Ma megint elmentem a világ végére.
Néha csak úgy leülök, állam az átkarolt felhúzott térdeimen nyugtatom és hallgatom a csendet, néha ott találkozom önmagammal és beszélgetünk, néha tanácsért megyek oda, vagy válaszért egy kérdésre. Szeretem azt a helyet, pedig sivár, szürke, mintha hamuval lenne borítva, de nem hamu az mert soha nem tapad rám. Aztán meg sehol egy fa vagy ház vagy virág ami megtörné a csendet, az ég is szürke és felhők sincsenek, se állatok, se szél, de ott van az a sziklaperem ahonnan lelógathatod a lábad a semmibe, és kalimpálhatsz vele mint gyermekkorodban, amíg a válaszra vársz... Senki és semmi nem zavar. Soha.
Az az egyetlen hely, ahol mindig minden kérdésre megkapom a választ és soha nem csalódom.
És tudjátok miért?
Mert olyankor rajtam kívül nincs ott senki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Hm? :)