Kirándulás

Ideje kimozdulni, nézzük meg a terepen harco dolgozó népeket.
Egyelőre szavanna és dzsungel váltogatja egymást, de északon beleharapunk a szappanba: mocsár és vízivilág képében vár ránk, a felderítések alapján akár két méter mély víz is lehet, benne fákkal, bokrokkal, krokodilokkal. A helyiek valamiféle keskeny kenukkal képesek ott közlekedni, az nekünk nem fog megfelelni, már most tudjuk.

Mickkel felpakoltunk és irány az egyik vonal, megnézünk egy csapatot az erdőben, egyet a pusztában.
A katonai kíséret kapott végre autót, nem a platón pattogtak mögöttünk és nyelték a port a kis falvak közötti utakon. Mert aszfalt az nincs, kivéve a tengerpartot követő egyik, és keleten a határ felé tartó másik főutat. A többi porzik mint a veszett fene, mivel folyamatosan jönnek mennek rajta nagy teherautók, hogy honnan és hova, az kérdéses...

Utakról letérni nem tanácsos, sokszor még a műutak mellett is aknamezőre figyelmeztetnek:

Másutt nem figyelmeztetnek, főleg távol a főutaktól, de akad. Ahogy a mondás tartja "a halál közöttünk jár, szemmel kell tartani".
Na erre vannak az aknakutatók, nélkülük egy tapodtat nem mozdulhatunk.
A táj eléggé változatos volt, meredek részekkel megtűzdelve. Az erdőirtás elég nagy probléma errefelé is, főleg az akár több méter átmérőjű fák a célpontok, ha egy olyat felfedeznek a rosszéletűek, még utat is vágnak a dzsungelbe. Vagy ba.

Aztán odatelepítik a fűrészgépeket és helyben deszka, gerenda készül, majd felpakolnak mindent, eltűnnek mint szürke szamár a ködben, csak a nyomaik maradnak.
Hopp, ez leesett:

De ne szaladjunk előre!
Miután leparkoltunk, elindultunk az aknakutatók jelölte ösvényen az első geodéta brigád felé, akik elég szép munkát végeztek a nyílt területen.

Az erdő nem volt olyan sötét mint vártam, inkább az aljnövényzet és a léggyökerek okoztak fennakadást a haladásban, de a fiúk megoldották: macséta és motoros fűrész kombónak nem áll ellent semmi.
Még egy ilyen fa sem:

Persze fát nem vághatunk ki, csak gallyazni szabad.
Elértük a srácokat, épp egy meredek oldalban ereszkedtek lefelé, balra a teodolit hátrairány prizmája, jobbra a kötél, nélküle - bár a fotó nem adja vissza - nem nagyon tudtunk volna leereszkedni, legfeljebb seggen csúszva:

Az egyik kísérő katona megpróbálta: fiatalság-bolondság:

A fiúk, előttük a bozót:

Visszafelé sem volt könnyebb, de a kötéllel megoldottuk:

A következő csapat vagy 20 kilométerrel odébb, de épp nyílt területen dolgozott. Az út mentén bambuszerdők és pálmások váltakoztak:

Egy banánligeten keresztül értük utól őket:

Visszafelé az egyik kis, pár házból álló településen megint kiszúrtam a pálmafa ágaira épített fészkeket:

Vettünk egy csomó narancsot, banánt, nem is azért, mintha annyira szükségünk lett volna rá, mivel a táborban kapunk eleget, inkább nekik volt szükségük...

Zene!

Enni kék, Inni kék, Múnkék!

Az első kettő tiszta ügy, de mi az ördög az a Múnkék?
Hát a Moon Cake!

Figyelem!
Csak ivarérett nem vegánoknak ajánlott továbbolvasni, heavy food content következik!

Pár napja a legények serényen pucoltak valami csirkefélét, de sokat:

Gondoltam, na ez fasza, lesz estére habzsidőzsi, mert ugye egyrészt Angola jól ellátott az ilyesfajta dolgokból, másrészt már megtapasztaltam a bícsen, amikor egyszer vacsira - feladva a kövön sült bélszín/steak nyárs kombót - ilyet rendeltem:

Legnagyobb meglepetésemre aznap este csak a szokásos cuccok voltak kipakolva, kérdésemre pedig Mr. Ding (aki a vezető geofizikus) azt válaszolta sejtelmesen, hogy az az ünnepségre készült.
Akkor még nem tudtam, hogy milyen ünnepség is lesz, de a hétvége közeledett, gondoltam a szombatot üljük meg. Korábban az viszkizős este volt, de a country manager lefújta: nincs teljesítmény (mert az lássuk be, tényleg a béka segge alatt van), nincs mulatás. Ezek meg ugye nem ismerik a "sírva vígad a magyar" dolgot. Kínaiak.

Aztán másnap este a szokásos szállítmány kiosztási időben megjelent maga a campboss és átnyújtott egy bazinagy, de míves szatyrot, benne egy míves dobozzal, amelyben további míves dobozkák lapultak:

Az egyiket kinyitva: nini! Muffin! Nyammm!
(A felirat: kézzel készített hold süti)

No itt lépett közbe az én drágám és okosan elmagyarázta azt, hogy mi ez, mi a története és hogy bizony ez a kínaiak második legnagyobb ünnepe az év során, idén 10-re esett:

Akit bővebben is érdekel, nyugodtan keressen rá a neten, minden infó megtalálható az ünnepség eredetéről, a sütik fontosságáról, és nem utolsó sorban a NYUSZIRÓL!
Itt pillanatnyilag csak az ünnep gasztronómiai része kerül terítékre, legalábbis a mi szemszögünkből. Ugyanis szombat délelőtt megkaptuk az üzenetet: este fél hét, ünnepi vacsora, az úri közönség táncol, kitűnő széklábak, gyors elsősegély.
A végét már én tettem hozzá, mert ki tudja mi lesz pár gin-tonik után...

Mint megtudtuk, hot potok éjszakájára számíthatunk.
A hot pot (forró edény?) a kínaiaknál egyfajta közös evészetet jelent, láttam már Ghánában is azt, hogy hetente egyszer összegyűlnek egy asztal köré, azon jókora tálban rotyog a gyanús lé. Abba mindenféle dolgokat raknak, majd amikor úgy érzik hogy kész, kiveszik és befalják. Közben iszogatnak, beszélgetnek, akár egyfajta csapatépítő tréningnek is felfoghatjuk.
Egy ellesett fotó a ghánai előkészületekről:

Az ebédlőt berendezték, az asztalokon szépen elrendezve főzőlapok, azokon pedig a "hot potok". Itt annyival szofisztikáltabb volt a cucc, hogy a tál (vagy lábas) két részre választódott, mintegy jin és jangként reprezentálva a normál (világos) és az istentelenül csípős (sötét) oldalakat:

Amit a fenti fotón látunk, balról jobbra a főbb dolgok, szkennelve:
- valami szósz, tálban, evőpálcikákkal
- fent egy még bontatlan sétáló János, lent nagyon finom steak/bélszín vékonyra szeletelve
- felette a tányéron a világos massza egyfajta keveréke a ledarált koktélráknak, tojásnak, lisztnek, ebből villával lecsípve egy-egy darabot a főzővízbe kellett dobni
- fent még valami leveses tálka főző... ööö... evőpálcikákkal
- a hot pot, épp ügyködik benne valaki
- jobbra a tányéron rák és ööö... pacal(nak való)

De ne rohanjunk előre, első lépés a számunkra érdekes dolgok begyűjtése, a főzés majd csak utána következik.
A tálalósoron elég szép volt a felhozatal, rák, bélszín, gombák, marhagyomor, pácolt husi, felvágottak és egy sor kiegészítő:

Én először a marhahusiból pakoltam, főzési tudományomat ismerve a kitudjamilesz alapon csak óvatosan.
Elkezdődött a főzés, valamint megágyazása az étkeknek, hogy finoman fejezzem ki magam:

Az eredmény elfogadhatónak tűnt, főtt bélszínt még nem pipáltam, a paprikák pedig meglehetős hátteret adtak a husinak (értsd: majd kiesett a szemem, úgy megríkatott):

A sikeren felbuzdulva most már kissé jobban megpakoltam a tányéram, és került hozzá rák is.
Nem részletezném a továbbiakat, a lényeg, hogy percenként jöttek az asztalunkhoz jókívánságokat mondani és mindig koccintani kellett...
Még annyit, hogy a végén (vagy közben, ezt nehéz már így utólag megmondani) elfogyasztottuk az est süteményét, a moon cake-et, amely az agitprop fotón igy néz ki:

A valóságban pedig ilyen:

Tömény, súlyos, ellenben jó ízű. Mint megtudtam, a sima változaton kívül sokmindent tehetnek a közepébe, akár tojást, húst, zöldséget.

A végén kimentünk a srácokkal megnézni a Holdat, hamár ez egy ilyen családi esemény lenne, és bár az a felhők felett bújkált, csak sápadtsárgás fényét láttuk átszűrődni, ők váltig állították, hogy Kína felett ott van.
Úgy legyen!


Zene!

Anya, kezdődik!

Pedig októberre tették az esős évszak nyitányát itt, Angolában.
(Arra már nem is emlékszem, hogy Ghánában mikor kezdődött, de úgy novemberre saccolom.)

Az úgy volt, hogy két hete eredt el először, épp pötyögtem valamit az ArcMap-ben, gondoltam, ha esik akkor esik, egyrészt az a dolga, másrészt végre valami lehűti a levegőt.
Bár itt a 24-26 fok az állandó enyhe széllel (breeze) nem volt igazán meleg, ne feledjük: tél nyár kezdődik épp a déli féltekén. A légkondit is csak azért kapcsoltam be néha, napközben, hogy lejjebb vigye a páratartalmat.
Szóval ülök a gép előtt, kint esik, bent hallgatom, amikor arra leszek figyelmes, hogy a kinti zajokhoz egy benti csöpp-csöpp-csöpp... társul.
Csak jóval hangosabban.
Először ügyet sem vetettem rá, aztán lepillantva láttam, hogy épp a laptop nagyobb, 330W-os tápegységét veri telibe (a kisebb is 180W-os, épp elég cipelni a kettőt a döggel együtt, mert az tuti, hogy csomagba nem adom fel egyiket sem.).
Gyorsan felmenekítettem mindent az asztalra, mert már jókora tócsa terpeszkedett alattuk, és az álmoskönyv szerint meglehetősen mély zsebbe nyúlást jelent az, ha villanyos berendezés vízzel találkozik.
Vagy rosszabbat...

Jeleztem a campboss felé a tényállást, ő jelezte, hogy elég sokan jelezték rajtam kívül is, ráfeküdtek az ügyre.
Szerencsére úgy dél körül aztán fel is keltek róla és végre hallottam, hogy matatnak a tetőn. Fasza!

Sajnos hiába az októberi előjelzés, másnap hajnali fél négykor megint arra ébredtem, hogy esik. Felugrottam és az asztalra pakoltam a tápegységeket, de reggel láttam, hogy száraz minden.
Pár nap múlva megint hajnali fél négykor ébredtem, eljátszottam ugyanezt, nem áztam be.

Szakértőnk szerint ez ilyen: hajnalban kezdi eleinte, majd lassan egyre későbbre tolja magát és végül egész nap esni fog. Csodás. De ugye október még odébb van. Azért biztos ami biztos alapon, esténként az egyik irodai székre menekítettem a tápokat: aludjatok, ott nyugi lesz.
Tegnap aztán megint arra ébredtem, hogy esik, de valamit eltolhatott a mindenható (vagy az időjárás felelőse), mert hajnali 2:18-at mutatott a telefon. Mondtam is neki fennhangon, hogy biztosan meghallja: vázze, előre menjünk ne hátra!

Persze miért ne ma lett volna az első nap, hogy már nem raktam székre a cuccokat, mert a) úgysem esik, b) nem ázunk be.
Hát... mindkettőben tévedtem, már az ágy lábánál járt a szépen növekvő tócsa, a tápegységek lábujjhegyen ágaskodtak benne, amikor felkaptam őket. Annyi szerencsém azért volt, hogy most egyikre sem csepegett a víz.
Mert csepegett.
Sűrűn.
Az ablakkeret közepén.
Sőt megjelent a villanykapcsolónál is.
Megpróbáltam eltömíteni a nyílást, de csak annyit értem el vele, hogy először a türcsi ázott át, csak utána folyt be a víz.

Elkaptam a campbosst, hogy ekksön van!
Tudott róla, mert hirtelen mindenki jajveszékelni kezdett, a mi whatsapp csoportunkból egyedül John jelezte, hogy nála is uszoda nyílt, pedig az ő putrija - a többiekével egyetemben - a nagy tető alatt gubbaszt.

Csak ugye azon meg szép nagy lyukakat evett az enyészet, amely rozsda képében támadja a vasat.
Én ilyen félszerencsétlen helyzetben vagyok, ugyan még épp a tető alatt, így élvezhetem a kurvanagy koppanásokat, ahogy 10 méterről a hatalmas cseppek püfölik a konténerem tetejét. Aztán ha ferdén ver az eső, akkor simán kapom az áldást onnan is (plusz a tetőről a bang-bangg-baaannnngggg).

Az eső szünetében fess fiatalemberek jelentek meg és beszilikonozták a nyílásokat, ahonnan a víz a tetőről lejutott az ablahoz.
És az ajtóhoz.

A ma éjszakai eső után már megszűnt a beázás, valamit segített a pasztázás, azért a tápegységek már végleg az asztalra kerültek: Murphy ide is utánam jött, fityiszt neki!

Úgy tűnik, hogy ezzel elfelejthetjük az októberi kezdést, itt van az esős évszak a nyakunkon, kéremszépen. Hogy a terepen hogyan abszolválják ezt a fiúk, az még kérdéses, ami biztos: nem állunk le...

Most ponyvákat feszítenek ki a srácok, a szemben álló konténerek felett ugye nincsen tető és hát az összeszerelésük száraz időben történt. Azt hiszem nem is kell erről többet mondanom...

Zene! (A film is jó!)

Post Covid izé...

Először az tűnt fel, hogy keserű a szám íze.
Pedig aznap nem is láttam még a napi híreket.
Nosza, öntsünk rá kólát, majd elviszi. Hát nem vitte el, egész nap ott gubbasztott a szájamban, de másnapra eltűnt, mintha sosem éreztem volna.
Aztán elrepült egy hét, kettő és újra megjelent, pedig istenire sikeredett a medvehagymás-tejszínes-gombás-marharagu...
No ekkor már furcsállottam kissé, mert oké az, hogy egyszer régen bezabáltam fenyőmagból, mert az jó - a hülyék szerint - és csak utána olvastam el azt, hogy két hétig keserű lesz minden ételnek az íze, de akkor már késő volt. De itt semmi ilyesmit nem ettem, csak a teljesen természetes dolgokat: bucatini all'amatriciana, gnocchi prosciutto, tagliatelle carbonara.

Szóval, hiába a három oltás, átestünk valamikor márciusban egy fertőzésen, az utólagos, kíváncsiságból megrendelt teszt kimutatta a ... ööö... izét a vérben, vagyis azt, ami megmondja, hogy valaha voltál-e "covidos".

Kissé utánatapogatva a dolgoknak kiderült, hogy lehet hogy nem is a covid utóhatásairól van itten nagyba' szó, hanem esetleg az oltás okoz egyfajta hogyismondjam: anomáliát?
Az biztos, hogy az orvosok tudnak erről, mert egyes osztályokon bizonyos orvosok felteszik az 50 forintos kérdést "volt oltva?". Csak ugye a kérdés miértjéről kussolnak. Utóbbi proof, de nem mondom meg honnan tudom, hehe.

Akkor hát mi van?
Úgy tűnik, hogy nem egyféle az "utóhatás", nálam az ízekkel van a gond (esetleg a szaglással is, mert néha olyat és megérzek, amit nem kellene), de más tünetek is felléphetnek.

Amikor itt elkészítettem az első kávém... nem is, először az ásványvíz.
Ugye köztudott, hogy utálom a klórt/hypót, és fényévekről megérzem azt a mennyiséget is, amit más akkor sem, ha mellette ül. Pesten pl. hányok a víz klórszagától, ha lehúzom a budit.
A bungallóban az első felbontott ásványvíz számomra ihatatlanul klóros mellékízzel rendelkezett, kértem is másik fajtát. Megkaptam, ott is volt mellékíz, de nem annyira, hogy ne bírjam ki.
Ezután jött a kávé, valami portugál fajta.
Nem ízlett.
Másnap kaptam Nescaffe-t -bár ez is portugál feliratos -, gondoltam: navégre!

Megkutyultam: vázze! Ennek tökugyanolyan az íze, mint a korábbinak!

Ez volt a második találkozásom a covid/oltás utóhatással.
2-3 nap múlva helyreálltak megint a dolgok: íze lett a kávénak, eltűnt a klóríz az ásványvízből...

Csak annyit szeretnék mindezek után mondani - nagylevegő, kifúj - hogy: ejjha!

Megjegyzés: sajnos még mindig vannak helyek a világban, ahova nem repülhetünk oltási igazolás nélkül, bár ennek sem tudom mi az értelme, amikor az utolsót valamikor a 2021. novemberében adták...
Ahhoz pl. hogy ide Angolába eljuthassak, ezek kellenek (pillanatnyilag):

Covid oltás igazolás:

Regisztráció a luandai reptérre érkezve a gyorsteszthez (ez azóta ingyenes lett, ott kell kitölteni egy nyomtatványt):

PCR teszt az érkezés előtt max 72 órával:

Plusz még ki kell tölteni egy online nyomtatványt, amihez fel kell tölteni többek között a PCR teszt eredményét.
Hazafelé szerencsére egyik sem kell.
Egyelőre...

Zene! (I know the truth is out there)