Először is a kávé... hm... vagy a nyelv... áááá, nem, inkább a kávé!
Azt hiszem jó barátságban leszünk, bár vigyázni kell itt ezzel, hiszen egyetlen csészényi fölér az othoni (lavazza) 3-4 adagjával.
Már az etióp belföldi járaton is megcsillant valami varázslat, de igazán itt, Mekele egyik egyeteme közelében, a kis eldugott helyen éreztem először azt, amit úgy lehetne leginkább kifejezni, hogy: azannya!
Pontosabban: hűűűűazannya!
Ahogy fölkapott az értem küldött sofőr a reptéren, már szaladtunk is az általa jól ismert kávézóba, amely, hogy egyszerűen elképzelhető legyen, itten látható:
Puritán berendezés, alacsony és apró műanyag asztalkák, 20-30cm magas fakeretre font rácsos ülőalkalmatosságok (a fotón ott lapul egy a sarok mellett), az előtérben látható kehelyszerű izébe izzó fadarabkákat helyeztek, ettől kezdve az illatos füstölőként funkcionált.
Aztán megérkezett a kávé.
Semmi fölhajtás, egyszerű, letisztult formák, cukorral.
Persze én cukor nélkül iszom ("... I'm sweet enough" ahogy Brick Top válaszolta Turkish kérdésére), de revideálnom kellett sürgősen ezt a dolgot és egy fél kanálkával csak belecsúsztattam, úgy a harmadik kortyintás után.
Valamikor negyed három magasságában szürcsölgettük el (sofőröm megkérdezte: még egy jöhet? atyaságosúristenafűzfatetején! - gondoltam magamban, de csak annyit mondtam, hogy áááá, majd később), de még fél hatkor is éreztem a számban az ízét, ellenére az út során elpusztított jópár palack ásványvíznek, na és az az állandó bizsergés.... huh! :)
Na de haladjunk időrendben! Először is a kis gép ventillátora, telefonos fotóval elhajlított lapátokkal. Persze az is lehet ám, hogy sikerült lencsevégre kapnom a repülés igazi mikéntjét. Mert nehogymár ne legyen valami mágia abban, hogy az a nagydarab, dögnehéz gép repülni tud.
Nézzük csak meg a madarakat, mi mindenre van szükségük ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjenek.
Egyszóval a fotón látszik, hogy a légcsavarnak nevezett izé hajlítja a teret! Na, hát akkor most tudja mindenki, így repül a repülőgép!
Itt pontosabban látható az, hogy a levegő (air) mellett mennyi varázslatra (magic) van szükség ahhoz, hogy felemelkedjen - és a levegőben maradjon - az az izé, amit repülőnek nevezünk:
Mindenesetre a táj szép (ha szép), vagy érdekes (ha érdekes) alattunk, esetleg semmit sem látunk (ha felhős, vagy éjszaka van és nem világít senki, vagy világít, de felhős alattunk az ég):
Aztán leszálltunk, kávéztunk, majd elindultunk északnyugatra, közel négy órás zötykölődés várt ránk, na és a tábor (népszerűbb nevén akemp).
Feltűnt a városban a sok tuc-tuc, persze itt más a neve, de ezek ősatyja is indiából származik:
na és a növényzet... nekem ez a fa tetszett legjobban:
A várost elhagyva fölkapaszkodtunk egy hegyvonulatra, nagy csapat keselyű körözött fölöttünk, a fáradtabbak inkább ücsörögtek. Arra gondoltam, hogy akkor most itt valami dögtemető lehet, vagy pedig rengeteg a gyakorló sofőr és azokra várnak, mert az út veszett meredek és csak szerpentinek tucatjaival sikerült megoldani a fel-, illetve lejutást. Korlát az nincs.
Az út eseménytelenül telt, néha egy-egy katonai őrjárat érdeklődött a kiféle-miféle felől (annyjaneve, meddigmarad, minekjött), elvégre az eritreai határ felé szambáztunk, lassan magunk mögött hagyva a lakott vidéket.
Az eléggé egyhangú tájba frissességet a velünk egy irányban mozgó tevekaraván hozott (később, az utolsó kisvárosban láttunk egy másik, jóval nagyobb csapatot, sofőröm szerint azok ott épp pihenőt tartottak):
A tulaj rendezgette a népeket, középtájt egy idegesebb hím mérgesen hurrogott ránk, a kidugott és rezegtetett nyelv ismerős volt még Tunéziából, olyasvalamit jelent, hogy tűnés innen, vagy baj lesz!
Aztán előreszaladt a gazda is, hagyta hogy fotózzam:
Most pedig most van, ez már a tábor a senki földjén, földsánccal körülvéve, nem messze tőlünk a katonaság kis tábora a dombtetőn.
Épp sziesztázunk és mostan 45 fokot mértem árnyékban, persze árnyék az nincs...
Ui: nem felejtettem ám el a nyelvet!
De előbb: zene!
