Homeward bound

A helikopteres buli lefújódott ok miatt, sőt, lehet hogy a project is megy a lefolyóba, mivel a területen tavaszi hadműveletek kezdődnek. Hogy ténylegesen mi lesz, azt majd meglátjuk... mondta a vak, aztán belegyalogolt a meszesgödörbe.
Reggel ötkor gyülekeztünk a kapunál, leadtuk a kulcsokat, bepattantunk a páncélozott totojába és irány a kabuli reptér. Még sötétség borította a tájat, pár magányos lámpaoszlopról kapott sárgás fényt a szürke betonfalak mentén kanyargó kátyús és poros út, a sűrűn elhelyezett fekvőrendőrőkön átdöccenve érezni lehetett hogy a lengéscsillapítók már jó ideje jobblétre szenderültek, de a rugókat is eléggé megviselte az évek során cipelt extra súly. Ára van a páncélozásnak is.
A reptér kapujában magyarok fogadtak minket, első alkalom hogy összefutottam hazánkfiaival, beszélgettünk a srácokkal amíg a belépésünk intéződött. Bár "csak" szeptemberben érkezett ez a váltás, a töltöttkáposzta emlegetése majdnem könnyet csalt a szemekbe. Aztán már ott topogtunk a DFS ajtaja előtt, ami rövid várakozást követően kinyílt és beadtuk a cuccokat. Az útleveleket ellenőrző angol fickó "jo regel"-t kívánt, kiderült hogy a barátnője szegedi. Kapott egy sört, ez még valamelyik bbq során felejtődött a kabátomban. Felcsillant a szeme, aztán mégegyszer, amikor kiderült hogy nem alkoholfree :)
A kis gépen a már megszokott nagy darab délafrikai szőkeség fogadott minket aki Sarah, persze a háttérben elgördülő Chinook érdekesebb:



És elreppentünk Mazarba, majd onnan Bagramba. Várni kellett a Dubaiból érkező DFS gépre, így a kellemes napsütésben csodásítottunk a busz mellett a betonon. Felszállt egy kis csúnya, szürke, púpos, kétmotoros gép, valamiféle felderítőnek saccoltam. Majd két A-10-es kerepelt el északkeletre.
Aztán egy hatalmas dög ereszkedett délnyugatról, egy Galaxy, wááóóó!!! Figyeltem ahogy a tizenötezer kerék eléri a betont, égett gumiból készült hatalmas kékes füstfelhőt lobbantva. Lelassult, majd méltóságteljes lassúsággal elhúzott a helyére.
Nem sokkal később visszatért a kis szürke rondaság is, majd megjelent a két A-10-es ugyanabból az irányból. Hm, gondoltam, lehet hogy tényleg felderítő gép volt és mutatott valamit a puskás fiúknak?
A két A-10-es lapos szögben ereszkedett a beton felé, de csak a második szállt le. Az élen haladó vagy 30 méter magasan végigdübörgött a kifutópálya felett, peckesen megemelt orral, majd a távolban kis ponttá zsugorodva csinált egy teljes fordulót és csak azután szállt le. Hamarosan megérkezett a FlyDubai 737-ese is, és elindultunk Kandaharba. Itt nem szálltunk ki, de az ablakból láttam ahogy egy C-4-es ereszkedik a betonra, kissé hátrébb és magasabban egy F-16-os követte, majd a reptér felett odalépett a gázra és felhúzott gyertyába, leborított, csinált egy kört és könnyed eleganciával leszállt.
Azannya, ma repülőnap van itt vagy mi?! A pilóták helyébe képzeltem magam, gondolom élvezik a repülést, annak minden pillanatát. Én is azt tenném, amikor csak lehetőség adódna, az tuti.
Épp ráfordultunk a felszálláshoz a kifutópályára, amikor feltűnt a bal oldalon két taxizó F16-os és besorolt felszálláshoz... hajj! :)
Aztán sör is járt az egyenkajához:

Dubai, 24 fok, kellemes, épp nem megizzasztó de meleg, napsütés, egy hideg shake-re megálltunk a Burj Khalifa közelében, naná hogy nem Starbucks hanem Tim Horton's :)
A villában net, kajcsi valami helyi kebabot kiszállító helyről, bedunyha és hajnali négykor irány a reptér, ahonnan egy rövid quatari megállóval haza!



Zene!

Hétvége

Nahátkéremszépen, nem csak az időben, hanem a napokban is előrébb járunk (mintha az nem idő lenne :)), itt ma és holnap ünnepnap van, vagyishát hétvége, vagyishát ünnep. :)
Green Village.
Mindenki későn kel, konditermezik, vagy sütteti magát a napon, páran biliárdoztak ahogy bepillantottam az üvegfalon. Max a kínai cuccokat és organizált katonai felszerelést áruló helyi srác ott állt az üzlete előtt. Intettem neki, aztán megnyugtattam hogy délután benézek mert az a balaklava kell majd a helikopterre, és a védőszemüveg is frankó, cserélhető lencsékkel, gyűrhető szárral, tokkal, vonóval. Nála vettem a Converse bakancsom is, amiért kaptam grátisz egy jó kis zsebkést. Merugye a férfi kés nélkül épp olyan, mint a hal esernyő nélkül :).
Tegnapra ugye nagy havazást ígértek, mára esőt. Ennyit ez előrejelzésekről. Élveztem a napot, elég volt egy póló, aztán beültem a kis kávézóba melynek pultjai mindenféle habosbabos sütiktől, fánkoktól, tortáktól, muffinoktól és ilyesmitől roskadoznak. Az éttermi filteres kávé után üdítő volt egy igazi olasz eszpresszó. Halk zene szólt, amibe csak néha kavart bele egy távoli repülőgép gázturbináinak alig hallható zaja. Arra gondoltam, hogy itt ez az idilli környezet, csend, nyugalom, közben nem is olyan messze abban mesterkednek egyesek hogy miként öljenek, mindegy hogy kit és igazán okot sem kell adni rá, elég az hogy itt vagyunk.
Kiléptem a ragyogásba, és nem is láttam az őröket, pedig minden sarkon áll egy, rendesen felszerszámozva ahogy illik. Horvátok (vagy hasonló nyelvterületről...)

Ó az ebédlő... jártatok már úgy hogy annyi füstöltlazacot ehettetek amennyi belétek fér? És persze hozzá minden jót, ami elképzelhető?
Ajj de kár hogy diétán vagyok :)

Hogy kép is legyen: íme a szobám :)


Mondhatnám azt is hogy szoba kilátással, de az ablak mögött a mi épületünkhöz tartozó homokzsákokkal körbepakolt betonbunker áll, ami ugyan nem látványos, ellenben csak kiugrok az ablakon és már ott is vagyok.
Praktikus :)

Most

Hétvége, holnap itt szabadnap lesz. BBQ mindenütt, a bárban ma nagy buli lesz. A délafrikaiak hívtak megint a kis sütögetős-ivogatós partyra, öttől alapoznak, majd amikor a jónép nagyja már elhúz és csak a kemény mag marad, akkor mennek a bárba. A bár érdekes hely, az egyik oldala csupa üveg, látszanak az asztalok, székek és két pool biliárd. Jobbra a pult, egy lépcsőfoknyit emelve itt kezdődik a jobb oldal, ahol a kínai étterem található.
A biliárdasztaloktól pár lépésnyire egy jókora úszómedence kéklik, mögötte látható az a pácolt bambuszrudakkal bevont fal ami ilyenkor felmegy és láthatóvá válik a diszkó.
Kihagyom.
A tévén HBO - Top gun, a vacsora püré és rántotthal volt, hozzá brownie vaniliafagyival :)

History

Múlt hónapi bejegyzés a falon:



Vagyis:
- megtámadtak egy APN (rendőrségi) ellenőrző pontot Murhab-ban, Bagdis (helyesen Badghis) tartományban és megöltek öt rendőrt
- jelentés szerint RPG-ket (kézi rakétavető, páncéltörő ill repesz robbanófejjel) hoztak Murhab-ba
- az 1-es főúton munkást zaklattak
- vallási vezetőt vettek őrizetbe mert IED-t (improvizált robbanószerkezetet) telepített Pashtun Zargon-ban, Herat tartományban.

Egy nap termése. Hogy kik tették mindezt? Nem kell lefordítani :)
És hogy miért érdekes ez egyáltalán? Oda megyünk :)

1790m

Ahogy bekapcsoltam ma reggel az új GPS-t, hogy összeszedje magát, meglepődtem a magasságon, mert 1690m-t mutatott.
Mint tudjuk, az ugye nem pontos ilyen értelemben (mármint ha a vízszintes koordinátákkal vetjük össze). Persze azért 100-as nagyságrendnél nagyobbat nem szokott tévedni, az ezer méteres hiba pedig kizárható.
Leellenőriztem és a Google Earth is azt mondta hogy ennyi.
Kabul bizony itt van.
Húazannya, akkor itt hegyilevegőben dúskálunk :)

Hogy hol van az az itt?
Nem messze a kabuli reptértől, egy Zöld Falu nevű kis "településen", aminek van saját közigazgatása, rendőrsége, szállodája, ingyenes étterme, de található itt bár úszómedencével, süteményes presszó, kínai étterem, pizzéria, templom, konditerem, diszkó, biliárd szalon, bank, és rengeteg üzlet, kezdve a helyi ajándéktárgyason át az elektronikai és ruházati boltokon keresztül a németek által üzemeltetett PX shop-ig.
És egy szék:

A falu persze képletes, fallal és őrséggel körülvett terület ez a városon belül, ahol a sült bacon és a cocahusi is megterem.
Itt kell elütnünk az időt addig, amíg a helikopter elérhető lesz (mint megtudtuk a backup helikopterrel történt valami, azért nem indulhattunk el).
A szoba istenes, a kaja kitűnő, a net működik (igaz eléggé szűrt, de éjfél és reggel 6 között "szabadon" lehet garázdálkodni), mi kell még?
Mi is... hm... na azért lenne itt pár dolog :)

Ja, és ma este mozi: Zero Dark Thirty.

BBQ

Lehet ellenállni ha meghívják az embert egy ilyen szösszenetre? Ráadásul délafrikaiak? Ugye hogy nem :)
Barátságos tűz fogadott minket, és délafrikai humor. Ha valaki nem tudná milyen az, ajánlom ezt az oldalt: Africa, where laughing is the only reaction

Campfire

Kezdésnek rák és csirke valamint saláta került a csajkába, később jött a sültkolbász és a médium steak. Aztán még rák. Majd csirke. És még steak. Azután... ööö... abbahagytam. Na jó, egy kis pizzát még muszájból betoltam, merugye a bor savas, de az már igazán nem árthatott hiszen vega pizza volt! Hm... annak az ízét kis csirkével tűntettem el. A csirkéét rákkal. A rákét steak-kel... :)

Egy kis apetájzer

A kihozott laptop projectorra és erősítőre kötve szolgáltatta a háttérzenét. A mai egy átlagos nap, igazi ereszdelahajam buli majd csütörtök este lesz, merugye pénteken addig alszik mindenki ameddig akar. Ez meglehetősen furcsa számunkra (mármint a szabad nap) de akik itt élnek azok olyan helyeken dolgoznak, ahol a péntek ünnep, mint rendesen a -majdnem azt mondtam- civilizált világban :)

(Azért nem árt odafigyelni arra hogy milyen clippek, videók vannak a könyvtárban amiből megy a show. Ahogy mesélték egyszer megtörtént hogy Jan elindította, aztán be kellett mennie a szobájába valamiért, mire kijött arra már nagyban ment a svédtorna az összes vele járó zajjal, nyogéssel, sóhajjal... :))

Ham and eggs in Kabul

Jaja, még ilyesmi is akadt reggelinél, úgyhogy összeállítódott egy proper (well... almost) English Breakfast, hiszen megvolt minden hozzá: bab, sült paradicsom, krokett, sült virsli, pirított gomba, crispy bacon, és a többi. Megspékeltem a saláta tálat is valami olasz sonkával és kész is volt a starter.
Kezdődhet a nap! :)

A mai hír: a helikopter áttolódott huszadikára...

Úton

Még most sem nagyon hiszem el azt, hogy reggel félkilenckor csörög a telefon (vasárnap, otthon, punnyadás az ágyban, az elsőt fel sem vettem) és négy órakor már a Quatar Airlines 737-esén ücsörgök, pedig így van.
Az ablak túloldalán szakad a hó, és a szárnyak felszállás előtti jégmentesítésen ügyködnek a népek, valami löttyel permetezik, mossák a létfontosságú részeket.
Aztán elindulunk, a Boeing belefúrja az orrát a szürkeségbe, meredeken felfelé tart és mellettem a magyar család felkiált meglepetésében, amikor negyed óra múlva hirtelen kibukkanunk a ragyogó napsütésbe.
Pedig hát a felhők felett mindig ilyen.
Csak képesek vagyunk elfelejteni...

A halas menüt választom, hozzá vörösbort.
Nézegetem az üveget, annyira jól csengő és emellett egyszerű a név, hogy tuti nem fogom elfelejteni, feltétlen megnézem majd a weblapot, ha leszálltunk.
Elfelejtettem :)

Dohában 21 fok fogad, majdnem éjfél, kicsivel több mint egy órám van arra, hogy átszálljak.
Simán megy minden és már gurul is a másik quatari gép a felszálláshoz, irány Dubai.
55 perces út, amiben a fel és leszállás is benne foglaltatik, igyekeznek a lányok a kajával, mert az azért akad.
Ráadásul meleg.
És isteni!
Csípős tortilla, de olyannyira, hogy önkéntelenül arra gondolok, vajon a nők hogy bírják? Az ablaknál ülő kampósorrú a felét visszatolja, amikor szedik össze a cuccot.
Ereszkedünk, a kapitány orifonozik.
Ejha, szőke női hang.
Aztán úgy odateszi a gépet a betonra, hogy csattan, a mellettem ülő francia majd összetojja magát, aztán meg hangoskodva palástolja. :)
Tényleg, tele vagyunk franciákkal és japánokkal.

Quatar 2 órával van előttünk, Dubai 3-mal.
Hajnali negyed négy múlt még csak, a DFS pult majd valamikor 5 körül nyit, felmegyek a terminál második emeletére és bekapok egy quartert a mekiben. Közben nézem a hajnali népeket a tranzitban, minden nyitva, utasok jönnek-mennek, elég nagy a forgatag.
A laptop talál wifit, körbenézek, még pár üzenet, aztán megkapjuk a beszállókártyát és átbuszozunk a másik terminálra

Itt aztán van kavarás rendesen, mindenféle (többnyire szakállas) nációk ülnek, állnak, jönnek-mennek, vagy épp különféle pózokban fekszenek. A kapunknál még az előttünk induló gép célpontja látszik, a vörösen villogó felirat szerint last call to Yanbu.
Befut négy ninja, öö... ööö... vagy feketébe öltözött nő, egyik öregebb mint a másik, szóval a befutás erősen képletes. Gyorsan beterelik őket a folyosóba.
Érkezik három másik hasonló fazon, de nem a kapunál a pulthoz mennek, hanem mellette a padokat célozzák meg.
Úgy tűnik a járatra felügyelő földi személyzet nem ma kezdte, mert rögtön hozzájuk szalad (tényleg szalad a kis indiai) és odatereli őket a pulthoz.
Épp akkor érkezik egy család, a nő szintén feje búbjától a talpáig feketében, a férfi ellenben egyszerűen megoldotta: magára tekerte a lepedőt.
Gondolom sietve távoztak valahonnan.
Aztán feltűnik egy másik fazon, ő is lepedőbe burkolva, szintén papucsban.
Ezeknek is futni kellett.
Majd még három, egyik félmeztelen, a bal vállán van lepedő, a jobb vállától lefelé köldökig semmi.
Frankó lenne ha mellettem ülne! :)
Még érkezik vagy öt nő, meg egy csapat férfi, fiatalabb, idősebb, mind lepedőbe burkolva (mármint a férfiak).
Egyet kiszúrok, rajta is lepedő van, de nem csak lógatva és tekerve, hanem itt valamiféle rendezettség figyelhető meg, sőt beépített zippzáras pénztartót is látok úgy övmagasságban.

Elmerengek... Az emberi elme képes felismerni a szükséges dolgokat, és elvégzi a megfelelő módosításokat.
Így lett nekünk aztán a történelem során biciklink, autónk, bundáskenyerünk meg atombombánk.
No és a lepedőre zseb.
Már régóta a Gate Closed villog, de még javában ügyeznek a pultnál, úgy tűnik senkinek sem sietős az út Yanbuba.

Aztán befut Trix és elvonszol a Costa Cafe-ba, ahol Ovival letelepedtek.
Kérek egy lattét, de már nincs idő meginni, így egyik kezemmel a jókora papírpoharat egyensúlyozom, másikkal húzom, emelem, tolom a kéziguriga+nikon-táska+nagykabát kombót, és sikeresen becsekkolok, buszozok, fölmászok a lépcsőn, lehuppanok a helyemre, majd megiszom a kávé maradékát.
Még meleg!
Ovi odaül mellém, beszélgetünk, a gép gurul, megáll, kis idő múlva felbőg a két hajtómű, nekilódulunk, egyre gyorsulunk, majd nyííííííííííííííí...., lassulunk, de veszettül, keményen tapossák a fékeket ott elöl!
Mia?!!!
A kapitány már mondja is, a köd miatt, másik gép miatt, a kiskakasfélkrajcárja miatt, de nem tudunk fölszállni, átgurulunk egy másik kifutóra.
És tényleg... kitekintve akkor a pára hogy nem látunk el 20-30 méternél jobban.
Hm... ez az ami a tengerről jön, mert negyed órája még verőfényes reggellel kocogott a nap úgy fél nyolc tájékán és mi is.
Aztán felhussantunk nagyonmagosra (nemáhogymá ködben nem tud felszállni), néha kipislantottam, tenger, aztán Irán homokozója, majd hegyvonulatai, végül pedig az afganisztáni hófödte hegycsúcsok vonultak el alattunk.

Magasan

Ereszkedni kezdtünk Bagram felé, már láttuk az agyag falakat, a sarkokban még hó, az utakon autók, tuc-tucok, kordék, amikor nem jó szögbe fordult a gép orra, és rá is kapcsolt.
Emelkedtünk.
Most a csattogó pepüle párzási szokásai miatt.
Hát, ez egy ilyen nap, könyveltük el :)
De aztán ennek is vége lett, leszálltunk, átnyergeltünk a kis kétmotoros propelleres kávédarálóra és átreppentünk Kabulba.
Ekkor már nagyon le akart esni a fejem, elvégre több mint 24 órája fent volt, de a nyakam még megtartotta.

Welcome

A parkolóban ott állt a korábban jelzett bazinagy fekete páncélozott batár és valaki regélhetett rólam, mert miközben azt kerestük, hogy a sok fekete batár közül vajon melyik a miénk, jött egy mokány srác, oldalán szép fényes pisztollyal és két póttárral, és megkérdezte hogy én vagyok-e én.
Mondtam, hogy én.
Elhitte.

Elgurultunk a Zöld falu nevű zöld faluba, ahol megkaptuk a szobákat, ebédet, majd PX shoppoltunk picit, aztán alvás vacsoráig, most pedig mostpedig van. :)

Azért sikerült nem szétpakolni.
Na de lesz ez még így sem :))))

Zene!

Havazik

Hajnali fél kilenckor megszólal a nappaliban a "Sweet home Alabama". Hadd szóljon. Amikor másodszor is rákezdte akkor már kiugrottam a jóból és látom hogy Répa két lábon állva stíröli az S3-ast.

Répa (amikor nem telefont stíröl :))

A szám dubai. Hoppá! (Helyesebben: Afrancba!!!)
Lorelai csicsereg a túloldalon, ma délután repülök Dubaiba, holnap reggel 7-kor pedig Bagram, Kabul. Onnan továb helikopáterrel megint, de ahogy hallottam most nem fosós pilótáink lesznek akik nem mennek 1000m alá. Ahol kell le is szállunk hogy igennagyon megnézzük a terepet.
Erre Vonnegut csak annyit mondana: így megy ez.
Így teszek én is...

Ja, kint meg havazik :)

xmas

„Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
(...)
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és…féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem), de túléltem.
És még most is élek.
Az életet nemcsak túlélem, és neked sem ajánlom, hogy ezt tedd!
Élj!
A harcba elszántan kell menni,
az életet szenvedélyesen átölelni,
emelt fővel veszteni és merészen győzni,
mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

Charlie Chaplin

Élet...

Hírek

És hogy ha már, akkor fotó is legyen néhány:

Doors...
Ajtók...
Nem csak az ajtók...

Kráter...
Nem hold kráter...
De nem ám...

Doors...
Come on baby light my fire...
Csak ne így...

Burns, burns, burns...
Johnny Cash...
Ring of Fire...

The rest is silence...
Ez pedig Hair...

Levél a távolból

I just came to Nazary after ten days!
We lost one driver, nine APPF was injured.
I do not have good information about safety there on line 5 and 1.
Lots of heavy weapons attacks and a lots of mines!
And 10 days without a shower! :(

Momo


Momo korábban...

Hírek

Csak egy mondat. Délafrikaiasan:
Hi Jo
We having a hard time with attacks, even more and more. We had a IED yesterday with casualties. So we ware push with no luck. At this stage I got it at the 8/12 return.

(Hm... IED... nem találja az angol nyelvi ellenőrző. Persze ki szólhatna érte, a sereg az ami/aki mindent rövidít.
Improvised Explosive Device... na, ebbe nem kötött bele, ezt ismeri. Szerintem arról sincs fogalma, hogy ez mit jelent. Elég, ha mi tudjuk.
Illetve... annak aki nem tudná, valami ilyesmit kell elképzelni, csúnya bácsik éjszaka telepítik és akkor robban amikor mellé érünk, mondjuk egy mobil telefon hívására, vagy vezetékkel, rádióval távolról. Vagy attól hogy ráhajtunk kocsival.
Persze ezt észrevették időben és messziről felrobbantják, nézzük csak:
IED

Nnna, most már a szótár is tudja mi az az IED :)



Zene!

Home, sweet home :)

A felhők fölött mindig kék az ég:

Mondom: a felhők fölött :)
7 óra Dubai-Zurich, de az alumínium pegazus megtette 6:45 alatt, szép volt fiúk :) Maradt 40 perc az átszállásra, de bőven belefért abba még egy Hendrick's beszerzése is:

Ha valaki nem ismerné... hm, mit is mondjak: finom, asszem a NY Times szavazata alapján valamelyik évben őt választották a világ legnyamibb ginévé :)
(Nem is értem miért nem a 2750 dolláros whiskyt vettem meg Dubaiban :))

Dubaiban 31 fokon állt a hőmérő amikor megérkeztünk (a nyári párából semmi nem maradt, hála annak a marxista Istennek) és 26-ot mutatott hajnali negyed háromkor amikor felszálltunk, Zurich pedig plusz 3 fokkal fogadott. Ehhez képest a budapesti 5 fok esővel épp kellemesre sikeredett (számomra, tegyük hozzá, merugye imádom a hideget), bár az egyik ablaktörlő lapát föld körüli pályára állt, de megoldottuk:
BMW E39 530D - X millió Ft
Új ablaktörlő lapát - 3980Ft
5 cm kerítésdrót - megfizethetetlen :)))))

Délelőtt kaptam a hírt: Lui is szerencsésen megérkezett :)

Most pedig: Libanonba invitálnak 8-10 napra...

Micsoda ééééjszaka volt...

Ez szól épp :)
(Mármint a dal)

Az hagyján hogy Lui dorombolt nekem, de az eső is szakadt, az áram is elment a hotelban és robbanást is hallottunk, majd gépfegyverek ropogtak. Az esőt leszámítva tehát normális, hétköznapi éjszaka volt.
Hanem a reggel! Na az felért egy 10-es erősségű bolondokházával. 9-kor még senki nem tudott semmit, maradunk vagy megyünk. Fél 10-kor felhívott a főnök hogy szaladjak az irodába (ami az ő szobája ugye a szállodában) mert osztják a katonai táborba a belépőket négyünknek. A többiekről semmi hír... öt percig, majd beszaladt Boris: mindenki pakol és megy Mazarba.

Pénzről még nincs szó, pedig sok embernek kellene csuhé, főleg hogy Dubaiban 82 dollár a tarifája a Marhaba szolgáltatásnak, vagyis hogy vízum nélkül átvigyék az embert és a cuccokat a másik terminálra.
Várunk...
Az utcán lent a szokásos képek:

Aztán befutott Cobus, kellene garmin adat, ok de hozzál kábelt mert minden összepakolva.
Kibontottam a laptopot, feltöltöttem neki, elraktam a laptopot, jött Willem, kibontottam a laptopot, feltöltöttem neki, elraktam a laptopot, jött Rich, neeem, neki nem garmint kellett feltöltenem, neki kellenének a fotóimból azok amelyeken ő és Bryan láthatók na és pár tájkép, ezmegaz, ok, kipakoltam a laptopot, letöltöttem neki, elpakoltam a laptopot, jött Trix hogy az ő garminját is...wááááááá nem is lettem ideges, mert már háromnegyed 10 elmúlt és már a kocsiktól is üzentek hogy indulunk, de pénzről még mindig semmi, nyájam pedig loholt utánam mindenhova csak épp nem bégetett.

Végül rábólintottak, kap mindenki 100 dollárt oszt jónapot. Az enyémet odaadtam Luinak merugye nekem van kártyám és felkaptam a csomagokat, futás le a kocsikhoz, bevágódtunk, irány a reptér.
Utolsó pillantás a szállodánkra:

Persze a balfékek miért is ne Stone bázist adták volna meg az első kocsinak mint célpontot. Ott meg ugye egy szál reptér sincs, csak sok-sok tengerészgyalogos. Erről nem tudva szaladtunk utánuk, de a városból kiérve a hatalmas szürkésfehér füstcsíkot - ami díszére válhatott volna egy első világháborús csatahajónak, hegymenetben, támadósebességgel - látva magunk mögöttlehúzódtunk és megálltunk.
A namiazördögvanmármegintet a biztonsági srác kiáltása zavarta meg: ég az autó!
Basszus, ez benzines és nagyot durran, kiugrottunk hát és tényleg: a kipufogó vége lángolt de rendesen.
Na mondom, működik az utánégető :)
Kiderült hogy a turbó már 10 napja rossz, most pedig úgy gondolta hogy megmutatja mit tud: elkezdte nyomni az olajat a kipufogóba.
A kipufogó nem kipu fogó, mer olyan állat nincs is hogy kipu, hanem arra szolgáló cső (mindenféle miskulanciákkal megpakolva) hogy elvezesse a motorból a működés (gyengébbek kedvéért: berregés) során keletkezett gázokat, amelyek persze rohadt forróak. A berregéstől.
Ezért gyulladt hát be az olaj, ami egyrészt önmaga is forró volt, másrészt éghető, és így beporlasztódott a kipu fogó csövébe. (Egyébként harckocsik alkalmazzák ezt a technikát ködösítésre, vagyis hogy gázolajat nyomnak a kipu fogójukba, szóval elképzelhető mit láthatott a mögöttünk autózó :))
Közben szerencsére visszajött a másik kocsi is, mielőtt még a tálibok tutálibolhattak volna a közelben és most már jó irányba haladtunk. Kis macera után be is parkoltunk az olasz katonák által fenntartott bázisra (de jó hogy ezek a mediterrán népek ilyen... lus.. ööö... lazák: kétemberes belépővel négyen surrantunk be a kapun).
Rövid várakozás után Kandaharba repültünk egy már megszokott 18 személyes kis géppel:

Kicsit rázott, de az sem zavart volna, ha végig gurul, csak odaérjen ahova kell :)

Ott aztán átnyergeltünk a DFS Dubaiba tartó 737-esére és viszlát Afganisztán, majd jövök...

A csapat többi része is megérkezett közben Mazar-i Sharifbe, de egyelőre még várják a folytatáshoz szükséges repülőjegyeket... Sok szerencsét fiúk, én másfél óra múlva indulok Zürich felé, addig még itt esz a fene a reptéri hotelban, óránként 60 dollárért. (Cég fizeti!!! :))

Akit pedig érdekel az ilyesmi, klikk: olvassa

A többi hallgassa :)

Éjfél után

3:28
Lui úgy döntött hogy állathangokat utánoz. Horkol mint az állat. Helyesebb lenne talán a többesszám, mert ahogy hallom van itt vaddisznó, kafferbivaly, t-rex, kardfogú tigris és néhány apróbb beazonosíthatatlan visító állat is.
Meg gőzfűrész.
Niagara vízesés (bár az dübörög).
Tolató gőzmozdony.
A net persze miért épp most lenne jó? Ezért aztán a rádió hallgatás kilőve, a külső vinyó otthonfelejtődése okán egy órányi zenét tudok összekaparni a laptopon. Ezt kétszer lejátszom, így kihúzom valahogy fél hatig.
Kinnt megszólal a műezzin vagy mi a csudának hívják itt. A horkolás elnyomja...

Nem tudom mi ez vagy hova gyökeredzik, de akármekkora zajban képes vagyok aludni, viszont a leghalkabb horkolásra felébredek és kész, vége, semmi másra nem tudok koncentrálni mint arra az idegeket borzoló zajra, behatol a neuronjaim közé és fogva tart mint mágnes a vasat. Csak azt hallom, megszűnik minden más és egyre erősödik bennem az érzés hogy valamit tenni kell, mígnem eljutok odáig hogy egy szép nagy kétkezes kőtörő kalapácsot (néha fejszét) vizionálok amivel akkurátusan szétverem a horkoló fejét.
De hát miért is tenném? Hiszen neki joga van aludni, ez meg a én problémám.

5:39
Még mindig sötét van kint, a garmin szerint is valamikor egy óra múlva kel majd a nap.
Hallgatom a szortyogást, röfögést, visítást... 3 órakattanás egy felmenő, aztán ugyanannyi a lecsengő.
Hoppá, van stopper a telefonon, na nézzük: 7 horkolás 30 másodperc alatt. Az annyi mint 14 egy perc alatt, vagyis 840 egy óra alatt, 20160 egy nap alatt sejj! :)
A legszebb benne az, hogy minden levegővétel és kifúvás más, nincs két egyedi. Felfelé megy a frekvencia, lefelé megy, oszcillál, pörög, forog, dugóhúzóba kerül, hallatszik ahogy elakad a lélegzet és kapkodni kezd utána, hogy aztán teljesen más frekvencián folytassa.
Egyszer arra gondoltam hogy talán az ősember hallása volt így kihegyezve a kardfogú tigris horkantásaira, így aztán még idejében felébredt ha jött a bajság. Persze lehet hogy teljesen más a magyarázat, de valaminek lennie kell ami miatt úgy tépi az idegeimet mint metálbanda szólógitárosa a húrokat. Kész, nincs mese, felkapom a pólóm és lemegyek a hallba.
Ott remélem megy a net és valahogy kihúzom a hátralévő 1 órát, mert 7-re terveztem a kelést.
Ki tudja, lehet hogy elrepülünk ma, négyünknek ugyanis megérkezett a repülőjegye.

5:51
A hall. Itt sincs net, naccerű. Az étteremben ég a villany, matatnak a srácok, bár reggeli csak fél héttől lesz. A normál menü tükörtojás és csípőspaprikásparadicsomos omlett, sültkrumpli. Emellett főtt tojás, gyümölcsök, csokik, nápolyik, vaj, méz, lekvár, sütemények (istenifinomak, ez az egyik legjobb dolog az arab világban és valahogy ide is eljutott). Tea, kávé és az itt is nan-nak nevezett lapos, vékony, kerek kenyér. Nem lehet vele úgy tunkolni a marhapöri szaftját, mint mondjuk a mi alföldi kenyerünkkel, nem is olyan szép, de finom.
Még Pakisztánban láttam hogyan készül. Az öklömnyi tésztát pizzaszerűre kerekítik, majd feltapasztják a - nevezzük kemencének - belső falára. Ez a sütöde egyébként agyagból tapasztott henger, amely a teteje felé beszűkül és alul egy kis nyílás található rajta, ott kap levegőt, gondolom én.
Az alján ég a tűz amit vagy galyakkal táplálnak vagy tehénszarral, a kenyértésztát pedig a felső nyíláson benyúlva tapasztják a kemence forró oldalára egy párnaszerű alkalmatossággal.
Lássuk csak, ezt még egy elhagyatott sivatagi háznál fotóztam, de remélhetőleg valami látszik belőle:

Egyszerre persze több is sül, és a mesterember (vagy asszony) látja mikor melyik kész, azt egy horogszerű kampós vassal leakasztja és rakja a többi tetejére.
Itt nem csak kerek kenyereket láttunk (abból is többféle vastagságút), hanem van egy hosszúkás, leginkább az északamerikai indiánok hótaposójára hasonlító, közel méter hosszú, lapos és áttört változat is. Ízre mindegyik hasonló, puha és finom, frissen, forrón, faszén (vagy marhaszar?) illatú, egy két nap múlva pedig törik, akkor ropinak is elmegy :)

6:12
Pohárcsörömpölés, bekukkantok az üvegpolcokon keresztül az étterembe, a tálalók még üresek, a srácok az asztalokon matatnak. Valami zúgni kezd, hm, a légkondi: 23 fokra állították a kijelző szerint.
Itt még pár napja is 30 fokot mértek, mi pedig lejöttünk a hegyekből ahol bár hidegebb volt, de egy short és egy shirt megtette.
Érdekes lesz szandálban hazamenni. Mivel most a Swissair-re kaptunk jegyet, Dubai után Zürichben kell majd átszállni. Persze nem hiszem hogy bent olyan hidegre kell majd számítani, ezért úgy döntöttem hogy a kabátom is a bőröndben fog utazni. Az úgyis üres, egyedüli célja hogy visszafelé megtöltődjön mindenféle hazai jóval :)
Elvileg még két és fél óra és indulunk a reptérre.
Addig még le kell mosnom a bőröndről a sivatag porát ami vastagon borítja. Berakom a kádba és leveretem a zuhannyal, aztán letörlöm. Ez az elmélet ugye, a gyakorlat pedig majd kiderül :) Aztán még össze kell szednem mi megy a kézipoggyászba a laptopon kívül, a többit beömlesztem a bőröndbe és kész.

6:34
Net még mindig nincs, felmegyek a szobába




Boldogok azok, akik a szerelmükkel alszanak...

Visszavonulás

Túl sokat ültünk egy helyen, ami ezen a vidéken az álmoskönyv szerint nem a hosszú élet titka, így hát felpakoltunk és bevonultunk Heratba. A dózerok is elballagtak a műútig és beparkoltak valami compoundba (van ennek magyar neve is, de az istennek nem találom :))
Felkaptuk a golyóállókat, beöltöztünk és elindultunk keletre:

Lui és a Duska-Babuska:

Mielőtt beszálltunk a kocsikba, még pár fotó a srácokról, ő Mike újzélandról:

Aztán a dokink, ex zöldsapkás a vízen túlról:

Aztán James aki Abdura vigyáz (neki Lui adta ezt a nevet, mert sosincs a közelünkben... de James az fits, I úgy think:))

Itt voltak persze a helyi erők is, ők is bevonulnak addig amíg nem kapunk erősítést:

Az út befelé eseménytelenül telt, bár előző nap a rosszfiúk tettek-vettek a környéken. A városban a szokásos fölfordulás, ricsaj, motorzaj és levegőben szálló por fogadott minket, araszoltunk a forgalomban a hotel felé és végre újra friss és ropogós fehér lepedővel fedett ágyon alhattunk.
Délután kiderült, hogy nem csak egy hétre jöttünk be, de rövid időre mehetünk haza. Juhéjj!
Volt öröm és boldogság, repkedtek a telefonok, email-ek, skype üzenetek, hajj! :)
Aztán este a vacsora előtti meetingen jött a fekete leves: 48 órán belül eldől, hogy kapunk még párszáz katonát és akkor kezdhetünk újra...

Így megy ez :)

Zene!

Joe's kitchen

A nagy semmittevésben egy dolog azért jó: főzünk. Helyesebben, mindenki főz. A tábor áll ugye jó pár konténerből, bennük többféle náció, így aztán mindenféle gasztronómiai élményben részünk lehet, ha körbesétálunk és beszimatolunk a nyitott ajtókon a lábasokban, serpenyőkben, kuktákban rotyogó, sercegő, bugyogó csodák felől érdeklődve.
Mostanában a következő étkek készülődtek estefelé a környéken:
- balra mellettünk Cobus kentucky csirkét sütött, hozzá sültkrumplit ahogy illik és hagymásmajonézes krumplisalátát tálalt.
- nálunk csirke curry lett a menü (délafrikai módra), folyik az előkészítés:

(Fotó készítése elfelejtődött a késztermékről, de az ízek.... mmmmmmmmmmmmnyamm!!!)
- jobbra mellettünk török kebab készült
- mögötte indonéz csirke
- a sor végén a doki rendelt (nem a Burger Kingből :)))

- a szemben lévő soron a horvát konyhában csirke rizottó
- a délafrikai hármas csapatot kérdezve a miiskészült felöl a válasz: csirke. Na jó, de miféle módon? Bele mindent ami van :)
- Az amerikaiak? Ették az MRE-t :)

Most az imént Lui készített tükörtojásokból isteni reggelit, délben pedig én rittyentek majd paprikás krumplit füstölt virslivel a'la alföldi mód, hehe. Estére pedig birkát ígértek ami meg is jött, egyelőre még téliesen öltözve:

És ha már itt tartunk: Eid Mubarak, my friends :)

Üdülő-lés :)

Hát!
Itt csesszük a rezet Afganisztánban, valahol északnyugaton, Herattól vagy 80 km-re, a semmi közepén felütött táborban.
Lassan két hónap is eltelik, ezalatt dolgoztunk 10 napot (merugye nyúúújtottuk, hiszen azt a mennyiséget akár 4-5 nap alatt is meggeodéziázhattuk volna). Mostanában nyugaton a helyzet változatlan, így aztán hajnali kilenc-tizenegy tájban kelünk (pössenteni köll ugye), és ha, akkor már valaki kávét főz, reggelit készít (a konyhában, ami mint tudjuk a háló mellett található, látszik is), itt épp hagymástojás négy főre rendel:

Aztán teli pocival komótosan kiballagunk a tábor szélére, nagyokat szippantunk a friss levegőből (az tényleg csodás), meghallgatjuk a fű növését (nagyon halk ezen a vidéken), a neten lógunk, rádiót hallgatunk (Gong FM, online), már ha van net... Az utóbbi pár napban csak a szenvedés ment, egyedül a jólneveltség és kb. 0.1 angström választott el attól hogy egy kalapáccsal szétverjem a routert, ezzel pontot téve Sziszifusznak a sávszélesség dombra történő felcipelésével kapcsolatos hiábavaló erőlködésére. No és még egy dolog: nem találtam kalapácsot.

Ha nem lett volna net egyáltalán, akkor semmi gond mert kiülünk a domb szélére a sziklákra és élvezzük a napot, közben hallgatjuk a tenger zúgását. Igaz, a legközelebbi 749144méterre, a másik a Hormuzi-szoros 1031195 méterre fekszik és ha belegondolunk se a Kaszpi, se az Arab öböl nem tenger, de ez mit sem von le a hallgatás élményéből.
De mivel mégiscsak úgy tűnt hogy van net, itt görnyedt a csipet csapat és próbálkozott elérni a családot, közben pedig szaporán emlegette azt a bibliai részt - különös tekintettel a rendszergizdára és a szolgáltatóra gondolva- hogy "szaporodjatok és sokasodjatok családon belül...", csak nem ilyen szép szavakkal :)

Az egyhangúságot a kilovaglásunk törte meg, naná hogy ugrott mindenki aki befért a kocsikba. A feladat: felderíteni az 5-ös vonal környékét. Persze itt senki nem tudja mi az az 5-ös vonal (nem beszélve a többi 14-ről), de az most nem számít, a lényeg hogy nyugatra kezdődik vagy 16km-re és a műholdfotók szerint más a talaj. Vélhetően homokos, sivatagos, ami nem lenne rossz márcsak az időjárás szempontjából sem, mert ha itt ezen az agyagos, meredekdombos, szakadékos vidéken elkap az eső bennünket, akkor lesz térdre imához, az tuti!
Kiülök a lépcsőre, húzom a bakancsom, közben látom hogy Mike aki újzélandi már ott csücsül alattam, beszélget Sinisával (neki a lába látszik), aki horvát, ők lesznek a testőrök ma:

Lui is fölszerelkezett:

Takarítónk és mindenesünk közös fotót akart, hát itt van (vajon olvassa?):

A konvoj szép hosszúra sikeredett, már javában tartunk Tutachi felé de a Humvee még tankol. Gyakran pislogunk hátrafelé, közben dúdoljuk a jössz-e már, ó jössz-e már kezdetű (közepű? végű?) dalt, mivel rajta van a legnagyobb puskánk a Dushka (babushka, nehézgéppuska :)).
Pár perc múlva föltűnik és elzúg mellettünk, az ember majd kiugrik a toronyból ahogy pattog a hatalmas buckákon amelyek láthatóan meg sem kottyannak neki, bezzeg a mi páncélozott Toyotáink bőszen kerülgetik mindet. Az úton nem mehetünk, mert ki tudja mit ültettek a rosszfiúk éccaka... Így jutunk el a falu mögé, majd északnak fordulva irányítom a népet a műholdképről levett út felé. Legalábbis remélem hogy út, nem csak valamiféle szamárösvény.
Fél óra zötyögés és megtesszük azt a három és fél kilómétert, és - Alhamdulillah ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna arabul - ott az út. Rákanyarítom a népeket és elindulunk nyugatra. Aztán megállunk pössenteni, a táj szép, homokos, naccerű, se kecske, se tálib, épp alkalmas ilyesmire:

Folytatjuk az utat, közben rápillantok az órámra, mert lesz egy pont amikor majd vissza kell fordulnunk, ha még világosban el akarjuk érni a tábort. Néha ránézek a Garmin képernyőjére, figyelem ahogy a kurzor lassan araszol a tervezett úton és elégedetten konstatálom hogy minden a terv szerint halad, amíg egyszer csak hoppá!
A track a Garminon északra kanyarodott, mi pedig nyugatra tartunk továbbra is, majd lassan lekanyarodunk délre. Nana! Rádiózok az első kocsinak hogy amint lát valamit jobbra, irány arra. Épp jókor, mert kiszáradt folyómeder keresztezi az utat, és megfelelőnek tűnik, sőt, kitűnőnek mivel kocsik által kitaposott nyomot találunk benne, ami épp jó irányba visz.
A következő hosszabb vizes megállónál megegyezünk a helyi főnökkel abban, hogy az egész terület ilyen homokos, dimbesdombos, így nincs értelme tovább haladni. Ráadásul három is elmúlt és lassan jön a sötét keletről, a taliban meg északról, az eső felülről, szóval akár indulhatunk is vissza.
Közben lekapom a népeket (ahogy látom az RPG-hez akad repeszgránát is, nem csak tankelhárító):

Visszaérkezett a Humvee is, amivel elszaladtak körbekerülni a vidéket, hátha belefut valakibe, vagy valamibe, de csend volt és nyugalom.
Amolyan vihar előtti...
(A fiúk a dombtetőn nem csak úgy tájolnak, egy részét látjuk a körkörös "védelemnek", ami ugye arra hivatott, hogy nyugiban répázgassunk. Minden megállásnál szétszaladnak a szélrózsa minden irányába. Békesség van.)

Aztán elindultunk visszafelé.
Szépen libasorban mint a kacs... ööö... libák, egymást követve.

Este pedig a Hold és a műHold(vevő) közösen intenek búcsút a napnak:

Hát így...



És akkor: zene! :)

Dark blue

Rengeteg dolog történik körülöttünk, de semmi nem történik itt, a táborban. Ha leírnék mindent ami odakint történik, azt hiszem otthon kissé ideges lenne mindenki, hogy finoman fejezzem ki magam. No nem a Boris főzte mai leves miatt :))
Először gulyásnak hívta, de gyorsan meggyőztük a lapátnyéllel hogy ennek köze nincs hozzá. Azt láttam fél szemmel hogy aprít valamit (ugye az irodából belátom az egész konyhát), gondoltam ha krumpli lesz benne akkor már nagy baj nem lehet. Aztán sziszegett a gáz, rotyogott a lábasban a matéria (vagy fazék? merugye duplája épp az átmérője a magasságának... egyszer már vizionáltunk bele töltöttkáposztát is :))
Mint kiderült krumpli az speciel nem került bele, ellenben hús sem. Hagyma alapra dobott pár félbevágott paradicsomot, valami gríz szerű rizsnél apróbb szemű tésztafélét vagy mi az ördögöt, kis egész borsot és azt hiszem ez volt minden. Én vágtam bele hagymát és megcseppentettem Ghost pepperrel (az mindent szart feljavít, borzalmasan erős*, szóval a túrósrétestől a babfőzelékig minden egy ízű lesz, amit talán úgy lehetne leírni hogy "tomboló pokoltűz a szájban"), majd törtem bele száraz kenyeret és megszórtam parmezánnal. Hm... legalább forró volt és csípős. Lui cukrot szórt rá. Willem szintén Ghost peppert. Cobus bejött, kínáltuk, de amint belenézett a lábasba (vagy fazékba ugye) furcsa képet vágott. Naaaa, ha becsukod a szemed úgy nem is rossz, bíztattam, de nem hatotta meg :)
Aztán Lui ült ide mellém, halkan dorombolt. Aztán nem is olyan halkan... de legalább nem kellett símogatni ezért... Na és nem volt büdös sem :))
Majd bejött az irodámba a terület kormányzója (nagydarab ember, a konyhába is átlógott belőle vagy 30%), merugye holnap mennénk felderíteni a nyugati vonalakat, és a térképen meg a gugliörszön egyeztettük hogy lesz-e veszélyes falu a környéken. Nem lesz mondta, mehetünk nyugodtan.
Két óra múlva hallottuk hogy hazafelé menet úgy két faluval innen felrobbantották autóstól. Pedig még kávéval is kínáltam...
Az ember ilyenkor kiül a sziklákra, aztán... hm... elmereng az élet dolgain... És lekapja az estét, az őrrel a csúcson:

Magdinak az egyiptomi geodétának sikerült elintéznünk hogy hazamehessen az ő ünnepükre, és amellett most lesz a bátyja esküvője is. Reggel megkapta a repülőjegyeket, délután borotválkozott, fényesítette magát, este megjött a hír a DFS-től: holnap leállítják a repüléseket, a helyzet miatt... Herat most nem az a kimondott üdülő övezet...
Este pedig befutott a kajás kocsink, lesz megint pár napra elegendő ezmegazunk, most pedig az itteni dolgok ellentételezése gyanánt Gong rádió szól. Hallgassátok ha, megtehetitek. Vagy bármi mást, hiszen az életnek nem sok értelme van zene nélkül. Mármint olyan zene nélkül amire nem lehet táncolni. Mármint olyan táncot, amihez nem kell zene.
Én szerelemnek hívom :))))



*Ghost pepper... a Guiness könyvben is szerepelt a csípős cuccok között, talán az első háromban is benne volt egyszer :)

Másik ghost... vagyis spirit :)