Először egy helyi vadásszal futottunk össze, bár helyesebb azt mondani, hogy először a mindenféle tiltó táblákkal futottunk össze - magánterület, belépni tilos, átjárni tilos, minden tilos -, de azokkal ugye nem lehetett szót váltani.
Tőle megtudtuk (mármint a vadásztól), hogy át lehet menni, de két dologra nagyon figyeljünk. Az egyik az, hogy mindig zárjuk be magunk mögött a villanypásztoros kapukat. A másik pedig az, hogy a szürkemarha bika igencsak harcias.
Így aztán tovább indultunk, két villanypásztoros kaput magunk mögött hagytunk már, amikor újabb tiltó táblákba futottunk. Ekkor azért már felhívtuk a permit irodát - ők tárgyalnak a gazdákkal, földtulajdonosokkal, üzemekkel, közúttal, vasúttal, atyaúristennel, egyszóval mindenkivel, akit a mérés érint -, hogy tájékozódjunk.
Megtudtuk, hogy nincs gond, mehetünk, a birtok tulajdonosa tud a mérésről és mindenben megállapodtak, csak két dologra nagyon figyeljünk.
Az egyik az, hogy mindig zárjuk be magunk mögött a villanypásztoros kapukat. Ezt már tudtuk.
A másik pedig az, hogy a szürkemarha bika igencsak harcias, 100 méternél ne menjünk közelebb a csordához, vagy ha szükséges, akkor ne szálljunk ki az autóból. Nagyjából ezt is tudtuk.
(Egyébként annak, aki még nem látott szürkemarhát - és nem hajlandó a wikin utánanézni -, álljon itt egy fotó, még valahol Zalában készült)
Megindultunk.
A gáton tudtunk haladni, épp jó irányba vitt minket, nyitogattuk és csukogattuk a villanypásztoros kapukat, amikor a távolban egyszercsak feltűnt a csorda.
Ahogy saccoltuk, 100 méternél közelebb legelésztek a gáthoz, de hát menni kellett, majd legfeljebb nem szállunk ki - szavazta meg a tagság egyhangúlag -, ha nekünk rontana a főnök.
Ahogy közeledtünk, csak nem akartak nagyobbak lenni azok a - valóságban jól megtermett - marhák.
Aztán még közelebb érve azt is észrevettük, hogy ezeknek nincs olyan szép, elegáns, hosszú, égbe szökő szarvuk, sőt, nem is olyan megtermettek, mint vártuk.
Inkább kicsik.
Aprókok.
Kiderült, hogy egy megnyírt birkanyájat néztünk első blikkre marhának, de hát ilyen az, amikor beleszuggerálják az emberbe a rettenetet:
Azután felkerestük a mi szürkéinket is, merthogy közben nekilendült a mérés, de erről majd később.
A fotón a vezér (de nem bika) meregeti az égnek az antennáját, mögötte pedig az egyik fejőstehén, népszerűbb nevén a "pénzcsináló" pihenget az árnyékban:
(Egyébként hogy mennyire nem veszélytelen a munkánk, látható egy korábbi bejegyzésben is. Akkor - Irakban - struccok támadtak, illetve egy harciaskodott nagyon, végül az őrző embernek bele is kellett durrantania a földbe egyet, hogy békén hagyja a hátizsákos embert, Oscart:
Klikk! )
Zene!
