Na ez bejött: szombat, kivonulás. Reggel lecűgöltünk mindent a szobákból, még egy utolsó jégkrém a reggeli mellé, aztán kiengedtük a V8-as Land Cruiser gyeplőit és északnak fordítottuk a főtengelyt. Kedvenc falunkban már ott állt a konvoj, ők reggel ötkor elindultak. 10 nagy lakókonténer kamazokon, plusz a kiszolgáló trélerek, fürdő, generátor a villanynak, négy tartálykocsi üzemanyaggal, további kettő vízzel, aztán az utánfutók, egyiken a három méter átmérőjű parabola a netnek, másikon a lakókocsikhoz legyártott pöpec lépcsők. Na és a kísérő katonák terepjárói.
Megindultunk. Lekanyarodtunk a kavicsos útra amelyen már oly sokszor végigmentünk, hogy ismerünk minden emelkedőt, kanyart, falut és temetőt. Vezettük a népeket, mint vezérkos a nyájat, azok pedig szép sorban követtek bennünket:
Káánvóóój
Aztán harmincegynéhány kilométer után lekanyarodtunk a zötyögős útról és egy keskeny földúton kapaszkodtunk 1136 méter magasra, és a tábor helyéhez érve mit láttunk épp? A gréder próbált lekászálódni a szállító kocsijáról, nem tűnt egyszerű feladatnak, de megoldották okosan:
Ami egyszer felment, az le is jön - ősi dakota közmondás :)
A hely amit választottunk, egy kellemes kis fennsík, tőle nyugatra nyugatra alacsony dombok terülnek el, délre pedig meredeken leszakad a talaj. Ha majd kiállunk a sziklás peremre, akkor lelátunk a kábeles nép sürgésére, a vibrók forgására, mivel a hatos vonal csak alig egy kilométerre húz el alattunk kelet-nyugat irányba. Most még azonban csak három dózer cammog komótosan nyugat felé, tolva maga előtt minden kis huplit és betemet minden kis szakadékot, vízmosást, hogy nagyjából egyenes nyomot hozzon létre a vibróknak. Vibrók... aki még nem látott ilyet, ezen a kis filmen megnézheti (az egyik korábbi munkán készült):
Amit illik tudni róla: 25 tonnás traktor, minden kerekét hidromotor hajtja (a stabil dízel csak az olajnyomást állítja elő tehát), középen látható a talp, amit az energia keltéséhez leenged, majd azon egyensúlyozva megemeli magát úgy, hogy a teljes súlya a lapra kerüljön, amely felett egy csak egyszerűen "tömeg"-nek nevezett fémtömb helyezkedik el.
Ezt a tömböt mozgatja egy nagyon különleges elektrohidraulikus rendszer, akár másodpercenként 100-szor fel és le.
5Hz-től 200Hz-ig állíthat elő hullámokat, amelyek lehatolnak a felszín alá - akár 4-5ezer méterre is - és visszaverődve elárulják az adott réteg mélységét (ugye senki nem hiányzott énekóráról, amikor azt tanította a néni, hogy miként kapjuk meg a távolságot az eltelt idő és a sebesség ismerete alapján?).
Hogy még nagyobb energiát tudjunk kibocsájtani, 3-5 vibró megy szorosan egymás után (meghatározott geometria szerint), egyszerre teszik le a "lapot" (na, tanultunk megint egy geofizikás műszót) és most jön a bonyolultnak nevezett elektronika, hogy megszolgálja az érte kifizetett huszonharmincezer dollárt: az összes vibró lapja pontosan egy frekvencián üt, egyszerre indul el valahonnan 10 Hz környékéről és fut fel 4-8másodperc alatt 100-150Hz-re.
Mégegszer mondom: mindegyik.
Egyszerre.
Ezáltal a gerjesztett energia (oroszul enyergija) összeadódik. Olyan ez, mintha nem egy mérges nyúl toppantana, hanem százezer. Van különbség :)
Na szóval a film... jól látszik ott, hogy ferde talajon a nagy buzgalomban néha bizony megemelkedik az eleje, vagy a hátulja a gépnek.
A gréder lekászálódott a trélerről, befutott a frontendloader is (délafrikaiul homlokrakódó) és elkezték egyengetni a szántóföldet, amelyet a haladást és az energiaipart lelkesen támogató falusi a rendelkezésünkre bocsátott, persze megfelelő mennyiségű dollárpénz ellenében.
Amit még kaptunk, az az északról érkező szél, ami istenes porvihart kavart:
Persze csak segített nekünk a takarításban, na de akkor is... szerencsére egy jó óra alatt elfújt minden mozdítható dolgot, így estére kitisztult a kép valamennyire.
Ahogy kész lett egy szakasz, már húztak is a helyükre a lakókonténerek (jobb szélen az egyesített mosdó, fürdő, budi és mosószalon látható, fent a bal szélső pedig a MIÉNK picike otthon, vagyis nappali, étkező, háló, iroda, raktár (előtérben az ambulanciás kocsink):
Mivel nem állt össze minden estére, ezért villany és víz nélkül a fejlámpák fényénél romantikáztunk az MRE-ből varázsolt vacsora után.
És persze porosan feküdtünk le.
Éjszaka pedig megérkezett az eső. Nem is kimondottan eső volt... inkább valahol a köd és az eső között, vagy inkább olyan vékony szálú eső... nem tűnt komolynak mert a szél is fújt közben, de eláztatott mindent, sőt a szomszéd konténer tetején be is hatolt megcélozva egyiptomi kollégánk laptopját.
Aztán a következő nap folyamán Lui feje fölött is megjelent a víz, de sikerült lokalizálni (ejj de szép szó ez, csak azt tudnám mit jelent :)).
Mivel kitartóan esett, ráadásul olyan sűrű köd/pára/felhő/akármi ereszkedett a környékre, hogy kb. 30 méterre lehetett ellátni, úgy döntöttünk, hogy ma csak felderítés lehetne napirenden, de annak meg értelme nem sok volt.
Ugyanis a látótávolság ugye a nullához konvergált...
Így hát a MIÉNK picike otthon berendezésével töltöttük a napot, és a lassanként befutó ellátókocsik tartalmát dézsmálgattuk mindenből a legjobbat alapon.
Egészen takaros kis készlet gyűlt össze konzervekből, ásványvízből, aztán mindenféle csokik, csipszek, érkeztek, majd hagyma, paradicsom is, később kávé, tea, tejpor, és legvégül de nem utolsó sorban a nap fénypontja: a vadi új vízforraló, műanyag poharakkal.
Azonnal megfőződött az első adag kávé és tea, mivel áramunk is megérkezett ezalatt. Sőt a légkondit is sikerült átállítani fűtésre, mert a tegnapi 30 fokból az inflálódás miatt mára csak 5-10 maradt.
Internetünk viszont még mindig nincs, mivel a parabola tartón valami eltörött. A rohadt Etisalat pedig 4,6GB-nál leállította a mobilnetet, bár 5GB-ot fizettünk ki, grrrrrr! Ezért hát fél kilenckor bedunyhát vezényeltünk magunknak, amiből éjfélkor Borisz - de nem a Godunov - horkolása ébresztett, így reggel hatig zenét hallgattam a telefonomról.
Megindultunk. Lekanyarodtunk a kavicsos útra amelyen már oly sokszor végigmentünk, hogy ismerünk minden emelkedőt, kanyart, falut és temetőt. Vezettük a népeket, mint vezérkos a nyájat, azok pedig szép sorban követtek bennünket:
Aztán harmincegynéhány kilométer után lekanyarodtunk a zötyögős útról és egy keskeny földúton kapaszkodtunk 1136 méter magasra, és a tábor helyéhez érve mit láttunk épp? A gréder próbált lekászálódni a szállító kocsijáról, nem tűnt egyszerű feladatnak, de megoldották okosan:
A hely amit választottunk, egy kellemes kis fennsík, tőle nyugatra nyugatra alacsony dombok terülnek el, délre pedig meredeken leszakad a talaj. Ha majd kiállunk a sziklás peremre, akkor lelátunk a kábeles nép sürgésére, a vibrók forgására, mivel a hatos vonal csak alig egy kilométerre húz el alattunk kelet-nyugat irányba. Most még azonban csak három dózer cammog komótosan nyugat felé, tolva maga előtt minden kis huplit és betemet minden kis szakadékot, vízmosást, hogy nagyjából egyenes nyomot hozzon létre a vibróknak. Vibrók... aki még nem látott ilyet, ezen a kis filmen megnézheti (az egyik korábbi munkán készült):
Amit illik tudni róla: 25 tonnás traktor, minden kerekét hidromotor hajtja (a stabil dízel csak az olajnyomást állítja elő tehát), középen látható a talp, amit az energia keltéséhez leenged, majd azon egyensúlyozva megemeli magát úgy, hogy a teljes súlya a lapra kerüljön, amely felett egy csak egyszerűen "tömeg"-nek nevezett fémtömb helyezkedik el.
Ezt a tömböt mozgatja egy nagyon különleges elektrohidraulikus rendszer, akár másodpercenként 100-szor fel és le.
5Hz-től 200Hz-ig állíthat elő hullámokat, amelyek lehatolnak a felszín alá - akár 4-5ezer méterre is - és visszaverődve elárulják az adott réteg mélységét (ugye senki nem hiányzott énekóráról, amikor azt tanította a néni, hogy miként kapjuk meg a távolságot az eltelt idő és a sebesség ismerete alapján?).
Hogy még nagyobb energiát tudjunk kibocsájtani, 3-5 vibró megy szorosan egymás után (meghatározott geometria szerint), egyszerre teszik le a "lapot" (na, tanultunk megint egy geofizikás műszót) és most jön a bonyolultnak nevezett elektronika, hogy megszolgálja az érte kifizetett huszonharmincezer dollárt: az összes vibró lapja pontosan egy frekvencián üt, egyszerre indul el valahonnan 10 Hz környékéről és fut fel 4-8másodperc alatt 100-150Hz-re.
Mégegszer mondom: mindegyik.
Egyszerre.
Ezáltal a gerjesztett energia (oroszul enyergija) összeadódik. Olyan ez, mintha nem egy mérges nyúl toppantana, hanem százezer. Van különbség :)
Na szóval a film... jól látszik ott, hogy ferde talajon a nagy buzgalomban néha bizony megemelkedik az eleje, vagy a hátulja a gépnek.
A gréder lekászálódott a trélerről, befutott a frontendloader is (délafrikaiul homlokrakódó) és elkezték egyengetni a szántóföldet, amelyet a haladást és az energiaipart lelkesen támogató falusi a rendelkezésünkre bocsátott, persze megfelelő mennyiségű dollárpénz ellenében.
Amit még kaptunk, az az északról érkező szél, ami istenes porvihart kavart:
Persze csak segített nekünk a takarításban, na de akkor is... szerencsére egy jó óra alatt elfújt minden mozdítható dolgot, így estére kitisztult a kép valamennyire.
Ahogy kész lett egy szakasz, már húztak is a helyükre a lakókonténerek (jobb szélen az egyesített mosdó, fürdő, budi és mosószalon látható, fent a bal szélső pedig a MIÉNK picike otthon, vagyis nappali, étkező, háló, iroda, raktár (előtérben az ambulanciás kocsink):
Mivel nem állt össze minden estére, ezért villany és víz nélkül a fejlámpák fényénél romantikáztunk az MRE-ből varázsolt vacsora után.
És persze porosan feküdtünk le.
Éjszaka pedig megérkezett az eső. Nem is kimondottan eső volt... inkább valahol a köd és az eső között, vagy inkább olyan vékony szálú eső... nem tűnt komolynak mert a szél is fújt közben, de eláztatott mindent, sőt a szomszéd konténer tetején be is hatolt megcélozva egyiptomi kollégánk laptopját.
Aztán a következő nap folyamán Lui feje fölött is megjelent a víz, de sikerült lokalizálni (ejj de szép szó ez, csak azt tudnám mit jelent :)).
Mivel kitartóan esett, ráadásul olyan sűrű köd/pára/felhő/akármi ereszkedett a környékre, hogy kb. 30 méterre lehetett ellátni, úgy döntöttünk, hogy ma csak felderítés lehetne napirenden, de annak meg értelme nem sok volt.
Ugyanis a látótávolság ugye a nullához konvergált...
Így hát a MIÉNK picike otthon berendezésével töltöttük a napot, és a lassanként befutó ellátókocsik tartalmát dézsmálgattuk mindenből a legjobbat alapon.
Egészen takaros kis készlet gyűlt össze konzervekből, ásványvízből, aztán mindenféle csokik, csipszek, érkeztek, majd hagyma, paradicsom is, később kávé, tea, tejpor, és legvégül de nem utolsó sorban a nap fénypontja: a vadi új vízforraló, műanyag poharakkal.
Azonnal megfőződött az első adag kávé és tea, mivel áramunk is megérkezett ezalatt. Sőt a légkondit is sikerült átállítani fűtésre, mert a tegnapi 30 fokból az inflálódás miatt mára csak 5-10 maradt.
Internetünk viszont még mindig nincs, mivel a parabola tartón valami eltörött. A rohadt Etisalat pedig 4,6GB-nál leállította a mobilnetet, bár 5GB-ot fizettünk ki, grrrrrr! Ezért hát fél kilenckor bedunyhát vezényeltünk magunknak, amiből éjfélkor Borisz - de nem a Godunov - horkolása ébresztett, így reggel hatig zenét hallgattam a telefonomról.
