Véletlenek pedig nincsenek

Egyszer, valamikor régen egy iraki, elhagyatott raktárunkban belefutottam ebbe a valamibe.

Körbekérdeztem, hogy kié ez, mié ez, de mindenki csak a vállát vonogatta. Már az is fura volt, hogy miként kerülhetett a geodézia raktárába, épp az én cuccaim közé.
Csak a manók lehettet, de azokát akkor még nem láttam, azért magamhoz vettem.
Néha szétszedtem, tisztogattam, vagy csak nézegettem, ha a kezem ügyébe került. Ilyenkor el is merengtem a világ dolgain, jelesül azon, hogy miként mutatna ez egy hajón, mondjuk egy vitorláson.
Ugyan az okát nem tudtam, de mindig vittem magammal, bármerre sodort az élet. elhagytam dolgokat, embereket, képeket, könyveket, de ezt soha.
Aztán egy éve úgy döntöttem, hogy veszek egy vitorlást. Sokat keresgéltem, mígnem megakadt a szemem egy hajón, a neve Vándor.
A kormánykerék előtt üresen állt a kompasz helye, pohártartóként használták.

És mit ad az ég? Pontosan belepasszolt az én Irakban talált és 13 éve hordozott tájolóm.

Ez ugye egy hajókon használatos "iránytű", egy kompasz.
Ott a helye a kormányállás közelében és azt a célt szolgálja, hogy a kormányosnak - vagy a kapitánynak - megmutassa az égtájakat, így a hajós meg tudja határozni a hajó haladási irányát.
Ez segít a navigációban, különösen nyílt tengeren. Bár a modern kor embere már GPS koordinátákra, vagy irányokra támaszkodik, ez az analóg szerkezet mégis mást ad: a valódi mágneses északot, és azt az érzést, hogy az irány nem egy képernyőn villogó pont, hanem a kezemben lévő fizikai valóság. Ma délutáni bágyadt napsugarak és friss kávé...

Eltűntek a szomszédok:

Egyre sűrűbb az árbócokból emelt erdő:

Közeleg a tél... a karneválnak vége.