Csak egyetlen Land Cruiser árválkodott a táborban, szóval nem volt mese, azzal kellett menni. Nem mondhatnám hogy igazán gond volt vele, csupán a légkondi nem mûködött. (Innen korallpiros hófehér kagyló nem tesz pikírt megjegyzéseket, jó?)
Majd letkerjük az ablakot és nem állunk meg, bíztattam Kerryt a kanadai indián csopvezetõt, mire õ: hajrá! igazi férfiaknak nem is kell légkondi! Ebben maradtunk, miközben a kapu felé gurultunk a 46 fokban. Kitöltöttük az annyjanevemeddigmradminekjött ide passzoló nyomtatványát, bugrott hozzánk Viktor a máltai szerelõ a kis szerszámos ládájával, bejelentkeztünk rádión a journey managementnél, elrebegtük hova megyünk és mikorra várjanak a bablevessel, összeszedtük a katonáinkat, aztán uccu neki irány észak, itt jönnek a tengerészak csatakiáltással nekilódultunk a dûnéknek.
A lehúzott ablak tökéletesen mûködött, fél órás tekergés a homokon és megtaláltuk a bulldózereket amelyek átjárókat vágnak a homokhullámokon kelet-nyugat irányban, egymástól durván 160 méterre, párhuzamosan.
Itt persze a szokásos 50 fok fogadott minket, de Viktor gyorsan megavította az egyik dózer üzemóra számlálóját, aztán már indultunk is vissza. Dél felé vettük az irányt és egy régi nyomot követve minden gond nélkül kikeveredtünk a placcra, ahonnan aztán már csak egy gilisztaugrásnyira fehérlettek a tábor konténerei.
Amikor kiszálltam hogy az 1 bar alá vitt guminyomást visszatornázzam a normális értékre, akkor éreztem csak hogy a 44 fok és az enyhe szellõ milyen hûvös a -letekert ablak ide vagy oda- felforrósodott kocsi után. Avagy minden relatív...
A csirke curry olyan finom volt ma is, hogy bepisiltem volna tõle ha nincs helyette inkább orgazmusom! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)