Zenére:
Így a project végén pár fotó az egészről, csapjunk bele a közepébe!
Rögtön itt egy fotó az áldozatról. Rengeteg ilyen történt a másfél év alatt, szinte minden falu kötelezőnek tartotta azt, hogy vagy kitiltson minket valamilyen területről (pl. egy király temetkezési helyét még megpillantani sem volt szabad), vagy épp áldását adja a munkára, beleértve a fúróberendezések megszentelését is.
Szerintem nagyon szép dolog ez, de azért a kisördög csak súgdosott: lehetőség potya kajára.
Az alábbi képen az egyik ilyen rituálé látható, leírása pedig itt: KLIKK!
Hidak. Vagy hídszerű építmények.
A területen a folyó környékén elég szép lápvidék terült el, melyet az esős évszak méginkább megnövelt. A munka ugye nem állhatott meg, a mérési vonalak pedig nyílegyenesen haladtak árkon-bokron át, beleértve folyót, falvakat, hegyeket, dombokat, dzsungelt, szavannát, tavakat és: mocsarakat.
Hogy egyáltalán kitűzhessük a mérési pontokat, hogy lerakhassák a hidrofonokat, vagy mocsári geofonokat, hogy a fúrósok le tudjanak fúrni a megadott mélységre, hogy a robbantósok aztán le tudják a fúrólyuk aljára tölteni a dinamitot, mindezekhez valahogy kellett egyfajta olyan dolog, ami lehetővé tette ezeket. Az egyik lehetséges megoldás volt ez a hídszerűség.
A másik a Titanic.
Róla majd később.
Mooncake. Avagy holdsüti. Aki járatosabb szeretne lenni a témában, uccu neki, a google a barátja.
Lesz.
Én csak annyit fűznék hozzá: isteni! Mondhatnám azt is, hogy mennyei, ha a mennyet a Holdra helyezzük.
Vagy valami ilyesmi...
Kókusz. A'la natural, vagy a'la echte with szívószál.
A folyón, mocsárban közlekedő helyi, fatörzsből vájt csónakok kiváltására big biznisz: műanyag utánzat. Szerűség.
Próbálkoztunk vele mi is, de borult a mutatvány.
Kellett fél év ahhoz, hogy belássák, a homlokrakodó nem tud utat vágni a dzsungelben.
A dózer tud...
Naplemente a táborban, avagy a színek átalakulása.
Autentikus csónakok, az elsőben helyi halászemberrel, a második fotón a tesztelő csapat. Végül széles, lapos motorcsónakok jelentették a megoldást.
Fúrósok az egyik kézi, kompresszoros fúróval.
Felemeljük...
... leejtjük.
Majd hozzátoldunk egy mésfél méteres fúrószárat és megint felemeljük, majd leejtjük.
Közben a kompresszor irtózatos nyomásától hajtva forog a fúró, és kidolgozza a port, köveket, talajt.
Futila Beach, naplemente...
A Beach resort bungalóiban éltünk/dolgoztunk 3 hónapon át, amíg a tábor felépült, kissé távolabb az óceántól. A szúnyogoktól eltekintve nagyszerű hely volt.
Hát még a forró kövön sütögetett bélszín!
Ez már a tábor, egy poros út szélén.
A geodézia kivonulásra készül...
Munka a mocsárban.
nem meglepő, hogy volt olyan nap, amikor 40 métert haladt a kitűzés
És megint hidak.... külön csapatot kellett felállítani, akik csak ezzel foglalkoztak.
Hotpot night, azaz forró edényes iccaka. Az egyik oldalon instentelenül csípős lében, a másik oldalon natúrban rotyog a belevaló.
A kínai térfél imádta, néha BBQ helyett ezt kértek, néha mi is csatlakoztunk, bár én jobban preferáltam a faszénen készült ehetőségeket.
Papaya.
Útmentén narancsot, banánt, lájmot áruló népek.
Ugye, hogy megmondtam? BBQ night részlete, sült hallal. Csak jobb mint az a főtt izé...
Kagyló. nehéz volt megmondani, hogy kagylóval, vagy rákkal töltötték meg, de imádtam. Ezt is!
A geodézia kínai irodája, egy nagyon precízen és pontosan dolgozó kollégával.
Kínai rák tál. A rák jöhet, a többi gyanúúúúúúúúúúúúús!
Amikor nem hidakat építettek, akkor lépcsőket a dzsungelben.
És hidakat.
Csirke!
Tengeri.
Természet...
Amikor a management kilátogat terepre, hogy kivegye részét a megpróbáltatásokból.
Pár másodpercre...
A Mooncake sütik csomagolása, mindenki kapott egy ilyet az ünnepség során.
Néha a viharok során történt ezmegaz...
Terep... a kitűzött pontokat jelző karókkal.
UXO, azaz unexploded ordenance, azaz fel nem robbant lövedék.
Mert ez Angola, mindezek mellett aknamezőkkel...
Terep, elhagyott helyi csónakokkal, eső után.
Naplemente a tengerparton, Futila Beach-en.
Hotpot. Rotyog a rotyognivaló, a közelben a belevalók.
Rákok. Angola gazdag halban és ilyesmiben, rengeteget zabálhattunk, ráadásul változatos formákban.
UXO. Itt épp kilőtt, de fel nem robbant RPG lövedékek.
Megint egy naplemente: nagyon sokszor festett szépet nekünk a természet.
Nohát itt láthatók egy átlagos hotpot night hozzávalói:
Folyami csónakok.
Bambuszerdő.
Felderítésen.
A biztonságért felelős srác épp unatkozik.
Terep.
A Titanic.
Mentségünkre legyen mondva, nem mi adtuk neki a nevet, hanem a készítői.
Hogy mennyire találó, az első útján ki is derült: felborult, ami rajta volt, minden veszett.
Bővebben: KLIKK!
A 2-es verzió: ez már működött, itt épp a folyón a vízrebocsátás után:
Itt pedig már munka közben látható, mint fúrós platform.
Terep: banánliget.
Tengerpart.
A Dél Keresztje.
Hiába na, ez a déli félteke.
Bővebben: Klikk!
Tengeri halászok.
Nem könnyű munka...
Bővebben: KLIKK!
Őrzők, a kongói határ közelében kellettek...
A geodézia nagy munkában. Itt még csak kóstolgatták a terepet.
Naplemente az óceán partján.
Halpiac a folyó mentén.
Rejtőzködő megfigyelő.
A területen még elefántok és krokodilok fordultak elő a madarak, szúnyogok, legyek és pillangók mellett.
Futila, bélszín, kövön sütés... egyszerűen nem tudtam betelni vele.
Terep.
Érik a banán.
Nemzeti ételek: caldera és kalulu:
És végül mégegy naplemente az óceán partján.
2023. augusztus 4., péntek
2023. május 24., szerda
Dilemma
Na nem akkora, mint az ingyen disznóhús Izraelben, de azért van.
Hoztam ugye magammal kis hazai ízemlékeztetőket, mert hiába minden, pl. a marhapöri sem olyan itt, mint otthon.
Máshogy készítik, hiába ugyanazok az alapanyagok...
Emlékszem, egyszer Egyiptomba visszautazva a flycampbe, vittem magammal itthonról pirospaprikát, mert minden más beszerezhető volt a jóféle pörihez.
Azonban épp akkor szakadt a nyakunkba a cég szoftverfejlesztője és az új feldolgozó programot nálunk szerette volna élesben tesztelni.
Így aztán elmagyaráztam a szakácsnak: hagymát olajon (zsír nem volt) üvegesre, majd paprika, elkevered, kis forróvíz, jöhet a husi, stb. majd rohantam a meetingre.
Szerencsére hamarosan lefagyott a gép, így bekukkantottam a konyhára.
Hát perszehogy thai módon mindent egybe a kondérba!
Lemostam a husit, új hagymát vágattam és én tettem fel úgy, ahogy kell. Aztán amikor már csak rotyognia kellett, rájuk bíztam: nem sok vizet bele és nem odaégetni!
Szerencsére ez a része ment a dolognak, jó sűrű, vajpuha, vörösboros perkelt lett belőle, az amerikai szoftverfejlesztő vagy háromszor szedett.
Szóval a dilemma:
Sosem tudom kideríteni azt, hogy az ehetőségi skálán mennyire rúgja fel magát az ebéd, vagy a vacsora. A helyzeten az is ront, hogy a fiatal csapat elment, felváltotta őket az öregebb személyzet.
A fiatalok nagyon jókat és változatos dolgokat készítettek, de még azon belül is folyon variáltak. Ez a mostani valamiért csak pár dolgot készít, na jó, jó pár dolgot, de mégsem olyan változatosan.
A menü mindig áll rizsből és egyfajta babfőzelékszerűségből.
Aztán mellé jön csirke, hal, marha vagy macska.
Legalábbis én annak nevezem utóbbit, mivel olyan apró állat, olyan vékony és sűrű bordákkal nem lehet más, csak macska. A' la perkelt.
Szerintem.
Szóval a dilemma fennáll, mert azért néha kerül sültkrumpli és azt meg kell adni jól készítik: a sima hasáb mellett sokszor van egyfajta serpenyős, amikor megfőzik a hosszában felszelt puput és azután kissé megkapatják, hogy kérge legyen.
Aztán a shrimp is bejövős és a steak is.
De ma pl. olyan csirkecombokat prezentáltak a rizs-bab-macskaperkelt mellé, hogy nem tudtam eldönteni: főzve vannak, vagy sütve.
Így aztán raktam rizst, a kínai térfélről csípős csirkemellkockákat (centisre darabolt csirkemell összesütve méregerős apró, vörös chilivel) és salátát (paradicsom, hagyma és valami zöld levél), aztán még pár szelet fűszeres sülthalat, csak a biztonság kedvéért.
Persze akadnak egzotikus -számomra legalábbis- dolgok a kínai térfélen, mint legutóbb ez a tészta: Ahogy láttam, levesbe rakták és bőszen pálcikázták abból.
A szombat estékkel nincsen gondom, bbq, ott mindig akad ehető, legutóbb csak halra hajtottam: Natehát, a dilemma az, hogy mikor készítsem el a séftől saját használatra kapott főzőedényzetben az otthonról hozott vargányás (és szarvasgombás) rizottót!
Mert azért ne akkor kótyavetyéljem el, amikor épp ehető dolgokat prezentál a konyha, ebben ugye egyetértünk?
Zene!
(A pusztáról is szó van benne, csak figyeld!)
Hoztam ugye magammal kis hazai ízemlékeztetőket, mert hiába minden, pl. a marhapöri sem olyan itt, mint otthon.
Máshogy készítik, hiába ugyanazok az alapanyagok...
Emlékszem, egyszer Egyiptomba visszautazva a flycampbe, vittem magammal itthonról pirospaprikát, mert minden más beszerezhető volt a jóféle pörihez.
Azonban épp akkor szakadt a nyakunkba a cég szoftverfejlesztője és az új feldolgozó programot nálunk szerette volna élesben tesztelni.
Így aztán elmagyaráztam a szakácsnak: hagymát olajon (zsír nem volt) üvegesre, majd paprika, elkevered, kis forróvíz, jöhet a husi, stb. majd rohantam a meetingre.
Szerencsére hamarosan lefagyott a gép, így bekukkantottam a konyhára.
Hát perszehogy thai módon mindent egybe a kondérba!
Lemostam a husit, új hagymát vágattam és én tettem fel úgy, ahogy kell. Aztán amikor már csak rotyognia kellett, rájuk bíztam: nem sok vizet bele és nem odaégetni!
Szerencsére ez a része ment a dolognak, jó sűrű, vajpuha, vörösboros perkelt lett belőle, az amerikai szoftverfejlesztő vagy háromszor szedett.
Szóval a dilemma:
Sosem tudom kideríteni azt, hogy az ehetőségi skálán mennyire rúgja fel magát az ebéd, vagy a vacsora. A helyzeten az is ront, hogy a fiatal csapat elment, felváltotta őket az öregebb személyzet.
A fiatalok nagyon jókat és változatos dolgokat készítettek, de még azon belül is folyon variáltak. Ez a mostani valamiért csak pár dolgot készít, na jó, jó pár dolgot, de mégsem olyan változatosan.
A menü mindig áll rizsből és egyfajta babfőzelékszerűségből.
Aztán mellé jön csirke, hal, marha vagy macska.
Legalábbis én annak nevezem utóbbit, mivel olyan apró állat, olyan vékony és sűrű bordákkal nem lehet más, csak macska. A' la perkelt.
Szerintem.
Szóval a dilemma fennáll, mert azért néha kerül sültkrumpli és azt meg kell adni jól készítik: a sima hasáb mellett sokszor van egyfajta serpenyős, amikor megfőzik a hosszában felszelt puput és azután kissé megkapatják, hogy kérge legyen.
Aztán a shrimp is bejövős és a steak is.
De ma pl. olyan csirkecombokat prezentáltak a rizs-bab-macskaperkelt mellé, hogy nem tudtam eldönteni: főzve vannak, vagy sütve.
Így aztán raktam rizst, a kínai térfélről csípős csirkemellkockákat (centisre darabolt csirkemell összesütve méregerős apró, vörös chilivel) és salátát (paradicsom, hagyma és valami zöld levél), aztán még pár szelet fűszeres sülthalat, csak a biztonság kedvéért.
Persze akadnak egzotikus -számomra legalábbis- dolgok a kínai térfélen, mint legutóbb ez a tészta: Ahogy láttam, levesbe rakták és bőszen pálcikázták abból.
A szombat estékkel nincsen gondom, bbq, ott mindig akad ehető, legutóbb csak halra hajtottam: Natehát, a dilemma az, hogy mikor készítsem el a séftől saját használatra kapott főzőedényzetben az otthonról hozott vargányás (és szarvasgombás) rizottót!
Mert azért ne akkor kótyavetyéljem el, amikor épp ehető dolgokat prezentál a konyha, ebben ugye egyetértünk?
Zene!
(A pusztáról is szó van benne, csak figyeld!)
2023. május 21., vasárnap
Képzelt riport egy nem amerikai, nem rockfesztiválról
Lassan tényleg vége.
Az óceán felől mostanában már hűvösebb az esti szél, bár egyelőre csak szellőnek mondanám.
A páratartalom is érezhetően csökken, mint ahogy a felhők is.
Sajnos a víz még mindig magasan áll, a folyó még mindig ott tanyáz a partjain túl:
Lekanyarodunk a mocsárvidékre, a kínaiak szerint kacsatalp levelek borítják, de haladunk
Néha azért elkél egy kis segítség:
Aztán kikötünk, itt egy földnyelven kell átvágnunk majd:
Mellettünk jobbra-balra víz alatt minden:
Végül megpillantjuk a Titanic-ot, ez már a javított változat és úgy tűnik, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, jelesül azt, hogy a közepén található lyukon keresztül fúrják meg a legények a robbantólyukakat.
Egy korábbi fotó, amikor még a folyón vontatódik:
Itt pedig még a pontra navigálás folyik:
Itt pedig már dolgoznak a fiúk:
Meglátogattuk a hídverő brigádot, muszáj valamit barkácsolni, hogy a kitűzést elvégezhessük, a fúrásokat kivitelezhessék, a mocsári geofonokat lerakhassák, majd jönnek a robbanóanyag töltők, végül a robbantósok, hogy elkészülhessenek a felvételek:
És amikor mindennek vége, felszedtük az utolsó geofont is, akkor jön a nyomeltűntető brigád és amennyire lehet, segít a természetnek visszaállítani a rendjét.
Hát... ilyen egy kinti nap az erdőn, aprajafalván.
Hívjuk a nyarat! Vagyizémijazisten: telet!
Az óceán felől mostanában már hűvösebb az esti szél, bár egyelőre csak szellőnek mondanám.
A páratartalom is érezhetően csökken, mint ahogy a felhők is.
Sajnos a víz még mindig magasan áll, a folyó még mindig ott tanyáz a partjain túl:
Lekanyarodunk a mocsárvidékre, a kínaiak szerint kacsatalp levelek borítják, de haladunk
Néha azért elkél egy kis segítség:
Aztán kikötünk, itt egy földnyelven kell átvágnunk majd:
Mellettünk jobbra-balra víz alatt minden:
Végül megpillantjuk a Titanic-ot, ez már a javított változat és úgy tűnik, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, jelesül azt, hogy a közepén található lyukon keresztül fúrják meg a legények a robbantólyukakat.
Egy korábbi fotó, amikor még a folyón vontatódik:
Itt pedig még a pontra navigálás folyik:
Itt pedig már dolgoznak a fiúk:
Meglátogattuk a hídverő brigádot, muszáj valamit barkácsolni, hogy a kitűzést elvégezhessük, a fúrásokat kivitelezhessék, a mocsári geofonokat lerakhassák, majd jönnek a robbanóanyag töltők, végül a robbantósok, hogy elkészülhessenek a felvételek:
És amikor mindennek vége, felszedtük az utolsó geofont is, akkor jön a nyomeltűntető brigád és amennyire lehet, segít a természetnek visszaállítani a rendjét.
Hát... ilyen egy kinti nap az erdőn, aprajafalván.
Hívjuk a nyarat! Vagyizémijazisten: telet!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)