Horkol.
De mint az állat.
Vagy pontosabban: mint állatok halmaza, cickánytól a gorillán át a vizilóig.
Orrszarvút se hagynám ki.
Vagy mint egy gőzmalom.
Szörcsög, visít, brummog, kaffog, reszel, nagybőgőzik.
Azokban az apró megnyugtató szünetekben amikor nem horkol, akkor a fogát csikorgatja, esetleg kiabál, amit persze nem értek. mert máltai az öregúr.
A horkolás ha monoton, még talán megszokható.
Ez nem az.
Változik minden, a hangerő, a frekvencia, az amplitúdó, a magnitúdó, a... MINDEN!
Namost mellettem lehet autópálya száguldozó kamionokkal, vasút, ahol tolatómozdony járkál ide-oda, hajókürt búghat, fúrhatnak, faraghatnak, nem zavar.
Alszom.
De ha valaki horkol, csak icipicicicit is, akkor beindul bennem a párzási ösztön.
Lehet hogy nem ez a legjobb szó rá, hanem az hogy legszívesebben szétbasznám a fejét egy nagy kétélű fejszével, pöröllyel, féltéglával, bontókalapáccsal (van olyan?), bármivel ami kemény és ami fájni tud!
Persze nem teszem, hiszen joga van aludni.
Hm... szerintem ez a zaj valami ősi ösztönt piszkál bennem, azért vagyunk így páran, akik nem tudnak ilyenkor aludni.
Talán a kardfogú tigris, a barlangi oroszlán, esetleg a kőkori anyós morgó torokhangjának, vagy támadás előtti horkantásainak a frekvenciái ezek és riadóztatnak, így leszünk egyre éberebbek?
Aztán meg: amíg ébren tart, addig is elmélkedhetek.
Hiszen rövid az élet...
Ja, szmájli: :)
És zene!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése