Azt hittem azzal véglegesen lerendezem az éjszakai gőzfűrészt, hogy a 16-os szobába költözöm, ugyanis annak mindkét oldalán fürdőszoba van. Azt nem tudom hogy a fenébe lehet egy kétszintes házat így tervezni, ráadásul az ajtómmal szembeni beugró részen is fürdőszoba található, csak feleakkora mint a szobám (és a két mellettem található, ugye).
Az első éjszakán kiderült, hogy a horkolás nem ismer határokat, szerintem valami furmányos módon fekete lyukat képez a falon, belekúszik, irdatlan távolságokat tesz meg, csillagködök között vágtat a fénynél sebesebben, aztán kibukkan a szobámban és eliminálására hiábavaló mindenféle erőfeszítés (avagy Resistance is futile! ). Ma reggel bontatlan füldugót találtam a szekrény alján, véletlenek márpedig nincsenek...
A napkelte ellenben nagyon szép itt a Kaszpi-tó (na jó, legyen tenger) partján, vagy legalábbis olyan szép mint bárhol máshol:
Aztán lassan kibontakozik a "táj":
Persze jártam már a partján, valamikor 16 évvel ezelőtt, csak épp szemben, a türkmén oldalon. A sivatagban még jöttünk-mentünk:
De a parton akadtak mizerábilis pillanatok, még gyalog is gyakran elsüllyedtünk a puha iszapban (ami nem is tűnt puhának az első pillanatban), hát akkor a fúróberendezés mire számított?
Aztán délelőtt más dolgunk nem lévén kigaloppoztunk megnézni a fiúkat, akik épp felderítik a terepen azt, hogy a vibrók miként tudják legyőzni a falvak keskeny utcái alkotta káoszt és eljutni minnél gyorsabban a megfelelő pontokra.
Persze ha már ott voltunk, leugrottunk a partra, mert imádom a tengert (még ha ez itt tó is). Büdös. Nyersolaj szagú. A helyiek szerint az itt kifogott halak is azok: belül feketék.
Visszafelé beugrottunk egy elhagyatott (volt) szovjet laktanyába, körbegurultunk a most birkák legelte pázsiton, sétáltunk a még mindig szép, fenyőkkel szegélyezett sétányokon, melyek a (mostanra) lerombolt épületeket kötötték össze és az egyik leomlott falú, tető nélküli terem kopottas, halványkék falán megcsodáltuk a bordóval festett kétembernyi képet a nagy tanítóról. Persze csak a tartása alapján ismertem föl, mert a fejét és a szívét golyók roncsolták szét, valaki dühös volt valakire, valamiért...
Visszafelé beugrottunk egy "tandori"-nak nevezett helyre, ahol két helyi asszonyság ügyködött azon, hogy finom grillcsirkét állítson elő. Itt Paul (aki délafrikai-ír családból származik és görög-egyiptomi a felesége) már megszerezte a betevőt :)
Persze a technológia eltért az otthon megszokottól, sem tandori nem volt ez, sem grillcsirke. Itt méretes, arab országokban kenyérsütésre használt kemenceszerűségekben sült a csikken és bár szárazabbnk tűnt, isteni ebédet rittyentettünk a helyi finom fehérkenyér és uborka hozzáadásával.
Aztán meeting, majd este lett, vacsorára készülve az ebédlő lépcsőjéről még lekaptam a kikötő egyik részét:
Végülis minden összejött, a vártnál korábbi vízum, a bécsi orvosi vizsgálat, a többször módosított, aztán mégis eredeti indulási dátum.
Az utcáról beszűrődő hajnali zajok, a pékségből épp megérkezett három friss kroászon (ejtsd: croissant) illata, a korai indulástól még párás ablakok, a két csinos hölgy (összeadva a korukat sem jön ki annyi, mint... :)), mind-mind búcsúztattak.
Aztán még egy gyors reggeli a földön...
... és a levegőben:
Egy film (The Last Man on the Moon), még véget sem ért és már a szokásos isztambuli leszálláshoz történő bejövetel képei fogadtak: a tenger és a hajók:
A tranzitban eljátszottam kicsit a free wifi-jal/vel, ő sem engedett, én sem engedtem. Merugye miért tegyem én lehetővé a mobil adatforgalmat ahhoz, hogy ingyen kapcsolatom legyen 2 órán keresztül? Túrót!!!
Inkább elmerengtem a "vajon mi történhet a női klotyón ahhoz, hogy ilyen sor alakuljon ki" kérdésen, mely csak úgy megjegyzem, folyamatosan tartotta magát. Mármint a sor.
Dugulás lehet? Egy kabin üzemel? UFO egység foglalta el a helyet és mindenkit megdelejeznek? Vagy talán kötelező meditációt tart valami elvetemült feminista mozgalom (állj, tovább egy lépést sem, amíg le nem mész alfába és két perc szúúúúszaaaa)?
Mindenesetre indulás előtt még elslattyogtam a szomszédos férfi részre, semmi sor. Álló részleg, sitty-sutty. Kifelé jövet szembetaláltam magam egy asszonysággal, aki sóvárogva nézett befelé, a férfi oldalra. Azt hiszem értettem azt, hogy mire gondol.
Aztán hirtelen itt találtam magam a 16. emeleten, reggel pedig ez a kép fogadott: szoba kilátással.
Persze sem Lucy sem Charlotte nem voltak itt, így hát George a munka mezejére lépett és meglátogatta az irodát :)
"...Az eső most már valósággal zuhogott, és a szél úgy bömbölt, akár a konföderációs hadsereg a konyhafal lyukán át: Nagyerdő - katonák ezrei lepik el a tájat - Nagyerdő! Elizabeth és Lee Mellon átmentek egy másik kalyibába. Sürgős megbeszélnivalójuk volt. A krokodil kajálás ránk maradt. Mi nem bántuk."
"...1864. május 6. Egy hadnagy, halálos lövés érte, összerogyott. Ahogy oldalvást belezuhant az emlékezetbe, klasszikus márvány nőtt az ujja nyomán. Ott hevert a történelembe gyökerezve, de egy elkésett golyó még belevágott, s a teste megrándult, mint filmvásznon az árnyak. Egy Nemzet Születése."
Minden jónak jó a vége, tartja a közmondás! Vagy nem tartja, de mindegy is, mi most belemegyünk a jóba. A geodéziai rész kész, legalábbis a német oldal, a hollandot, illetve azt a pár újítást, áthelyezést megoldja az ott maradt két német kolléga.
A csapat, akik öregbítették a magyarok és a CÉG hírnevét:
Utolsó reggeli a Lidl előtt:
Utolsó köteg geofon karó:
Utolsó megmászott tőzeg domb (előtte elsüllyedés, szuszogás, fújtatás, szentek emlegetés, izzadás a lápban):
Utolsó híd építése (miután negyed órája gyalogoltunk és semmit nem találtunk, aztán a csatornán átkelve és balra nézve ott volt a HÍD):
Utolsó pont kitűzése:
Pakolás:
Várakozás az indulásra:
A határ átlépéséig hátralévő idő:
Éjszaka, pihi az egyik benzinkúton, és "kampóóóóóóóóóóóóóóóó" :)
Mire föl ez a nagy mocorgás részünkről, kérdezhetnék sokan. Része egy egésznek, amely megint csak része egy egésznek, ami egy másik egésznek a része és ezt lehetne folytatni jó ideig, de maradjunk annyiban, hogy megpróbálom az első egészet bemutatni.
Szeizmika
Köztudott dolog az, hogy ősinél is ősibb tengerek helyén keletkezhet kőolaj, mégpedig az ott élt élőlények maradványaiból, miután azok mindenféle tektonikai mozgások következtében lesüllyedtek mélyre, nagyon mélyre, ahol aztán a hatalmas nyomás és istentelen hőmérséklet hatására akarva-akaratlanul meglehetősen átalakultak. Az olaj mellett gáz és víz is előfordul persze, de ez mostan mellékes.
Ott lapul tehát az olaj valahol a mélyben meghúzódó porózus kőzetek kapillárisaiban, záró kőzetrétegek között, az ember pedig szeretné megkaparintani. A baj csak az, hogy ebben a formában ez semmit nem ér, olyan csak, mint mondjuk az urán: van-van, de nem sok mindent lehet vele kezdeni abban a formában. Olaj esetén kell egy olajtárolónak/olajcsapdának nevezett képződmény, a zárórétegek egyfajta felboltozódása azért, hogy a szétszórtan elhelyezkedő olaj összegyűlhessen, mivel az ugye, mint minden más ebben a világban: mozog. Hova mozog? Hát nem hülye az, a nagyobb nyomású helyről a kisebb nyomású hely felé, mivel ugye itt, ebben a világban minden nyugalomra vágyik. Ilyen alapon tehát megállapíthatjuk hogy az olaj is buddhaszerű. Hogy egyszerűbb legyen a halandzsa (nem utolsó sorban, hogy kevesebbet kelljen pötyögnöm (mer én is buddhaszerű vagyok) itt egy móricka rajz arról, hogyan is képzeli el az ember az olajtárolót
Naszóval, látjuk a záróréteget, amely nem enged át sem gázt, sem olajat, sem vizet, látjuk a porózus tároló kőzetet, fenyőfákat, mindenféle más rétegeket, olajkutat, sőt az olajat is, amely mellett többnyire képződik gáz is (gondoljunk csak egy jó kis babgulyás okozta mindenféle -mondom MINDENFÉLE- következményre), na és jó adag katyvaszos vízre. Ezek szépen elkülönülnek, hiszen a fajsúlyuk következtében, mint már megbeszéltük, ezek is buddhaszerűek.
Eddig megvolnánk! Merugye a geológusok a földtani formációkat megtaperolva aszongyák (percre pontosan*): márpedig itten tenger vót! Ha tenger vót, olaj keletkezett itten! (Percre pontosan, mint tudjuk)
Igen ám, de hiába volt itt tenger, hiába keletkezett olaj, ha az lapít mint rétes a tepsiben: vagyis a zárórétegek vízszintesek.
Ekkor nem képes annyi összegyűlni (hiába buddhaszerűsödik, de veszettül), hogy azt ki lehessen termelni. Kell az előbbi ábrán látható feltüremkedés, vetődés, isteni beavatkozás okozta olajcsapda, ahol - mint említettem - összegyűlik szépen a matéria.
Na de ezt honnan a francból tudja meg az egyszeri halandó, ha sem a Blikk, sem a Nők lapja nem árulja el? Mert ugyan lehetne próbafúrni mindenütt, de az egyrészt lassú lenne, másrészt bazibazibazi drága. Jöhetne a vajákos ember is, de a villás faág, vagy a pióca ide kevés.
Hogy a csudába mondjuk meg azt, hogy hol helyezkedik el a púp a mélyben? Okosak már rájöttek arra, főleg, ha tisztában vannak a geoid fogalmával, hogy lehet itten valamiféle mágneses anomália. Van is. Ki is mutatható, ezen alapul az egyik geofizikai kutató műszer, jelesül az Eötvös-inga, amit ki talált föl, na ki? Igen, ő.
1915-ben ezzel kezdődött az érdemi olajkutatás, a baj csak az volt, hogy nem minden esetben használható, ezért más módszert kellett találni, és ez a ma már széles körben elterjedt szeizmikus kutatás lényege, vagyis amikor apró "földrengéseket" keltve, azok visszatérő rezgéshullámait rögzítve határoznak meg mélységpontokat, melyeket összekötve kirajzolódnak a mélyben elhelyezkedő kőzetrétegek.
Valahogy így:
Mit is látunk a nagyon sematikus ábrán?
Rezgést (mini földrengést) keltünk, a rezgés hullámai a talajban úgy terjednek, mint a tóba dobott kő keltette koncentrikus gyűrűk (csak ugye itt 3 dimenziós a terjedés), aztán azok visszaverődnek a kőzetrétegekről, a visszavert hullámokat érzékeljük valamilyen eszközzel és az adatokat rögzítjük.
Van ugye a vibrátor (ezt feltehetően mindenki ismeri, csak nem 24 tonnás kivitelben, no és nem gurul kerekeken), ő lesz a rezgés keltő (vagy épp robbantás, ha a vibró nem képes elmenni adott terepen), de elég lenne egy hatalmas kalapács, harang, mifene. A lényeg az, hogy akkora hullámokat generáljunk a talajban, amelyek képesek akár több ezer méter mélyre hatolni, majd onnan visszaverődni.
Egy korábbi bejegyzésben említettem a vibrátort itt megkuksizhatja a főbb részeit az, akit ez a része (is) érdekel a dolognak: Vibrátor
Persze nagyon sok kivitelben léteznek, mi ennél a munkánál úgynevezett országúti vibrókat használtunk, mivel főleg falvakban és műutakon dolgoztak, a mocsárban spéci fúróberendezések mászkáltak és ott robbantással keltettük a rezgést. Az országúti vibró könnyebb, kisebb mint a "terepi" megfelelője, hiszen itt vigyázni kell arra, hogy ne tegyünk kárt házakban, hidakban, csatornákban és egyéb emberi dolgokban:
Persze mint említettem, a mocsaras, süppedős terep, valamint a kiterjedt mezőgazdasági területek miatt szükség volt robbantópontokra is, melyeket a keményebb részeken traktorra szerelt kis fúróberendezések készítettek elő, a fúrt lyukakba töltve a robbanóanyagot, a laza talajon viszont spéci lánctalpas fúrók dolgoztak:
Néha segíteni kellett a kábelesek munkáját is, mivel másképp lehetetlen volt megközelíteni a mocsaras részeket:
Éééééés a vibrátorok munka közben:
A vibrók mellett mindkét fotón látszanak geofonok, sőt a második képen a törzskábel műút fölötti átvezetése is megfigyelhető. Jöjjenek hát az érzékelő cuccok, vagyis a geofonok, azok adatait összegyűjtő törzskábelek és a rajtuk elhelyezkedő, adatokat összegző, szűrő, vágó, felügyelő, továbbító egységek, népszerű nevükön a dobozok.
Geofon füzérek (fekete kábel, rajtuk a sárga geofonok), mögöttük a narancs színű törzskábelek:
A terepen...
Telepített geofonok, kábelek, mifene (a geodéták által kitűzött és karóval megjelölt geofonpontok is látszanak):
Ahol nem lehet leszúrni a geofonokat, ott homokzsákokba, csoportosan telepítették azokat (mellettük egy doboznak nevezett doboz, jól látszik a GPS antenna kupolája, egyben a bluetooth kapcsolat antennáját is az rejti, így kommunikálni tud az adatokat begyűjtő kocsiban található kontrollerel, tehát még ki sem kell szállni hozzá az autóból.):
No és előfordultak számukra is mély helyek, mi már jártunk itt korábban, néha meg kellett mutatni merre is van a hogyantovább :)
Persze a mérés tervezéssel történik, a geofizikusok, geológusok meghatározzák a célterültetet, azon belül azt, hogy milyen mélységet szeretnének elérni, ezek meghatároznak egy csomó paramétert, pl. a rezgéskeltő helyek elrendezését, az érzékelő helyek elrendezését, mindezt térképre vetítik és koordinátákat generálnak minden egyes vibrátor/robbantó, illetve geofon pontnak. Ez az, amit mi megkapunk és ez alapján keressük meg egyenként a poziciókat, mérjük be 10 centi alatti pontossággal (a műszer pár millimétert tud, de az már aztán tényleg fölösleges, igaz a 10 centi is, dehamár... :)) és jelöljük karóval, festékkel, kék a geofon, narancs a vibró:
Lakott területen kívül, a mocsárban, ahova a vibró nem jut el és robbantani kell, ott kissé bonyolultabb a színkód:
A narancs továbbra is forráspontot jelöl, de alatta a zöld spray azt mutatja, hogy a UXO ellenőrzés (esetleges fel nem robbant háborús cucc) megtörtént, a kék pedig a fúrósoktól jön, kik azzal jelzik, hogy a lyuk lefúrva és a robbanóanyag betöltve (jó szeműek a karó tövénél jobbra felfedezhetik a gyutacsvezetékek végét), vagyis lövésre kész.
A mérés.
Tehát a geodéták, vagyis mi, kitűztük a forrás (vibró vagy robbantó) pontokat, a kábeles nép lefektette a törzskábelt a geofonvonalakra, leszúrta és csatlakoztatta ahhoz a geofon füzéreket, a dobozosok rákapcsolták a dobozokat, akkumulátorokat, ezzel létrejött az "élő" terítés, amely most már kommunikál a kontrollerekkel és magával a műszerkocsival. A vibrátorok készen állnak az első forrás ponton, csakúgy mint a robbantandó pontoknál a lőgépekkel a lövők.
A műszer, mint egy karmester még utoljára végigellenőriz mindent, minden zöld, a vibrátorok rezgéskeltő talpai leengedve (a hidraulika ráterheli a teljes traktor súlyát) figyelem, figyelem, köhint... BANG!
Speciálisan kódolt rádiójel indítja a vibrátor elekronikákat, a vibrátorok teszik a dolgukat, ugyanakkor indul a felvétel is a műszerkocsiban, a geofonok életre kelnek, ontják a jeleket a törzskábel minden csatornájára, a dobozok összegzik, küldik tovább egymásnak az adatcsomagokat, amelyek folyamatosan érkeznek aztán a műszer adattárolóira 14 másodpercen át.
Csend...
A vibrátorok átgurulnak a 40 méterre található következő pontra, az élő terítés végén kikapcsol, az elején pedig ezzel egyidőben bekapcsol egy szekció mindig úgy, hogy a vibrátor épp a terítés középpontjában álljon, előtte és mögötte pontosan 4km az a rész ahol a leterített kábelek és geofonok "élnek". A karmester újra int, BANG! Újabb felvétel érkezik, naponta ez körülbelül 2-300-szor, de tereptől függően akár 6-800-szor is megtörténik.
Ezzel az egész egyik része kész, az összegyűjtött adatok elutaznak a feldolgozó központba, de az már egy másik történet...
No és mindez miért? Például ezért a működő olajkútért, amelyből olajmezőtől függően elég sokat le kell mélyíteni:
És most, menjen mindenki a dógára, lazulunk, zene!
* Mármint a mondás történik percre pontosan, a többiről halványlila fingjuk nincs a geológusoknak, csak hát ugye a konyak... :)
