Az irodám lépcsőjének felső fokán álltam és épp fotóztam a bevezető homokviharban kifelé induló autókat, amikor wííííííííííííípaffbumm bevágódott az áldás, így csak beugrottam az ajtón és pffffff... huh, az annyáját nekije!
Aztán becsomagoltam a fényképezõgépet, számítógépeket, plottert, nyomtatót, no és legfőképp a kávéfőző masinériát, mert már ömlött mindenhonnan a púderfinomságú por. Kint valami sötét leves fortyogott és rázta a konténert de veszettül, tökre úgy, mintha mi lettünk volna a sárgarépa valami többtíz köbkilométeres babgulyásban.
Aztán, amikor összecsapott a nyugati lovashadsereggel a déliek szürke tábornoka, akkor, abban a kis szünetben sikerült elrohanni a szobámba és az ágyamra huppanva, lehunyt szemmel hallgattam tovább a háborgást, miközben a konténer dülöngélve ringatott, később pedig megérkeztek a súlyos esőcseppek, és egyre szaporább dobolásba kezdtek a fém tetőn.
Nem tudom mennyi idő telt el így, de éreztem, hogy már nincs por a levegőben, csak tiszta eső, és már nincs szél, csak a csata hullái hevernek a döglött, égnek meredő lábú lovakkal keveredve, mint Isaac Babel Lovashadseregében.
Kinyitottam a szemem, felkeltem és a beállt csendben láttam, hogy Ali - a kirendelt régészünk - ott ül egy kábeldobon és élvezi a csendes esőt...
... így hát lesétáltam a lépcsőn és odaültem mellé.
Néha nem kellenek szavak, hát hallgattunk nagy-nagy egyetértésben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)