Sötét.
A generátor zaja.
Willem már ott ül a laptopja előtt.
Lui épp belép az ajtón.
Boris még alszik. Neki vezényelek, bár ő az egyetlen aki nem volt katona:
- NEM HORKOL!!!
Abbahagyja.
Lassan ébredezik a tábor. Kintről beszélgetés tompa zaja hallatszik. Alhatnánk délig, mivel semmi dolgunk, de napközben is alszunk, így hát miért ne keljünk. Különben is: slózira kell menni, ez elvágja minden további kérdés fonalát.
Kint hideg és a hajnali derengés fogad. A sötétített ablakon nem tudott behatolni a gyenge fény. Fenn a dombtetőn csendes a sátor, nincsenek fények. Visszaballagok, fel a vaslépcsőn, lehuppanok a laptop elé az irodában. Jobbra a konyhában bugyog a vízmelegítő, jól hallom hiszen másfél méterre van a nyomtatónk dobozának tetején.
- Ki cserél egy carbohydrate electrolyte beverage powdert (narancs ízű) french vanilla cappuccinora? - teszem fel a reménytelen kérdést.
Legnagyobb meglepetésemre Willem előhúz egyet a matraca alól, e örőőő, e bóóóódottá! A narancspor megy a gyűjtőládába. Ebbe szórjuk az MRE-ből számunkra felesleges kaját, aztán amikor tele van, odaadjuk a munkásainknak. Megkeverem a port a forró vízzel, ez lesz ma a reggeli:
Willem - mivel tegnap este erről is álmodoztunk - pizzát rendelt:
WillemLui kis nasit vett magához a kávé előtt:
Boris pedig ma (megint) kihagyta a leggelit:
Ma reggel is elhúzott felettünk egy Gripen, elvileg Marmalból jött.
Tegnap estefelé figyeltem meg először, de éjszaka is hallottuk egyszer, még a lövöldözés előtt.
Vagy valami triggerhappy fickó lehetett az őrök közül, vagy az is elképzelhető, hogy álmában húzta meg valamelyikük a ravaszt (bár az elég valószínűtlen, mivel eddig csak sakálokat láttunk a sziklák tövénél, illetve Lui egyszer egy nyulat :))
Napközben nincs sok tennivalónk, várjuk a csapat többi részét hogy végre elkezdődjön a mérés, de nem sok hírt hallunk erről, a nóta mindig ugyanaz: a konvoj még nem érkezett meg Kandaharból.
Mindegy, mi kitűztünk már két teljes vonalat, az legalább egy heti előny a kábelesnéppel szemben.
Ahogy látom a műholdfotókon, előttünk nyugisabb lesz a terület, legalábbis domborzatügyileg. Északon belefutunk majd a homokdűnékbe is, de sem a fotókon, sem a helikopteres felderítés filmjein nem látszanak veszélyesnek.
A következő napirendi pont az ebéd lesz. Mára ezt választottuk:
Délután érkezik a kajás kocsi, ezt úgy várjuk mint vásott kölykök a Mikulást.
Vagy a Jézuskát.
Amikor befut, sorban hordják a beszerzett cuccokat, ahogy lekerülnek a kocsiról és bekerülnek a raktárba: műzli, cukor, narancs, kávé, marhahús konzerv, paradicsom, babkonzerv, zöldségkonzerv, gyümölcskonzerv, kéztisztító, kóla, szója tej, juhar szirup, tabasco, banán, tonhal konzerv, parmezán, ketchup, szardínia, megint kávé, hámozott paradicsomkonzerv, chips, epres joghurt, fekete tea, lekvár, mars és snickers csokikat és még ezeken túl is érkeznek a dolgok, kissé feljavítandó a katonai fejadagokat.
Ha kiürül a kocsi, megyünk és kávésbögrével a kezünkben és meglátogatjuk a sziklákat, ahonnan a tábor ilyennek látszik:
Innen nyugatra belátjuk a völgyet, birkák, kecskék legelik a száraz és csenevész kórót, távolban egy kis falu húzódik meg a kiszáradt folyó mellett, a barna agyagból tapasztott házak beleolvadnak a környezetbe. Még távolabb sötét hegyvonulat csipkézi az eget.
Néha kiülünk ide, élvezzük a napot, beszélgetünk.
Csend van, a generátor is csak valamiféle halk zene a távolban.
Itt szoktam a naplementét is fotózni, a tegnapi ilyen volt:
Akkor hát: zene. Halk...
