Slave to the wage... joy, mondom hogy JOY! :)

Legyen egy ilyen is, mert ugye egy szó többet mond ezer képnél... vagy fordítva? Képnél ezer mond többet szó egy... ehh ennek semmi értelme! Namindegy, lássuk inkább osztakkó úgyisérti aki érti, aki pedig nem érti, az nem érti. Hát!
Ja még egy... száraz lesz, mert ez munka.

Akkor hát csapjunk bele a lecsóba! Itt kezdődött minden, a főhadiszálláson. Hívhatnám fészeknek is mert itt kottlok egész nap, jobbára:

Balra a Garminok várják a dózerpushereket, akik nem pusherik a dózert, csak terelgetik. A két taplop között (igen, a jobb oldali egy Alienware M18X) a legfontosabb felszerelés, a kávés... ööö... bögre vagy csésze, ezt sosem tudom megjegyezni :)
Épp föl kellett szaladni a tetőre hogy ellenőrizzem az OmniSTAR inicializálást (jaj ezzel a szóval mennyi bajom volt '97-ben, kb 2 hétbe telt mire nem magyarul mondtam azt hogy "initialisation". Pedig tök szép kiejtve. Angolul. Göcseji tájszólással. Valahogy így: inisi(öe)lááájzééé(j)sön (amerikaiul értőket most nyilván megüti a guta, de hát evvan :)

Indulás előtt még egy pillantás a töltőre, a backup, vagy vészhelyzet Leica cucc akksijai töltődnek. A Leica 1200-as GPS-e olyan nekünk mint a generátor a házaknak: ha elmegy az OmniSTAR korrekció, vagyis a villany, akkor átváltunk Leica real time kinematic-ra, ami ugye megfelel a generátornak, oszt megint lesz villany, vagyizéhogyismongyák: munkatevékenységszaporázás.
Ja és ott látszik az elektronyos teniszütő is, amellyel esténként mutatom meg a szúnyogoknak azt, hogy ki az úr az almáskertben. De nagyon ám!

Persze ez csak egy pillanat volt, miközben kitolattam a székemből, és már fordultam is a konyha felé, amelynek ajtaja a konferencia asztal/ebédlő kiterjesztést megkerülve érhető el. Merugye a tetőre kávé nélkül felmenni istenkáromlás, azt pedig itt komolyan veszik, vannak szabályok amelyeket nem érdemes cseszegetni.

Belépve mit látunk? Hát a konyhát. És kit látunk? Hát a dokit és az úrisofőrt. Utóbbi Dodge-ával szaladtunk pár nappal/héttel korábban Suleimania-n túl a hegyi táborba, ismerős ugye? Épp valami korán éneket hallgatott a telefonján ami Sony, ahogy néztem (itt jegyzem meg hogy az egy négyzetméterre eső szifonok száma Kurdisztánban a legmagasabb. Szerintem).

Jobbra fordulva kedvenc/gyűlölt takarítónénik törölgetett épp, ebéd után voltunk ugye. (Hopp, a pitliben a tojásaim főnek... öö... nem a tojásaim, hanem a főttojásaim, na! :))
Szerencsére az első nap óta csak egyszer próbálkozott hipósvízzel felmosni, ellenben arról nem tudom leszoktatni hogy letörölgesse az asztalom. És hogy ott pakolgasson közben. És hogy ne csenje el a kávés bögrém és vagy csészém csak azért, hogy elmosogassa. Ja és hogy bevesse az ágyam:

A kávégépnél a Doki épp fejtette magának a nedűt, beálltam a sorba hát. Mostanság a nespressora vagyok rákattanva, üt mint Tyson, cukor nélkül. Mármint nem Tyson üt cukor nélkül hanem... ööö, hagyjuk!

Kifordulva a konyhából már megint gyülésezésbe szaladtam, Andy az assistant project manager (továbbiakban apm és kopasz, Kanadából) épp Eugen-nel beszélte meg a tervezett tábor valamelyik részletét, gondolom a jakuzzi helyét, mivel már mindent sokadszorra átterveztek az utóbbi két hétben, mindenféle szempontból. Eugen a felelőse a tábornak, vagyis ő a resource manager (továbbiakban rm, nem kopasz, Romániából és övé a mellettem látható íróasztal)

Aztán nekifutottam a lépcsőnek. Erről csak annyit érdemes elmondani, hogy eredetileg a vidámpark elvarázsolt kastélyába készülhetett, mert úgy a felétől lefelé (és felfelé is) szinte minden fok különböző magasságú. Szabad szemmel nem mindegyik látható, de az ember érzi... Mókás a felfelé haladás. És a lefelé haladás is az, csak más módon:

Majdnem felérve balra a QHSE ideiglenes posztja, szemben pedig a mi hálónk ajtaja látható, jó szeműek felfedezhetik a franciaágyat amelyen néha hosszában, néha keresztben, néha pedig átlósan nyúlok ki, úri kedvemnek megfelelően, csak sajnos egyedül. Bár másik két srác is itt alszik most, felváltva gondoskodva az álomba -nem- ringató dorombolásról:

Tovább haladva a felső szint nappalija mellett visz el az utam, lehet hogy belsőépítészügyileg ennek nem ez a neve, de ezen most ne akadjunk föl, a lényeg hogy itt megy a tv amit esténként lent is hallok, sőt a skype is hallja :)
Látható a futógépünk is, loholás közben tévézhetünk, menő, mi kell még?

És már fel is tűnt a vasajtó, melyen keresztül a tetőre jutunk. Egyszerűbb persze kinyitni, és úgy a tetőre portolni:

Kilépve az ajtón először is a kínzókamrán kell áthaladni, mindenféle félelmetes eszközök között:

De balra fordulva már fel is tűnt a lépcső, ez egyszerűségében lepipálja a bent funkcionáló márványcsodát. Ott lóg a TRX is, tartozéka a kínzó részlegnek, valamint a polifoam, amit hamarosan elorganizálok jóga célra:

Felérve láthatjuk a tetőt és az ott sorakozó tripódokat, az előző kalibráció mementójaként. Csak az utolsó dolgozik, de hátha szükség lesz még rájuk, nem cűgöltem le egyet sem:

Itt a kicsike, az utolsó, épp az ITRF pot fölött áll és rendületlenül követi a fölöttünk meghatározott pályán szaladgáló GPS műholdakat. Nem válogatós, mert jöhet akár amerikai, akár orosz, mindegyikkel beszélget. Hm... kínaival nem... lehet hogy mégis válogatós?

Az adatokat elküldi az R7-es vevőbe (a bal oldali izé), amely mindenféle fehér (nem rasszista!) mágiát használva a bináris katyvaszból numerikus adatokat mókol, azt pedig átpasszolja a kontrollernek (jobb oldali izé) amely alkalmassá teszi azokat olyan formára, hogy a csökött homo sapiens is értse.
Illetve lássa: az értés még odébb van.
A kávésbögre (vagy csésze?) fontos szerepet tölt be a folyamatban, amolyan katalizátorszerűség, ébren tartja a homo sapienst.

Közelebbről látható a kontroller (amely nem mindig ilyen zord ám, lehet rajta zenét hallgatni, netezni, emilezni, skype-olni, sőt még fényképezni is tud. Azám!) épp azt mutatja hogy közeledünk a pont felé, csak még az inicializálás nem megfelelő,ott az alsó részen a H-nak és a V-nek 0.100 alatt illik lennie. Akkor aztán a köröcskék rámásznak a keresztecskére és hávájdízsi lesz! Ezt nevezik manapság geodéziának...
(Ugye milyen szép belső mintázata van a bögrének (és/vagy csészének) a korábbi kávékból? Kinek lenne szíve azt elmosogatni?)

És ha már itt van, akkor a párkányhoz lépe és kitekinte Kunta Kinte, nézi hogy a kanta kint-e, akarom mondani mizújság az utcafronton. Csóró autók a majdnem indiai szintű villanydrótók alatt:

Hopp, épp befutott egy taxi, meghozta a szembe szomszédot:

Még rögzítek pár leolvasást -jól fog mutatni az excell táblában a grafikonon, amely azt szemlélteti hogy miként változik a precizitás az idő függvényében. Ezért szaladgálok föl durván öt percenként ide.
Lefelé megint rápislantok a tréning facility-re:

Belépve épp egy másik meetingbe futok bele:

Na innen is megvannak a fiúk:

Lepillantok a fészkemre:

Elkapom a dokit:

És még meglesem hogy miként rezgett az imént nekem a levegő ott fönt:

Most pedig két ásványvíz után fél szemmel azt lesem ahogy takarítónénink egyre közelebb csúsztatgatja azt a rohadt felmosófát azzal a kurva nedves ronggyal... NEM, NO NO NO, Nem tolod neki a töltőnek, a lábamnak, a plotternek! Mosolyog és ártatlanul kérdezi:
- Why?
Elmagyarázom neki kézzel-lábbal, hogy wázze ha víz éri az elosztót, akkor lesz tüzijáték, meg szikra, meg durrogás és ha szerencséd van, akkor nem csak a töltőm és elosztóm ég szarrá, hanem még téged is jól megkúr, azé!
Asszem felfogja, mert kis ijedtséggel vegyes meglepetéssel néz rám, hogy tényleg? Ilyet tud az áram?
Bezony, erősítem meg, közben arra gondolok hogy hol járhattál akkor amikor fizikaórán ezt tanították?

Hálistennek eltoszogatja azt a vackot innen, egyre távolodik, megnyugvás telepszik a vidékre, csak az a rohadt vizes szag... csak az ne lenne...
No mindegy, úgyis szaladnom köll a tetőre! :)



Míg visszajövök, addig valami könnyű kis zene...

Fotósblog

Lehet kérdezni :)

KLIKK




Zeneeeee :)

Hábádidi sáhárum

Kellemes női hang duruzsolta ezt a liftben mindig, amikor felértünk az emeletünkre. Hogy pastu volt vagy urdu a hivatalos nyelv Afganisztán azon részén, nem tudom már. 2012-ben egy hónapot töltöttünk a szállodában és mint tudjuk a történelem ismétli önmagát. Lassan 3 hete érkeztem Erbilben, a vízum pedig lejár a 15. napon, a katonai ellenőrző pontok miatt még egy ideig nem dughatom ki az orrom. Épp mint anno Heratban.
Persze rengeteg a tennivaló, készülünk a nyitányra, térképek, térképek és még térképek készülnek a folyamatos programváltozás miatt, táblázatok, tervek, műholdképekről digitalizálás és az íróasztali buli mellett kis fizikai tevékenység is, műszerteszt. Fölcügöli az ember a cuccot a tetőre, mér egy kis statikust, kétszer - merugye írva vagyon hogy az antennamagasságot pediglen egyszer legalább megváltoztasd! Aztán ha már ott toporog az ember gyereke, akkor egy három napos ITRF is jöhet, ingyé van. A technikai részletekkel nem untatom a népet, legfeljebb annyit erről, hogy most nem négyzet alakban sorakoznak a műszerek hanem vonalban:

Trimble sor

Közben persze lehetett napozni, bár a 33°C árnyékban eléggé hirtelen jött az otthoni normál tavasz után.

Most várás van a szerződéskötésre, várás van a biztonságiakra, várás van a kollégákra, hogy aztán majd elkezdje a játékot a teljes zenekar. Először csak két három vonós hangol, majd a fuvolások, bőgősök, aztán legalább 150 brácsás kezdi teríteni a von... illetve húzni, rögtön utánuk a 15-20 fagottos és végül a 8 dobos és két karmester is megérkezik.
Aztán csend
Majd egy teszt, hangolás...
Aztáááán, egyszerre megszólal minden... csudás lesz :)


De addig is valami halk, valami... zene :)

R.I.P.

H. R. Giger

Háziasszonyos

Nana, minimumra csökkent a tiszta ruhák száma, valamit tenni kell. Fölnyaláboltam hát a több mint két hét alatt összegyűlt mosatlant és megkörnyékeztem a mosóapparátot. Ránézésre nem tűnt bonyolultabbnak mint a Star Trekből az Enterprise hajtómű vezérlője, na akkor manual nélkül is el kell hogy boldoguljak vele.
Beszórtam a cuccot az ajtón, becsuktam, majd tanulva Mike korábbi szerencsétlenkedéséből* kihúztam a fiókot hogy adok neki mosóport. Hm... három rekesz, alul ikonok: balra lavór, benne áll két pálcika, jobbra sima lavór, középen pedig hópelyhecske. Teljesen egyértelmű jelek. A Borgnak - hogy stílszerűek maradjunk. Rövid tanakodás után megmerítettem a mosóporos dobozban a kis mérőedényt, és kizárásos alapon (a pelyhecskét zártam ki) belezuhintottam a bal oldali rekeszbe a port, aztán kerestem az öblítőt, de csak kalcium mentesítőt találtam. Sebaj, Nívea tusoló is jó lesz bele, hiszen az a lényeg hogy illatos legyen, hát nem? De! Megint igazam van! :)))
Sejtésem szerint ez a pelyhecskésbe kellett, megkapta, betoltam a fiókot és eddig jó csatakiáltással közelebbről szemrevételeztem a műszerfalat. Egy nagy tekerőgomb világított bíztatóan felém, így azt kezdtem jobbra-balra forgatni, ügyet sem vetve a sok kis kijelzőre, nyomógombra és egyéb bizbaszra.
Hoppá! Sorban gyulladtak ki a fények, régesrégi emlékek alapján a 40-est választottam, elvégre ha mást nem is jelent, az áll legközelebb az élethez, az univerzumhoz, meg mindenhez. Aztán kerestem egy bekapcsoló gombot, alsó sor közepén meg is találtam, hasonlított a médialejátszó start/stop gombjához. Benyomtam és vártam a namostmilesz-re.
Először is meglódult a dob, nocsak, száraz mosás, ez valami új móka? Pörgött ide-oda, közben látom ám, hogy egy kis ablakban szalad a fény jobbról balra, az ablak mellett pedig egy kis "g" betű virít. Nem kell háziasszonynak vagy atomfizikusnak lenni ahhoz hogy rájöjjünk, ez most itten súlyt mér, de nagyon. Jó sokáig elvacakolt ott magában, végül kiírta: 1.25, ezzel nem kis fejtörést okozva nekem. Merugye ha azt mondja hogy ennyi a két heti cuccaim súlya (oké, nadrág és farmering nélkül) akkor az nem sok. Női szemmel nézve - tegyük hozzá. De az is lehet hogy azt mondja, ennyi időre van szüksége a... na az meg főleg nem sok, annál még én is tovább lötykölöm, ha kézzel mosok pólót. Szóval az mégiscsak súly... na jó. Hát nem kellett volna mindent kimosni :)
Vártam még picit azért, hogy tuti elinduljon a buli, hallottam is hogy beindul a gép szivattyúja, érkezik a víz, na innen már magad uram, veregettem meg gondolatban a szép fehér hátát. Azt még láttam hogy egy másik ablakban most már az 1400-as szám világít, a tatárjárásnak addigra bőven vége volt, így arra gondoltam, hogy az csak a centrifuga fordulatszáma lehet. Ezzel le rövidre is zártam minden további kérdést, a többi bizbaszra nem voltam kíváncsi, majd lesz valahogy, mert úgy még soha nem volt hogy valahogy ne lett volna. Vagyis: úgy akarom ahogy lesz! Az pedig csak egyféle lehet, épp olyan amilyennek lennie kell. Azt meg minek cifrázzam? Filozófia óra vége. :)
Azért a tv előtt ücsörgö srácokat megkérdeztem, hogy ugye ez centrifugál is? Igen-igen, vágták rá, miközben elmélyültek valami kosármeccsben, melyben az érdekesség kedvéért tolószékes csapatok küzdöttek egymással.
Lepillantottam a korlát mellett a... hm... nappaliba amely most egyben étkező a közepét elfoglaló nagy asztal révén, valamint a fal mellett a lépcső alatt két "iroda" is kialakítódott. Nédda, valaki ül a székemben. Valamit csin... HOHÓ!!!!! Hirtelen megállt bennem az ütő, valahogy úgy mint Ripley-ben amikor épp alváshoz készülődött a menekülő kapcsulában! TAKARÍÍÍÍÍÍÍT!!!
NEM-NEM-NEM, illetve NO-NO-NO kiabáltam és szaladtam le a lépcsőn ahogy csak bírtam. Kedvenc takarítónőm épp pakolgatott, kezében pedig ott villogott a törlőrongya is mint valami nyikaszáj kard, amellyel minden foltot leticsungol! Ha valamit utálok akkor az, ha rendet raknak a fészkemben. Ennél csak azt utálom jobban, amikor én rakok rendet :)
Minden vezeték, mütyür, papírfecni, kupak, drótdarab meghatározott szerepet tölt be az univerzumban, még csak az kellene hogy odébb mozdítsák és valami megváltozhatatlan történjen. Hát nem? De! Megint igazam van!!! :)))
A legrosszabb pedig az, hogy elragadja a kávés bögrém és elmosogatja. ELMOSOGATJA!!! Skandallum! :)
A festetszőkevörös bongyor haja alól mosolygó testes asszonyság értetlenséget mutatva állt fel -ismer már, csak nem beszél angolul-, hogy hát ő csak rendet akart... Jóvanjóvan, mosolyogtam, de nem kell, és még időben felkaptam a bögrém is, nehogy magával vigye.
Pár perc múlva Mike invitált az irodájába, valami teszt mérésre kell felkészülni hamarosan, görgette nekem a képernyőjén a paramétereket, de baromira nem érdekelt (úgyis átküldi emailben). Ellenben az asztalán kinyomtatott térkép rögtön magára vonta a figyelmem rajta a két blokkal, amelyekre pillantva először azt hittem hogy a már ismert jemeni területet ábrázolják. Igen, ott volt Jemen, de ez az ország a vízen túl terült el, hoppá, akadt meg a szemem a nevén: Szomália.


És most árgus szemekkel és kitágult orral figyelem ahogy takarítónénink (aki Mira és jól eljött Afrikából) itt felmos körülöttem és készen állok arra hogy elhessegessem, amint a töltők felé legyezne a vizes ronggyal, amelynek most olyan szidol vagy milyen szaga van, pffffffffffff....


Most pedig néhány kép a hét torony egyikéről, csak hogy legyen:

Reggeli

Munka

Ebéd

Iroda

Vacsora

Este

Namostpedig... Mozi!




* Becsukta, elindította, aztán rájött hogy mosóport nem rakott bele, az ajtót pedig nem lehetett kinyitni. Állt ott összezavarodva, mint a kiszántott pocok. Még jó hogy project managerünk angol**, fölvilágosított bennünket hogy nem kell kinyitni az ajót, majd kihúzta a fiókot és ollállá!

** Ööö.. ezt én sem értem hogy jön ide :)

A day in my life...

Régesrégesrégesrégi...
Algéria.
Szahara.
Valahol a semmi közepén.
Ki kellett szaladnunk megnézni valamit Viktorral, aki eddig csak úton vezetett. Gondoltam tanuljon kis offródozást és beleültettem a kormányállásba, miután elmagyaráztam neki -máltai a srác és van vitorlása- hogy ez ugyanúgy megy majd, mintha az ő hajóján utaznánk, a tengeren.
A hullámok vagy laposak vagy nagyok lesznek, néha lomhán gördülők, néha meredek tarajosak, csak arra figyeljen hogy nekünk nincsen tőkesúlyunk.
Nem is volt veszélyes (különben én vezetek :)), tényleg nyugis a terep és ahol lehetett követtük a nyomokat.
Azért döccent néha, akkor átmentem redneckbe, csak hogy nyugtassam, hiszen semmi vész addig, amíg a kerekek a seggünk alatt és nem a fejünk felett pörögnek...
A háttérben arabjaink beszélgetnek, néha pedig én je-je-zek, mintegy bátorítólag. :D



Ó, és itt egy másik 2010-ből, Kurdisztánból, séta a hegyi patak medrében (másutt nem lehetett :)):





Most pedig a délelőtti kávé mellé :)

The Thin Red Line

Private Witt:
- Do you ever feel lonely?
First Sgt. Edward Welsh:
- Only around people.


Jó könyv... nem könnyű mozi...

Aludjak nyugodtan, nézett rám a sofőr ahogy kifelé araszoltunk Erbil soksávosán Suli felé. Csodaszép idő, lehúzott ablak, kényelmes ülés, újautó illat. A Dodge az övé, nem kérdeztem miből vagy hogyan, de rengetegen vannak akik Szaddam után visszajöttek, ki Kanadából, ki Norvégiából, innen és onnan, hogy itthon kezdjenek valamit a megtakarításukkal.
Bennem még a tegnap esti filmből pörögtek-forogtak jelenetek, ízlelgettem őket, gondolatfolyamselyemszálak (arany) szálltak lassú, hullámzó mozgással tova, elmerengtem...
Azért kezemben lógott a kamera hogy ha esetleg belefutunk valami érdekesbe akkor azt megörökítsem, de olyan tájakon haladtunk amelyek nem a szemnek, inkább a léleknek jelentettek csodát, ilyen esetben mit kezdjen az ember egy fényképezőgéppel?
Aztán eszembe jutott a nap legfontosabb dolga -jaj dehogy a geodéziai cucc!-, Sulaimania-ban felkeresni a MaDonal-t. A története -mint megtudtam- az, hogy nem engedtek McDonald's- et nyitni Irakban, erre a jóember megcsinálta maga. Amikor pedzegetni kezdtem hogy oda aztán feltétlen el kell jutnunk, sofőröm tört angolsággal elmagyarázta hogy van, persze, de nem Suliban hanem Erbilben. Óóóóóafrancba!!! No nem baj gondoltam, majd visszafelé útba ejtjük, és folytattam az útmenti mindenségben való gyönyörködést, amit csak a tankolás szakított meg:

Hamarosan elértük Dukhant, kellemes kirándulóhely a sebes folyású széles folyóval. Az út és a part közötti fák árnyékában kocsibeállókat alakítottak ki, itt ingyé lehet kempingezni, csodás! Ezt a várost egyébként a vörös seggű ördög tudja csak hogy miért, de mindig keverem Dohukkal, ami jóval nyugatabbra terül el ugye.
Végre ráfordulhattunk a Suliba vivő útra:

Persze még közel egy órán át elmélkedhettem, és úgy elbambultam hogy az egyik felüljáróra aggatott húsz méter széles tacepaót nem tudtam lefotózni, későn kapcsoltam hogy a népek itten engem vártak! Azért emlékszem ám a szövegre:
"You are the light in our world"
Kedves, nem? :)
Aztán még valami eszembe jutott, ez 2010 óta nem hagy nyugodni. Akkor pillantottam meg először, na most kiderül az igazság, gondoltam, és igen! Ott volt! Ugyanúgy...

Hm... most sem tudok másra gondolni, mint hogy a piros csúszda a bátraknak készült: nem ám csak siklani és lágyan, puhán taccs, bele a vízbe... Nem! Szárazon, keményen BUMM, oda a földnek, azanyád! Itt eldől ki a nagyobb svihák! Vagy valami ilyesmi:)
Csorogtunk a nem túl sűrű forgalommal, és amikor lekanyarodtunk a régi táborhely felé vivő útra, hirtelen megakadt a szemem a dubai vitorlán. Na jó, annak egy elég gyenge másán, de azért...

Még egy órányi út várt ránk, viszont kezdett gyanús lenni a táj... figyeltem mindent... ott az a csipkés hegyvonulat, az a benzinkút... azt ismerem!

És amikor a sofőröm a kérdésemre rábólintott, igen, ott lesz majd a check point, nem messze a kanyar mögött, akkor már tudtam: itt kezdtem dolgozni 2010-ben. Ééééés igen, a katonai ellenőrző pont után ott a kis balkanyar, minden reggel itt vártak az aknakutatók, megálltunk mellettük, teáztunk, megbeszéltük ma merre és hogyan, aztán elindultunk...És ahogy tovább gurultunk a piszkosfehér kőtörmelékkel javított úton, szinte láttam magam ahogy gyalogolok a júliusi 50 fokban, kezemben a garmin és keresem a vízkutakat, átereszeket, csöveket a közelben, mert erre az útra terveztük rá az egyik vonalunkat. És igen, ott balra közvetlen az út mellett az a meredek domb, innen nem látszik, de tudom hogy temető van a tetején... Aztán kerestem a keresztvonalak nyomait, de nem sikerült észrevenni azt, hogy négy éve hol dolgozott a dózer. Ez azért elégedettséggel töltött el, rendberaktunk magunk mögött mindent.
Hamarosan elfordultunk jobbra, felfelé kapaszkodtunk, mint kiderült ide települt a mérésünk után a mélyfúrás és a mára már elhagyott telephelyükön őrizzük a felszerelésünk egy részét:

Két-három őr somfordált elő a kapu mellett álló kis épületből, mosolyogtak, váltottak pár szót a sofőrrel, beengedtek minket a dupla kerítés mögé, elvégre az a mi területünk, ők csak őrzik. Gyors telefon ment Jayanak az indonéz geodétának, amikor megláttam mennyi konténer sorakozik a placcon, útmutatása alapján simán megtaláltam azt az egyet amely a geodézia cuccait tárolja. Luira emlékezve beraktuk a kocsiba a két Trimble munkaállomást és egy Leica 1200-as készletet, pár prizmarudat, prizmát és már fordultunk is ki a kapun.
No most tényleg lehunytam a szemem és ott moziztam tovább, japán és amerikai katonák között... a dombtetőn... a csata után...
Erbil előtt ébredtem, épp a kedvenc táblám közeledett, rajta ugye a repülőtér, és a Salahaddin nevű város. Na oda el szeretnék jutni. Nem tudom miért, de ha így érzem akkor annak oka van :)

Elhúztunk egy mecset mellett:

Majd jött az egyik mall a sok közül (aki megfejti mit kell tenni az 50 dollárral hogy kapjunk 5-öt, az jelentkezhet nálam egy baráti vállon veregetésre :)):

No és itt jött a kardinális kérdés:
- Akkor merre is van az a meki?
- Azt nem tudom, meg kell kérdezni Hama-t.
(Óbaszod... pfff)
Ezen ne múljon, nosza beugrottunk az irodába, aztán ott is maradtunk... kiderült hogy mégiscsak Suliban van az a híresnevezetes...

Ééééés tessék! Hogy a kesely pohassza meg az ángyélusukat, igen is ott van a MaDonal! Itt a proof, klikk!


Akkor hát, zene:

Murphy él és balalajkázi tanul

Ehhez az idegeimet használná mint húrokat, de edzett vagyok és csak vigyorgok :)

De kezdjük az elején. Kibányásztam a céges laptopot a raktárnak használt szobából, ahova fél éve a két kutatócsoport beömlesztett minden apróságot. Elvileg az enyém fekete, de odáig egyelőre nem sikerült leásni. Valami cizellált lélek kell legyen az, aki ezt megálmodta:

Még jó hogy nem rózsaszín a hordtáskája, bár az is igaz, hogy ettől kicombosodna Irodai Gizike, mert több mint 7 kilós a kicsike (hopp, ez rímel, mindjárt reppelek, heee! :)). Szerencsére kinyitva barátságosabbak a színek, bár a Win7 számomra már olyan mértékben idegen hogy néha megtorpanok a "mit is akarok és hogyan találom meg" folyamán:

A következő lépést a plotter jelentette, merugye itt a népek rögtön térképet akarnak. Rosszmájú lennék ha egyszer egy burda szabásmintát adnék nekik oszt tájékozóggyatok? Mint valamelyik régi sándorgyörgyös(?) kandi kamerában, ahol pestieknek játszotta a turistát egy ilyen szabásmintával a kezében, és érdeklődött hogy merre is van az opera vagy mi. És volt aki megtalálta a 11-es villamost rajta :))
No de a plotter a régi telephelyen maradt, irány tehát a villa, ahol két hónapot töltöttem. Erbil hozta a formáját, autók egymás hegyén-hátán, minden zúg, csörömpöl, pöfög, pufog, brummog, mekeg, de legfőképp dudál. Vagy mekeg.
A városból kiérve jobbra-balra búzaföldek húzódnak, nagy része már sárgulóban ami jó nekünk, mert a mérés 3D (három dimenziós) lesz és a geometria szerint 300mx300m-es mátrix mentén haladnak a geofon, illetve vibró vonalak. A geofonok északról délre (300m-es közökkel ugye), a vibrók pedig erre merőlegesen nyugatról keletre (szintén 300m-es közökkel). Persze egy geofonvonal hivatalos neve receiver line, a vibróé pedig source line, vagyis egyik a forrás(vonal), a másik pedig a vevő (vonal), de ennek így nem sok értelme van, inkább koktélozzunk. Vagy sörözzünk, ha az előbbi buzis :))
Naszóval azokon a nyomvonalakon számtalan kocsi szaladgál föl-le, el tudja mindenki képzelni mi történik a szép vetéssel ha nem aratják le időben. Persze van egy erre kihegyezett részleg amely helyi erőkkel megtámogatva egyeztet a farmerekkel, de nem szép látvány akkor sem, ha kifizetjük az okozott kárt. Emlékszem még otthon egy kérges kezű bácsikára, a tanyáját körülvevő aranysárga búzamező mellett álltunk és könnybelábadt a szeme amikor az első kábeles kocsi lassan begördült a szinte érett kalászok közé. Csak pár napot kellett volna várnunk... nem lehetett...
Gurulunk tovább, az út mentén hatalmas halmokban tornyosulnak a szép és nagy, hosszanti csíkozású dinnyék. Néhány mutatónak felvágva, gyönyörűsötétvörös belső, azannya, itt a szezon! A katonai ellenőrző pontnál szinte senki, kifelé nem is állítottak meg bennünket, csak bágyadtan intett a katona. A túloldalon sem láttunk hosszú sort, mi a fene...
Aztán eszembe jutott hogy rendrakás folyik, több méter mély és széles árkot húznak mintegy határként hogy elválassza a kurd területet az arabtól. Múlt év októberében már beleszaladt a csapat ebbe az akadályba, akkor kezdték a munkákat, nem sokkal az öngyilkos merényletek napja után. Mára már -Andy beszámolója alapján, mivel ő már kóválygott 2-3 napot egy Garminnal a területen- eléggé előrehaladott a dolog és a kutatási területet is átszeli a "határ". Elképzelhető hát hogy az arabok nem utaznak mostanában annyit és ezért a nyugi? Vagy a választások miatt? Majd kiderül...
Kalakot elérve először a vidámp az éttermeket ellenőriztem le, jóvan, mindegyik nyitva, a halas, a kebabos, a pizzás, aztán a vidámpark nagy óriáskerekéről megállapítottam hogy még mindig nem üzemel. A folyó pedig felduzzadt, kitölti a medret és zúgva hömpölyög, olvadás van a hegyekben, mi is 32 fokot mértünk.
Bekanyarodunk a jól ismert földútra, majd ott toporgunk a kaput helyettesítő vontató heveder előtt, lövök pár fotót a parkoló vibrátorokról amíg az őr kijön hogy szabaddá tegye az utat:

Begurulunk, kinyitjuk a konténert, naná hogy itt is bányászni kell, de a srácok dolgoznak rajta, közben felrúgnak valami műanyag bödönt, szürke granulátum ömlik a padlóra. A miazördögezre tétova angollal jön a válasz, valami amit vízbe kell rakni. Hm, gondolom magamban festék? De az por kellene hogy legyen. Elrakom valahova hátra a gondolatot, de csak fél percre, mivel hirtelen megérzem a hypó jellegzetes szagát és azonnal értelmet kap a "vízbe kell rakni" dolog. Már pucolok is onnan, úgy a fénysebesség ötszörösével (annyival nem is lehet? tééényleg? mesélj még! ehh, tudomány... :))).
Aztán még kis csit-cset az őrrel, bekapunk egy vizet és indulunk vissza. Az ellenőrzőpontnál most is rövid a sor, előttünk valami taxinak nevezett kisautó araszol. Meg is jegyezzük hogy taxi, jaaaa, épp annak való a mérete alapján. Mondjuk aprajafalván:

A katonáknak sem tetszik, félreállítják, négy huszonéves száll ki belőle. Az útlevelem látva a bajszos vitéz magyarázni kezd, a sofőrünk vigyorogva fordítja: azt kérdezi hogy van-e Magyarországon jó bor? Na erre mit mondjak? Nem vagyok boros, igaz hogy rendes reggelim volt egyidőben a tokaji pickszalámival, de hát ez a szeizmikánál megszokott dolog. Mondd meg neki hogy van bizony jó bor, de én azt nem ismerem annyira. Jött a következő kérdés, a sofőr mégjobban vigyorog:
- Most azt kérdezi hogy és a whiskey-vel mi a helyzet.
- Hohó, az van - jön kapásból a válasz felidézve Lui 54 fokos sárrétudvari ágyas nemes szilváját- otthon csináljuk!
Úgy tűnik emberünk ezzel kielégítette kíváncsiságát, pedig már készültem a válasszal a birkánk van-e kérdésre.
Az irodában összeállítottuk a cuccot, és nekiláttam a térképeknek, egyszerre három félét kellett szerkeszteni, mindegyik más infót hordozott. Közben bekukkantottam a konyhára is, juhééé, itten ma bbq lesz! Meglehetős izgalommal ültem végig a következő órákat míg aztán megtörtént a csoda. Ebből itten:

valamiféle módon -annyit tudok hogy faszénparázs is részt vett benne- ilyesmi kerekedett:

Most pedig most van, a népek elhúztak a meetingre ahol remélhetőleg a fritzek végre nem állnak elő semmiféle új furfanggal és a szerződés aláíródik. Akkor pedig.... na az a jövő zenéje, nyugi! :)


Addig is valami kis könnyű zene. :)

Erbil

Nézem az S4-es szenzorai közül azt, amelyik a barometrikus nyomást méri, 905-ön áll rezzenéstelenül.
Valahol egyszer azt olvastam, hogy a repülőgépeken kb. 2000m* tengerszint feletti magasságnak felel meg a beállított kabinnyomás. Nem tudom azt, hogy ez a 905 akkor most igazolja az előbbi állítást, avagy cáfolja (esetleg rossz a szenzor :)).
Ennek a beállításnak a folyománya aztán az is - ugyanott olvastam -, hogy másként érezzük az ízeket a hegyi levegő miatt, így aztán főleg a látvány lesz az, amely beindítja a nyálelválasztást akkor, amikor elénk tolják a MALÉV gépen a tarhonyás marhapörit.
Ja, hogy azt mostanság már sohatöbbé?
Hm... igaz.

Helyette ilyet kaptunk most azért, hogy másfél órán át jólnevelten ücsörögjünk a szebbik felünkön (a bort én választottam :)):

Néha azért kipillantottam a sötétbe, csak hogy meggyőződjek arról, hogy az a nagy vacak ott lóg még a szárny alatt, vagy elhagytuk valahol út közben:

Szépen a helyén maradt végig, így aztán semmi sem szolgáltatott okot arra, hogy az úri közönség visítson.
Érdekes módon az összes kiskölök is csendben letudta az utat, szóval... :)**

Aztán hajnali háromkor ott ácsorogtam a futószalag mellett, sorban húztak el a különféle táskák, bőröndök, zsákok, csak az enyémet nem láttam sehol. Egyszer jött egy hasonló, el is kaptam, körbeszaglásztam, de valahogy nem tetszett, hagytam továbbmenni.
Aztán felbukkant mégegyszer... no mondom, véletlenek nincsenek, ennek is oka van és tényleg: ott szerepelt a kis címkén a nevem. A bambulást betudtam a jet lag-nek*** ;)

Kint 22 fok és a semmi fogadott, sofőrünk ugyanis nem tűnt föl, bár emailben elrendezettnek tűnt a dolog.
Csörgettem.
Semmi.
Megint csörgettem.
Semmi.
Fasza! Nincs is jobb annál, mint állni valami ismeretlen ország ismeretlen repterén, ahonnan el kellene jutni valahová (persze a címet sem tudtam, csak úgy nagyjából azt, hogy merre kell menni)
No akkor nézzünk taxi után, de a diszpancser azt mondta hogy vagy lesz, vagy nem lesz, ami ugye arábiában annyit tesz hogy vagy lesz, vagy nem lesz. Már nézegettem a padokat, hogy reggelig hol tudnék megszunnyadni, amikor csörgött a telefonom és a sofőr nagyálmosan jelezte, hogy hűdevidám és 50 percen belül itt lesz.
Persze nem lett itt, mert közben sikerült elérnem a főnökét, aki szerint taxit kértek nekem.
Aham, csak elfelejtették ezt a tényt a taxi társasággal közölni, no és velem is.
Erre mondaná Vonnegut megint csak azt, hogy így megy ez, és mennyire igaza lenne.
Megint...

Mindenesetre amikor újra megkörnyékeztem az autóosztó embert és átadtam neki a telefont, azt nem tudom hogy miről beszélgettek, de került taxi.
Ezt azért szeretem itt: minden elintéződik vagy így, vagy úgy!

Épp 4-et ütött az óra, amikor kiugrottam a kocsiból a cuccaimmal és sikerült bekommandóznom magam a villába a rejtett madzag meghúzásával nyíló kapun keresztül. Ezáltal nem kellett felcsörgetnem szeretett főnökömet, aki - mint aznap még kiderült - a fő ludas volt abban, hogy senki nem tudott az érkezésemről. Ugyanis megkapta az emailt a dubai irodától időpontokkal, járatszámmal és a kéréssel, hogy valaki várjon rám a reptéren, csak épp elfelejtette az infót továbbadni.

Aztán már csak ágyat kellett találnom, de üres nem akadt, sőt az emeleti nappaliban a kanapén is durmolt valaki.
A földszinti tárgyalóban einstandoltam a fenti kanapé ikertestvérét, de előtte tuti eltöltöttem tíz percet az összes lámpa lekapcsolásával, mert fényárban úszott minden.
Miközben a kapcsolók után kutattam az merült fel bennem, hogy ha a cég hallott volna valamit az ungarische rezsicsökkentésről, tán még fizetésemelésre is futná nekik.
Az üvegfalon túl egy falikar csak nem akarta megadni magát, eljátszottam a gondolattal hogy leverem, vagy leköpöm az izzót és akkor nagy valószínűséggel eldurran, de letettem erről mert nem pártolom - többnyire - a fölösleges rombolást, világítson hát.
Fejemre borítottam a farmer ingem, lerúgtam a cipőm és a légkondi halk mormogását hallgatva beleájultam a mindenségbe.


Most pedig így vacsora után azon studírozok itt egymagamban - már mindenkit megkérdeztem de nincs eredmény -, hogy ez mi a fene lehet itten:

Gyümölcs lesz az - első blikkre - és van amelyikben három mag lapul, aztán olyan is akad amelyikben kettő, az előbb pedig egy nagy mag landolt a szemetesben, hiába kerestem a többit. Az íze kellemes, enyhén édes, leheletnyi fanyar beütéssel, szóval mi lehet ez?
Kardinális kérdés ám ez, így éjfél felé...
Persze...
Már megint ez a tudásizé..
Miért nem elég az, hogy finom?
Naugye****...



Zene! Csak csendben...





* Utánakutattam, kb 2100m-nek megfelelő az a légnyomás, amelyet még úgyahogy mindenki elvisel, de géptípusonként változó, próbálják lejjebb vinni és vannak kis üzleti gépek amelyeken tengerszinten érezheti magát az egyszerű - és tegyük hozzá kőgazdag - utas.
** Ez egy majdani nagymamának szólt :)
*** Még szerencse hogy csak 1 óra az időeltolódás, ha teszem azt 6, vagy mégtöbb, szerintem a repteret sem találom meg :)
**** Megfejtődött! Kis segítséggel: a neve japán naspolya! Bezonyám! :)

Ma

Hadd szóljon
- amíg repülünk a Türk Hava Yollari Airbus Jet gépével-
Erbil felé

valami régi...
jóóóóóóó!!! :)





(Nem kérdés volt ám :))

Valami

Lassan mozdul... Iraq lesz a vége, innen nézve most nagyon olyannak tűnik :)
Addig is, légy ma gyerek és játssz megint velem:

... éééééés mééééég:
zene!


<

(mármint az idióta reklám után :))

Back to the future

Van énnekem egy kedves barátom, még Marokkóban ismerkedtünk meg.
Ültünk Akhfenir egyik kis kávézójának teraszán, méregerős helyi feketét kortyolgatva, gyenge szellő tette kellemessé a gyönyörű napsugaras tavaszt. Pár száz méterre az Atlanti-óceán sustorgott, ezen felül talán negyedóránként elgurult egy-egy autó a poros úton, szóval csend és nyugalom vett körül minket, igazi kávésmerengős időszak...
És akkor a helyi könyvelőnk megjegyezte, hogy a barátja, a sofőrje - Hanin - tud magyarul. Az unszolásra elmosolyodott a srác, majd kissé törve, de tisztán és érthetően azt mondta:
- Reszeges zullott naplopó.
Majdnem kiköptem a kávém :)

Mint kiderült, magyarokkal dolgozott együtt valami filmforgatáson, és a díszletépítő hazánkfiaik kioktatták a legfontosabb dolgokból. Aztán az is kiderült hogy ő csak passzióból sofőrködik, hiszen nyugodtan ücsöröghetne otthon az úszómedencés villájában hideg sört kortyolgatva, mivel a mozinál (helyesebben a filmiparnak) dolgozik nem kevés pénzért, mint különleges effektekért felelős szupervigyor.
Az ugye (nem) köztudott, hogy Marokkóban található vagy 4-5 nagy stúdió, vagy mi az ördög a neve annak a helynek, ahol a filmek csinálódnak és eléggé pezsgő az élet.
Rengeteg filmhez gyártott kelléket a saját workshopjában, pálduál a Múmia egyik részéhez helikopter rotorból készített jókora "ventillátort", ami a homokot fújta mintegy viharként, vagy az Asterix katapultját is ő hozta össze, hopp, ezt lekaptam amikor ott jártunk Ouarzazate-ben:

Mostanában pedig ilyen dolgok folynak arrafelé:

Mesélt csuda történeteket, pl. az egyik James Bond((?) film forgatásakor sehogy nem akart sikerülni az a jelenet, amikor egy piactéren landol valami repülő. Persze a leszálló gépet grafikusok rajzolták oda, a szereplőknek (statisztáknak) csupán annyit kellett volna tenni, hogy adott jelre felnéznek az égre (érkezik a repülő ugye), majd veszett menekülésbe kezdenek. No ez a menekülés csak nem akart igazi menekülés lenni a rendező szerint. Már két napja próbálkoztak ezzel a rövid jelenettel de nem és nem. A népek nevetgéltek, futottak, de csak úgy lazán, órabérben...
A következő nap reggelén odatolatott egy bazinagy fekete kamion a felépített piactér bejáratához, aztán csak állt ott, némán. A népek elhelyezkedtek, tette mindenki a dolgát, pezsgett az élet a piactéren. Action! és elindult a kamera, megjött a jel, hogy namostakkor felnézni az égre, ezzel egyidőben kinyílt a kamion hátsó ajtaja és kisétált belőle egy oroszlán.
Aki esetleg nem tudná elképzelni azt, hogy milyen menekülés kezdődött, hát... az -javaslom- nézze meg a filmet, a jelenet pedig negyedóra alatt kész lett.

Dolgozott már Spielberggel, Cameronnal, Ridley Scott-tal, a karóráját DiCapriótól kapta, most pedig épp Clint Eastwoodal kocsikázik, mint tegnapi leveléből kiderül.
Hanin sosem tanult angolul, ennek ellenére tökéletesen beszél, viszont az írása az hogyismondjam... kódfejtésre szorul:

im ok i miss you so match sen may best wiches to the all family
i m in rabate wed cline estowod we hafe 2monte schouting ade we travette to tanja wed spithdre mane films we have 4monte

A lényeg: Rabatból indultak Clint Eastwoodal 2 hónapos (forgatási) helyszín keresésre (scouting, esetleg maga a forgatás, ha shooting) majd Tangierbe (helyi nevén Tanja) utaztak, ahol a Pókember film forgatódik majd 4 hónapon át.

Hát így...:)


Zene!