Napsugaras

Két nap eső után végre. A hegyekben érdekes az eső, a felhők körülöttünk és néha alattunk vonulnak, egyik pillanatban még semmi, a következő pillanatban pedig egy kopp, majd kettő, azután öt, és hirtelen háromezernégyszátizenhat kop-kop-kopp próbálgatja azt, hogy mit bír el a sátor teteje, oldala. Éjszaka egész jól ringat, visz, repít a szelíd dallamok hátán, (feltéve ha nincs szél, mert akkor katatónikus felhangokkal kísért vad zongoradarabokat ad elő ide-oda csapongva, abban pedig aludni nem lehet :))
Szóval napsugaras... Így aztán kiszaladtunk mint Zrínyi a törökre - igaz, őt lepedőben vitték el a végén, szóval ennyit a hasonlatokról :) Békésen méregettünk, a GPS tette a dolgát, a hosszú bázistávolság miatt 3 órában állapodtam meg a csapattal, akik a többi ponton ugyanazt tették mint mi: unatkoztak. Mi kihoztuk az egyik munkaállomást kicsit gyakorolni, no és a 30 szoros távcsöve sem kutya, pl. tiszta időben a Szaturnusz gyűrűje is megfigyelhető vele, sőt ha szerencsénk van akkor a holdjai közül is látszik nénány. Persze nem nagy ügy, hiszen Keplernek sem volt igazán erősebb távcsöve, ráadásul vacakabb lencsékkel rendelkezett. (Ebbe bele tudnék kötni, ha cement lennék :))



Közben a doki szóval tartott bennünket (megjárta Falklandot is mint katona orvos, az első esetére még mindig emlékszik a hajón: leszállt a helikopter, a pilóta pedig leállította a hajtóműveket. A nagy ventillátor a fejük fölött elkezdett lassulni, ezzel együtt egyre lejjebb ereszkedett a külső vége. Állt ott egy szokatlanul magas fickó, na ez a kettő végzetes kombinációt alkotott...fej nélkül meglehetősen körülményes élni)
Ücsörgött az autó lenyitott hátulján, beszélt, és közben kalimpált a lábával. Épp mint én, néha, a világ végén, amikor a semmi fölé lógatom a lábam :)))

Születésnapunkra

Gyermekkoromtól fogva nem
olyan vagyok, mint más.
Szemem
nem úgy lát, nem közös kutak
habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
bánatom.
Gyújtva szívemet
más fokra izzik örömöm. S
ha szeretek: azt is külön.
Ott -gyermekkoromban- a vad
élet hajnalán: ott fakadt
ez a varázs -a jó s hamis
mélyekből-, mely kötöz ma is:
forrásból lett, gyors patakból,
sziklahegyen rőt falakból,
napból, mely lekörözött
őszi aranyfény között,
villámból az ég alatt,
amint elszállt, elszaladt,
dörejből, vihar ha forrt,
s fellegből, mely olyan volt
(bár kéklettek az egek)
szemre, mint egy szörnyeteg.
(E. A. Poe)



És mégegy :)

First day off

Aztakirilejezumát a kakasülőjének, majdnem angolul kezdtem el írni :)
Pedig az imént ment el egy bolíviai, egy perui (aki most Venezuelában él) és Fredy a kolumbiai kávéhozóm (barna zacsis Juan Valdez lapul a bőröndben, és bár nincs felnyitva, mindent beburkol csodás illatával).
Akkor jártam így amikor 1997-ben csatlakoztam a Western Atlashoz, és pár nap, vagy hét után egyik este az ágyban fekve és elmélkedve azt vettem észre, hogy angolul gondolkozom dolgokról.
Nagyonröhögtem magamon :))).

Kiköltöztünk hát ide a hegyekbe a fátyolos hold alá, a távolban pislákoló, hunyorgó, apró falvakat jelző csillagok közé.
A csendben csak a generátorunk halk búgása hallatszik, nincs ricsaj az utcáról, kocsizúgás, tülkölés (ez egy érdekes szó :)).
Van ellenben jó levegő, látjuk a szemközti csúcson Szaddam egykori nyaralóját (vagy tán helyesebb lenne az, hogy "az egykori Szaddam nyaralóját"), még hó borítja a környéket.
Aztán délben piknikeztünk a placcon, élveztük a séf első fogását, ami - hm... amolyan - paradicsomos alapú gyümölcslevesnek tűnt leginkább, benne szőlőszemek és mézédes kajszibefőtt. Ezt rizs és friss zöldségekből készült saláta mellé valami istenien fűszerezett csirkemell tokány követte :)
Éééés most a maradék feketecímkés sétáló Jánosa járja lassú, méltóságteljes táncát, Mary Jane-nel :))))

Készülünk

Holnap reggel költözik a banda, néhányan már ma a táborban alszanak: sátrak, pislákoló csillagok, távoli zajok, felhők, nap, szél lesz újra körülöttünk :)
Vége lesz a "ne menj lifttel, mert beragad"-oknak, a reggeli főtt tojás-joghurt-kockasajt-jam kombóknak, a mosásra leadott ruhák állandó összekeverésének (hopp, nekem is van két pólóm amit még be kell hajtani rajtuk).
Mellesleg nem is volt az olyan rossz, csak egyhangú, hiszen több mint egy hónapja ezen éltünk:


És közben mi szólhatna más, mint a:

Meghallgattátok?

Akkor most mondja meg valaki azt, hogy egyesek miért a fészbúkon beszélnek az istenükhöz?
(Ötven forintos kérdés :))

Kairó

Zakho, Kurdisztán.
Hetek óta egy ablaktalan irodában - oppárdon: suite a becsületes neve - tüsténtkedek, ami áll ugye egy szobából, amiben ahogy illik ott a ruhás szekrény, szép és kényelmes bőr kanapé, tükör, plazma tv (nem plazma, de az olyan jól hangzik: lapos, na, és néha rádugom a HDMI kábelét a laptopomra és úgy mozizok :)) pár asztal, éjjeli szekrénymicsoda és egy hatalmas franciaágy.
Van ablak is, de azt vastag sötétítő függöny takarja, értelmét nem látom elhúzni, mert egy kb. 3x4méteres aknába látok be.
Vagy ki.

No ez az irodám, a suite (lakosztály, hehe, így hívják) másik részében két ágy, nappali, konyha a tartozékokkal, az pedig David, vagyis Mari néni birtoka, a QHSE irodájával egyetemben:

Persze mint már említettem a Mari néni csak fedőnév (nekem Lábas volt a fedőnevem az ellenállás alatt), és felesége is van, aki Kambodzsában elefántokat ment épp.
A két "irodát" tolóajtó választja el egymástól.(A kávéfőző gép is az ő térfelén található, így aztán néha gyalogolnom kell, ellenben a fürdőszoba tőlem nyílik, szóval... :))
Mivel itt nem igazán történik érdemleges dolog - már ha a munkát nem számítom annak (nem számítom annak) -, gondoltam ideszúrok valamit a másik oldalról. Egyébként ennek még talán haszna is lehet, ha teszem azt valaki épp Kairóban jár.
Ugyan 2006-ban történt mindez - és nem volt pár hosszú karakter a gépemen akkoriban, juszt sem javítok bele -, talán ma is használható leírás, ott lassan változnak a dolgok.

Tehát 2006- ban járunk, április 6-án, 14:30:25-kor

Kairóóóóóóó

Mielött elindultunk ide, gondoltam elugrom még a Grand Mall-ba, kellett valami kis apróság (10 kiló csoki), mert azt itt a pálmafák alatt nem nagyon találtam még. Az áruház (hm, 4 emeletets bevásárló központféle), itt van Maadi-ban, nem messze az irodától. Mivel menne mással az ember itt, mint taxival, -egyébként is, ha Kairóban jársz a taxit ki kell próbálni, felejthetetlen élmény lesz....
A Sofitel mögötti toronyházak egyikében (szép buzirózsaszin) található az irodánk, a 14. emeletrõl pazar kilátás nyilik az alattunk kanyargó Nilusra, a folyón túl a távolban látszanak a gizai meg a sakarai piramisok is, ha a pára vagy a por, vagy mindkettõ engedi.
A sarkon velünk átellenben van egy pizzéria, egyet fizet kettõt kap marhaság, aztán mellette volt egy MALEV logós utazási iroda is, újabban nem látom a magyar feliratot.
No, ebbõl az irányból folyamatosan hömpölyög a kocsisor, és majdnem minden negyedik-ötödik szerkentyû -mit ad isten- taxi. Könnyû felismerni õket, mert mindegyikük fekete fehérre van festve, és bár különbözõ kocsimárkák lennének, de az évek, évtizedek folyamatos utcai harcai oly módon hatottak evolúciójukra, hogy szinte mind egyformának tûnik, legyen az születésügyileg Peugeot, Lada, vagy Renault.

Kocsit fogni egyszerû, mivel a sofõr már messzirõl kiszúrja a tétován nézelõdõ turistaformát, és mutogatva invitálja a járgányba. Nekem elõször egy fiatal versenyzõ jutott, mondom: Grand Mall, vigyorog, és kitesz egy sarokkal odébb valami banknál...
Másodszorra egy öregúr áll meg, neki is elmondom hova, mási, mondja, ami olyan rendbenként értelmezhetõ, és elindulunk. Hátul törékeny mami ül, igy nyugisan megyünk az egyirányú utcákkal tarkitott villanegyedben, csak a kapaszkodót kell markolnom, de cefetül. A kormányon látom, hogy ez bizony LADA volt a vizözön elött, de az öt centi vastag vedlettmacskasegg forma sárgás mûszõr eltakar minden más dolgot a mûszerfalon. Még pár veszett kanyar, és a mami kiszáll, szokásos hosszú búcsúzkodás, szerintem valami rokon lehetett. Aztán az öregúr rám vigyorog, és elindulunk. Ezeken az autókon lehet hogy nem látszik a mûszerfal, össze-vissza horpadt a kaszni, este nem világit a lámpa, de a motor meg a fék nagyon jó, szóval keine pánik - ahogy mondaná egy kedves ismerõsöm- ha beindul a sofõr... Mert az aztán beindul... Beszélgetünk, ki honnan, hova mit, miegymás, közben nyomja a gázt meg a féket, majdnem két keréken kanyarodunk, már nem elég a majrévas, be is kell támasztani. A letekert ablakon túl kellemes a levegõ, néha rikkantani lenne kedvem ahogy a hajamba kap a menetszél, meg is tenném, ha nem a helyi nyekergõs zene szólna a rádióból, hanem Wagner, vagy legalább is Stones...

Hogy könnyebben eltársalogjunk a sofõrrel, itt van pár arab szó, amivel még barátságosabbá tehetjük az amúgy is kedves népeket: tamam, ami annyit tesz, hogy jó, kojisz, ami annyit tesz, hogy jó, zien, ami annyit tesz, hogy jó, miamia, ami annyit tesz, hogy jó (esetleg a behi-t is megértik, ami tunéziaiul tesz annyit, hogy jó). Na most ha ezek elé tesszük a kullu szócskát (tunéziaiul kulsej), akkor a jó minden jóra változik, ezeket variálva már elindulhatunk. Ha magasabb szintû élvezetekre vágyunk, akkor a bszorah bszorah szapora használatával gyorsabb haladásra ösztökélhetjük a sofõrt. Ha beszaráskörnyéke lenne a dologból, szaporán mondogassuk, hogy húbazdmeg!, ám ha a sofõr erre nem lassit, akkor a bráhá bráhá segiteni fog - feltéve ha helyesen artikulálunk :)
Az öregúr hozta a formáját, próbált megfingatni de én csak vigyorogtam, hanem amikor egy háromsávos körforgalomhoz értünk, és miközben ellesett az orrom elött jobbra, egy suff (ezt figyeld) után bevágott balra, szembe a három sávban összevissza szambázó kocsik elé, akkor nekem is megvolt a zabszempróba, fõleg amikor egy bazinagy ezüstmetál Cheerokee gallytörõvel, csörlõvel, vonóhoroggal, kénköves istennyilával felszerszámozott lökháritója elhúzott az ablakom elött...
A Jeep sofõrje vagy nem is látott bennünket, vagy összehugyozta magát, de mi megúsztuk, és már ott is voltunk a Mall elött. Ilyenkor nem illik a taxiórára nézni, én korábban a recepciónkon a biztonsági õrtõl kérdeztem hogy mostanság mennyi a tarifa az áruházig, õ ötöt mondott, szóval adtam tizet. Ami ugye durván egy menü ára itt a McDonaldsben...

A Mall különben jó hely, mindjárt a bejárat mellett van egy süteményes, de olyaaaaaan!.... barátosuram... azok a kis falatnyi kosárkák, krémmel töltve, gyönyörû eper a tetején, a marcipánnal töltött tunéziai datolya, a krémes, habosbabos sütik, torták... tiszta orgazmus.... de ezt már nem mondom el :)

Akkor:



És most:

Zumbaaaaa!

Rumbbbaaaaaa!!! :)
Fene tudja mit jelent (na jó, addig hogy Rum, addig értem), de így reggel, hallgatva a... várjunk csak, mi a franc ez a zaj...
(elmegy megnézi)
(visszajön)
Óacsudába, reggel elment a víz valahova mert a csapból, zuhanyból bizony elő nem jött, Mari nénink pedig nyitva hagyta a mosdó felettit. Szerintem a tusolót is, csak ugye én arra rápróbáltam... (Persze aztán elutazott az épülő-szépülő táborunkba a hegyek közé, a török laktanya alá (török laktanya kurdisztánban, na az is megérne egy misét...), szóval most itt zubogott és sistergett volna (ez a feltételesen folyamatos jövő idő a magyarban, ugye?) a víz, ha mondjuk én is elmegyek világgá (mint a víz), okos.)
Nafussunkneki mégegyszer, tehát:
Fene tudja mit jelent, de így reggel, hallgatva a Gong rádió netes adását, kapucsínót szürcsölgetve (megtanultam kávéakadémián: a kávét nem isszuk, nem kortyoljuk, nem hörpöljük, nem borítjuk az arcunkba hanem (imádattal): szür-csöl-jük, hogy az ízek, zamatok kijöjjenek az együtt beszippantott levegővel - Gyakorolni!) és a régi fotók között merengve találtam ezt:


Persze nem is olyan régi ha földi mértékkel számolunk, épp egy hónapos, de normál mértékkel számolva végtelenül régi, és ha ezt megint földi mértékre fordítom akkor ez a fotó gyakorlatilag nem is létezik, ugye? :)
Fránya dolog a kvantumpszichokinetikusfizikakvázi megjelenésének felemlegetése ealikus kadenciákkal körülvett pánsztomatikus fényekkel megvilágított lélektérben. Húaazannyaaa!!! (És akkor még finom voltam és nőies, valamint megpróbáltam földi szavakkal kifejezni :)) Mi a fenét raktak a kapucsínóba?! Eeejjj, Mahmoud, Mahmoud... Eleve ott hibádzik a dolog hogy az van rájaírva szééép naaagy pirooos (Starbuckstól lopott) betűkkel hogyaszongyahogy:
FRESH quick cappuccino. Hogy a fenébe lehet FRESH egy zacskózott és porított/szárított/dehidratált/megkínzott/aztán alapozózott/púderezett/kifestett/rúzsozott -hogy valamennyire emberinek tűnjön- kapucsínó? És van pofájuk egy IGAZI kapucsínóról(na jó annak látszó) készült fotót felrakni a tasakra! Skandalllllum!!! :)
Közben pedig szó sem esett a fotóról, pedig el szerettem volna mondani hogy ez a látvány fogadott éjjel, amikor Dubaiban a villában épp lefekvéshez készülődtem. A laptop és a víz az enyém, a könyv nem. Tehát 2:1 a javamra.
2:1 a javamra? :)
Erre kössetek csomót :P

Csak...

Még ott az üzeneted a fészbúkon, még három hete beszélgettünk, még azt hittük van időnk, még annyi minden lett volna...
És most ez szól...



Még nagyon sokáig ez szól...
Szép álmokat, szőrmók...

Buddha a hegyen...

Mondom! :)

Novelle

A nap már meglehetősen alacsonyan járt, ideje volt menedéket keresni éjszakára.
Ismerte a terepet, gyorsan haladt a patak mentén észak felé. A zuhogótól nem messze felmászott a sziklák között egy szobányi, borókabokrokkal borított platóra.
Elégedetten nyugtázta hogy ott a barlang bejárata, amelyet korábban -csak két napja, vagy két évszázada- a légifotókon megfigyelt. Bent félhomály és száraz talaj fogadta. Hátul a menyezet egy kis része beomlott valamikor, az ott keletkezett résen át szökött be némi fény, még épp elég ahhoz hogy ne kelljen az értékes elemeket pazarolni.
Kinyitotta a hátizsákot és óvatosan kipakolta a szükséges felszerelést.
Mindent kétszer leellenőrzött, úgy érezte hogy többet már nem tehet, még egyszer körbenézet, bólintott, majd kilépett a barlang elé. A nap vörösen lángoló gömbje majdnem érintette a távoli sziklacsúcsot.
Felhajította az oldalzsákját a bejárat mellett a bokrok fölé magasodó sziklára és felkapaszkodott. Kényelmesen törökülésbe helyezkedett, hátát a barlang falának vetette.
Érezte a kövek langy melegét, hallgatta a patak halk sistergését, nézte a naplementét és lassan, minden falatot jól megrágva, hideg csirkesültet vacsorázott...







Öööö... mindig akartam írni valamit, valami olyat, amelyben lesz egy olyan rész, ami így szól: "hideg csirkesültet evett" :))
Hát itt van, e!
Jaaaaj, ez nem lett jóóó heeeee! Azt írtad: "vacsorázott"!
Namajd! Majd!!! :D

Perpill, este...

A háttérben egyre halkuló hangok (tv, National Geographic, Fredy "olléollé"-zása, a barátnőjével beszélt -kiabált- épp Kolumbiában skype-on) bódulatából hirtelen sziszegés és a lábfején érzet hűvös légmozgás riasztotta fel Lui-t. A doki fújkálta a lábujjait valami spray-vel. Korábban érkezett meg a vodka és a 12 éves whiskey szállítmány, a 304-es szoba lelkes ifjúsága valamennyire a spirituszok jótékony hatása alatt tett-vett, szunyókált, csetelt, kellemes illatok terjengtek a levegőben, na és a hegyekben megtett 5km társulva az ottani kitűnő klímával (28 fokot mértek nap közben) a forró fürdő utáni fejből kivigyorgós bágyadtság persze hogy elnyomja az embert. Ha fújkálja, hát fújkálja, gondolta lui hátradőlve a kényelmes bőrkanapén, és folytatta a National Geographic aktuális műsora előtti szunyókálást.
Amiből megint felriadt, mert most meg azt érezte hogy matatnak a lábán. És tényleg. A doki ott ült mellette, ölébe vette a lábát és az új bakancs okozta horzsolásokat látta el, mint mondta csak arra várt hogy a spray által odaszórt valami megszáradjon. Szépen bekente, bekötözte a lábujjait, hálót húzott rá, ilyesmi...
Lui pedig, látva hogy nem valami rusnya krokodil próbálja leharapni a szaladóját, fogta magát és folytatta a National Geographic figyelemmel követését a csukott szempillái mögül, miközben Fredy kiabálva csevegett, a doki pedig visszült az ágyára, kezébe vette a korábban lerakott könyvet, és békésen, whiskey-t pöfékelve olvasott tovább...



Na ha már annyiszor beszéltünk róla, ismerjük meg: Ő a doc. Vagyis: medic, ami azért több annál :)
Itt láthatóan elmélyedve bűvöli a Garmint, előtte tartottam neki kisoktatást, a "hogyan ne tévedjünk el és ha mégis akkor miként találjunk vissza, és ha az sem megy akkor mitévők legyünk" témából. Mit is mondhatnék még róla? Imádja a Monty Pythont, nekem pedig az épp elég :)

Last Dance With Mary Jane...

Óóóóafrancba!!! Elfogyott :) A dokink meglehetős óvatossággal közelített ma, tanulva az első nap élményeiből, amikor azt hitte hogy ez is valamiféle vodka. Öt perc múlva már sasszézva közlekedett és szaporán ollálázott :)
Hát igen... a sárrétudvari otthoni ágyas szilva (52° árnyékban) csodálatos magasságokba emeli az ember szellemét, többszörös fénysebességgel száguld, cikáz, emelkedik és... nem, nem süllyed, méééég emelkedik, magával ragadva testet, port, fákat, virágot, fényt. :)
Hopsz, ez már egy daaaal :)
Ujujújj, azt hiszem itt a hatás: azokat a szilvákat csak nem kellett volna... nomozsmá' mindegy, negyed óra múlva háromnegyed hét, érkezik az esti pizzácska :)
Itt pedig az evidence, bár öt perc múlva már a C.S.I. sem találná meg:


A fröccsöntött csészéért nem vállalok felelősséget, azt Lui organizálta a Lufthansa nehogylebukjonnemmondommeg melyik járatáról, még Frankfurtból jövet, arról amelyik 10:03-kor szállt fel és indult Erbilbe :)
Most pedig: zene, mééééééééééééééééééééééééééééééééég :)
Youuuuuuuooouuuuuuoooooouuuuuuuoooooooouuuuuuuuuuuuuuuuuuuah :)
És a pizza itt van, itt bizony, megérkezett, sejj! :)

No és aki nem ismerné, annak (meg persze nekem :)) hadd szóljon most a Mary Jane's Last Dance...


(A szétrobbantott és szétnyílt talp nem is (bár felnyomott pár csontot a térd felé ezért valószínüleg ott lett amputálva) hanem az a vértócsájában fekvő, darabjaiból groteszkül összerakott fickó... mintha csak aludt volna... de a keze, a lábai, a törzse... nem ott voltak ahol normálisan elvárnánk... mintha valaki összeszedte volna és egy kupacba hordta volna az embert... csak úgy, találomra... na az... az odabaszott)

Ez egy ilyen nap :)

Még mindig nem tudom mi az amit reggelire kapunk, leginkább a joghurt és a krémtúró elegyének nézem, de hiába kérdezem, mindenki csak vonogatja a vállát. Fehér, ez biztos. Nem tejföl, az is biztos. Nyakon öntve áfonya szósszal: istencsászáros, ez pedig tutibiztos :)
Ma felderítésre mentek a fúk, GPS-szel rögzítik a használható földutakat, dózerelt nyomokat, kecskecsapásokat a hegyekben. A műholdfotón mintha gerillakiképző tábort láttam volna északon, de az aknakutatók szerint ott nincs gáz. A török laktanyát elkerülik, mert erősen érdeklődtek az útlevelek iránt de a vízumaink ugye lejártak, persze erről psssszt!!! Senkinek egy szót sem! :)
Délután korán bejönnek a srácok, mivel ma lesz az ijesztgetős óra: az aknakutatók főnöke tart ismertetőt a mit és hogyanról, ha belefutnánk valami mizerábilisba. Én mindenesetre kértem füldugót a QHSE tisztünktől, mert egy ilyen dolog azért elég nagyot durran, amikor oszlásnak indul. Mari néni mosolygott, de nem értette. A doki vigyorgott rá hogyaszongya: joke :))
Ó, és most... álmodjunk szépet... puhapihe tejszínhab ágyon:



És most... dal... Julia

Ó, és még valami, Boris (nem the bullet dodger) megérkezett Kongóba, egyelőre csak varacskosdisznót és páviánt látott.

Szpász

Vagyis "köszönöm". Zoszpász, vagyis köszönöm szépen/nagyon. Zoszpász káká; köszönöm szépen uram :)
Az öregúr mosolyog rád az egy foga mögül, és nem engedi kifizetni a jégkrémet.
Bevágódom a jobb hátsó ajtón a böhömnagy Land Cruiserbe, még keresem a biztonsági övet amikor a sofőrünk megnyomja az indító gombot és méltóságteljesen, lassú himbálódzással kikúszunk az útra, majd hattyú könnyedséggel (azta... micsoda egy szó ez... egyáltalán: van ilyen? A kérdés költői: már van :)) tovavitorlázunk. Mellettem a hordágy fejrésze, azon túl az az átlátszó hengerben mozgó harmónikaszerűség, vagyis lélegeztető izé. Manométer, csövek, kapcsolók a fehér falon, mindenféle csomagok, és halkan csörrenő cuccok az ajtók mögött és a fiókokban, amelyeket elmés szerkezetek tartanak csukva, műtőben érzem magam, a kórházavárosszélénben lehet ilyesmit látni, csak előttem nem Blazej doki ül hanem Alan doki, vagyis hogy teljesen pontosak legyünk: paramedic. Hogy ez mit is jelent? Na nem a paraolimpiára asszociálni dokiügyileg ám. De nem ám!
A wiki szerint (most rácsesztetek mert senki nem vette a fáradtságot hogy leferdítse) annyit tesz hogy:
"A paramedic is a healthcare professional who works in emergency medical situations. Paramedics provide advanced levels of care for medical emergencies and trauma. The majority of paramedics are based in the field in ambulances, emergency response vehicles, or in specialist mobile units such as cycle response."
Ebből a lényeg a... aaa... aaaz... összes :)) Szóval egy emergency response vehicle-ben ücsörgünk és Lui valamint Fredy (becsületes nevén Freddie Alfonso Cardensa Meza) után szaladunk épp, akik már állítják az otthon referenciának nevezett base station-t valahol a hegyekben, a folyó fölötti dombon.
A szeizmikánál előírás, hogy legyen egy ambulanciás kocsi a terepen felkészülve mindenre, főleg ha robbanóanyaggal dolgozunk, merugye itt a hegyekben csak az maradt, a vibrátort legfeljebb Mari néni tudná ide felcipelni, ha lenne neki. Mari néni egyébként Dave, aki 24 évet húzott le a brit hadseregben, ezért aztán (vagy ennek következtében?) azzal nyitott -miután kiderült hogy vele osztozom az irodán- én szeretem a rendet és a tisztaságot.
- Ó, nagyszerű -mondtam- én meg szeretem ha valaki takarít és pakol, feltéve ha nem viszi túlzásba.
Azzal kezdte hogy elrakta a műszerlábakat, receiver dobozokat, rádiókat, majd söpört és felmosott és asztalokat törölgetett. Tényleg jó fej, kissé nagyon komolyan veszi a munkáját (ő a QHSE tisztünk) és így aztán a megtisztelő Mari néni névvel ajándékoztuk meg. Persze mindenféle hátsó gondolat nélkül, egyszerűen azért, mert így nem tudja mikor beszélünk épp róla :)
Végigzötyögtünk a négy és fél kilométeres néhol kaviccsal felszórt földúton a folyó nyugati partján míg elértük a szép kék házat, ahol aztán újra gyönyörködhettünk a barnásszürke nyuszikban amint ugrabugrálnak a pótkocsi alatt, szétrebbentettük a birkákat és kecskéket a ház mögött (Hééé, ki a főnök?! Jelentsen!!!), majd felkanyarodtunk a dombra amelynek tetején ott áll a CP1047-es alappont amelyre már fel is állították a cuccot a fiúk. (Hinnyeajebezeusát! Micsoda tőmondat :))
Közben befutott a rendelés is a Pizza Hut-ból :)



Minden elindult, a "refi" lövöldözte a kis villámokat, a kontrollerek lelkesen bólogattak rá, kezdődhetett a kitűzés, igaz nem itt hanem pár kilométerrel északabbra, oda bizony fel kellett kocsizni :)



Vagyis kinagyítva talán látszik hogy ott áll mindkét kocsi, de mivel feljebb útelfogyás okán nem mehettek, a fiúk még gyalogoltak 560métert.



Felfelé. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Kecskecsapáson a hegyoldalban. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
(ez a lihegés/fújtatás akar lenni :))
És csak egyszer pereceltek el. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Először Fredy mutatott be egy rávetődéses elfogást, ő balra repült, a kontroller pedig jobbra... Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...(merugye közben persze lihegés/fújtatás :))tuti van erre valami frappáns fizikai magyarázat :)
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Aztán Lui rezegtette meg a földet, de nem lett semmi baja.
A földnek :) Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Nnna felértek a sziklaplatóra, alattuk keletre meredek sziklafal, azt majd megmássza a hegymászó, vagy akinek az annya tollasat fial, ők elindultak nyugatra. Lefelé.
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Fújtatva, hát persze! :)
Mert itt a lefelé is felfelé van, többnyire (nem, ez sem mond ellent a fizika evilági törvényeinek, a nem evilágiakról nem is beszélve :))
Mivel a műszerek körül minden rendben ment, a refi rendületlenül lövöldözte a kis nyilakat minden másodpercben a fiúk felé, nem volt más dolgom, sétáltam kicsit, és akkor vettem észre hogy virágba borult a domboldal:



Közben lekaptam az ambulanciás kocsinkat is:



És még virágokat:



És még-még virágokat:



Aztán eljött az idő amikor visszavonulót fújtunk, a srácok befejezték a kitűzést, visszacsorogtak a völgyben kanyargó földúton, összepakoltuk a cuccot és elindultunk a folyó mentén a műút irányába. Este a szállodában hat órakor pontban megszólalt a halk, mégis eltéveszthetetlen csilingelő hang: ding-dingggggg....
Hogy ez mi?
Hát a pénztárgép: napnak vége, megint hullott egy kis dodó!


Zene!

Újév

Kilépsz az utcára és nem kell golyóálló mellényt viselned, nincsenek körülötted fegyveres őrök, a kocsi sem golyóálló csak egy hétköznapi Toyota Land Cruiser, bármikor kiszállhatsz amikor meglátsz egy zöldségest hogy datolyát, vagy épp tamarindot vegyél (ó, a dinnye Iránból na és az eper, huhúúújahajj, isteni finom, és ott keveri be neked turmixgéppel jéggel és tejjel és érzed az eperdarabkákat, az apró magvakat a fogad alatt és játszol velük és... na!), vagy épp az utcán ülsz az árnyékban és élvezed a pizzát, majd "csájt" hoznak karcsú poharakban.

Először nem tudtam hogy az ördögbe fogjam meg, szalvétába csavartam de az nem tűnt elegáns megoldásnak, aztán figyeltem ahogy Kovan az alátéttel emeli meg és úgy szürcsöli, míg nem hűl annyira hogy a mutató és a hüvejkujj közé fogva emelje és úgy kortyolgassa előkelően, lassan, hosszan...
Persze itt is vannak azért titkok... mint pl. a szirénaszó pontban 11 órakor minden március 16-án... Ilyenkor megáll mindenki egy percre.
Emlékezni.
Több mint 5000 ember halt meg ezen a napon, valamikor nem is olyan régen, az egyik városban, Halabjában, Szaddám idején, mustárgáztól.
Innen a srác neve is: Kovan... vagyis düh, dühös... az apukája ennyit tudott tenni...
De most béke van, fejlődés, prosperál minden és akinek 2009 előtti autója van az valamit nem jól csinál. Főleg japán kocsik, de emellett sok BMW, Buick, Chevrolet és Mustang szaladgál az utakon, persze nem az özönvíz előtti fajtákból.

Éééééésakkormost képek :)

Amedi
Amedi egy ősi város, magas sziklaplatóra épült (a bal oldala ugyanolyan mint a jobb, csak nem fért bele a képbe, na :)

Híd
A híres nevezetes... vagyis kézzel készült. Egy kézzel. Legalábbis a mendemonda szerint a törököknél épített a mester valami ilyesmit, ami úgy megtetszett a szultánnak hogy örömében levágatta a jóember egyik karját, nehogymár mégegy ilyet építsen. De ő visszatért ide és egy kézzel megépítette a hidat. Persze nem ment az olyan könnyen! Amit épített nappal, az leomlott éjjel, és ez így ment napokon, heteken át, mígnem álmot látott...
Akinek kezd ismerőssé válni a történet, lapozzon :)
Hát igen, az álomban a manó, tündér vagy a fél nyolcas híradó szerint le kell ölnie azt, aki holnap az ebédet hozza és a vérét bele kell keverni a habarcsba... Hm, gondban volt a jóember, mert nagyon szerette azt a jámbor csacsit amelyik nap mint nap elbaktatott ide az ebéddel, nem is aludt reggelig csak forgolódott. De tudta hogy az ilyen álmok megmondják a tutit, hát belenyugodott végül és elszánta magát, mert a szakmáját mindennél jobban szerette.
Eljött az ebéd ideje, és ekkor egy kislány jelent meg az ebéddel, mert a csacsi megbetegedett...hatásszünet...

No azt nem tudom mi történt ezután, mert Kovan angolja nagyonigennemjó és sehogy nem tudtam kódfejteni, de a híd áll...

Csáj
Vagyis teja. Cukorral. Itt mindenki ezt issza, a kávézó olyan ritka mint a kávézó Kurdisztánban :)

Ma
Vagyis pár napja a nagy eső után, itt már tisztul az ég... ezt látná, ha az ablakomon kitekinte(ne) Kunta Kinte, s nézné hogy a kanta kint-e :)

Munkahely
Ez pedig ahogy látszik is, a munkahely..., jó levegő, kellemes napsütés, csend (madárcsicsergéses), nyugalom... egyelőre :)
Tegnap megérkeztek a fiúk, Lui the bear from (ból) Hungary (magyar) and (és) Fredy Cardenas Alfonzo Menza from (ból) Columbia (kolumbiai), ha nem helyesen ferdítjük, de ez mit sem von le Lui aranyba forduló ágyas szilvapálinkájának (52 fok árnyékban) kellemes zamatából (nem beszélve az utórengésekről), valamint Fredy echte kolumbiai szemeskávéjának mmmmmmmmmmmmmhhh, mennyei illatából.
Mivel ma volt itt szilveszter másnapja ezért lazultunk, elvileg holnap már lesz sofőrünk és kimehetünk ITRF pontot lőni, csak északra ne csamburázzunk nagyon messzire, az aknamezők miatt.
Nem fogunk :)



Muzika! And densz!

Erbil

Frankfurtból indult a gép és megdobogtatta a szívem az alattunk kanyargó Tisza. Kerestem egy helyet, egy jelet, de biztosan a másik oldalon vonult el és maradt lassan mögöttünk, hogy magával vigye mindenem.
A felhőket néztem, várakat, falakat, puha bolyhos paplanokat láttam és közéjük feküdtem, kezem a fejem alatt párnaként és néztem a kék eget, azt a kéket amilyet csak 10ezer méter felett láthatsz és tudod, hogy mögötte már a fekete űr, a semmi, a minden tanyáz.
Vagy ez a Hold?

Törökországban a Van tó mellett húztunk el, egy tó amely van, és a neve Van. Mint az Esőemberben a ki kezd? Ki... csak teljesen más.

Irakban homokvihar fogadott bennünket, a sivatag nem is látszott csak a sárgásbarna kavargás és ahogy bedőlt majd süllyedni kezdett a gép arra gondoltam, hogy mit érezhet most a hajtómű ahogy hatalmas adagokban szívja be ezt a sűrű masszát.
Spirálisan ereszkedtünk és lassan előtűnt a város, meglepően új hatsávos utakkal, rendezett házsorokkal (és a szokásos kockák mellett francia tetős városrészekkel), és egy hatalmas most épülő -szerintem játszó- parkkal, amelyben jól látszott az óriáskerék. Meglepődtem hogy egyetlen karcsú tornyot sem látok, hiányoztak az arab világban megszokott minaretek amelyek teleszurkálják az eget, esténként pedig zöld füzérekkel megvilágítva uralják az éjszakát. Aztán beugrott, hogy ez Kurdisztán és a kurdok nem szeretik ha arabnak nézi őket az ember, na de mégis, imához akkor hogyan?
Ezek a kérdések úsztak lassan keresztül rajtam, miközben a kerekek a betonon nyikkantak és rázkódva, lassulva újra összekötöttek bennünket a Földdel, hogy együtt forogjunk lassú táncban.
Erbil. Egyetlen kifutópálya gurulóutak nélkül, így aztán a pálya végén megfordult a gép és visszadöcögött, majd lekanyarodott jobbra a parkolóhoz, ahonnan légkondis buszokkal megtettük azt az 50 métert a modern, de kicsi csarnokig a 34 fokban. Csak egy kis osztrák gép árválkodott mellettünk a betonon, a piros uniformisos szöszi az ajtóból integetett nekünk, utasokra vártak.
A csarnokban a vízumos ablak felé vettem az irányt, de kellemes meglepetéssel fogadtam hogy nem kell vízum, pedig otthon a reptéren azt mondták. Az útlevélkezelés símán ment, a vámosok mosolyogva intettek hogy tovább, és már ott álltam a kampós orrú mosolygós Muhaned előtt, aki Charleshoz kalauzolt mert még egy ember hiányzott.
Charles Kanadából érkezett, neki is az első útja, és mint megtudtam stressz oldó küldetésben utazik, azért jött hogy beszélgessen az emberekkel, segítsen feldolgozni a traumát amely a múlt hét eseményei miatt a csoport dolgozóit érintette.
A szálloda amelyben laktak kigyulladt, tíz embernek sikerült kimenekülnie de nyolcan meghaltak. Barátok, ismerősök, kollégák. Este még együtt... másnap már...

Este még együtt... másnap már...
Torokszorító.

Hm... ezt majdhogynem 3 éve írtam (a fotó az viszont most készült az úton :))
No és nem Frankfurtból, hanem Bécsből - na jó, Dubai megállóval, mert be kellett ugranom pár ezmegazért az irodába-, és hazafelé is Bécsen át, az osztrák légitársasággal. Majd :)
Azóta rengeteg minden megváltozott, Erbil egy dinamikusan bővülő, óriási tempóval fejlődő város lett, de ugyanez elmondható az országról is (már ha országként lehet emlegetni az autonóm státuszt). Új leszállópálya a régi mellett, már nem kell buszozni mert a modern reptér tiszta és hangulatos csarnokába egyenesen a gépből juthatunk el, és pár napja adták át a soksávos városba vezető utat is.
A villa a régi, most még csendes, de már minden sarokban, asztalon, polcon, szekrényben felszerelés, dobozok, ládák minden méretben és anyagból, bennük különféle geodéziai cuccok, számítógépek, plotterek, rádiók, akksik, töltők, festékek, jelző zászlók, napelemek, elsősegély hátizsákok, meg a jófene tudja mi minden.
Két csoport indul szinte egyszerre, nekem a távolabbi jutott, közel a szír és török határhoz bogarászunk majd, hegyre fel, majd hegyre fel. Le???? Túrót, itt a biciklis törvények uralkodnak: minden út dombnak fel és széllel szemben vezet :)
Ellenben a levegő tiszta, minden zöld, a gyümölcsfák pompázatos virágfelhőbe burkolóztak, háttérként havas hegycsúcsok vonulnak ameddig a szem ellát. A völgyekben folyók rohannak, a sötét sziklafalakra vízesések rajzolnak fehérrel és a felfelé kapaszkodó szerpentineken néha-néha lélegzetelállító panoráma tárul elénk.
Majd lesz fotó is :)

Háááát...

... ezért nem mehettünk körülnézni. Itt dolgoz(gat)nánk:
"Up to 35 militants have been killed and 41 others wounded in an operation conducted by Afghan army in the country's western province of Herat and neighboring Badghis province, authorities said on Tuesday."
The Afghan army launched an one-week operation ending on Tuesday in Muquar district of Badghis and Kishk-e-Kohna district of Herat, killing 35 armed insurgents and wounding 41 others," deputy provincial governor Asilluddin Jami told Xinhua."



Hm... egy hét múlva pedig irány Kurdisztán?



Addig is, zene!

Homeward bound

A helikopteres buli lefújódott ok miatt, sőt, lehet hogy a project is megy a lefolyóba, mivel a területen tavaszi hadműveletek kezdődnek. Hogy ténylegesen mi lesz, azt majd meglátjuk... mondta a vak, aztán belegyalogolt a meszesgödörbe.
Reggel ötkor gyülekeztünk a kapunál, leadtuk a kulcsokat, bepattantunk a páncélozott totojába és irány a kabuli reptér. Még sötétség borította a tájat, pár magányos lámpaoszlopról kapott sárgás fényt a szürke betonfalak mentén kanyargó kátyús és poros út, a sűrűn elhelyezett fekvőrendőrőkön átdöccenve érezni lehetett hogy a lengéscsillapítók már jó ideje jobblétre szenderültek, de a rugókat is eléggé megviselte az évek során cipelt extra súly. Ára van a páncélozásnak is.
A reptér kapujában magyarok fogadtak minket, első alkalom hogy összefutottam hazánkfiaival, beszélgettünk a srácokkal amíg a belépésünk intéződött. Bár "csak" szeptemberben érkezett ez a váltás, a töltöttkáposzta emlegetése majdnem könnyet csalt a szemekbe. Aztán már ott topogtunk a DFS ajtaja előtt, ami rövid várakozást követően kinyílt és beadtuk a cuccokat. Az útleveleket ellenőrző angol fickó "jo regel"-t kívánt, kiderült hogy a barátnője szegedi. Kapott egy sört, ez még valamelyik bbq során felejtődött a kabátomban. Felcsillant a szeme, aztán mégegyszer, amikor kiderült hogy nem alkoholfree :)
A kis gépen a már megszokott nagy darab délafrikai szőkeség fogadott minket aki Sarah, persze a háttérben elgördülő Chinook érdekesebb:



És elreppentünk Mazarba, majd onnan Bagramba. Várni kellett a Dubaiból érkező DFS gépre, így a kellemes napsütésben csodásítottunk a busz mellett a betonon. Felszállt egy kis csúnya, szürke, púpos, kétmotoros gép, valamiféle felderítőnek saccoltam. Majd két A-10-es kerepelt el északkeletre.
Aztán egy hatalmas dög ereszkedett délnyugatról, egy Galaxy, wááóóó!!! Figyeltem ahogy a tizenötezer kerék eléri a betont, égett gumiból készült hatalmas kékes füstfelhőt lobbantva. Lelassult, majd méltóságteljes lassúsággal elhúzott a helyére.
Nem sokkal később visszatért a kis szürke rondaság is, majd megjelent a két A-10-es ugyanabból az irányból. Hm, gondoltam, lehet hogy tényleg felderítő gép volt és mutatott valamit a puskás fiúknak?
A két A-10-es lapos szögben ereszkedett a beton felé, de csak a második szállt le. Az élen haladó vagy 30 méter magasan végigdübörgött a kifutópálya felett, peckesen megemelt orral, majd a távolban kis ponttá zsugorodva csinált egy teljes fordulót és csak azután szállt le. Hamarosan megérkezett a FlyDubai 737-ese is, és elindultunk Kandaharba. Itt nem szálltunk ki, de az ablakból láttam ahogy egy C-4-es ereszkedik a betonra, kissé hátrébb és magasabban egy F-16-os követte, majd a reptér felett odalépett a gázra és felhúzott gyertyába, leborított, csinált egy kört és könnyed eleganciával leszállt.
Azannya, ma repülőnap van itt vagy mi?! A pilóták helyébe képzeltem magam, gondolom élvezik a repülést, annak minden pillanatát. Én is azt tenném, amikor csak lehetőség adódna, az tuti.
Épp ráfordultunk a felszálláshoz a kifutópályára, amikor feltűnt a bal oldalon két taxizó F16-os és besorolt felszálláshoz... hajj! :)
Aztán sör is járt az egyenkajához:

Dubai, 24 fok, kellemes, épp nem megizzasztó de meleg, napsütés, egy hideg shake-re megálltunk a Burj Khalifa közelében, naná hogy nem Starbucks hanem Tim Horton's :)
A villában net, kajcsi valami helyi kebabot kiszállító helyről, bedunyha és hajnali négykor irány a reptér, ahonnan egy rövid quatari megállóval haza!



Zene!

Hétvége

Nahátkéremszépen, nem csak az időben, hanem a napokban is előrébb járunk (mintha az nem idő lenne :)), itt ma és holnap ünnepnap van, vagyishát hétvége, vagyishát ünnep. :)
Green Village.
Mindenki későn kel, konditermezik, vagy sütteti magát a napon, páran biliárdoztak ahogy bepillantottam az üvegfalon. Max a kínai cuccokat és organizált katonai felszerelést áruló helyi srác ott állt az üzlete előtt. Intettem neki, aztán megnyugtattam hogy délután benézek mert az a balaklava kell majd a helikopterre, és a védőszemüveg is frankó, cserélhető lencsékkel, gyűrhető szárral, tokkal, vonóval. Nála vettem a Converse bakancsom is, amiért kaptam grátisz egy jó kis zsebkést. Merugye a férfi kés nélkül épp olyan, mint a hal esernyő nélkül :).
Tegnapra ugye nagy havazást ígértek, mára esőt. Ennyit ez előrejelzésekről. Élveztem a napot, elég volt egy póló, aztán beültem a kis kávézóba melynek pultjai mindenféle habosbabos sütiktől, fánkoktól, tortáktól, muffinoktól és ilyesmitől roskadoznak. Az éttermi filteres kávé után üdítő volt egy igazi olasz eszpresszó. Halk zene szólt, amibe csak néha kavart bele egy távoli repülőgép gázturbináinak alig hallható zaja. Arra gondoltam, hogy itt ez az idilli környezet, csend, nyugalom, közben nem is olyan messze abban mesterkednek egyesek hogy miként öljenek, mindegy hogy kit és igazán okot sem kell adni rá, elég az hogy itt vagyunk.
Kiléptem a ragyogásba, és nem is láttam az őröket, pedig minden sarkon áll egy, rendesen felszerszámozva ahogy illik. Horvátok (vagy hasonló nyelvterületről...)

Ó az ebédlő... jártatok már úgy hogy annyi füstöltlazacot ehettetek amennyi belétek fér? És persze hozzá minden jót, ami elképzelhető?
Ajj de kár hogy diétán vagyok :)

Hogy kép is legyen: íme a szobám :)


Mondhatnám azt is hogy szoba kilátással, de az ablak mögött a mi épületünkhöz tartozó homokzsákokkal körbepakolt betonbunker áll, ami ugyan nem látványos, ellenben csak kiugrok az ablakon és már ott is vagyok.
Praktikus :)

Most

Hétvége, holnap itt szabadnap lesz. BBQ mindenütt, a bárban ma nagy buli lesz. A délafrikaiak hívtak megint a kis sütögetős-ivogatós partyra, öttől alapoznak, majd amikor a jónép nagyja már elhúz és csak a kemény mag marad, akkor mennek a bárba. A bár érdekes hely, az egyik oldala csupa üveg, látszanak az asztalok, székek és két pool biliárd. Jobbra a pult, egy lépcsőfoknyit emelve itt kezdődik a jobb oldal, ahol a kínai étterem található.
A biliárdasztaloktól pár lépésnyire egy jókora úszómedence kéklik, mögötte látható az a pácolt bambuszrudakkal bevont fal ami ilyenkor felmegy és láthatóvá válik a diszkó.
Kihagyom.
A tévén HBO - Top gun, a vacsora püré és rántotthal volt, hozzá brownie vaniliafagyival :)

History

Múlt hónapi bejegyzés a falon:



Vagyis:
- megtámadtak egy APN (rendőrségi) ellenőrző pontot Murhab-ban, Bagdis (helyesen Badghis) tartományban és megöltek öt rendőrt
- jelentés szerint RPG-ket (kézi rakétavető, páncéltörő ill repesz robbanófejjel) hoztak Murhab-ba
- az 1-es főúton munkást zaklattak
- vallási vezetőt vettek őrizetbe mert IED-t (improvizált robbanószerkezetet) telepített Pashtun Zargon-ban, Herat tartományban.

Egy nap termése. Hogy kik tették mindezt? Nem kell lefordítani :)
És hogy miért érdekes ez egyáltalán? Oda megyünk :)