Lássuk a medvét.
A tengerit.
Vagy ha az nincs, legalább a hajót, elvégre ez lesz hamarosan az otthonom, egy jó ideig...
Egyelőre a kikötőben áll a móló mellett, még várunk egy csomó felszerelésre:
A híd előről a nagy rakás antennával:
És hátulról a kojtoló kéménnyel, ami pillanatnyilag csak a konyha gőzeit eregeti, a gépek állnak, a partról kapjuk az áramot.
Stairways to heaven, avagy lépcsők a hídra:
Mivel ez a hajó irányítóközpontja, nézzünk körül belülről is.
Felkapaszkodva a meredek lépcsőkön ez a látvány tárul elénk, a kormányos széke és az irányítópult.
A nagy "doboz" a kormány, mivel hidraulika mozgat mindent, nincs kormánykerékre szükség, bár épp lehetne az is, de csak bonyolítaná a helyzetet. No és útba lenne. A jobb szélen látszik a kapitány székéből egy kis darab.
Aztán a jó szeműek észrevehetik, hogy a VHF rádió a 16-oson áll, ami a segélykérő csatorna.
Ha hátrafelé pislogunk, a feljárótól balra egy kis beugrót találunk, egy elég nagy asztallal, amelyet körbe lehet ülni. Na jó, félkörbe. Vagy pontosabban: háromnegyed négyzetbe.
Körb... izé... odaültünk egy kis csevelyre a kapitánnyal, közben kaptunk kávét is, kitudja miért: törököset.
Még egy pislantás az irányítópultra, és igen: ott a kereszt és szűzmária. Jó kezekben leszünk.
Ez a dőlésmérő, a híd hátsó falán található, elvileg mutatja a legnagyobb kilengések határértékeit. Most kissé ferdén állunk.
Ez mindig a kedvencem volt hajókon: egy ablak, amelyben gyorsan forog az üveg, így lesöpri magáról a vizet és akkor is kilátunk, ha nagy a vihar.
Távcső. Hiába a radar, távcsőre mindig szükség van.
Itt is több akad belőlük.
Induljunk tovább, a hídról lemászva a "táncterembe jutunk, ez egyfajta olyan külső tér, amit többnyire azért körbevesznek a falak, felettünk pedig a híd.
A nyitott ajtón túl találhatók a legénységi helységek.
Ezek közül is az egyik legfontosabb a konyha.
Na és a séf!
A konyhát elválasztó fal mögött találjuk az étkezőt, klubszobát, közös pihenőt.
A fal mentén nasik, üdítők, teák, kávék, ezmegaz:
A folyosóról nyílnak a kabinok, általában 4 ágyasak, nekem szerencsém van, egy kétágyasban pöffeszkedek, ahova még íróasztal is került.
Lemászva a gépházba látjuk jobbra a főgépet, szemben pedig a generátort meghajtó segédgépet. Egyelőre csendes minden.
Visszafelé haladva belefutottam egy horgászbotba. Felmerült a kérdés: csak nem a szakácsunké?
A fedélzet jobb oldalán (oppárdon starboard side) pihen a horgonyunk:
Most a parthoz kötelekkel rögzítették a hajót, tehát ez a port side.
Úszógumi, műanyagból (ezért megközveznek és a pokol mélyén fogok lassú tűzön tengervízben főni, vagy valami ilyesmi), mögötte a sárga cucc egy szuperkompakt Ikaros MOB 360 fényt és füstöt kibocsátó szerkentyű. (Egyébként az úszógumi lifebuoy névre hallgat a keresztségben, tengeri nyelven, magyarul pedig egyszerűen mentőöv.)
Kötelek.
Kötelek mindenütt.
A főfedélzetre vezető lépcső, arra futunk, ha bajság van.
A navigátorok és az ágyúkezelő munkahelye.
Ez pedig majd az én kajütöm/szobám/irodám lesz, egyelőre a chief officer pakolt ide.
Szomszédok. A kikötőben többnyire akadnak szomszédok.
És az ágyúink.
Ezekről majd később...
Röviden ennyi, ha majd kifutunk, lesz több is a hajóséletről, ez nem fenyegetés, ez ígéret.
Bár Cseh Tomi Arthurja utazik, de így sem rossz, ráadásul a hajó már bent áll, mint a dalban: Bent áll a hajó, a hajó a kikötőben
úgy ring, mint Európa, az alvó völgyben
Ma már nem csak a repülőgépeket követhetjük online, de a hajókat is, az enyém tegnapelőtt futott be a kikötőbe, a MarineTraffic szépen mutatja:
És tényleg ott áll a móló mellett:
Hajóra szállunk, de előtte repülünk.
Dánia végülis nincs olyan messze, mintha kétszer olyan messze lenne, de azért nem tudta egy lépésben megugrani a cég, a fapadosokat nem ismerik ugye. Ráadásul az volt a cél, hogy viszonylag egyszerre érkezzen az innen-onnan összeverődött csapat, hogy a reptérről a bérelt minibusz elszállítson minket egy közeli kisváros szállodájába.
Így aztán Austrian Airlines kis kereplőjével ugrottunk el Bécsig.
Innen:
Ide:
Onnan már egy komolyabb géppel pedig ide:
Ez már a koppenhágai reptér egyik itató/etetőhelye (The Union Kitchen, ha valaki betérne egy himi-hamira).
Egyszer hallottam egy történetet, miszerint valamelyik amerikai államban amiatt panaszkodtak az utasok, hogy sokat kell várni a csomagjukra. Mit tesz az utasok kényelméért egy mindenre odafigyelő légitársaság?
Úgyvan, megoldja.
Szóval fogták, és a poggyászkiadástól legtávolabbi pontra irányították az érkező gépeket: kutyagoljatok, addig sem panaszkodtok!
Úgy tűnik itt is ez az ábra, mert minimum 15 percet (de inkább többet) gyalogoltunk - nem séta tempóban -, mire odaértünk a csomagkiadó szalagokhoz és tényleg: alig egy percet kellett csak várnunk.
Hát nem nagyszerű?
Naugye!
Itt pedig már a másnap reggeli ködben (elég nagy cseppekből állt), a hotel előtt várakozó kocsik: szaladtunk a kickoff meetingnek nevezett találkozóra, ahol megismerkedünk majd a csapattal.
A találkozó egy iskola színháztermében került megtartásra, nagyon szép környezetben, pl. ilyen "pihenő" terek között sétálgattunk a szünetekben:
Közben magvakat és muffinokat csipegettünk, kávézgattunk. Vajon melyikben van a tej?
Volt ebéd is, hogy a legfontosabb momentumot kiemeljem, amolyan dán módra.
Az a paradicsom(os) "leves" (én pl. villával ettem) a rászórt pirított baconnel és snidlinggel istentelenül finom volt!
Hoppá!
Majdnem elfelejtettem, megismerkedtünk a hajókkal (köztük egy kakukktojással)!
Az enyém a Helot lesz:
Aztán bevágódtunk a kölcsönautónkba és kissé elferdítve az eredetit, énekeltük: Mögöttünk dél, irány észak,
Itt jönnek a tengerészak!
