Alagút, fénnyel a végén :)Azóta eszünk, alszunk, netezünk (már amennyire), eszünk, alszunk, konditerembe megyünk, alszunk, eszünk, netezünk.
Az olyan egyszerű dolgok mint hogy reggel meglessük a papagájokat az ablakban ahogy csipegetnek (ehhez a vacsorából hozunk fel mindig 3 hatalmas hosszúszemű és mézédes szőlőt), vagy a délutáni kávé (a reggeli során organizált csokikkal) amolyan napi kötelező feladattá váltak mint az ima, este pedig felmegyünk a tetőre és a csillagok alatt beszélgetünk.
Kimenni nem lehet, de nem is nagyon lenne miért. A konvojunk pedig még mindig több mint 700km-re várakozik egy katonai bázison, biztonsági okokból nem indulhatnak el. Múlt héten rálőttek egyik autónkra, a golyóálló üveg tette a dolgát:
Madárpötty a szélvédőn(Tegnap itt a városban egy öngyilkos merénylő (ajj de szépen fogalmaznak, én idióta baromnak hívnám, de hát ugye az elég széles kategória, vagy mi) felrobbantotta magát és ezzel 2 rendőrt is magával vitt, másik négyet vagy ötöt megsebesített. Tegnapelőtt pedig a kabuli reptérre vezető úton ment bele az egyik légitársaság személyzetét szállító minibuszba egy ugyanilyen, a kocsiját robbanóanyaggal telepakolt baromállatjaavilágnak. A busz a robbanástól vagy 50m-t repült. 12 halott.
Hogy ez kinek jó? Valakinek biztosan, hiszen csak kell valami jónak lennie abban, ha az ember csinál valamit... vagy ahhoz embernek kell(ene) lennie?
Hát ilyenek itt a vidám hétköznapok. Szerencsére szomorúval még nem találkoztunk :)
Azért van ugye internacionálé is, a délafrikai többséget (hárman vannak) valamiképp ellensúlyozza az hogy sikerült egy volt kollégámat, barátomat is kihozni, így két magyar, egy horvát, egy egyiptomi és egy iraki/jemeni a céges tömeg perpillanat.
Aztán mellettünk egy orosz járat tagjai is itt szállnak meg, minden nap ebéd körül érkeznek, még repülős egyenruhában. Hogy mikor mennek azt nem tudom, de gondolom korán, ha délig megfordulnak. Ma, miközben a hallban feltápászkodtunk a kényelmes bőrfotelekből az ebéd hívó szavára, odaböktem a vállán négy csíkosnak:
- Zdrásztvújtye táváris!
Erre felugrott és kezet rázot egy hávárjúduinggal :)
A tetőn nézelődve nem sok látnivaló akad (mint már írtam), keletre temető, előtte kis mecset (a korábbi nénis fotó is onnan van), délen a főút a hatalmas forgalommal, zsivajjal, koldussal, nyugatra is az út folytatódik de már soksávossá duzzasztva és attól balra a régi vár, ami most múzeum. Ilyet és hasonlót egyébként a terepen is sokat találtunk már, de eddig az aknamezők miatt nem sikerült egyiket sem közelebbről megnézni:
Vár állott, most...Az imént hallottuk hogy egyre közeledik egy autóra szerelt hangosbeszélő és mondjamondjamondja.
- Na -mondom- jönnek a tűntetők.
Mire Lui:
- Ide aztán jöhetnek, egy szót sem értünk belőle.
:))))))))))))))))))
Ó és még valami... a liftben a női hang olyan édesen mondja amikor felér az emeletünkre:
- Hábádihi sáhárum.
Na, hányadikon lakunk? :)))
Zene!
