahara csendje.

Antiszociális

Kimentem megnézni a csillagot amit ma kaptam, és rögtön észre is vettem, persze könnyű dolgom volt, mert ma óriás a Hold és elnyomta a gyengébbek fényét. Az enyém fényesen ragyogott az északnyugati égbolton...
Jobbra a katonák gyülekeztek, sötét ide oda mozgó amorf alakok a távolban, gondoltam őrjáratra indulnak, nyugodtan alszunk.
Benéztem a bárba, üres volt, csak a helyi sör és cigarettafüst összekeveredett és állott lóhúgyra emlékeztető nehéz bűze terjengett a neonfény alatt, a hűtőt kiürítették, ellenben az egyik otthagyott tálcán a kis pirítós bagett karikákra olvasztott sajt és fekete meg sárga olajbogyó odavonzott, hát összeszedtem őket, persze előtte gondosan lepöcköltem az olajbogyókat.
16 éve élek, dolgozom arab országokban, de az olajbogyó a nemszeretem kategóriába tartozik még mindig.
Egyszer egy kis olajsajtoló mellett mértünk Törökországban, egy ló járt körbe-körbe, forgatva a hatalmas kőkorongot ami a súlyánál fogva kipréselte azt az undorító folyadékot a kővályúba szórt bogyókból, amiből majdan a szép érett arany színű olívaolaj varázsolódik, szűzen és hidegen.
Majdnem hánytam attól a szagtól, ami onnan áradt, pedig egyetlen olyan dolog van a galaxis eme félreeső zugában -ahova akaratomon kívül vetődtem -,ami ilyesmire késztet, az pedig a....
Nem mondom meg. Még valaki visszaélne vele :)

Ahogy kiléptem az ajtón, le a lépcsőn valami furcsa hangot hallottam, és rájöttem, hogy igazán ez csalt ide, piszkálva a tudatalattim.
Először azt hittem, hogy Dave dúdolgat a bárban, de az ugye üres volt. Amolyan 60% Ella Fitzgerald és 40% Louis Armstrong keveréke-szerű - most már jobban hallható - ének vonzott el balra, de hát ott csak az orvosi tréler van, a doki pedig arab, a teától csak nem kómázott be - futott át egy nanoszekundum alatt az agyamon... Aztán rájöttem, hogy éppen gitárleckét vesz magától a szobájában, amelyet a rendelőtől csak egy ajtó választ el, és hozzá blúzosan ejeéénekell :)

Elindultam vissza és félúton járhattam, amikor a katonáknál megszólalt a sziréna, ezzel egyidőben veszett futkosás támadt náluk, a sötét alakok mind egy irányba mozogtak, gyorsan.
Hm, most hasra vágjam magam, és fedezéket keressek, ahogy az oktatóanyagban tanították, vagy mi legyen?
Először is a számba tömtem egy sajtos pirítóst, abból baj nem lehet (majmok ilyen esetben vakaródznak azt hiszem), aztán úgy döntöttem, hogy ez csak próbariadó.
A picike indonéz geofizikusunk kinyitotta az ajtót és kinézett, kézzel lábbal mutattam neki, hogy ez csak drill, húzzon vissza nyugodtan, merugye ő beszéle cák picike ángol.

Aztán elhallgatott a sziréna, feljöttem a lépcsőmön, felkapcsoltam a villanyt, és most fogyott el az utolsó pirítós.
Ez valami perverzió lehet nálam, imádom a pocsék kajákat. Giza te mostan itten hagyd abba az olvasást!!!!
A száraz, megpörkölődött pirítósokat, a szélükön feketére sült húsokat, az olcsó éttermi sültkrumplikat, hozzá a papírvékonyra klopfolt rántotthúsokkal és a ronggyá áztatott vékonyra szelt uborkasalátákkal, a szendvicsekbe zanzásított hullahideg bécsiszeleteket, a pocsék műanyagízű üdítőket, ilyesmit.
Ha meglátok egy Norbi féle update cimkét a leggusztább akármin, azonnal méla undorral hajítom vissza oda ahonnan jött, ha pedig valaki úgy akar rámsózni bármiféle ételt, hogy ez egészséges, rögtön gyanúsan kezdem méregetni és a gutaütés kerülget, ha egy vega agitációba kezd.
Köszönöm szépen, de van nekem egy 47 éves szerkezetem, az pontosan tudja hogy mi a jó, és mi a macskaszar.
Benne bízom egyedül.
(És a fegyveremben).

Induljunk...

Jövő levél:
hülyeség... de nekem ma mindenröl Kafka jut az eszembe....

"Útrakelés
Megparancsoltam, hozzák elő az istállóból lovamat. A szolga nem értett. Magam mentem az istállóba, megnyergeltem a lovam, nyeregbe szálltam. Távolból trombitahangot hallottam, megkérdeztem a szolgát, mit jelent. Nem tudott semmit, nem hallott semmit. A kapuban feltartóztatott, és megkérdezte:
- Hová lovagolsz, uram?
- Nem tudom - mondtam -, csak innen el, csak innen el. Örökké innen el, csak így érkezhetem célomhoz.
- Ismered tehát célodat? - kérdezte.
- Igen - feleltem -, hiszen mondottam: "Innen el", ez a célom.
- Nem viszel eleséget se magaddal? - kérdezte.
- Nincs rá szükségem - feleltem -, ez az út olyan hosszú, hogy éhen halnék, ha útközben nem kaphatnék valamit. Nem vihetnék annyi eleséget, hogy kitartson. Hiszen, szerencsére, roppant út ez valóban.

"Menő levél:Nem hülyeség, én pontosan ezt tervezem...
Ha hazamegyek beülök az autóba és elindulok nyugatnak... ahogy írtad, pontosan úgy...

Utazunk, látod?

Ma reggel térdmagasságban elhúzott egy fecske, 10 óra környékén pedig egy legalább ötven fős gólyacsapat keringett a tábor fölött.
Lassan indul a nép Európába, lassan nekem is indulnom kellene már :)

Tegnap

jót röhögtem.
A vettem egy páramentesítőt, meg egy párologtatót, aztán bezártam őket egy szobába, hogy had harcoljanak mintájára én is valami hasonlót műveltem, bár nem tudatosan.
Nem értettem, hogy a csodába lehet az, hogy meleg van a szobámban, amikor kint csak olyan 21-22 fokokat mértünk, itt pedig 24 fokra állítva a légkondit is majdnem langyos volt a levegő...
Aztán tegnap odanyúltam az elektromos fűtőtesthez, hihi, és az meleg volt.
Hát a légkondi próbálta tartani a 24 fokot, a villanykályha pedig a 29-et, így ezek ketten szépen harcoltak egymással, a csoda tudja mennyi ideje már, de vagy két hete érkezett meg ide a hideg.
Nemröhögni!

Vers... vagy nem?

Ma homokvihar csapott le ránk,
délelőtt
láthatóság nulla,
senki nem mozdulhatott.
Ez a kocsi a domboldalon rekedt,
a vihar orkán erejűvé vált
elkezdte kifújni a homokot a kerekek alól
kértek segítséget rádión
küzdöttek is a lapátokkal
de szél csak nevetett.

itt így megy ez...

(Mondaná Vonnegut)




Ps:
Persze helyesen így kellett volna fotózni, dehát...

20:30

Most volt eligazítás, piros riadó lépett életbe, mivel tőlünk vagy 200km-re rossz fiúk megtámadták a katonákat.
Két hete még 600km-re volt támadás, akkor 7 katona meghalt.
Ezért volt hát ma a helikopter a látóhatáron...

Hátizsákomban víz, (no meg azért két dobozos kólát is bespájzoltam :)), útlevél, apróságok készen, mert ha pucolás lesz, akkor gyorsan kocsira kell pattanni, azok megtankolva itt állnak közvetlen a lakókocsik mellett. Elvileg megcélozzuk a sivatagban a líbiai határt...)
A katonák éjszaka őrjáratoznak, szóval nyugodtan alhatunk :)

Ez is ma

Most rádióztak be, hogy megint felborult egy kocsink. A francba, nem elég hogy lopkodják őket, még törik is...
Azért az jó hír, hogy fegyveresek megint elraboltak egy kocsit, ebben viszont már benne volt a műholdas követő rendszer. A zsaruk vártak három napot, hogy merre jár, ás csak azután csaptak le. Mint kiderült, egy jólmenő építési vállalkozó vezette a bandát, akinek ráadásul egy turista irodája is volt Tamersetben, vagy hol az ördögben.
Mivel előző napon egy másik garázsnál is állt vagy 4 órát a kocsi, ott is megpiszkálják kicsit a kakit...

Ma

esmét homokvihar van.
Nem az a legrosszabb, hogy homokot pislogunk, vagy homokot fingunk (na jó az is kellemetlen), hanem a statikus elektromosság, ami az ilyesfajta viharok velejárója.
Bármihez hozzáér az ember, olyan szikrák ugrálnak mint a fene!
Áll a mérés, a rádióantennát ledöntötte a piszok és ide-oda rázza a trélert, csoda hogy net még van, pedig hajlítgatja a parabolákat is :)
A mai program tehátakkor: ágyonfekvés, székenülés, merengésavilágdolgain, ilyesmi.
Vacsi majd csak hat harminctól, bár van még itt két zacskó vegyes toblerone, másfél lityi Bayles, két narancs, szóval nasi-nasi is mehet, semmi vész :)

Na és zene:

Tegnap

felborult a homokon a tartálykocsink.
A három közül az, amelyik az üzemanyagot szállította a vibróknak. Ma pedig két Toyota csattant össze egy homokdűne tetején, abból a viszonylag ritka okból kifolyólag, hogy egyszerre értek a csúcsra.
Ugye amíg felfelé mászunk addig csak a motorháztető és az ég látszik, emiatt nem is lehet okolni senkit. Persze a dűnezászló éppen ezért kötelező minden kocsin, ami nem más, mint egy hosszú rúdra erősített piros zászló, és ez már akkor is látszik amikor a kocsi még a dűne pereme mögött van.

Csak ugye a bérelt kocsik nem érezték ezt kötelezően használandó felszerelésnek.
Eddig...

Délután istenes homokvihar takarított a táborban, elringatott...
Hagytam... :)
Elvégre: az idő a mindenem...

Mindig

amikor megnézem a Ponyvaregényt (bár inkább Pulp fiction-t kellene írni mert utálom a magyar szinkronját, na meg úgy is az eredeti dvd-t nyúzom már jó ideje), hamburgerre vágyom. Utoljára a West End -vagy mi a nyűnek hívják azt a szemkavaró pfújj izét a Nyugatinál- TGIF nevű helyén lapátoltam be egy hatalmasat. Jó darabig nem tudtam, hogy már nálunk is van ez a fajta gyorseszede, pedig tényleg, asszem kettőt találtam korábban a keresővel a neten.
Kairóban a vendégházból csak átvágtunk a hatsávos úton (na ez nem volt egyszerű mutatvány) és már ott is voltunk a lépcsőinél, leballagtunk, átvágtunk a kerthelyiségen, és be a kellemes légkondis félhomályba, fel a bárszékekre. Hamburger, helyi sör, steak, általában ez volt a vacsi, a kiszolgálók mind ismerték a mieinket, mert többnyire ott vacsoráztak, mi meg ugye másfél havonta egyszer velük tartottunk vagy hat éven át.
Később, amikor a cég felszámolta a vendégházat (szerettem pedig, a 11. emeletről szép volt az alattunk lustán hömpölygő Nílus, a távolban a Sakarai meg a Gízai piramisok, esténként pedig az erkélyről vigyorogtam a helyi közlekedési káoszt) a Sofitelben laktunk, no onnan már kellett gyalogolni jó pár száz métert sétányon.

Még öt nap, aztán újra előveszem a Pulp fiction-t ;)

In the Flycamp

(amolyan naplóféle, tessék komolyan venni)

2007. december 24.
Délután fél háromkor indult a B-190-es négyünkkel dél felé. A két gázturbinás, propelleres gép gyorsan elérte az utazómagasságot, és a kényelmes üléseken élmény volt az utazás a túlnyomásos kabinban, főleg ha összevetjük a kis DHC-9 apró, kemény, de kurvakényelmetlen priccs-szerű kisszékeivel.
Hassitól felhős volt az ég alattunk, de a sivataghoz közeledve feltűntek a sorokban húzódó, póklábszerű karokkal szerteágazó, hatalmas homokdombok. A GoogleEarth-ből ismerős lapos részen (naná, hogy előre meglestem azt, hogy hol leszünk majd) elrepültünk a kelet-nyugat irányban húzódó műút felett, és tudtam, hogy innen már csak kb. 70 km a reptér. Ereszkedés, majd egy 180 fokos alacsony forduló után simán landolt a két francia pilóta.
:

Csend.
Teljes csend.
Az az igazi, sivatagi, semmihez sem fogható, légy, madár, szúnyog, falevélzúgás, városi zaj mentes csend...
27 fok és sárgásbarna homokvonulatok köröskörül, ez fogadott bennünket.

Mivel senki nem várt ránk, fotóztunk kicsit, és szóltunk a kapitánynak, hogy várjon pár percet, mert ha nem jönnek értünk, akkor megyünk vissza velük Hassiba. Azt felelte: semmi gond, az út ki van fizetve.

A műholdas telefonon beszéltünk a bázissal, minden ok, ne aggódjunk mert jönnek, és tényleg! Alig bontottuk a vonalat, északról feltűnt a porfelhő, abban pedig a katonai kíséret három kocsija, közrefogva a mi két Toyotánkat.
80 km-t tekertünk a sivatagban, mire elértük a tábort. Cseh Tomi jutott eszembe:
Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?

A nap éppen ekkor tűnt el a távoli dűnék mögött, még lőttem pár képet:

Aztán vacsora, megágyazás, és szundi.
A fene a pofáját annak, akki ellopta a tollal bélelt könnyű paplanom a szobámból, mert radiátor az nincs, csak egy plédet kaptunk, hozzá két lepedőt, kispárnát, és bedunyha.
Imádom a campingozást, de éjszaka tuti hogy kubászov hideg lesz, ahogy a csillagokat nézem.


2007-12-25
Hidegben ébredés, eligazítás: ok srácok, mivel mindent vastagon fed a por és a homok, kitakarítjuk az irodát, aztán bepakolás. Elmentem reggelizni, tea, kockasajt (ami háromszögletű), hozzá bagett. Mire visszaértem, a fiaim serényen dolgoztak.
Mint tudjuk nincs annál bosszantóbb, mint amikor a hülyeség szorgalommal párosul, szóval elmagyaráztam nekik, hogy nem-nem-nem pakoljuk be tiszta cuccokat az irodába addig, amíg az nincs kitakarítva.
Megértették, újra kipakoltak, takarítottak serényen, most már a jó irányban.

A terv: két fúrás felderítése, valamint az első GPS referenciának keresni valami szép, magas, jó kilátással rendelkező homokdombot, ha lehet rekettyéssel, és enyhén lejtő kavicsos ösvénnyel.
Emellett persze az akksik töltése, garminok koordinátákkal ellátása, térképgyártás, no meg 9-kor biztonsági megbeszélés az összekötő tiszttel.
Hm, azt nem is említettem, hogy a tegnapelőtt Hassiból elindult négy kocsink közül kettőt elraboltak.
Alig tettek meg vagy 80 km-t az 500-ból, amikor két, fegyveresekkel megrakott pickup húzott melléjük hátulról, pár lövés a levegőbe, a két hátsó kocsinknak esélye sem volt menekülni, de szerencsére az első két Toyotánk felkapta a nyúlcipőt - hála a hátsók rádión keresztüli figyelmeztetésének-, és bemenekültek egy közeli olajfinomítóba.

Ja, és karácsony van?


2007-12-26
Ma elindult az ITRF mérés a tábor területén, kimenni csak katonai kísérettel lehet, hát a csoda vágyik ilyesmire.
Még mindig nem tudjuk pontosan mi tűnt el a két elrabolt kocsinkkal együtt.
Párszor megint eszembe jutott az, aki elorganizálta a takaróm és a párnám, mondtam is hogy sokasodjon és szaporodjon családon belül, persze nem ezekkel a szavakkal.
Szentség a bótba (na ez honnan van?) ez a lepedő-pokróc kombó valahogy nem jön be. Az éjszakák hidegek, viszont dél körül pólóban ücsörgünk a lépcsőkőn, ma 26 fok volt.


2007-12-27
A fiúk elindultak, és megtalálták a régi kontrol pontokat, egyik 27km-re nyugatra lapult a homokdűnék közötti völgyben, egy másik 11km-re északra, a harmadik pedig 18km-re keletre. Minden mérés sikerült, és mindenki visszért rendesen.
Jassen arcán látszik is az elégedettség. Vagy valami ilyesmi:

So far so good, avagy Alhamdulillah, ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna arabul.


2007-12-29
Reggel kiszaladtak a fiúk, én pedig búcsút intettem nekik, aztán csak élveztem a hűvös szellőt, nyugatról jött, a homokdűnék felől.

Ma már jó lenne fürdeni, de nincs vizünk.
Inni sincs vizünk, illetve mindenki kapott egy liter ásványvizet, ossza be. Persze tea még volt reggel, leves is este, de ha holnap nem jut el ide valahogy valamiféle kajás kocsi, akkor exodus lesz, big time!
Ma újra végigszaglásztam a két pólóm, a Wrangler nyert, maradhat még pár napot. Tegnap pedig mosni akartam őket, de nem volt víz, hát bőszen használom az Adidas golyós deot.
Eszembe jutott a régi geofizikás sztori: gyerekek, ma ágynemű csere lesz. Csak azt kell eldönteni, hogy ki kivel cserél! :)
Szagunk van, borostánk van, a hajunk mint a drót a portól, de a lényeg: eddig volt minden reggel citrom a teába. Merugye annélkül egy zalainak nem tea a tea.
A kaja viszont tűrhető, ez itt egy ebéd féle:

Esténként pedig wáááó!... A sülő bagett illata... Imádom.


2007-12-30
Éjszaka befutott egy pickup, megrakva ásványvizes kartonokkal, vigyor a képeken! A sofőr 40 km-t kavart a dűnék között, de nem veszett el.
Kérdeztem tőle, hogyan navigált?
A csillagok... felelte.
Így megye ez.

Khader pedig elindult Inamenasba, hogy elküldjön pár emailt - netünk még nincs- és hozzon nekünk eztmegazt. Persze a több mint 200km-es utat nem tudja megtenni egy nap alatt, de holnap már jön, azám - hazám!


2007-12-31
Hát igen: az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek...
Nagy reményekkel vártuk Abdelkhadert vissza, de sajna csak pár karton kólát kapott, se bor se sör, se pitralon.
Így aztán este körbe ültük a Dave hozta egyetlen feketecímkés sétáló Jánost, ami jég nélkül, jobb hijján fehér műanyag kávés poharakban materializálódott. Hozzá dobozos kóla járt, és mindenki kapott egy kocka csokit Michell utolsó táblájából.
Este hatkor a filipinó maffiánk tagjai már 2008-at írtak bőven, Terence nagy köteg pénzt cipelt a zsebeiben – régi szokás ez náluk, ettől több lesz majd a következő évben. Hm, nyilvánvaló, de hogy ezt mi otthon vajon miért nem csináljuk - nem értem....
Pár napja este rengeteget mesélt az ősei által kellemesen megreformált keresztény ünnepekről. Az az össznépi temetőben kefélés megmozgatta a fantáziám, node így a harmadik hét után ez ugye nem is csoda.
8-kor ünnepi vacsi volt, és a körülményekhez képest Michell csapata igazán kitett magáért.
Először is salátaágyon nyugvó kis pizzát kapott mindenki, amelynek tetejére valami istencsászáros camember vékony szeletei olvasztódtak amolyan kereszt formában. Terence annyira meghatódott a whiskytől, hogy nem ment neki a pizza, hát magamhoz szólítottam az övét is.
Aztán a kedvenc arab levesem, a csorba jött, harisszával, citrommal, naná.
Ezután eszméletlen finom püré (valami kockázott zöld akármit láttam belekeverve), hozzá pedig alig megkapatott bélszínszelet, wow! Terence ezt sem bírta legyűrni, hát ismét feláldoztam magam, nyammmmm!
Ezt követően kis fémtálkákban amolyan madártejszerű valamit raktak minden asztalra, és még találgattuk mi lehet ez, amikor megérkezett hozzá a forró almás süti, a puha almaszeletek valami pudingszerű krémbe ágyazódtak, és erre kellett az öntet.
Valami mennyei ízorgia alakult ki a pofázmányomban, uh, hiába na, ezek a franciák csak tudnak valamit a bagetten és a visszavonuláson túl is.
Jött még egy gyümölcstál, majd a konyha teljes személyzete bevonult, olyan tapsot kaptak, mint puccos divatbemutató után valami menő dizájner és csapata, de szerintem jobbat, sokkal jobbat.

Aztán, mivel már ittunk is, ettünk is, egy kis traccsparty után mindenki elvonult a konténerébe és készült az itteni éjfélre.
Én Hellgate: London-ban öltem a dögöket egészen hajnali négyig.
Hétkor meeting, aztán a srácok mentek statikust mérni, én pedig visszaestem az ágyamba, és csak az ebédre hívó déli harangszó (nem megijedni, csak költői kép, vagy mifene) ébresztett:
2008 van kéremszépen.

Hát

azért csak 1500km-t költöztünk, basszameg a vörös seggű ördög, hogy klasszikusok közül idézzek.
Persze mi rep-rep-rep ááááá, nem rap, repülő-vel ugrottunk kettőt, először Hassiba, ott a szokásos ma megyünk, cancelled, ma megyünk, cancelled, stb. játszódott dec 18-tól amit aztán a ma tényleg megyünk váltott fel 24-én. Délben még láttuk a konyhában a készülő pulykát, de pár óra múlva a hangzatos TFT reptér betonján ácsorogtunk mi négyen, a két pilótával beszélgetve. A reptér kissé eltúlzott kifejezés a döngölt gipszes, kavicsos kifutópáját, a fémlábakon álló, vashordóból kialakított "tornyot", és a használt gumikból rakott kerítésfélét látva, de hát ez van.
Körülöttünk hatalmas homokdombok, és csend.
Azt mondtuk, hogy még várunk negyed órát, aztán irány vissza Hassiba, mert még egy sánta kutya sem várt bennünket a semmi közepén. A francia pilóták persze készségesen visszavittek volna minket, ki voltak fizetve, nekünk pedig lett volna egy 10e ejrós kirándulásunk, nem rossz, főleg ha ezzel együtt járt volna az is, hogy közelebbi ismeretségbe kerülünk a korábban említett pulykával.
Persze mivel ezt írom, már a táborban vagyunk, mert azért csak feltűnt a könnyűlovasság :)

Ma tehát már netünk is lett, megjött a csomagom a szilveszterre szánt Baccardival, no meg a magamnak szánt Bayles-zel, a samponom, a tusfürdőm.
Végre meleg vízzel tusoltam, a homok is eltűnt a washandgo habbal együtt, és vacsira lazán megkapatott isteni puhakicsitvéresomlósmmmmmmmfinomborsos bélszín került a püré mellé (hajj, az anyjuk istenit, ha legalább azt is olyan jól tudnák elkészíteni, pedig a francba, a séfünk francia).
De addig történt pár dolog, elmondom nagyjából a következő írásban.

Addig is: zene!