Ez+Az

Ma csak pár fotó, a szeizmikus geodézia szépségeiről :) Enjoy! (hogy az épp angolt tanulóknak is legyen valami feladat :))
(Van néhány zsákbamacsek is, úgy mint vibrátor és kábel és autó, de az is a szeizmika része. És az állatvilág is. Bezony! :))
(A fotók Columbia, Szomália, India, Algéria, Kurdisztán, Irak, Kanada területein készültek. Többnyire :))
(Ó, és ahogy látom, a fórum motor frankón elcseszi a képekek igazítását... éljenek a programozók!!! Kenyéren és vízen :))
(Kattintani kell, úgyis fullban jók csak, szóval semmi baj :))

A Szállító :)

Megérkezett Lui. Ahogy mesélte, a leszállás Erbilbe emlékezetes marad jó ideig. A homokvihar úgy dobálta a gépet f0l-le, jobbra-balra, hogy a nõk sikoltoztak, a gyerekek hánytak, az apák erre felugráltak hogy segítsenek, a stewardesek pedig folyamatosan kiabáltak hogy MINDENKI ÜLJÖN LE ÉS KÖSSE BE MAGÁT (akurvaéletbe!!!!). Lui arcán sem volt a mosoly õszinte :)
Szerencsére az utolsó 20 méteren csillapodott a szél és a pilóta letette a gépet. Volt öröm és nem spontán taps, hanem az az igazi, felszabadult, hűafrancbadebetojtamdemostmárjólvan féle :)

Nekem pedig megmenekült a Rákóczi paprikás (Pick) szalámim és a majonézes tormám :)
(És akkor még nem is említettem a sárrétudvari szőttest :))

Holnap pedig együtt rontunk ki, neki a hegynek :)
Most pedig: bedunyha! :)






P.s: és nekem is megjött a repülőjegyem végre, azám,
hazám! :)

44 fok árnyékban

Lassan minden szétolvad, szétfolyik, a kövek, a fák, a beton, a sátrak, a levegő, sőt a távoli hegyek is beleolvadnak ebbe az amorf masszába amit forróságból gyúr valami nagy, valami láthatatlan. Levegőt - suttogná József Attila - pedig ez itt a táborban még semmi, hiszen tudjuk hogy kint a hőségtől remegő hegyeken emberek dolgoznak rettenetes zajban, súlyos, lassan forgó felforrósodott vasakat emelgetnek. Kört alkotnak, úgy kapaszkodnak bele a fúrót tartó keretbe és vezényszóra felemelik a fejük fölé, egy pillanatra megállnak, majd egy újabb kiáltásra leejtik a fúrót, aztán lehajolnak, majd egyszerre nekifeszülve megint felemelik a fejük fölé és újra meg újra leejtik... felemelik... leejtik... Ezalatt a forgó fúrófejből sisteregve kicsapó sűrített levegő kavarta porviharban, pontosabban kőporviharban állnak, ezért mindenkin ott a védősisak, védőszemüveg, kesztyű és pormaszk. Eleinte csak 1-2m a fúrószár:

De hogy egyre lejjebb haladhassanak, mindig megtoldják, mígnem elérik a 10 méteres mélységet... mennyi is az? Három emelet? na annyit kell megemelni, nem egyszer:

Igazi hősök...

Persze addig még sokminden történik... például a helyszínre kell cipelni a felszerelést és ugye itt nem nagyon vannak utak. Aztán nem árt jobbra balra figyelni a kék jeleket, közöttük biztonságos:

Mert találunk néha figyelmeztető jeleket, erre is és arra is, például sziklára festve:

... vagy kitáblázva:

És emberek egymásra hajigált, fel nem robbant huncutságait:

De ne menjünk ennyire előre, haladjunk szépen, ahogy a csillag azégen, lássuk nagyjából mi is történik itt. Először is a terep: csodálatos, forró, veszélyekkel teli. Nem csak az aknamezők, a meredek csúszós oldalak, gyors folyású hegyi patakok, de kígyók, skorpiók is szép számmal élnek itt:

Persze ha nem ilyen lenne a vidék, akkor mindenki unatkozna, így azonban mivel minden nap emlékeztetnek a reggeli meetingeken a leselkedő veszélyekre, nem lankad a figyelem. N, akkor csapjunk bele a lecsóba (vagy fingjunk bele a nullás lisztbe), induljon a banzáj! :)
Az első csipet-csapat a terepen az aknakutatók, ők jelzik kék festékkel köveken, fákon, bokrokon, arra járó anyókákon az ellenőrzött részt, illik a sávon belül bócorogni:

Őket követik közvetlenül a geodéták, akik kitűzik a geofonpont (érzékelő helyek) és a robbantópont (rezgés keltő helyek) pozicióit a megrendelő (többnyire olajvállalat) adta koordinátákra, legfőképp preciziós GPS-t használva, de vannak területek ahova csak hagyományos (teodolit/távmérő/adatrögzítő alkotta munkaállomásokkal) módszerrel érdemes bevetődni :

Szépséges helyeken kóborolnak a fiúk. Persze meg kell jegyezni hogy sokszor 3-4km-t gyalogolnak csak azért, hogy 4-500m-t dolgozzanak, majd vissza kell baktatni a kocsikhoz:

A hegymászó srácok megjelölik azokat a helyeket, ahova csak ők mehetnek, "Red Zone" ezek becsületes neve. (Van sárga zóna is, oda az ő felügyeletükkel, az általuk kiképzett dolgozók mehetnek):

Ezalatt a kábelek, dobozok, geofonok, műszerkocsi még a táborban pihennek:

Miután a srácok kitűzték a pontokat (színes zászlókkal jelzik, kék a geofon, narancs a robbantó pont) megjelennek a kábeles népek és a fúrós brigádok. Mindenki jön megy, nyüzsög, szervezkedik, matat. Vannak helyek ahova a hegymászók segítenek eljuttatni a felszerelést:

Közben gyönyörködünk azért a tájban (itt épp Amedi egy másik látószögböl):

És virágok tarkítják a hegyoldalakat borító füvet:

Na és a hegymászóink :)

És megállunk ebédelni is:

És azután kötelező a tea :)

Aztán néha eső érkezik, de ez igazán csak tavasszal jellemző:

Aki készül rá... nem ázik meg. Nagyon :)

Néha belefutunk folyókba, vagy olyan helyekbe ahol nem lehet a kábelt lefektetni, ott jól jön a star warsban megismert lézerágyú :) Na jó, lézer link... ööö... laser kapcsolat... pfff... Lézeres adatkapcsolatot létesítő műszereszköz, na! :)

Aztán, ha minden lyuk elkészült, lefúrták, belepottyantották a robbanóanyagot, amikor minden geofon telepítve van és rákapcsolódik a törzskábelre, a kábelek összekapcsolva futnak a műszerkocsiba, na akkor megjelenik a karmester az észlelő, és vezényel: csend! Mindenki csendben marad, mert a geofonok a sétáló ember keltette zajt is érzékelik, akár 10m-ről is. Nem mozdul semmi, és feltűnik a shooter, vagyis a lövő. Rákapcsolja a lőgépet a lyukból kiálló gyutacsvezetékre, majd amikor jelenti hogy kész, a műszer egy speciálisan kódolt rádiójelet küldve felrobbantja a töltetet.

Az ekkor keletkező rezgések tovaszaladnak mint tóba dobott kőtől a hullámok, lefelé száguldanak a mélybe, majd amikor beleütköznek valamibe, doing, visszaverődnek. A geofonok elkapják azt a pillanatot amikor a felszínre érnek megint és küldik a műszerkocsi felé. Mind a 10km-en, merugye 5km balra, 5km jobbra a robbantóponttól az élő terítés (ó de szép szó :)), amelynek minden másfél méterén ott figyel egy geofon.
Nna, hát ezért volt ez az egész fölhajtás, millió verejtékcsepp, elhasznált üzemanyag, fogcsikorgató erőlködés, mosolygós esti zuhany alatt állás, a vacsora, és néha haza, a tábor felé tartva egy fagyi:

Namostmár...

Lassan tényleg visszajöhetne Chaya Törökországból. Negyedévente átlibben üzleti ügyeket intézni (hivatalosan), aminek szerves része a bordélyház látogatás (nagyon nem hivatalosan, főleg a család előtt). Érdekes módon kezelik ezeket a dolgokat és nem csak itt, de Tunéziában és Marokkóban is beszélgettünk erről helyi srácokkal (és gondolom a többi arab országban is hasonló a helyzet).
Merugye nősülhetne még, elvehetne másik három nőt feleségül és akkor még a szabályokon belül tartózkodik, de akkor ugye azt is figyelembe kellene vennie hogy a szabályok szerint ugyanazt kell nyújtania mindegyik feleségnek. Minden téren... Olyan opció nincs a csomagban, hogy beállítjuk a kopottabbat a szekrénybe, oszt néha elővesszük lemolyirtózni. Marad hát az olcsóbb megoldás.
És hogy a nők ehhez mit szólnak? Mármint a kupibajáráshoz? Háááát... nem tudom, de felteszem a szemkikaparás a legenyhébb bűntetési tétel, altáji kezelésekre gondolni sem merek. Csakúgy mint otthon :)

Egy szó mint száz, kellene a srác (ő a sofőröm, fegyverhordozóm, segítőm, minden dolgom intézője itt) mert már ideje lenne kizúdulni a táborból egy kis szabad levegőre, vízparti roston sült lazacra, valami gyümölcsre is vágyom (cseresznyeeeeeeeeeee!!!!) mert itt csak banán van és alma. Vagy néha alma és banán. Esetleg dinnye, bár erről tudni kell hogy felszedi az öntözésére használt vizet, és ugye multkor az a parazitatámadás nem teszi igazán kívánatossá az ilyen dolgokat, legyen bármilyen gyönyörűségesen bársonyosbordó a színe.
Ellenben holnap érkezik Lui a megrendelt Rákóczival és majonézes tormával (a sárrétudvari szőttest ne is említsük :)), ez mindenképp pozitív irányba billenti a lét mérlegének nyelvét, valamint tervezzük hogy holnapután elugrunk Duhokba a kilépő vízumot intézni, ami ugye megintcsak vérvételes marháskodást jelent, amit férfias erővel viselünk majd el. És jégkrémet :)
Persze csak akkor ha ma előre jutnak a fiúk. Újra támadásba lendültünk reggel, aknakutatók, hegymászók (szeizmikus hegymászó, nnna, ez egy szakma, azám!) és mi. Illetve ők, mert én még javában bújtam a takaró alatt reggel hatkor amikor kivonultak, de valaki két percenként benyitott és Fernando..., Fernando..., suttogással ébresztgetett, mígnem fölültem és ékes miabánatosbetegpéklapátelkopottnyelekellene he?! kérdéssel elrendeztem a dolgot. Aztán már nem volt maradásom, mert a zajosabb generátor állt ma üzembe és ott járta dübörgő táncát a sátor közepén.
Az ebédlőben készítettem egy teát, törtem egy darabot a lapos és puha aranybarna kenyérből, kentem rá isteni krémsajtot és jóreggelt kívántam mindenkinek. Persze az egyik sarok mögül rámvetődött Mohamed hogyaszongya töltsem fel a garmint. Érdekes beszélgetés alakult ki:
- Ménem tudtál este jönni?
- Nem tudtam, mert reggel jöttem.
- Ócseszdmeg, ilyenkor én alszom, este gyere!
- Jó! És elemed van?
- Nincs, Te vitted el az utolsót, emlékszel, a sajátomból vettem ki.
Rádugom a GPS-t a laptopra:
- Mit tegyek rá geofon pontokat, robbantó pontokat, vagy mindkettőt?
- Kábeleseknek lesz, csak geofont.
- Jó, rendben.
- Meg robbantót.
- Mindkettőt?
- Nem. Igen.
- Jó, addig egyél magot - nyújtom neki a zacsit amiben lapul még valamennyi szárított barackmag.
Aztán kellene neki a lista a következő vonalról, de elhessegetem, korán van még, majd délután megkapja. Úgyis csak holnapután kezdik ott lerakni a geofonokat, kábeleket, dobozokat, akksikat.

És most: ideje van a kávénak :)

És egy dalnak :)

Such a