Ez+Az

Ma csak pár fotó, a szeizmikus geodézia szépségeiről :) Enjoy! (hogy az épp angolt tanulóknak is legyen valami feladat :))
(Van néhány zsákbamacsek is, úgy mint vibrátor és kábel és autó, de az is a szeizmika része. És az állatvilág is. Bezony! :))
(A fotók Columbia, Szomália, India, Algéria, Kurdisztán, Irak, Kanada területein készültek. Többnyire :))
(Ó, és ahogy látom, a fórum motor frankón elcseszi a képekek igazítását... éljenek a programozók!!! Kenyéren és vízen :))
(Kattintani kell, úgyis fullban jók csak, szóval semmi baj :))

A Szállító :)

Megérkezett Lui. Ahogy mesélte, a leszállás Erbilbe emlékezetes marad jó ideig. A homokvihar úgy dobálta a gépet f0l-le, jobbra-balra, hogy a nõk sikoltoztak, a gyerekek hánytak, az apák erre felugráltak hogy segítsenek, a stewardesek pedig folyamatosan kiabáltak hogy MINDENKI ÜLJÖN LE ÉS KÖSSE BE MAGÁT (akurvaéletbe!!!!). Lui arcán sem volt a mosoly õszinte :)
Szerencsére az utolsó 20 méteren csillapodott a szél és a pilóta letette a gépet. Volt öröm és nem spontán taps, hanem az az igazi, felszabadult, hűafrancbadebetojtamdemostmárjólvan féle :)

Nekem pedig megmenekült a Rákóczi paprikás (Pick) szalámim és a majonézes tormám :)
(És akkor még nem is említettem a sárrétudvari szőttest :))

Holnap pedig együtt rontunk ki, neki a hegynek :)
Most pedig: bedunyha! :)






P.s: és nekem is megjött a repülőjegyem végre, azám,
hazám! :)

44 fok árnyékban

Lassan minden szétolvad, szétfolyik, a kövek, a fák, a beton, a sátrak, a levegő, sőt a távoli hegyek is beleolvadnak ebbe az amorf masszába amit forróságból gyúr valami nagy, valami láthatatlan. Levegőt - suttogná József Attila - pedig ez itt a táborban még semmi, hiszen tudjuk hogy kint a hőségtől remegő hegyeken emberek dolgoznak rettenetes zajban, súlyos, lassan forgó felforrósodott vasakat emelgetnek. Kört alkotnak, úgy kapaszkodnak bele a fúrót tartó keretbe és vezényszóra felemelik a fejük fölé, egy pillanatra megállnak, majd egy újabb kiáltásra leejtik a fúrót, aztán lehajolnak, majd egyszerre nekifeszülve megint felemelik a fejük fölé és újra meg újra leejtik... felemelik... leejtik... Ezalatt a forgó fúrófejből sisteregve kicsapó sűrített levegő kavarta porviharban, pontosabban kőporviharban állnak, ezért mindenkin ott a védősisak, védőszemüveg, kesztyű és pormaszk. Eleinte csak 1-2m a fúrószár:

De hogy egyre lejjebb haladhassanak, mindig megtoldják, mígnem elérik a 10 méteres mélységet... mennyi is az? Három emelet? na annyit kell megemelni, nem egyszer:

Igazi hősök...

Persze addig még sokminden történik... például a helyszínre kell cipelni a felszerelést és ugye itt nem nagyon vannak utak. Aztán nem árt jobbra balra figyelni a kék jeleket, közöttük biztonságos:

Mert találunk néha figyelmeztető jeleket, erre is és arra is, például sziklára festve:

... vagy kitáblázva:

És emberek egymásra hajigált, fel nem robbant huncutságait:

De ne menjünk ennyire előre, haladjunk szépen, ahogy a csillag azégen, lássuk nagyjából mi is történik itt. Először is a terep: csodálatos, forró, veszélyekkel teli. Nem csak az aknamezők, a meredek csúszós oldalak, gyors folyású hegyi patakok, de kígyók, skorpiók is szép számmal élnek itt:

Persze ha nem ilyen lenne a vidék, akkor mindenki unatkozna, így azonban mivel minden nap emlékeztetnek a reggeli meetingeken a leselkedő veszélyekre, nem lankad a figyelem. N, akkor csapjunk bele a lecsóba (vagy fingjunk bele a nullás lisztbe), induljon a banzáj! :)
Az első csipet-csapat a terepen az aknakutatók, ők jelzik kék festékkel köveken, fákon, bokrokon, arra járó anyókákon az ellenőrzött részt, illik a sávon belül bócorogni:

Őket követik közvetlenül a geodéták, akik kitűzik a geofonpont (érzékelő helyek) és a robbantópont (rezgés keltő helyek) pozicióit a megrendelő (többnyire olajvállalat) adta koordinátákra, legfőképp preciziós GPS-t használva, de vannak területek ahova csak hagyományos (teodolit/távmérő/adatrögzítő alkotta munkaállomásokkal) módszerrel érdemes bevetődni :

Szépséges helyeken kóborolnak a fiúk. Persze meg kell jegyezni hogy sokszor 3-4km-t gyalogolnak csak azért, hogy 4-500m-t dolgozzanak, majd vissza kell baktatni a kocsikhoz:

A hegymászó srácok megjelölik azokat a helyeket, ahova csak ők mehetnek, "Red Zone" ezek becsületes neve. (Van sárga zóna is, oda az ő felügyeletükkel, az általuk kiképzett dolgozók mehetnek):

Ezalatt a kábelek, dobozok, geofonok, műszerkocsi még a táborban pihennek:

Miután a srácok kitűzték a pontokat (színes zászlókkal jelzik, kék a geofon, narancs a robbantó pont) megjelennek a kábeles népek és a fúrós brigádok. Mindenki jön megy, nyüzsög, szervezkedik, matat. Vannak helyek ahova a hegymászók segítenek eljuttatni a felszerelést:

Közben gyönyörködünk azért a tájban (itt épp Amedi egy másik látószögböl):

És virágok tarkítják a hegyoldalakat borító füvet:

Na és a hegymászóink :)

És megállunk ebédelni is:

És azután kötelező a tea :)

Aztán néha eső érkezik, de ez igazán csak tavasszal jellemző:

Aki készül rá... nem ázik meg. Nagyon :)

Néha belefutunk folyókba, vagy olyan helyekbe ahol nem lehet a kábelt lefektetni, ott jól jön a star warsban megismert lézerágyú :) Na jó, lézer link... ööö... laser kapcsolat... pfff... Lézeres adatkapcsolatot létesítő műszereszköz, na! :)

Aztán, ha minden lyuk elkészült, lefúrták, belepottyantották a robbanóanyagot, amikor minden geofon telepítve van és rákapcsolódik a törzskábelre, a kábelek összekapcsolva futnak a műszerkocsiba, na akkor megjelenik a karmester az észlelő, és vezényel: csend! Mindenki csendben marad, mert a geofonok a sétáló ember keltette zajt is érzékelik, akár 10m-ről is. Nem mozdul semmi, és feltűnik a shooter, vagyis a lövő. Rákapcsolja a lőgépet a lyukból kiálló gyutacsvezetékre, majd amikor jelenti hogy kész, a műszer egy speciálisan kódolt rádiójelet küldve felrobbantja a töltetet.

Az ekkor keletkező rezgések tovaszaladnak mint tóba dobott kőtől a hullámok, lefelé száguldanak a mélybe, majd amikor beleütköznek valamibe, doing, visszaverődnek. A geofonok elkapják azt a pillanatot amikor a felszínre érnek megint és küldik a műszerkocsi felé. Mind a 10km-en, merugye 5km balra, 5km jobbra a robbantóponttól az élő terítés (ó de szép szó :)), amelynek minden másfél méterén ott figyel egy geofon.
Nna, hát ezért volt ez az egész fölhajtás, millió verejtékcsepp, elhasznált üzemanyag, fogcsikorgató erőlködés, mosolygós esti zuhany alatt állás, a vacsora, és néha haza, a tábor felé tartva egy fagyi:

Namostmár...

Lassan tényleg visszajöhetne Chaya Törökországból. Negyedévente átlibben üzleti ügyeket intézni (hivatalosan), aminek szerves része a bordélyház látogatás (nagyon nem hivatalosan, főleg a család előtt). Érdekes módon kezelik ezeket a dolgokat és nem csak itt, de Tunéziában és Marokkóban is beszélgettünk erről helyi srácokkal (és gondolom a többi arab országban is hasonló a helyzet).
Merugye nősülhetne még, elvehetne másik három nőt feleségül és akkor még a szabályokon belül tartózkodik, de akkor ugye azt is figyelembe kellene vennie hogy a szabályok szerint ugyanazt kell nyújtania mindegyik feleségnek. Minden téren... Olyan opció nincs a csomagban, hogy beállítjuk a kopottabbat a szekrénybe, oszt néha elővesszük lemolyirtózni. Marad hát az olcsóbb megoldás.
És hogy a nők ehhez mit szólnak? Mármint a kupibajáráshoz? Háááát... nem tudom, de felteszem a szemkikaparás a legenyhébb bűntetési tétel, altáji kezelésekre gondolni sem merek. Csakúgy mint otthon :)

Egy szó mint száz, kellene a srác (ő a sofőröm, fegyverhordozóm, segítőm, minden dolgom intézője itt) mert már ideje lenne kizúdulni a táborból egy kis szabad levegőre, vízparti roston sült lazacra, valami gyümölcsre is vágyom (cseresznyeeeeeeeeeee!!!!) mert itt csak banán van és alma. Vagy néha alma és banán. Esetleg dinnye, bár erről tudni kell hogy felszedi az öntözésére használt vizet, és ugye multkor az a parazitatámadás nem teszi igazán kívánatossá az ilyen dolgokat, legyen bármilyen gyönyörűségesen bársonyosbordó a színe.
Ellenben holnap érkezik Lui a megrendelt Rákóczival és majonézes tormával (a sárrétudvari szőttest ne is említsük :)), ez mindenképp pozitív irányba billenti a lét mérlegének nyelvét, valamint tervezzük hogy holnapután elugrunk Duhokba a kilépő vízumot intézni, ami ugye megintcsak vérvételes marháskodást jelent, amit férfias erővel viselünk majd el. És jégkrémet :)
Persze csak akkor ha ma előre jutnak a fiúk. Újra támadásba lendültünk reggel, aknakutatók, hegymászók (szeizmikus hegymászó, nnna, ez egy szakma, azám!) és mi. Illetve ők, mert én még javában bújtam a takaró alatt reggel hatkor amikor kivonultak, de valaki két percenként benyitott és Fernando..., Fernando..., suttogással ébresztgetett, mígnem fölültem és ékes miabánatosbetegpéklapátelkopottnyelekellene he?! kérdéssel elrendeztem a dolgot. Aztán már nem volt maradásom, mert a zajosabb generátor állt ma üzembe és ott járta dübörgő táncát a sátor közepén.
Az ebédlőben készítettem egy teát, törtem egy darabot a lapos és puha aranybarna kenyérből, kentem rá isteni krémsajtot és jóreggelt kívántam mindenkinek. Persze az egyik sarok mögül rámvetődött Mohamed hogyaszongya töltsem fel a garmint. Érdekes beszélgetés alakult ki:
- Ménem tudtál este jönni?
- Nem tudtam, mert reggel jöttem.
- Ócseszdmeg, ilyenkor én alszom, este gyere!
- Jó! És elemed van?
- Nincs, Te vitted el az utolsót, emlékszel, a sajátomból vettem ki.
Rádugom a GPS-t a laptopra:
- Mit tegyek rá geofon pontokat, robbantó pontokat, vagy mindkettőt?
- Kábeleseknek lesz, csak geofont.
- Jó, rendben.
- Meg robbantót.
- Mindkettőt?
- Nem. Igen.
- Jó, addig egyél magot - nyújtom neki a zacsit amiben lapul még valamennyi szárított barackmag.
Aztán kellene neki a lista a következő vonalról, de elhessegetem, korán van még, majd délután megkapja. Úgyis csak holnapután kezdik ott lerakni a geofonokat, kábeleket, dobozokat, akksikat.

És most: ideje van a kávénak :)

És egy dalnak :)

Such a

És...

Együtt kezdtünk '82-ben, egy autóban, egy szállodai szobában, egy étteremben, egy brigádban, egyforma szó a szánkban...
Pár napja hívtál fel, megérkeztél, Te is itt vagy Kurdisztánban, évek óta először újra 200km-en belül, megbeszéltük hogy találkozunk.
Tegnap este pedig hallgatom a telefonban: Baleset. Lezuhant. Kövek. Betört fej. A kórházba szállításkor még élt...

És
most
megint
csak
egy
dal

maradt.






A halál közöttünk jár, szemmel kell tartani.

Kötelező

Esti mese...

(hosszú ám)
(vagy mély)







Na?
Hosszú?
Vagy mély?

9555

Reggel egy cetli várt a billentyűzeten:
NEED AA BATTERIES
És a korábban este már megfigyelt hatalmas fekete tücsök ücsörgött a fotelomban.
A papírra ráírtam hogy NO PROBLEMO AMIGO, a tücsköt pedig megfogtam (be volt lassulva rendesen, nem tudom a Chivas kupakját hogy a csudába tekerte le) és egyszerűen kitettem az ajtó elé: halaggyá!

Kávé. A szemesnek pontosan 95°C fokos víz kell, vajon a nescaffe is itt érzi jól magát? Sikerült már langyos vízzel is kikevernem, sőt egyszer még Afganisztánban úgy oldottam meg hogy a számba ürítettem az MRE-ben található 3 in 1 zacsit, majd ittam rá vizet. Az elképzelés szerint majd a számban összekeveredik ha ugrálok picit (vagy rázom a fejem :)), megmelegszik (37 fokra kb), mifene... Aki esetleg nincs megáldva meglehetős képzelőerővel -esetleg az empírikus utat jobb szereti- az nyugodtan próbálja ki. Mé (ez is újbeszélül van?) csak nekem legyen szar? :))
Aztán a tejpor/kávé arány... ilyenkor reggel rettenetesen fontos kérdés. Hozhatnék ugyan tejet az ebédlőből, de az olyan mint a Mehemed: sosem látott tehenet. Szaudarábiából (ejj de szép név, gondoljunk csak bele, arááááááábiaaaa...) származik, de hogy miből készül... nem érdekel :)
Mindenesetre borítani szoktam bele rendesen, miközben Buddy Holly halhatatlanját dúdolom, persze a heartbeat-et tejpor-ra cserélve. Fütyülni is tudom :)
(Akinek esetleg nem megy, tessék, nagyon egyszerű: Heartbeat :))

Aztán ez, tegnapról. Legyen kakasjárásom ha tudom mi a franc akart ez lenni:

Ahányszor csak beütöttem valamit a gugli keresőbe, mindig ez az ablak jött föl. Peeersze, majd beszélgetek veled, pubi!

Mi van még... ööö... ó igen, ma levágják a füvet körben a kerítés mentén kívül is, meg belül is, hála a pár napja történt kígyós kalandnak. Persze én nem hiszek abban hogy ez majd távoltartja a kígyóka, javasoltam hogy inkább gyújtsuk föl. Akkor az égett szag hátha, de én is beláttam hogy nem égethetjük le egész Kurdisztánt egy ilyen piszlicsáré ügy miatt. Ugyanis a fű mostanra már pergamen szárazságú (van ilyen? :)).

Aztán, tegnap az is kiderült, hogy Amedi (vagy Amediya) micsoda híresnevezetes hely. Bezony. Van itt minden ősi cucc, sőt még talán az is valószínű, hogy három napkeleti bölcs is innen indult Jeruzsálembe! Ez azért már csak valami, nem? (Egyébként megnéztem a térképen, ha nem is napkeletre vagyunk Jeruzsálemtől hanem kicsit északabbra, mondjuk épp északkeletre, azért csak keletre esik a szent helytől Amedi). Akiket jobban érdekel ez a dolog azok pedig fogják magukat és bepötyögik (zseniknek elég innen copy/paste) a gugliban azt hogy Kurdistan Amedi és aztán átállítják webről fotóra a keresőt, rengetegmindent láthatnak majd. Még talán azt az éttermet is, ahol meg szoktunk állani egy csikken kebabra, bablevessel :)

Anno én is fotózgattam, ha már egyszer körbemértük (sőt egyik control pointunk ott lapul a szomszédságában egy magasabb domb csúcsán), de nekem nem sikerült megfogni igazán:

És tegnap szaporodtunk is, jött egy új geofizikus. Egy német lány érkezett erősíteni a quality controlt. Vacsoránál volt forgolódás az étteremben. Valaki megkérdezte: csinos? Nem figyelsz, mondtam hogy: nééé-met! :)

Most pedig: előre a munka frontján, na nem annyira népünkért és pártunkért, de azért előre! Úgy kb. abba az irányba :)

Idézgetek...

Hát frankó... hogy baszná meg a vörös seggű ördög! (Ha már idézgetek, kezdjük Haumannal. Melyik film is volt? :))

Az ember ücsörög a tisztáson elszórtan heverő fehér kellemesen meleg köveken, szívja magába alulról és felülről az energiákat mint a gyík. Körülötte szépséges, zöldelő fákkal borított hegyek, szürkésfehér sziklacsúcsok, madárdal, felhőtlen kék ég. Jobbra a völgyben egy kis folyó kanyarog, mögötte látszik a bulldózerünk vágta út is:

Aztán ha az ellenkező oldalra pillantunk, ugyan nem térkép e táj (és nem itt született Csokonai Vitéz Mihály), de megteszi:

A statikus a PER009-esen hiba nélkül megyeget, azzal nincs is több dolgunk csak néha meglesni az akksik állapotát (persze fölöslegesen, mert van két belső és egy külső, az elektronika pedig úgyis automatikusan vált ha az éppen használt lemerülne, de mégis... )

Épp felforrt a körbe rakott kövek között lobogó kis tűz lángjai fölött a víz a kopott alumínium kannában. Nescaffe kerül elő, meg tejpor, nem cukrot azt nem, de azért lássuk mi van ma a kávé mellé, hm, valami jordán piskótatekercses süti, hogyaszongya: Swiss roll (sponge vanilla cake filled with orange jam and vanilla cream - ha valaki nyelvet tanul ;))
A kocsi mellett egy terebélyes fa árnyékában két terepszínű ruhás és gépkarabélyos katonával (bár én partizánnak hívom őket, hamár a PKK-t itt nem illik) diskurál a sofőrünk, ők teáznak, papír pohárból. Érdekes, itt a kávénak nincs igazi kultúrája, értem ezalatt azt, hogy pl. Zakhoban sem láttunk kávéházat egyáltalán. A tea -vagy sáj- viszont kötelező kelléke az ebédnek (reggelinek, vacsorának, vagy a csakúgynak).
A zergefüttyös csendbe hirtelen sugárhajtómű egyre erősödő sziszegése keveredik, folyamatosan változik, erősödik, átvált sistergésbe.
A két partizán azonnal felugrik, egykük valamit kiabál a sofőrnek mielőtt gyíksebesen eltűnnek a sziklák között, Mizen pedig passzolja a tőlük kapott instrukciót: fussunk, mert lehet hogy bombát dob a gép!
Na most az ember ilyen esetben vagy úgy tesz mint a Snatch-ben (Blöff vót asszem otthon) a Statham gyerek meg a Graham gyerek, arcukon az ááááoooúúúúúúúvááázze meglepetéssel, vagy úgy mint a Pitt gyerek aki nyugisan vigyorog, amikor épp pofánlövik Ford bácsit a Jaguárból.
Nekünk is ez a két választás maradt, miközben figyeltük a völgyben alacsonyan közeledő török F-16-ost. Legfeljebb hasra vetődhettünk volna a maradék pár másodpercben, de akkor kilöttyen a kávé.
Pár pillanat múlva már fölöttünk dübörgött a szürke gép, jól látszott rajta a hasa alá függesztett póttartály, de a szárnyvégi levegő-levegő rakétán kívül nem cipelt mást. Meredeken fordult és a hajtómű éktelen süvítése fülrepesztő mennydörgésbe csapott át, amikor bekapcsolta az utánégetőt és felhúzott a magasba... pffff. Akarom mondani: aztakurva!

***

Hüh, semmit nem dobott a fejünkre, néztünk össze Kistow-val, akinek csokiskávé-barna bőre mintha kissé megfehéredett volna. A gép gyorsan emelkedett és északra, a határ felé tartott.
Sofőrünk előmászott a kocsi alól, és szorgalmazta a tűnjünkapicsábadekurvagyorsan dolgot, de megnyugtattam, hogy amennyire tudom tűzszünet van, szóval ha ki is nyírnak bennünket, az nem marad szó nélkül :)
Mindenesetre ettől a pillanattól kezdve hegyeztük rendesen a fülünket, és egyfajta gombóc is rezgett ott lent, amit az sem enyhített hogy fél óra múlva megjelent egy drón és lustán körözni kezdett a terület fölött.
Este a táborban hasonló sztorival jött mindenki, aki a hegyekben bóklászott aznap: a hegymászók, az aknakutatók, a fúrósok, a kábelesek és a robbanóanyag töltők.



*** (Ez csak illusztráció, a fényképezőgép sajna a kocsiban volt épp, de ugyanilyen Falcon nézett meg bennünket, nagyon :))