Több mint két hét bezártság után, letudva a reggeli chilis omlettet, banánt, képviselőfánkocskákat (3-4cm átmérőbe nem tudom milyen módon sikerül kétféle krémet beleapplikálni de finom), kávét tejjel, majd magunkhoz véve egy csomó mars-szerű - helyi kreálmány - csokifélét, ásványvizeket, kiballagtunk a szálloda dupla acélkapuján (ez amolyan zsilipelő rendszer, sejtésem szerint arra az esetre készült, ha mondjuk valaki a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulatából venne ki itt szobát) a főút szélén várakozó kocsikhoz. Ajj de szép tőmondat lett!
Ott vártak minket a biztonságiak, akik a másik szállodába, költséghatékonyan a Marco Poloban rendezkedtek be. A sok régi arc mellett új is akadt, például a dokink, aki egy jól megtermett hatalmas fehér szakáll mögül vigyorgó nagy maci, kesztyűs kezében most Kalasnyikovval.
Felkaptuk a golyóállókat, rövid megbeszélés, a mellényem tártartó zsebeit - ha már puskám nincs - megtöltöttem csokikkal, indulás.
Én vezettem a konvojt a Garminnal, amelyre előző este feltöltöttem az utakat, vonalakat, tájékozódási pontokat.
Péntek lévén álmos volt a forgalom, így reggel fél hétkor, csak 2-3 kereszteződésben akart nekünk jönni egy-egy taxi, tuc-tuc, vagy biciGlis. Ők is álmosak voltak, nem csak a forgalom.
Gyorsan magunk mögött hagytuk a várost észak felé, és már a hegyvonulat szerpentinjén kanyarogtunk jobbra-balra, majd balra-jobbra, aztán megint jobbra-balra. Vagy balra-jobbra.
Kiégett, szürkésbarna és rojtosra kopott homokkő sziklák között vitt az út, a Garmin képernyőjén pörögtek visszafelé a kilóméterek, metszettük az első vonalat, lassítottunk a faluban, ahol kellett, majd lefordultunk balra az ott sejtett földútra és puffneki!
Belefutottunk a pénteki hetivásár állatos részébe.
3-4 birka és ugyanannyi ember alkotott egy-egy csoportot, velük volt tele a házak mögötti rész, az út, a dombok, minden. Mekegett ott néhány fekete kecske is... namégegyszer: fekete kecske sereget terelt merengve egy kedvetlen ember s e fekete sereg mekegve ment keletre mert egy sem kelt el s ezen merengve lett kedvetlen eme ember.
Vagy valami ilyesmi.
Ki tudja?
Én nem.
Porfelhőkbe burkolózva gurultunk a találomra kiválasztott földutakon, motor és kecskecsapásokon, mert sajnos előző este a net helyi hadura megakadályozta azt, hogy letöltsek pár műholdas fotót, amelyen azért láttam volna a merre és hogyant is.
A kecskék és birkák fegyelmezett serege merengve mekegett eme... ööö... na jó, most már abbahagyom! :)
Inkább lássuk őket:
... ahogy a csillag megy...Mentünk hegytetőn, gurultunk kavicsos folyómederben, emelkedőn fel, lejtőn le (ezt fordítva miért nem lehet?), csontkeményre aszalódott tarlón, szántóföldön, megálltunk apró falvakban, ahol nem láttunk villanyvezetéket, vagy tv antennát.
Persze erre a falu apraja-nagyja kitódult (szigorúan fiúk és férfiak) és kezet ráztunk mindenkivel, két kézre fogták a kezünket, hát mi is úgy tettünk, szívükre tették a kezüket, hát mi is úgy tettünk, csendes mosollyal találkozott a két világ.
Elpasszoltam a csokikat és megfogadtuk, hogy holnap zsáknyit hozunk.
Megkérdeztük, hogy merre érdemes továbbálni és folytattuk az utat, újabb kis falu, újabb megállás és folytattuk az utat, újabb falu és újabb megállás és visszafordultunk, mert előttünk a hegyek tornyosultak már és nincs több út mondta az öregúr, akinek a falujában láttam gyönyörű zöldparadicsomot a forrás vízével öntözött kertben. És szőlőt is: embermagas "A" formájú agyagból készített töltéseket építettek, mindegyik volt vagy 8-10m hosszú és erre futott fel a szőlő... hm. Gondolom azért, mert fa nincs a környéken ahogy abból esetleg oszlopot, betonról pedig talán nem is hallottak még.
Ez a hely már a világvégi falu volt, még emberből is alig mutatkozott valaki (az öregúr):
RánkcsodálkozóItt pedig gyerekek ismerkednek az egyik biztonságinkkal, aki boszniai srác és profi a maga területén, vagyis akkor amit láthatunk fordított sorrendben: gyerekek-Momo-Toyota:
Vissza a jövőbeAztán visszafordítottuk a szekér rúdja helyett a Toyoták kormánykerekét, és megindultunk a műút felé amely csak félórányi járásra rejtőzött valahol keleten a kopár, meredek oldalú dombok mögött (tikkadt szöcs... kecskenyájak legelésztek rajta).
Útközben láttam két sast, enyelegtek egymással a levegőben.
Épp úgy mint két lélekfüst: hol az egyik szerette a másikat, hol a másik szerette az egyiket, egy soha véget nem érő, ölelkezős, lassan forgó táncban, egyre emelkedve...
