Marokkói körkép

Hm, nem egy Feszty-körkép, de azé ütős vót ez is :))))
Először is Casablanca, ott kezdődött minden, aztán jött Fes, majd Merzuga, Ouarzazate, Marakech, Agadir és a kör Casablancában zárult, de hogy nyele is legyen, megálltunk pár napra Párizsban. Akkor ez egy amolyan nyeles kör... tüKör... vagy mi :)
Ha már tükör akkor kép, ha pedig kép, akkor felesleges minden szó :)
Reggel, Fes, Hotel Jardin

Fes, Medina

Nyakunkba vettük a város ősi, eredeti, kézműves cuccokat előállító részét, amelyben ma is vagy 300ezer ember él és dolgozik kézzel, lábbal, éginyenyerével :)

Kézzel készült ezmegazok

A világ első egyetemének kollégiuma

Bőrgyártás: a fehér kádban galambszar, ebben puhul 3 hétig a bőr, a sötét kádakban festés (persze előtte kimossák és szárítják :))

No és ha Fes, akkor szőnyegek... ez a berber motívumos itten 450ezer csomót tartalmaz, négyzetméterenként...

Még láttunk sok csudát, eltöltöttünk egy napot, de aztán indultunk tovább Merzugába, keresztül az Atlaszon, dél felé. (Nem úgy értem hogy dél felé, hanem úgy hogy Dél felé... mármint... egy óra tájt, mert elment az idő a szupermarketban. Ben. Tehát dél felé indultunk el, Dél felé. Nnnnna!)
Út közben megkóstoltatott és finomnak találtatott :)

Merzugába este értünk, homokviharban kavartunk Erfoudtól dél felé (nem dél felé, mert már erősen sötétedett, hanem Dél felé) és letámasztottuk a kocsit a szállodánál, majd felkaptunk pár palack vizet, betekertük a fejünket autentikus sálakkal (aminek itt ööö... a fene tudja mi a neve, de kb 2-3m hosszú és különböző színekben árulják), majd felpattantunk a Land Roverre hogy a dűnéig zötyögjön velünk. Ott már várt ránk a vezetőnk két tevével, de a sötétben először csak a horkantásaikat hallottuk. A kocsi fényszóróinál aztán felpakoltuk őket, majd elindultunk be a homokba. A szél közben csitult és előttünk, kicsit jobbra feltűnt a telihold. Alig negyed óra után már nem hordta a szél a homokot, szellővé csitult és a hold beragyogta a tájat. Meseszép lett minden.... Vakuval készült pár fotó, de nem csúfítom el vele a képet...
Egy óra tevegelés az össze-vissza hullámokba torlódott dűnék között, majd halk hangok a távolban, pislogó mécsesek fényei, és lezökkentünk a homokra, megérkeztünk a sátortáborba.


Az éjszaka... azt hiszem csak egy szóval jellemezhető: felejthetetlen...

Napkelte

Hazafelé...

A következő napot Tmbuktuban töltöttük, no nem a városban, csak a szállodában amely Kasbah módra épült. Ezek a berber erőd-települések szinte mindenütt megtalálhatók Marokkó középső és keleti vidékein.

A szálloda éjszaka...

... nappal, kívül...

... és belül :)

Innen Ouarzazate felé fordítottuk a Tuareg rúd... ööö... öö... kormánykerekét, közben berber települések mellett vitt az útunk, amelyek követték a folyóvölgyeket. Beugrottunk egy kitérőre az Etole des gorges sziklafalai közé, majd megálltunk egy pillanatra Kelaat M'Gouna rózsacsodái között, hogy aztán este a vendégházban élvezzük a csendet és a hűs sivatagi levegőt :)
Itt másnap végigjártuk az utolsó pasa kasbahját az alagsori fürdőtől az emeleti háremig...
A kasbah kívülről

Aztán megismertük a város történetét, a kézműipart, melynek során rábeszélődtünk valami csodaszép kelmére, miközben megcsillantottuk magyar bazárkereskedőalkuszi tudásunk, ami abból állt hogy:
Ő:
- Mennyit adtok érte?
Mi:
- Mennyit kérsz érte?
Ő:
- Mennyit adtok érte?
(Ez ment vagy öt percig, végül kibökte: 1100)
Mi:
- 500.
Ő:
- Jáhááááááj!!!! Neeem! Ez 1100! Mennyit adtok érte?
Mi:
- 500.
Ő:
- 1100. De hozzuk közelebb az árakat, odaadom 1000-ért.
Mi:
- 500.
Ő:
- Az kevés, induljunk el egymás felé, én mondok 900-at.
Mi:
- 550.
Ő:
- Jáháááááááj!!! Annyért nem adom oda.
Mi:
- Jó, akkor mi megyünk is.
Ő:
- 600 és vigyétek.
Mi:
- Na, jó, egye fene.
Különben nagyon szép ágytakaró kaktuszrostokkal megerősített gyapjú. Vagy valami ilyesmi :)
Aztán megnéztük a filmstúdiók múzeumát, mert ugye itt 5-6 nagy filmstúdió működött még a közelmúltban is, csak ugye a hőbörgések elriasztották az amerikaiakat. Itt készült a Ben Hur, a Gladiátor, a Passió, a Múmia és még rengeteg, főleg vallásos beállítottságú film, mint pl. a Nílus ékköve. Vagy valami ilyesmi...:)
Végül a nagy melegre való tekintettel elfogadtuk az egyik szálloda meghívását, ééés este ramadan 'reggelire' voltunk hivatalosak. Merugye este fél nyolcokr van a reggeli, hajnali egykor pedig a vacsora (vagy ebéd?). Tök logikus.... :)
Kaja

Persze ez csak az első teríték, a levesek és a nyárson sült finomságok, sütemények, gyümölcsök később jöttek, no és az elengedhetetlen zöld tea, mentával :)

A következő napon még végignéztük az Atlas stúdió díszleteit, majd megcéloztuk Marakest, miközben az ismert nótát dúdoltuk:
Irány észak,
itt jönnek a
tengerészak.

Hm... Marakech... azt hiszem erről nem írok semmit :)

Végül Agadirban töltöttünk pár napot, fény, tenger, éttermek, lazulás, tenger, fény, éttermek, lazulás. És tenger... csodaszép... nem is tudom minek a szállodában úszómedence :)
Atlantic Palace, Agadir


És ha már a csodálatos szállodák szóba kerültek, legyen itt egy link ha esetleg kedve támad valakinek barangolásra :)

Külföldi Szállodák

Most

Hazafelé...




6:30, bevágódom hátra, a sűrű és fekete hajú angol srác beül az anyósülésre, lassan gurulunk a kapu felé.
Beleszól a rádióba:
- Scot ops check.
Azonnal érkezik a válasz:
- Ops Scot 5 by.
Lefordítva kb. azt jelenti hogy Scotty hívja a műveleti szobát rádióellenőrzés céljából, a válaszban pedg közlik vele hogy az ötös skálán ötös errősségű a vétel.

Fél óra zötykölődés az ócska úton, melyet a töltés tetejére építettek. Balra a lápvidék húzódott, melyet sással fedett tocsogók, néhol tavak, és a távolba vesző nyílegyenes csatornák tarkítottak. Karcsú csónakokban két-két ember, többnyire apa és fia, gondolom az ősi foglalatosságra tanította épp a 8-10 év forma gyereket.

Az autópály előtt még kis üzletsor mellett gurultunk el, 4-5 kopott kis bódé, melyek körül gyér lombú zöld csal némi színt a kopárságba. Már messziről látszott -mivel csak lassan lehetett haladni a kátyús úton- az utolsó viskó előtt kikötött birka. Közelebb érve kivehető volt a sötétbarna bundájú jókora kos, a jobb első lábánál fogva kikötve. Látszott hogy menekülne, kipányvázott lába a levegőben, ott tartotta a megfeszülő kötél. Agya nem tudom mennyit volt képes felfogni a világból, de nem mozdult. Gondolom úgy volt ezzel, ő megtette azt, amit tudott, ennyire futotta.
Tőle vagy 10 méterre egy bivaly borjút bontottak épp a betonozott járdán. Pár perce vághatták le, még egyben volt, épp nyúzták vagy mi az ördögöt műveltek. Ott hagytuk a birkát és a jövőjét, rákanyarodtunk a hatsávos pályára és elindultunk Basra felé.

Az út mellett néhol még mindig ott állnak a kiégett roncsok, a falvakban gyűjtőhelyeken halmozzák a rozsdásodó, lökéshullámtól kicsavart, széttépett, vagy kiégett tankok, járművek maradványait.
Rozsdatemető


A város előtt is gyakori látvány volt az ilyen hely - recirkuláció, gondoltam-, miközben kibontottam egy vizet. A páncélablakokat nem lehet leengedni, a légkondi még nem ment, hiszen csak 18 fok volt kint.
Basra elővárosa

Egyre szaporodtak az ellenőrző pontok, az elővárosban jártunk. Szerencsére nem kellett átvágni a városon ahhoz, hogy a reptérre jussunk. Még néhány ellenőrző pont az utolsó bekötő úton, majd kiszálltunk az üres parkolóban, levettem a golyóálló mellényt, és Scottyval elballagtunk a beszálláshoz.

Átverekedtem magam a biztonsági kapun, majd a Királyi Jordán Légitársaság pultjánál megkaptam a beszállókártyát. Újabb biztonsági kapu, és a pultnál ráragasztották az ülés számot a beszálló kártyára, ugyanakkor kértek 15 dollárt amolyan reptéri adó címén. Tudtam erről, de széttártam a kezem, sajnos engem erről nem tájékoztattak. A fickó visszavette a beszállókártyám, gondoltam, nemááá! Valamit ráírt, kérdeztem hogy fí muskilá? Aszongya ááá, nem. Gondoltam, akkó jó, és próbáltam szerencsétlen képet vágni. Valamit ráírt a kártyámra, visszaadta és next. Sukrán dzsázílan, vigyorogtam és irány a kiléptetés, hol a VIP kapuhoz kalauzoltak. Le volt minden zsírozva (asszem 2-300 dollárral) merugye a vízumom már régen lejárt :) A tiszt vigyorgott, pár másodperc és már mehettem is.

A gép időben érkezett, időben szállt fel az enyhe homokviharban, ami akkor kezdődött alattunk.
Felszállunk

Egyedül az okozott némi zabszemre gondolást, hogy mindössze fél órám lesz az átszállásra Ammanban, node nem jöhet semmi közben, gondoltam, és halat rendeltem a háromféle menüből. Vörösborral.
Sztyuvi

Jordániába időben érkeztünk, gond nélkül elértem az athéni gépet, és mivel ismét csak a Jordán légitársaság gépével utaztam, megint halat kértem. Vörösborral :)
Athénben volt egy órám így nem izgultam, tudtam hogy most már minden rendben lesz:
Athéni reptér

Átkocogtam a túloldalra (érdekes, a csatlakozó gépek mindig rohadt messze parkolnak a beérkezéstől, kivéve ha nem :)), és épp láttam ahogy a MALEV gép begurul a csarnokhoz, rácuppan a flexibilis folyosó, és kiszáll a nép. Itt már nem működött az iraki simm, átraktam az enyémet és felhívtam a sofőröm, hogy jöhet :)
Időben indultunk a jobb oldalon ültem és a Hold végig követett:
Este...

Aztán... aztán lett :)))))))

Esik

Este kezdte és folyamatosan kopog a tetőn. Valami súlyos, lassú eső ez... Esőisten siratja Irakot. És talán valami mást is...

Esik

Tegnap éjszaka kezdte... Semmit sem lehet csinálni, a srácok a fő sátorban ücsörögnek reggel óta, fényesítik a cuccot. Minden szürke és hideg. Az eső hullámokban érkezik, fél óra kopogás a tetőn, aztán negyed óra csend, majd megint kopog a tető. Fekszem az ágyon, álmodom, hallgatom az edzőteremből áradó tuc-tuc zenét (hoppá, most a Bad Romance, yeah), nyomja a hifi torony, dolgoznak a pilgrimes srácok.
Elballagok a bögrémmel, készítek egy kávét, cukor nélkül, kis tejjel, gondolkodom hogy a futópadra álljak rá gyaloglásügyileg, vagy inkább... eh, csak szitál most, hát sétálok pár kört a táborban. Ismerős minden, akár éjszaka sötétben is tudjuk mikor milyen akadály lehet előttünk, vagy merre vannak a beton bunkerek... gyorsan rögződik az a pár dolog...
Szemben az aknakutatók táborának fala emelkedik fölénk, hesco elemekből áll, a tetején álcázó vászon, a sarkokon őrtornyok, két reflektor felénk néz. Egy fekete zászló is leng mindig ott, nem tudom mi a célja, talán a nemrég elmúlt ünnep maradéka.
Fél három...
Lépkedek a kaviccsal felszórt talajon, még majdnem mindenütt laza, hangosan rastog a talpam alatt. (Na ez meg milyen szó... zalai, ha jól tévedek, még nagyanyám használta arra ha homok került a fogai alá :)) Nem szeretek zajt csapni pedig... ez is amolyan bevésődés :)
Beugrom az irodába, üres már, a srácok hazamentek, csak Karem a kurd QHSE tiszt ücsörög ott, a netet bűvöli. Letöltöm a rendeléseinket tartalmazó excel file-t a stickemre, újra a konyha felé kanyarodok, séfünk az ajtóban, felteszi az állandó kérdést: hello my friend, are you ok? Vigyorgok, persze hogy ok, csak most... ok, na :)
Visszaballagok a szobámba, még van net, bepötyögöm ezt. Holnap, sőt elvileg holnapután sem lesz majd kapcsolatunk a külvilággal, mert új szolgáltatót keresünk. Talán a kuwaiti cég lesz a nyerő, ezt még nem tudjuk, de a mostani az valami totálisan megbízhatatlan szolgáltató. Márpedig a net fontos, az a köldökzsínórunk, főleg biztonsági szempontból...

Hm... ez most egy olyan... amilyen bejegyzés lett :)))

IEDősök nem vagyunk

A golyóálló mellé sisak is került, így már akár el is mehetnénk a farsangra :)
féééjejmetesz!.. :)
Persze a móka és kacagás mellett figyelni kell arra hogy ma is találtak 3 IED-et nem messze, északra tőlünk. AZ IED az egy olyan jószág, hogy mókás kedvű emberek elrejtik az út mellett, majd távirányítással (többnyire mobiltelefont használnak mostanság) felrobbantják, lehetőleg pontosan akkor, amikor valaki épp mellette szambázik. Van egy firnyákosabb fajtája is, mert ugye a páncélozott kocsik -mint amilyenekkel mi is mendegélünk- eléggé ellenállók az ilyen huncutságokkal szemben. Ennek is van ám szép katonai rövidítése (EFP), a lényege az hogy ez már irányított robbantással, a lökéshullámtól egy fémkúpból kialakuló irtózatos sebességű "fém nyilat" lő ki (kumulatív tölteteknél "jet"-nek nevezik) ami áthatol a legjobb páncélzaton is, és akkor ott aztán... hm... sebészkedik. Pár hete ilyet használtak innen 3km-re az aknakutatóink ellen, eredmény egy halott és egy súlyosan sérült a kocsiban.
Baszrából jövet már az olajmezők után fekszik az oldalán ez a kocsi, még 2008-ban likasztott ki egy ilyen csoda, a srác szerencsére(?) csak a lábát veszítette el.
Memento...
Nnna, hát a tea az most csak fekete, mert a zöldet mentával keverik újabban és nem szeretem a fogkrém ízt ha teáról van szó, így valami más... valami... fekete. Igaz piros tasakban. Érett, súlyos íz... finom.

Tegnap volt a második riadó gyakorlatunk, sötétben. Basszus, a bunkerben olyan sötét volt mint egy néger gyomrában, és vélhetőleg ugyanolyan fojtó pára is. Aztán eszünkbe jutott hogy a vacak kis céges telefonok mindegyike zseblámpa is egyben, és rögtön romis lett a hangulat, már csak Pink Floydtól hiányzott valami. Vagy negyed óra után lefújták a riadót, ledobtuk a páncélcuccot és sisakot, aztán a lépcsőn ücsörögve beszélgettünk kicsit a csillagok alatt.

Majd őrület: Cilla Black, szólt egész este újra és újra... :)

"Itt lakom látod..." (Tankcsapda)

Most kaparintottam meg a mentőhelikopterünkről készített fotót, itt jól látszunk, vagyis nem mi, hanem a a home, sweet home :)
Camp

Balra a zöldes konténerek az aknakutatóké, esténként oda keccsölök a jelentésekért meg kis csit-csetért ha épp nem Aleks jön át, jobbra fönt pedig az oroszok táborából egy részlet. Középen a magányos nagy sátor a mi irodánk, plusz ott trónol a QHSE is, no és esténként ott meetingel a csapat. Nap közben többnyire az R.M. jelű konténerben rontom a levegőt, itt a szobám, itt ülök most is épp miközben az esőt hallgatom. Ha innen balra lefelé indulok úgy srévizavé, akkor épp eltalálom az ebédlőt. Hát ennyi...
Ja és hogy miért R.M.? Hát kéremszépen annak történettye van :)))))

Azannya!

A meterujórólógija megmondta. Ha megmondta hát megmondta, eső lesz. br>Na de a piszok azt nem mondta, hogy homokvihar is érkezik, így a fiúk bejöttek.br> Még időben, mert aztán az eső is megérkezett és most dobol, veri a tetőt de veszettül.br> Az előbb még el tudtam menni az ebédlőbe hogy készítsek egy kávét az otthonról hozott (és ünnepi alkalmakra tartogatott) Linghzi-ből (fél zacsi délelőtt, a másik fél délután), de most már bajos lenne...
br>Az ajtón kilépve az órámra kellett pillantani, mert nem hittem a szememnek. Sötét volt.
Baromi sötét, de hát nem tévedtem, délután 3 óra 9 perckor készült a fotó, utána 10 perccel még sötétebb lett:
Teaidő előtt

Persze azt már nem láttam, mert a szoba befüggönyözve, a neonok égtek, és épp álmodoztam az ágyon.
Ünnepnap.
Ugye azért a kávé is...

ezmegaz

Kilovagoltunk. A feladat roppant izgató volt, fotózzunk bivalyokat :) Lassan gurultunk az ócska úton amely egy töltés tetején húzódott. A töltést -és a környéken található csatorna hálózatot- még Szaddam építtette azért, hogy lecsapolja a mocsarat és ezzel megtörje a mocsári arab törzsek ellenállását amelyek nem nagyon akartak beilleszkedni a társadalomba, inkább élték a megszokott pár ezer éves múltra visszatekintő egyszerű életüket: halat fogtak, bivajt tartottak, agyagból tapasztott kunyhókban laktak, szabadon. A háború óta senki nem törődik a mocsárral és az itt élőkkel, így a víz lassan visszafoglalja a területet (még hogy tönkretesszük a Földet... kicsik vagyunk mi ahhoz :))
Az előttünk haladó kisérő kocsiból rövid rádióüzenetek jöttek: slow down, keep right, checkpoint, ok move, és így tovább, mindig attól függően hogy miféle akadályhoz közeledtünk. Vagy 10km után elértük a mocsaras részt, és hoppá, ott egy magányos gerilla! Vagy gorilla... ööö.. izé bivaly:
Kan-dúr

Aztán tovább gurultunk és beleszaladtunk egy csordába:
Csipet-csapat

És grátisz még tevéket is kaptunk :D
Tétova-teve

Ezek után nem maradt más hátra mint előre, vagyis vissza a táborba. Egyik ellenőrző pontnál belefutottunk egy szemből érkező konvojba, ők északra tartottak.


Hát így... egy normál nap in the paradise - ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna angolul. :)))

Ma. Ja nem, tegnap :)

Lassan alakulunk azért... Már a kaja is normális (értsd: minden nap kapunk rizst és többféle salátát, a maradékról nem teszek említést de a paradicsomos szósz a tésztán hát az valami fölségesen mennyei :))
Tegnap délután belefogtak a kínzókamra felépítésébe, jön az inkvizíció szent evezőpadja, futógépe, és a többi, számomra ismeretlen funkciójú szerkentyűje. Reszkessetek lógó hasak és egyebek! :))))

gym
(Bal oldalon Cristian Kolumbiából, kávét hozott, jobb oldalon Kistow Trinidadról, curryt hozott, középen Jan Dél-Afrikából, ő adja a telefonkártyát :))

Este fotóztam a teliholdat, de mindig odébb ugrott a fene a pofáját, talán ma sikerül. Az éjszakák tiszta fényűek és hidegek.

(Na ez most egy olyan nem is tudom milyen bejegyzés... Ó igen, évfordulós... öö... ööö hétfordulós, kelkáposztafőzelékre emlékezős... na :)))

Ma

Naplemente jön az este...

Este

Most...

Január 17

Ma megjött a dokink, floridai. Egyelőre, holnaptól már azt sem tudja mi az a pizza hut :)))))) Tegnaptól golyóálló mellénnyel bővült a ruhatára mindenkinek, eddig csak a kocsiban kellett viselni de most már társunk a szobában, ha gáz van akkor fel és futás. Ma a mentőhelikopter tett tesztrepülést, viszi a népet ha kell :)
Helikoffer

Tegnap kalibráltuk a GPS-eket, ma már tréningeztünk a helyi srácokkal. Megy ez fogni, asszem (hátul az egyik dizájnos őrtorony látszik, de egyelőre csak a sarkokon állnak őrök. Mondtam is este a biztonsági meetingen hogy ki kellene akasztanunk körbe pár táblát: ne támadjatok, még nem vagyunk kész!:))
Leica 1200-asok (meg egy szőrös ember)

Na jó, borotválkozni azt nem nagyon szoktam a sivatagban, csak ha már bök. Ez már bökött :)
Előtte
Na utána az nem lesz :)))))

Generation kill

Gondolom nem sokan láttátok a sorozatot az éjdszbión, pedig akkor értenék azt, hogy mire gondolok akkor, amikor azt mondom: most tök úgy érzem magam az autóban, mint az az újságíró, csak nekem nincs sisakom és vegyvédelmi cuccom (golyóálló, védőszemüveg és füstszűrős arcvédő azé akad), na és egyelőre nem is lőttek ránk. :)


De a csúzlik ott hevernek a padlón, hátha mégis...
Ugye ismerős a mondás: a halál közöttünk jár, szemmel kell tartani, így aztán Basrából kifelé gurulva elmerengtem a minap: ha a sofőrt lövik ki előbb, akkor enyém a Kalasnyikov, ha a kísérőt, akkor az AR-4. Mindketőtt ismerem (nem a sofőrre és a testőrre gondolok).



Ó, és a mai fejlemény a staffhousseban: már van vízmelegítő a konyhában, gyerünk tea-kávé!
Hajrá :)



És akkor most így este: zene!

Csend.

Amikor csend van.
Olyan nagy csend hogy sziporkázó csillagok ereszkednek a tóra, sötét vízét gyengéden megérinteni.
Olyan nagy csend hogy a lélek halk sóhajtól rebbenő könnyű kék fátlya sem mozdul.
Olyan nagy csend hogy nem hallom a szerelem lassú örvénylését sem körülöttünk.
Akkor szeretem megérinteni ajkammal az ajkad.

Kedd

Ma reggel összepakultuk a cuccot, felszórtunk mindent a pickupra, mi bevágódtunk a GMC-be és hajrá észak, itt jönnek a tengerészak, énekeltük.
Volna ha tengerészak lettünk volna, és nem álmosak. Így azonban mindenki elájult és csak Al Madinah közelében ébredeztünk.
A városka a szokásos életét élte, volt aki eladott, volt aki vett, volt aki csak téblábolt.

Árus bácsi

Fő utca

Északra tartottunk a zsúfolt utcákon és átkeltünk az Eufráteszen. Innen nem messze keletre csatlakozik bele a Tigris és erről mindenkinek beugrik a Shatt al-Arab, ugye? A város neve -mármint ahol összefolyik a két folyó- egyébként Al Qurna, de ne asszociáljunk. Éppen valamiféle pára borította a vizet, Szíriában szebb színe volt ahogy emlékszem -na és vadabbul hömpölygött- akkoriban, amikor Derezor környékén jártam.

Eufrátesz

A folyó északi partján húzódó út mentén még mindig nyugat felé vonultak a népek:

Jöttek

Akiket sátrakkal, élelemmel vártak:
Akik vártak

Még kb. egy hét és mindenki eléri célját, bármi is legyen az.
Számunkra innen már csak bő háromnegyed óra autózás következett a sekély (vagy nem olyan sekély) mocsarak között, magas töltésen kanyargó ócska úton, és megérkeztünk a táborba.
Persze az még construction alatt áll, de ebédet már kaptunk (tonhal konzerv, apróra vágott uborka és paradicsom szolgált hozzá salátaként).

Home, sweet home

Bepakoltuk a cuccokat, kerítettünk magunknak ágyat, matracot, takarót, lepedőt, mifenét. Sajnos kávéfőzésre alkalmas szerkezetet nem találtunk, pedig Kristian Kolumbiából isteni kávét hozott.
Tegnap már megszimatoltam, áááááá... ezt ki kell próbálnom, zutty két kanállal a bögrémbe, rá a forró vizet és... és kérdőn fordultam Dave-hez:
- Vagy ez nem instant kávé?
Vigyorogva nézte a zaccos löttyöm és a maga megszokott, lassú, texasi módján válaszolt :
- Nem, ez azt hiszem nem az.
- Na, akkor most most már az - feleltem. - Vagy legalábbis kávé törökösen! :)

Így aztán most este vacsora után (tonhal konzerv, apróra vágott uborka és paradicsom szolgált hozzá salátaként) csak gondolunk a napi kávéra és a napijelentés elküldésekor csatoltunk egy kérelmet: S.O.S., kávéfőzőt vagy vízmelegítőt, de izibe!

Az előbb járt itt a biztonságiak főnöke, azután érdeklődött hogy hova szeretnénk az őröket: a kapuhoz, vagy a házunkhoz.
Szerintem aludjanak, ma fényes a Hold és a kutya sem támad meg bennünket - próbáltam békíteni -, de nem tágított.
Na jó, akkor ahol nekik kényelmesebb, ööö... öö... taktikailag előnyösebb, jó?
Ebben maradtunk.

És most: meg kellene vetni az ágyat.
Valaki? Hahóóóóóó!

Mai képes :)

Reggel hétkor elindultunk hogy körülnézzünk a terepen, három órás út után értük el a még épülő tábort, ami nem szekértábor hanem konténertábor, legalábbis a fala abból áll, őrtornyokkal a tetején. A bejárat:
Tábor

A kocsiban is kötelező a golyóálló mellény, (ma már úgy megszoktam hogy később az ebédlőbe menet elfelejtettem levenni):
Fashion in Iraq

Azért van a kocsiban is fölfordulás:
Utastér

Az ajtó sem mindennapi:
Nem pézsé


Ma kissé eltért a hőmérséklet az otthon ilyenkor megszokottól:
31 fok

De a népek vonultak rendületlenül:
pilgrimek

És bár akadtak stopposok is, zsákbamacskára nem állhattunk meg:
Stopposok

Ma

Hát igen... összevetve a MALEV tápot a Jordan légitársaság reggelijével eléggé észrevehető volt a különbség. A MALEV adott egy gyereköklömnyi szendvicset, hidegen (na jó, választhattunk hogy sajtosat vagy sonkásat), hozzá kérhettünk ásványvizet, kávét, teát. Mindezt 2500km-re vagyis az ammani útjára ajánlotta, hát köszönjük szépen :) A másik gépen a reggeli állt: először is forró vizes kendős kéztörölgetésből, aztán érkezett a gombás omlett pirított gombával, sült paradicsommal és két rántott csibefasírttal, zsemle, gyümölcssaláta, sajt, kroászon, vaj, dzsem, narancslé és egy kis üveg ásványvíz. Persze a bors, só sem hiányzott, no és a frissítő kendő, fogvájó is ott lapult :)
Irakra fátyolfelhő borult, így a menüből először valami vígjátékot választottam, de végül az Expandables lett a nyerő. A végenagylövöldözést már csak hallottam, mert fel kellett húzni az ablakok sötétítőit és a szikrázó fényben a képernyőn semmi sem látszott. Ereszkedtünk. Sivatag. Lapos semmi. Olajfinomító füstje, város kockaházakkal, amolyan romos Cityville, madártávlatból. Lassan közeledett a föld, már látszottak az erózió nyomai a kietlen tájon, a reptér előtti kerítés töltésének tövében kilőtt tankok, páncélozott járművek sora. Nem tudom hogy ez a háború során a védelmet szolgáló vonal volt, vagy később húzták ide a roncsokat mintegy mementóként.
Döccenő a betonon és lassan gurultunk a fogadó épület felé. Az ablakon túl két majdnemfeketekatonazöld black hawk gurult méltóságteljesen, vagy inkább settenkedett. Bár azt nem lehet méltóságteljesen :) Egyelőre más jelét nem láttam a volt háborúnak, hacsak a három lövés nyomát nem veszem annak a busz hátsó üvegén.
3 órás sorbanállás a vízumért, majd a srácok felkapták a bőröndöm és irány a bazinagy páncélozott Ford. Az ajtajában tuti hogy egy normál Zsiguli anyagát pakolták, mert döcögősen nyílt, bele kellett kapaszkodni. Bob mutatta a páncélüveget, miközben azt is elmagyarázta hogyan vegyem föl a golyóálló mellényt. Rövid eligazítás, felcsatolta a Glockot, ő is belebújt a páncélmellénybe és rá vett egy vékony dzsekit, aztán én a hátsó ülésre, ő az elsőre. Maga mellé készítette az AR-4-est, a felrögzített tartalék tárban ott lapultak a lőszerek, balra a sofőr terepszínű ruhában, szintén golyóálló mellényben, mellette egy behajtható válltámaszú AK-47 pihent.
Elöl egy kocsi nyomult és felmérte az utat veszélyügyileg, aztán jöttünk mi, és mögöttünk egy harmadik páncélozott Ford gurult arra az esetre készülve, ha a miénknek eldurrantanák a seggét. Vagy csak lerobbana, na. Ekkora fölhajtás szerény személyem miatt, nohát :)

A városi úton majdnem minden 500 méteren ellenőrző pontok, őrtornyok, vagy várakozó géppuskás Hummerek álltak.
pilgrimek

Basrában ma a szent ünnep második napja fogadott minket, mindenhol hatalmas fekete és zöld és piros és sárga zászlók lengtek, emberek vonultak zászlókkal és a mecsetektől kezdve a kis házakig mindent feldíszítettek. Tömeg mindenütt, a járdákon és az utakon. 500-700km-t gyalogolnak hogy Karbalába érjenek, ami a síiták zarándokhelye, mártírjuk okán. Az út mentén sátrak, ahol ingyen étel és ital várja a zarándoklókat, valamint ott tölthetik a pihenőjüket is. A sátrak versengenek azért hogy náluk álljon meg a vándor, néha az autónkat is odaintették.
Persze mi nyomultunk a forgalomban "hazafelé", az ellenőrző pontoknál elsőbbségünk volt, vagyis használhattuk a kerülőutat. Így aztán kb. fél óra autózás után megálltunk egy hatalmas acélajtó előtt, ami rádiójelre lassan félrecsúszott hogy begördüljünk a fedett garázsba, ahol már legalább 10 hasonló Ford parkolt. Az F-350-es egy igazi vadállatbatár :)

Találkozó a fiúkkal, kiderült hogy Dave ugyanakkor dolgozott Egyiptomban amikor én, csak másik csoportnál. Őt fogom váltani, így belemerültünk a laptopon található cuccokba, majd megterveztük a holnapot és lementünk az ebédlőbe hogy meglessük mit alkotott ma a filippínó szakács.

Most pedig... halkan zúg a légkondi... szerelem :)