(Bááár... emlékszem még a MALÉV Budapest London járatán a marhapörire tarhonyával, vagy bizniszen Zürichből haza a bélszín budapest módra... hajajj!)
A fentiek a KLM Amszterdam - Accra járatán szólgálódtak fel, nasi/apetájzer/főfogás/és a desszert formájában (jó szeműek kiszúrták a fapapucsos só/bors szórót). A sajtos tálon a középső fügés, az valami fenomenális!
Még leszállás előtt jött egy angusztás hambi és kalap kabát.
Visszafelé nem tököltek annyit, mivel este 10 körül indultunk, egyszerre kipakolak mindent, aztán bedunyha!
Hajdanán-danán, amikor még a repülés nagyobb szó volt (hm... 3-4 éve?), emlékszem, hogy minden magára valamit is adó légitársaság gépeinek üléstámla zsebében ott lapult a hányózacskó és a "hogyan szaladjunk ki ha ég a ház" brossúra mellett egy-egy folyóirat, melyet havonta, vagy hogy frissítettek.
Rendszerint magammal vittem egyet a sivatagba, persze lopva mert hát mégis, mígnem felfedeztem a feliratot: ez az ön példánya, nawazze, lebuktam!
Noszóval, egyik ilyenben olvastam arról, hogy mi a célja a gépen történő etetésnek. Mármint amellett, hogy úgy-ahogy jóllakunk.
Egyrészt megnyugtatja az ideges embert, mert azért lássuk be, sokan fosnak a repüléstől akkor is, ha nem mutatják. Ott nyűszít és vacog lelkük mélyén egy kis részük, és nem nyugszik meg addig, amíg betont nem fognak a kerekek.
Másrészt megy vele az idő és ugye ez sem egy utolsó szempont.
Viszont!
És itt ugrik a majom a vízbe: a kabinban beállított alacsonyabb légnyomáson, emiatt a vérben fellépő alacsonyabb oxigénszint miatt, az ízeket másként éli meg az ember.
Az ugye nyilvánvaló, hogy ha az Everestre csak - kivéve pár keménytökűt - oxigénpalackkal csápol föl a halandó, és az csak 8845 m magas (többnyire), akkor 10 ezer méteren ugyancsak levegő után kapkodna az úri közönség (és a turista osztály). Ezért hát túlnyomást hoznak létre a kabinban, azonban csak nagyon kevés olyan gép akad, ahol a rendes, a talajszintnek megfelelő légnyomásban ücsöröghetnek a népek, azok is többnyire kisebb, főleg magán gépek.
Ha tehát nem a megszokott 100-200 méteres tengerszint feletti légnyomáson szolgálják fel a falnivalót, akkor az ízlelőbimbóink nem úgy érzékelik az édeset és a sósat a csökkentett légnyomáson, tehát - elvileg - az ételek íze "simább" lesz.
Persze nem csak a kabinnyomás befolyásolja azt, hogy kb. 30%-kal csökken a sós/édes ízérzékelés, hanem a szárazabb levegő, sőt még a hajtóműzaj is.
Mostani utamon kihasználva a telefon szenzorait meglestem az értékeket.
A Budapest - Párizs járaton ezek a következők voltak:
- hőmérséklet: 28.2°C
- légnyomás: 782.3
- a fenti légnyomásnak megfelelő magasság: 2127m
- páratartalom: 43.7
A Párizs - Luanda járaton:
- hőmérséklet: 29.8°C
- légnyomás: 822.4.3
- a fenti légnyomásnak megfelelő magasság: 1724m
- páratartalom: 46.7
Na akkor csapjunk bele a - magaslégköri - lecsóba!
(Az Insider cikke alapján)
Nézted már meg az italos kocsit a repülőgépen és láttad, hogy tele van paradicsomlével? Ez nem egy közönséges gyümölcslé, mint a narancs vagy az alma. Akkor miért isszák olyan sokan repülés közben? Egyszerűen fogalmazva azért, mert az ízlésed megváltozik, miközben a levegőben vagy. És ennek biológiai okai vannak...
Kezdjük a kabinnal, ami rendkívül száraz. Szárazabb, mint néhány sivatag. A száraz kabin kiszárítja az orrjáratokat, ami azt jelenti, hogy ízlelőbimbóink kevésbé érzékelnek. De nem ez az egyetlen része a kabinnak, amely elnyomja az ízérzékelést. Az alacsony kabinnyomás valójában csökkenti a vér oxigénszintjét, ami azt jelenti, hogy a szaglóreceptorok, az idegrendszer azon része, amely reagál a szagokra, kevésbé érzékennyé válik, ami valójában gyengíti a szaglást.
Ráadásul nem csak az utastérben lévő környezet befolyásolja az érzékszerveinket. A motorok zaja is nagyban hozzájárul ehhez.
Egy 2010-es tanulmány egy szimulált repülőgépkabinon belül és kívül egyaránt tesztelte az emberek ízlésérzékét. A kutatók azt állapították meg a tesztek végén, hogy az édes és a sós ételek iránti érzékenység 30%-kal csökkent az utastérben.
Ez a meggyengült ízérzék pedig sok problémát okozhat a légitársaságokat ellátó vendéglátósoknak, akiknek minden receptet módosítaniuk kell, hogy ezt figyelembe vegyék. Ráadásul nem minden íz egyformán hat. Egyes összetevők, például a curry és a citromfű, valójában intenzívebbé válnak fent a magasban, míg a fahéj, a gyömbér és a fokhagyma általában megőrzi ízét. Egyes légitársaságok természetesen intenzív ízeket használnak, például bizonyos gyümölcs- és növényi olajokat és koncentrátumokat, amelyek segítenek csökkenteni a recepthez szükséges extra só mennyiségét.
Szóval, mi köze a paradicsomlének mindehhez? Nos, a paradicsomlének általában van egy zamatos íze, amelyet umaminak neveznek. Az édes, a savanyú, a sós és a keserű ízek öt kategóriájának egyike. Egy 2015-ös tanulmány megállapította, hogy az umamival az ízjelenség gyakorlatilag "megfordul". Az Umami valójában a levegőben sokkal jobban érezhetővé válik.
Tehát ha legközelebb repülsz, próbáld ki a paradicsomlevet. És ne idegeskedj akkor sem, ha az ételed nem olyan jó ízű, mint a látvány alapján remélted. A szakácsok csak megpróbálnak alkalmazkodni valamihez, amiről nem is tudsz, pedig az orrod előtt történik...
Megjegyzésem:
Eszembe nem jutna paradicsomlevet inni repülőn, pedig imádom a paradicsomot, csak úgy magában is. Na nem a bolti kőkemény ízetlen szarokat, hanem a napérlelte dúslevű, jó illatú és épp leszakítottat, megborsozva és úúúgy beleharapva... jáháájj!
Zene:
