Na végre

Már látom az alagút végét, bár a szamár azt mondta ha azt meglátom nehogy kimenjek a fényre :) Leadtam a repülőjegyem, mert ugye a Brithis Airways leállította iszlamabadi járatait és most mindenki az Emirates pultjainál tolong, én pedig egy seggel szeretném letudni a hazautat, na jó, Dubaiban és Munchenben azért át kell majd szállnom de nem kell törődnöm így a csomagjaimmal. Mármint azzal az egy apró bőrönddel amelyben az ígért fűszereket, vízipipa szűrőket, és egyéb kacatokat hozom.
Sajnos az egyetem régészeti tanszékének titkos és eldugott részeit nem látogathattam meg, le kellett mondanom a helyi barátom vacsora meghívását is és nem helyi népviseletben fogok kilépni Ferihegy ajtaján, de sebaj! Több az mi vár otthon, hogy a Bibliát se hagyjam ki a szórásból ;)

A kő

Én nem így fordítottam volna magyarra...

Hajajj!

Ma azért gyűltünk itt össze hogy eldöntsük, lecseréljük-e őt:




Erre:

Még mindig ma, a francba!!!

A fotelből éppen rálátok a függöny résén át az almacsutkára, amelyet még a gekkónak raktam oda. Csoda tudja hogy a gekkók mit szólnak az almához, főleg ha az egy nekik lerágott formában materializálódik hirtelen az almát (csutkát) nagy valószínűséggel sosem látott szobában. Mögötte az ablak, aztán egy részlet egy parkoló kocsiból (bal hátsó kerék ha pontos akarok lenni), fölfelé pedig zöld, zöld, zöld, eukaliptusznak nézném ha értenék hozzá.
Aztán az állandó zaj... Elég messze vagyunk a lámpától ahhoz hogy itt sohase álljon a szűnni nem akaró forgalom, ráadásul a kapuval szemben torkollik be egy négysávos az utcánkba, így a fekete ruhás, fekete barettes és piros vállszalagos, piros nyaksálas szépen borotvált körszakállú snájdig és feszes (ez olyan katonai műszó, most nem magyarázom el mit jelent) őreink este gyakran állnak és ülnek reflektorfényben ami nem keverendő össze a rivaldafénnyel jelen esetben.
Egy katona kivilágítva nem katona, csak célpont. Még én is jobb szerettem terepszínű hacukában bújni a bozót alján a lehullott barna tűleveleken, pedig én ugye tüzér voltam hajdanán, danán :)

Bekapcsolom a légkondit.

És varázsolok...

Ma

A szombati hotel robbantás elsöpörte az irodánkat az ötödiken, és az őrök is halottak.
Az a három, akik minden nap ott álltak a szép kovácsolt vaskapunál, amely méltóságteljes lassúsággal csúszott félre minden érkező és távozó autó előtt. Délben, amikor az ebédlőbe mentem, még mosolyogtak (egyikük mindig tisztelgett), este már a légnyomástól kitekert testűkarúlábú rongybabaként feküdtek a gondosan ápolt, nyírt és öntözött pázsiton.


A 600-2000kg robbanóanyaggal (a pontos típusa még nem ismert) megrakott teherautót vezető rohadékkal egyszerre léphettek be a kapun, remélem belerúgtak ott párat -már ha az ilyesfajta vélemény nyilvánítás megengedett a nirvánában, a menyországban vagy a pokolban.

Netes fotó a Mariot hotelről, illetve a robbanás kráteréről (amely az irodáink mellett található Iszlamabadban):

Most közel 200 embernek kell gyorsan helyet találni, mert az első becslések alapján az iroda legalább 8 hónapig nem fog üzemelni, a hotelról jobb nem beszélni. Nyüzsgés van a vendégházban, itt, és a szomszédban indult be egyelőre a két elengedhetetlen részleg negyven emberrel, folyik az iroda keresés, a romok alól a mentés.
A szerverek voltak az elsők amelyeket be kellett indítani, itt zúgnak most az alagsorban és ennek köszönhetően a vendégház szabad légkörébe belerongyolt a company policy, az indexen és a gmailon kívül semmi más nem érhető el, fasza.
És még mindig bezárva, lassan három hete...

Ma kidney babot melegítettem a mikróban, adtam hozzá ebédről maradt rizst és majonézes reszelt káposztát, leöblítettem egy dobozos pepsivel és kapott az egész még egy kis Cadbury milket.

Zene:

You and me and me and you

http://ca.youtube.com/watch?v=pDrFOu2nvZs

Lay beside me, tell me what they've done
Speak the words I want to hear, to make my demons run
The door is locked now, but it's open if you're true
If you can understand the me, than I can understand the you.

Lay beside me, under wicked sky
Through black of day, dark of night, we share this pair of lives
The door cracks open, but there's no sun shining through
Black heart scarring darker still, but there's no sun shining through
No, there's no sun shining through
No, there's no sun shining

What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?

What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?

Come lay beside me, this won't hurt I swear
She loves me not, she loves me still, but she'll never love again
She lay beside me, but she'll be there when I'm gone
Black heart scarring darker still, yes she'll be there when I'm gone
Yes, she'll be there when I'm gone
Dead sure she'll be there!

What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?

What I've felt, what I've known
Sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits for you
Or are you unforgiven too?

Lay beside me, tell me what I've done
The door is closed, so are your eyes
But now I see the sun, now I see the sun
Yes now I see it!

What I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?

What I've felt, what I've known
So sick and tired, I stand alone
Could you be there?, 'cause I'm the one who waits,
The one who waits for you

Oh what I've felt, what I've known
Turn the pages, turn the stone
Behind the door, should I open it for you?
(So I dub thee unforgiven)

Oh, what I've felt
Oh, what I've known!

I take this key (never free)
And I bury it (never me) in you
Because you're unforgiven too

Never free
Never me
'Cause you're unforgiven too...

Sopron, pár hete

És égett gumidarabok röpködtek a levegőben, és égett gumi kékesfehér és piszkosszürke fellegeit nyomta felénk a szél, elbújni, elfutni nem lehetett, hát nem lélegeztünk, a belénk rekedt oxigénnel játszottunk, spóroltunk, spóroltunk, de aztán nem volt mit tenni, bele kellett harapni az égett gumiszagba.

A hálózsák érdekes volt, a bársonydzsekim gyűrtem a tokjába és a karom mellett az lett a párnám és a Lővérekben gyönyörű volt az éjszaka, párhuzamosan feküdtem a Tejúttal, így körbefolyt, de nem mozdított (ha keresztben fekszem ki tudja mi történik... veszélyes dolgok ezek), hát néztem a csillagokat (különös tekintettel az ikercsillagokra és kvazárokra), fölöttem, alattam, körülöttem ragyogtak, és a reggel is furcsa volt, mert mindent az éjszaka lecsapódott pára borított ugyan, a fűszálakon millió apró gyémántgömb ragyogott, de a hálózsákom száraz maradt, mintha távol jártam volna a réttől.
Különös éjszaka volt... azt hiszem megint változtam.
Picit.
Csak ahogyan az óra üt.
Egyet.
Tikk.
Jobbra.
És most minden más...

Átirat

Egyszer Ferihegyen vártam a Londoni gép indulására, támasztottam a falat (majd úgy is ülnöm kell), néztem a tömeget, amorf massza, amikor egy nyakkendős kivált, felállt, átvágott a tömegen, beledobott egy fémpénzt a mittudoménmire amolyan szamaritániusan gyűjtőbe, aztán visszaballagott a helyére, füleiben valami mp3 player dugóival. Vajon mit hallgatott?
És ott volt az a nagyorrú lány a Che Guevara sapkában, nem is... Fidel hordott ilyet egész életében, csak ez kissé gyűrötten és kopottan állt jól neki, és a pólója is zöld, és feszült mindenhol ahol kellett, és kidomborodott mint a zöld bolíviai dombok ahol végülis...
És akkor jött a kapitány (tudjátok, négy csík), szőke tüsi haj, kerek fej, kissé totyakosan, seggén lógott a szolgálati fekete nadrág, a harmincas éveinek a közepét taposhatta, és akkor eljátszott velem a gondolat hogy miként teszi majd le azt a dögnagy emberekkel megpakolt madarat (mert aztán letette, pontosan 250km/h-s sebességgel érintettük a betont Gatwickon, előtte egy másodperccel még 248km/h látszott a kijelzőn, hiába na, lejtőn ereszkedtünk).
A gép súlya nagyobb vagy a 116 léleké?
És ott voltak persze az emlékek, a képek, a meg nem valósult képek (ezek lehetnek emlékek? hm...) és az érzés hogy minden egyes perccel elveszítünk valamit az időnkből ami szilánkokra törik és pörögve porlik bele a semmibe de mindig megfeledkezünk róla pedig sohasohasohasoha nem jön vissza egyetlen elmulasztott pillanat sem hát jó lesz vigyázni (és most mindenki oda tesz vesszőt ahova akar).

Aztán már csak a Wiltshire Ham and Mustard maradt Sprite-tal, és egy beszélgetés.

Bevásároltam

200 dollárért vettem holland sajtokat, norvég lazacokat, brazil konzerveket, svéd pulykamellsonkát, narancsos dark csokikat (Lindl vagy mi az ördög), tiszta tej Cadburyket, kidney babokat, főtt kukoricákat frankfurti virsliket, Lavazza instant kávékat, mandulát, kesudiót, mazsolát, mogyorót zacskószám, készülök a télre. Mert hosszú lesz a tél, én azt hiszem..., dúdolgattam miközben pakoltam ki a kocsiból. Azt mondják az ügyintézés normál ideje 45 nap. Éppen mint a vízumom, jól kiszámolták. Kijöttem hát ücsörögni egy szobában. Igaz hogy a területem nagyobb, lemehetek a nappaliba, az étkezőbe, minden nap másik szobában alhatok mert éppen hét van, sőt, még a pár négyzetméteres gondosan nyírt gyönyörű fűre is kifekhetek (32 fokot mutatott az imént a kocsihőmérő), de akkor is be vagyok zárva. Ma jön egy pakisztáni barátom (együtt dolgozunk Algériában) és elvisz a városba, de akkor is be vagyok zárva. Aztán majd hazarepülök, de végig a 6000km-es úton be leszek zárva, és ha azt hiszem hogy otthon majd szabad leszek, hát nem. Nem leszek az. Addig nem amíg újra fel nem szállok a Patyomkin páncélosra és balra nem fordítjuk az összes lövegtornyot, neki a partnak... vagy a tengernek?
Vannak falak amelyeket nem lőhetünk szét semmiféle rombológránáttal.
Egyszerű az ok: nem látszanak.

örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna

most

Lat: 33.7243N
Long: 73.0611E
Avagy: 33.7243N 73.0611E
15:55

Csak Egy Dal

Magánnyal óvd,
Bánattal őrizd a szerelmem

Én magamat adom neked
Te add nekem a jövőd

A homok hatalma

Az előbb volt biztonsági megbeszélés, találtak egy fickót a sivatagban.
Vagy negyed óráig néztük a felvett videót... szépen lefeküdt a hátára, lába nyújtva, hasa eltűnt.
Megakadt a tartálykocsival, elindult a tábor felé, eltévedt, 24 óra múlva halott volt.
Itt elég ennyi idő ahhoz, hogy a víz eltűnjön az izmokból és csak zselé maradjon, amitől aztán ugye már nem olyan mozgékony az ember gyereke. Vagy lánya.
aztán szép lassan leáll a berendezés, mint a duracell nyúl akkor, ha sima elemet raknak bele...
Mellette ki volt rakva egy S betű forma, olyan méteres lehetett, ennyire futotta az összeszedett kövekből. De még ha meg ki is tudja rakni az S.O.S.-t, akkor is baszhatja, azt ugyanúgy nem látják meg a repülőről.
Autót ott hagyni.... Szaharában... barom...
Ja, 23 ezer liter víz volt a tartálykocsin.
Most pedig: vacsora.

Aztán a tus alatt állva hat hét után most először éreztem azt, hogy a Gatwick Northon beszerzett Head-and-Shoulders zöldalma illatú.
Hm... lassan visszatérnek a színek, a hangok, az illatok... még két nap.
Miközben folyt rám a víz egyre arra a fickóra gondoltam, aki egy tavat cipelt magával és mégis szomjan halt.
Valami istentelen kopasz kezelhette a kamerát, gondolom egy a kutató csapat katonái közül, mert túl gyorsan mozgatta ide-oda, tipikus hiba amikor valakinek nincs gyakorlata ilyesmiben, tudom, mert én is megtapasztaltam.
Vissza kell fogni magunkat, és lassan, még annál is lassabban pásztázni a kamerával, különben semmit sem lehet kivenni majd a képernyőn és a néző beleszédül mert olyan lesz a látvány, mintha egy gyorsan forgó ringlisről készült volna az egész.
Azt azért jól láttuk, hogy a hátán feküdt, két lába nyújtva, a karjai a teste mellett.
Felfelé nézett, az eget nézte, talán a napot ami megölte, bár a franc nézne a napba, túl erős a fénye itt.
Azon gondolkodtam, hogy ha én lettem volna ott, akkor én is a hátamon fekszem? Ezen hosszan elmerengtem...
Szerintem nem, ha már menni kell adjuk meg a módját. Először is kényelmesen elhelyezkedtem volna, valahogy úgy, ahogy aludni szoktam: hason, fejem a jobb karomon, bal lábam kinyújtva, jobb felhúzva, bokám a másik lábam térdén, bal kezem nyújtva mellettem. Ja és dúdolva valami dalt újra és újra, talán a Raindrops keep falling on my head lenne, talán a She was just seventeen, you know what I mean, olyan esőemberesen...
Aztán csak elaludnék...
És amikor megtalálnak majd, ha megtalálnak, látják hogy a bal kezem ujjai ökölbe vannak szorítva, kivéve a kinyújtott középsőt.
(Persze ki tudja, hogy amikor az izmok szárazak, képes-e még hajolni a kar, a láb? )


Vaduljunk :)

Egy fa tele titkokkal

Templomban

A háttérben ez szól:




http://youtube.com/watch?v=VGHbzP96WWA

Hófehér, magasbavesző oszlopos falak, folyamatos mozgásban, hófehér apró csillagok áramlanak egyenletesen lefelé a sárgás, keskeny, de magasba törő meleg fénnyel befelé ragyogó gótikus ablakok végtelen sorai között, előttem szürke szőnyeg tart a távolba, beleolvad a hófehér falakba és együtt oldódnak fel a végtelenben.
Felnézek a hatalmas boltívekre, valahol magasan, nagyon magasan érnek össze, aztán az ablakokra, majd megfordulok, de csak a távolba vesző jéghideg falakat és a melegfényű ablakok sorát látom ott is. Egyedül vagyok.
Csend van, csak a zene szól valahonnan távolról, körbevesz, betakar, felemel, magával ragad végtelen messze visz az időben, újra megmutat mindent kedvesen de lélektelenül, itt van minden fájdalom újra, minden ugyanúgy fáj mint akkor, nincs menekvés, egyenként fordulnak elém és némán mondják hangok nélkül azzal a torokfájdító nézéssel, ahogy és amikor...
Aztán elhalkul a zene, megrázom a hajam csak úgy repülnek az olvadt cseppek szanaszét, összébhúzom a kabátom, és megyek tovább az út közepén a szakadó hóesésben, a nátriumlámpák sárgás fénye alatt.

Melletted...

Tegnap, amikor együtt sétáltunk a Dunaparton megkérdezted hogy megfoghatom-e a kezed? Furcsán néztem rád, hiszen tudod hogy csak úgy szeretek sétálni.
Aztán este megkérdezted hogy beengedheted-e a kutyát, mert fél a vihartól. Furcsán néztem rád, hiszen tudod jól hogy én még az ágyamra is felengedem.
Ma reggel megkérdezted hogy tehetsz-e citromot a teámba. Furcsán néztem rád, hiszen tudod hogy nem iszom meg annélkül.
Aztán amikor az előbb azt mondtad hogy ne féljek az élettől, akkor én kérdeztem meg tőled, hogy és Te ki vagy?

Vers

...
But I, being poor, have only my dreams.
I have spread my dreams under your feet;
tread softly,
because you tread on my dreams.
W.B.Y.

És

2008. május 20, 21:13
Amikor Hold a hetedik házba ért és a Jupiter egyvonalba került a Marssal
Mi átszeltük a Nagymedve csillagképet
Az Orion után kezdtünk lassítani
Sasszézva kerültünk ki két közepes csillagködöt és a parabola pályát csak egyszer módosítottuk egy mágneses anomália miatt, talán fekete lyuk volt, ki tudja
Már fogtuk a földi adókat, amikor elhúzott mellettünk egy gondolat
Hogy igaz volt-e vagy hamis, nem tudjuk
Az biztos hogy a Földről indult de azt sem tudjuk ki küldte, hova és miért
Különös üzenet volt, betűk sorozata tartalom nélkül, mégis, az agy meglepően sokáig foglalkozott vele
Majdnem fél földi másodperc telt el mire megfejtette és megjelent előttünk is, áttetszőn, kékesen, hajladozva:
Csak boldog ember képes szeretni
Még akkor is ott lebegett, amikor előkészítettük a fegyvereket

na és

persze írhatnék a stációkról, a gyötrelmekről, a boldogságról, még talán lenne is aki érti, sőt, tuti nagyon sokan lennének mert hiszen mindenki megjárta már a maga mennybejutásának és aztán pokolraszállásának minden egyes boldogremegésselédesálmodozássalizgatottvárakozással teli vagy gyomorfacsaróokádógörcsössírásosnémánüvöltő centiméterét, na de miért tenném? Csak egy okot mondjon valaki, csak egy okot és bánattal vagy örömmel de én harcolok foggal körömmel az élettel a halállal hogy a jóból egy jó nagy kanállal adjon az ég. Adjon az Ég... Szeretem azt a dalt.

...és

lobogó hajjal, egymás kezét fogva rohanunk a parton majd kifulladva megállunk, elkaplak, felkaplak, körbe forgok veled aztán lassan leengedlek a kemény és a dagály felkúszó hullámaitól nedves homokra, és zihálva nézem a mosolygó csillogó szemed és én is mosolyogok önfeledten, és nem esik szó hogy megtörje a varázst, nem akarom hogy elmúljon ez a pillanat pedig tudom, már most pontosan tudom hogy amikor majd a vacsora után az ellobbanó gyertyák fényében még utolsót csillan az asztalon álló félig telt karcsú borospohár, és aztán hátulról átölellek az erkélyen és válladra hajtom a fejem és az esti szél finoman borzolja a hajad, csiklandozza majd az orrom és nevetnem kellene és mosolygok és grimaszolok is miközben együtt számoljuk majd a távoli lobogó fényeket a sötét csendes és nyugodt tengeren, mind-mind egy-egy halászhajó, és hallom a lelkesedést a hangodban és próbálom majd én is veled, de nem megy mert már távol járok, figyelem magamban a halk hangokat ahogy katt, katt, katt... és bár még érzem forró bőröd bársonyát, a hajad illatát, de már nem vagyok itt, már csak úgy mondom hogy "és ott is van egy", oda sem figyelve, mert már megmozdult bennem az emlék és tudom hogy mennem kell, de nem mondhatom el neked, még nem, mert nem értenéd és belehalnál ha most megtudnád, hát mosolygok veled és hirtelen rádöbbenek majd arra hogy mit is jelent az a szó az embereknek hogy hazugság, érzem a hozzá kapcsolódó gondolatokat, a torkomban hirtelen megjelenő gombóc, a keserű íz ami maró savként terjed a mellkasomban, a kimondhatatlan tör majd rám, pedig milyen egyszerű is lenne most elmondani, szeliden, érthetően, hogy figyelj kölyök, én nem tudok vigyázni rád, nem én vagyok az, aki vigyázni fog majd rád, mert bármennyire is szeretném, engem hívnak, és ha hívnak nekem mennem kell, mert ez mélyen belémkódolt kötelesség és felülír minden mást ha a megfelelő frekvencián szólítják és tegnap, tudod, amikor azt a hullócsillagot láttuk elvillanni, már tegnap megmondhattam volna hogy az nem hullócsillag volt, nem is egy az űrből bevágódó és a légkörben felizzó kődarabok közül ahogy olyan lelkesen magyaráztad nekem -látod, ezért is szeretlek, mert okos vagy-, már korábban elmondhattam volna hogy pontosan tudtam mikor és hol fog megjelenni, hiszen értem jött, de kaptam még időt, még van egy kis időm, de tudod ez már nem lesz olyan mint tegnap vagy tegnapelőtt volt, már záródnak a kapcsolatok bennem, olyan ez mint millió kis kapu amelyből millió út vezet hozzád és most ezek egyenként katt, katt, katt záródnak és ez ellen nem tehetsz semmit mert csak én hallom, ahogy itt is ott is katt, katt, katt, és én sem tudok ellene tenni de hazudnék -látod, megint itt ez a szó amit tőletek tanultam- ha azt mondanám hogy tenni akarok ellene, hát ölelj át, szoríts meg, mert rövid az éjszaka és még rövidebb lesz a holnap és amikor majd az utolsó kapu is bezáródik már nem fogom érteni a könnyet a szemeidben és félek ettől.

reggel

Este...