Azt ugye tudjuk hogy a fizika nem csak egy jó ötlet, jóval több annál, mindenféle szabályok meg törvények, törvényszerűségek halmaza, és ezeket nem egyszerű dolog kicselezni a való világban. Ezzel felvértezve vonul az ember az ebédlőbe és felsőbbrendűségének teljes tudatában rakja az asztalra a dzsúzos (ananász, szőlő, mangó, sárgarépa, tök, meg az ördög tudja minek a keveréke, de legalább iható) dobozt,no és az eldobható műanyag poharat.
Letekeri a piros kupakot. Azaz letekerné, mert ráheggesztették, no de nem most látunk először ilyet, szalvétával megmarkolva simán megadja magát és letekerve rögtön feltűnik a következő akadály, az a kis tépő bizbasz. A műanyag hurokba bedugja az ember a kisujját (hiába na, itt ez arábiában valószínüleg női munka, odaméretezték), majd lassú (vagy gyors - tökmindegy) mozdulattal letépi a műanyag zárat. Az esetek 99%-ban az alatta lapuló műanyag fólia nem szakad fel, a fennmaradó egy százalékban felszakad, de úgy, hogy ha önteni akarsz a dobozból akkor mindenfelé spriccel majd, csak a pohár irányába nem. Nyilván erre is van valamiféle jól csengő fizikai magyarázat, de inkább hagyjuk most, hívők esetleg rákenhetik az ördögre.
Tehát elő a kést, bicskát, tőrt (mert valamelyik csak akad ugye mindenkinél, hiszen a férfi olyan kés nélkül, mint a hal esernyő nélkül) és kivágjuk, kitágítjuk a nyílást. Azt hinnénk most hogy a harc nehezebb részével végeztünk, de ez nem igaz. Ha önteni próbálunk, akkor először nem jön semmi, megdöntjük jobban, még mindig nem jön semmi, még döntünk rajta, megindul, túllő a poháron, úszik minden.
Aha, a nyílásnak fent kell lenni ahhoz, hogy a levegő bejuthasson, ejj, no, nem figyeltünk erre az alapvető dologra. Tehát most úgy próbáljuk, hm, az eredmény ugyanaz, úszik minden. Akkor hát oldalra fektetve tartjuk a dobozt, most nem úszik ugyan az asztal mivel a tányérunkba ömlött egy adag, de sebaj, a curry elvisel minden szart.
Álljunk meg Béláim, gondolkodjunk: akárhogy tartjuk, nem jut be a levegő, annélkül pedig egyenletesen nem fog kifolyni az anyag ez nyilvánvaló, tehát alkalmazzuk a szifonos trükköt, odahelyezzük a pohár fölé a dobozt, és megnyomjuk. Jön is a lé, nagy erővel, túllő a poháron, úszik minden. Nem adjuk föl, még közelebb rakjuk a kiöntőt a pohárhoz, eeeenyhe nyomáááás, fioman... érzéssel.... Hohó, szépen ömlik a dzsúz, de ahogy fogást váltunk meglódul, és megint minden az asztalra kerül. Már tudjuk a módját, jön a következő próba, most már tökéletes lesz minden, szép, egyenletes sugárban jön a lé, deaszencségit eltalálja a pohár oldalát, az felborul, úszik minden - mosolygunk.
Nagy levegő, tízig számolunk, majd szépen, nyugodtan megmarkoljuk azt a kurva poharat, okosan tartjuk a tetves dobozt, egyenletesen nyomjuk a rohadékot, pontosan bele a pohárba hahá, minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve, csorog a lé, tele a pohár, tip-top minden, lazítunk a doboz szoritásán, ami ugye fizikai ismereteink szerint most levegőt szív majd be a kinyomott anyag helyére, tehát semmitől nem kell tartanunk. Ebben a pillanatban a doboz köp egy kurvanagyot, sugár irányban szétterítve, úszik minden...
No, hát ezért preferáljuk az ásványvizet: letekerem a kupakot, a számhoz emelem és kész :)
