(Mármint a dal)
Az hagyján hogy Lui dorombolt nekem, de az eső is szakadt, az áram is elment a hotelban és robbanást is hallottunk, majd gépfegyverek ropogtak. Az esőt leszámítva tehát normális, hétköznapi éjszaka volt.
Hanem a reggel! Na az felért egy 10-es erősségű bolondokházával. 9-kor még senki nem tudott semmit, maradunk vagy megyünk. Fél 10-kor felhívott a főnök hogy szaladjak az irodába (ami az ő szobája ugye a szállodában) mert osztják a katonai táborba a belépőket négyünknek. A többiekről semmi hír... öt percig, majd beszaladt Boris: mindenki pakol és megy Mazarba.
Pénzről még nincs szó, pedig sok embernek kellene csuhé, főleg hogy Dubaiban 82 dollár a tarifája a Marhaba szolgáltatásnak, vagyis hogy vízum nélkül átvigyék az embert és a cuccokat a másik terminálra.
Várunk...
Az utcán lent a szokásos képek:
Aztán befutott Cobus, kellene garmin adat, ok de hozzál kábelt mert minden összepakolva.
Kibontottam a laptopot, feltöltöttem neki, elraktam a laptopot, jött Willem, kibontottam a laptopot, feltöltöttem neki, elraktam a laptopot, jött Rich, neeem, neki nem garmint kellett feltöltenem, neki kellenének a fotóimból azok amelyeken ő és Bryan láthatók na és pár tájkép, ezmegaz, ok, kipakoltam a laptopot, letöltöttem neki, elpakoltam a laptopot, jött Trix hogy az ő garminját is...wááááááá nem is lettem ideges, mert már háromnegyed 10 elmúlt és már a kocsiktól is üzentek hogy indulunk, de pénzről még mindig semmi, nyájam pedig loholt utánam mindenhova csak épp nem bégetett.
Végül rábólintottak, kap mindenki 100 dollárt oszt jónapot. Az enyémet odaadtam Luinak merugye nekem van kártyám és felkaptam a csomagokat, futás le a kocsikhoz, bevágódtunk, irány a reptér.
Utolsó pillantás a szállodánkra:
Persze a balfékek miért is ne Stone bázist adták volna meg az első kocsinak mint célpontot. Ott meg ugye egy szál reptér sincs, csak sok-sok tengerészgyalogos. Erről nem tudva szaladtunk utánuk, de a városból kiérve a hatalmas szürkésfehér füstcsíkot - ami díszére válhatott volna egy első világháborús csatahajónak, hegymenetben, támadósebességgel - látva magunk mögöttlehúzódtunk és megálltunk.
A namiazördögvanmármegintet a biztonsági srác kiáltása zavarta meg: ég az autó!
Basszus, ez benzines és nagyot durran, kiugrottunk hát és tényleg: a kipufogó vége lángolt de rendesen.
Na mondom, működik az utánégető :)
Kiderült hogy a turbó már 10 napja rossz, most pedig úgy gondolta hogy megmutatja mit tud: elkezdte nyomni az olajat a kipufogóba.
A kipufogó nem kipu fogó, mer olyan állat nincs is hogy kipu, hanem arra szolgáló cső (mindenféle miskulanciákkal megpakolva) hogy elvezesse a motorból a működés (gyengébbek kedvéért: berregés) során keletkezett gázokat, amelyek persze rohadt forróak. A berregéstől.
Ezért gyulladt hát be az olaj, ami egyrészt önmaga is forró volt, másrészt éghető, és így beporlasztódott a kipu fogó csövébe. (Egyébként harckocsik alkalmazzák ezt a technikát ködösítésre, vagyis hogy gázolajat nyomnak a kipu fogójukba, szóval elképzelhető mit láthatott a mögöttünk autózó :))
Közben szerencsére visszajött a másik kocsi is, mielőtt még a tálibok tutálibolhattak volna a közelben és most már jó irányba haladtunk. Kis macera után be is parkoltunk az olasz katonák által fenntartott bázisra (de jó hogy ezek a mediterrán népek ilyen...
Rövid várakozás után Kandaharba repültünk egy már megszokott 18 személyes kis géppel:
Kicsit rázott, de az sem zavart volna, ha végig gurul, csak odaérjen ahova kell :)
Ott aztán átnyergeltünk a DFS Dubaiba tartó 737-esére és viszlát Afganisztán, majd jövök...
A csapat többi része is megérkezett közben Mazar-i Sharifbe, de egyelőre még várják a folytatáshoz szükséges repülőjegyeket... Sok szerencsét fiúk, én másfél óra múlva indulok Zürich felé, addig még itt esz a fene a reptéri hotelban, óránként 60 dollárért. (Cég fizeti!!! :))
Akit pedig érdekel az ilyesmi, klikk: olvassa
A többi hallgassa :)
