2025. március 3., hétfő

Sway

Like a lazy ocean hugs the shore
Hold me close, sway me more


Nem óceán és nem öleli a partot, de ringat...

Persze addig el is kell jutni.
Innen:
A kapitány szólt reggel, hogy hamarosan kifutunk, és tényleg, 7:50-kor feldübörögtek a motorok.
Kilesve az ebédlő ablakán, láttam, hogy már nincs ott a kötél azon a kikötőbakon, amelyhez a hajó első részét rögzíteni szokták.
Csak az áramkábelünk feküdt még a betonon, de hamarosan azt is visszahúzta egy láthatatlan kéz a hajóra.
Balra tekintve láttam, hogy munkához beöltözött szakácsunk épp elhúzza a hajótól a feljárót (nagy hajókon passzarella), és fellép a fedélzetre, aztán pár másodperc múlva már meg is mozdult velünk a világ:



A hatalmas szállító-, vagy tankhajókon sem igazán sok főből áll a személyzet, itt pedig csak négyen tesznek vesznek:
a kapitány (Master),
az első tiszt (Chief Officer)
a főgépész (Chief mechanik)
és a szakács (aki Able fisherman mindamellett).

De vissza az élethez, a reggelizőasztal várt ránk:
Mire végeztünk, a hajó már elhagyta a félsziget csücskébe telepített világítótornyot, ami a mellékelt fotó szerint (netről) szép, de mi csak egy kis fehér pacának látjuk a távolban:
A kutatási területre érve bevetettük minden tudásunk:
Persze az MMO-k továbbra is figyeltek, bálna, vagy delfinhangokat keresve az érzékeny hidrofonjaikkal, de ma sem jelentkezett senki.
Tekeregtünk jobbra-balra:
Húztuk-vontuk a cuccokat a víz alatt és a víz felett, folyt a tesztelése a navigációs cuccoknak, az ott pl. egy DGPS antenna a bóják között:
Közben készülődikt az ebéd, ma istenes marhapöri lesz:
A tálalásra várva elmerengtünk: vajon miért van az, hogy nem csak itt, de a kabinokban is a menyezeten vannak a villanykapcsolók:
Az első gondolatot, miszerint süllyedés esetén az utolsó majd ott kapcsolja le a villanyt, ha addig ér a víz, elvetettük. Egyetlen logikus magyarázat maradt: ott futnak a vezetékek.
Ebben maradtunk.

Miután végeztünk a mai napra tervezett tesztekkel, indultunk "haza", a 3 órányira várakozó kikötőbe.

Vacsi előtt kikukkantottam az ablakon és ismét megjegyeztem: bravó természet, ez megint jól sikerült!




Zene!