Ez bizony az lesz, legalábbis a kínaiak szerint. Hogy a patkányokkal mi történik ilyenkor, arról egyelőre nem szól a fáma (bár alább látni fogjuk, hogy azért... na!)
Megünnepeltük.
Ehhez egyenesen Kínából érkezett egyfajta blue spirit, ami a címke szerint Sorghum Rice Sticky rice Wheat Maize Barley Pea keverékéből készült valamilyen módon, és a Yanghedaqu védett márkája. Amit még fontos megjegyeznünk: 52°-osra sikeredett a keresztségben, és bár nekem kissé reszelősnek tűnt (azért sörrel elment), Mick szorgosan töltögetett belőle.
Persze eddig el kellett jutni, bevállalva egy 8 óra oda, 8 óra vissza utat, mivel a csoport magja akkor épp lent délen, Donkonkromban ügyködött. Az út egy része egész jó műút, egy része vacak műút, a többi pedig földút. Készült pár fotó:
BMW
Busz
Ünnepi
Hopp, a vonalunk keresztezi az utat
Már érik a mangó
Tehenek
És még... mintha szürke magyar marha lenne?
Plantene piac
Falusi reggel
Faszén szállítmányozók
Pee break tóparton, és (talán) tavirózsák.
Another pee break, pálmásban
Papaya
Ez is...
Közlekedés
Yam piac az út szélén
Taxi. Volt.
Meglátogattuk az egyik flycampünket.
Aztán vagy 50km-rel arrébb egy másikat is.
Elhúztunk apró falvak mellett.
Földúton
Esőben
Plantene ültetvény mellett/között
Láttunk komoly üzleti tárgyalást...
... és ninját is
Végül elértük a kisvárost és megtaláltuk a hotelt.
És jött az ünnepi vacsi (namegugye a kék spirit)
Aztán... mint tudjuk az élet olyan, mint a lekváros bukta: mire a legjobb részhez érünk, már vége is van. Itt is ez történt.
Reggel, a parti utáni éjszakába nyúló beszélgetés nyomai még látszottak a szálloda teraszán:
Tényleg a disznó éve lesz...
Még egy fotó a hotelmotel előtt, a főutcáról, iskolába induló gyerkőcökkel (és néhány itt dolgozó kocsinkkal):
Aztán hajdemo! Mi is elindultunk. Sajnos (vagy szerencsére, merugye minden éremnek két oldala van, valamiért a harmadikról senki nem vesz tudomást, furcsa) végigaludtam az utat, így nem is tűnt olyan hosszúnak. Széles pedig sosem volt. :)
A táborban újra... A srácok a kerítésnél már nagyon vártak.
A srácok mindig nagyon vártak, általában gazdagabbak lettek valamennyi keksszel, kenyérrel, húskonzervvel (ugye fel tudjátok bontani?), almával, én pedig egy kézfogással. Mindenkivel kezet kellett rázni egyenként, átnyúlva a dróton.
Igaz, csak pár ujjam fért át, de a kis kezek megszorították. Néha csak hárman voltak, néha többen, de bármelyikük is volt akkor épp ott, a kézfogást sosem felejtették el. És a god bless you-t sem. Hiába na, istenes népség...
Persze a munka sem állt meg közben (még hátravolt két hét a végéig), a srácok taposták a bozótot, számtalan szélesebb, vagy keskenyebb patak állta az útjukat, de a hidak ugye azért vannak, hogy átkeljünk rajtuk. Mármint a folyókon. Vagy a hidakon?
És akkor a kaja.
Érzékenyebb lelkűek most csukják be a szemüket, úgy olvassák. Én szóltam...
A friss az mindig jobb mint a csomagolt, tartja a dakota közmondás, úgy tűnik itt is beigazolódni látszik ez a fajta bölcsesség. Amit el/ki tudtak fogni, esetleg levadászni, csapdába csalni, azt megették. Itt pl. -többek között- egy kígyó is sül, sajnos szegényt elkapta a bulldózerünk, miközben utat vágott a bozótban.
Nem hibáztatható a sofőr, nem láthatta.
A kígyó sem hibáztatható, bár el lehetne filozofálgatni ezen, vagyis azon, hogy miként került abba a helyzetbe, vagy állapotba. A srácok szempontjából pedig: amit az Úr felkínál, azt illik elfogadni:
Aztán akadt még nyársra való (az ott belül tuti ízletes lehet, ha már meghagyták):
Sőt, fűszer is :)
Nnna, most jött el az a pillanat amikor az, aki becsukta a szemét, végre kinyithatja nyugodtan, és még annál is nyugodtabban, lassan, érzéssel elénekelheti a népszerű nótát a BTO-tól: you ain't see nothing yet, baby. Segítek:
A fentiek után legfeljebb steak lesz a menü, vagy csirke. Esetleg hal. Vagy törzsfőnök.
Utóbbival most ismerkedtünk meg, kiderült, hogy még a tábor építésekor ő látogatta meg a területet, neki volt az esernyős embere, mára pedig az egyesített (vagy nem egyesített, ki tudja?) törzsek főnöke, mindenesetre nagy tiszteletnek örvend fönt északon, Tamale környékén:
Persze kisebb főnökökkel is találkoztunk, de a ghánai törzsi történelemben emlegetett "kisszéket" nem nagyon láttuk sehol:
Még elkaptuk a bulldózerünket, amint épp átkelt az úton. Feltehettük neki a kardinális kérdést: miért kel át a bulldózer az úton?
Dohogott és püfögött és csörömpölt, de nem válaszolt, bár az is lehet hogy az volt a válasza, csak mi nem értettük. (Én mindenesetre elkönyveltem magamban 42-nek.)
Beszaladtunk hát a táborba, még egy vacsora (kínai), majd reggel irány a Volta tó.
Útközben összefutottunk a táborba tartó vibrókkal. Ők is befejezték...
Aztán a komp, de most dél felé tartottunk:
A túloldalon már várt ránk a céges kocsi, bepakoltunk, majd elindultunk Accréba, és ezzel egy időre vége is lett az afrikai kalandozásoknak.
Persze nem véglegesen, elvileg lesz itt folytatás, de most vár ránk Abu Dhabi homokja, ami már egy újabb történet lesz.
Ha lesz :)
Addig is: zene!
