Júúúúj na ezt még! :)

Csak mert ilyet is sikerült készítenem :D

Megérkezett

Kibontódott

Megsülődött

Tangó

Főzőcske, de okosan!

Ahogy a régi kínai mondás tartja, ha szomjas vagy igyál. Nem kell messzire menni ahhoz, hogy az ember megalkossa ennek ha nem is buddhista, de józan paraszti eszes változatát: ha éhes vagy, egyél.
A nap reggelivel kezdődik, az ember végiglejmolja az unalomig ismert polcokat a lidliben és aztán az autó duruzsoló melegében az arcába pakol mindent, amit arra a napra - Isten kegyelméből - bevásárolt. Mivel egy idő után a kakaó/fánk/stinken pizza (ezt egyszer lefotózom, amolyan tenyérnyi fokhagymás pizzaszerűség és a neve ugye kötelezi bizonyos dolgokra) reggeli kezd unalmassá válni - mintahogy a szardínia, fölvágott és sajt alkotta ebéd is -, becsempészünk pár frissítő elemet a felhozatalba, mint például ez itten:

Kis csípős csilibe forgatott pulykamell falatkák, valami saláta és kóla, balra tartóskenyér zacsija látszik, jobbra pedig az, hogy az ülésfűtés dolgozik. A vízhatlan nadrágra tapadt maszat, vagy moszat egyszervolt hol nem volt ebédet sejtet, mocsaras részen.

A pénteki nap a német kollégák szerint hal nap, hát ha az, akkor az:

Itt pedig kint esik, bent eszik. Mármint ezt meg azt, közben a rádióból Love lengi be a helyet:

Itt úgy tűnik megint halas napra virradtunk, a terepszínű (nem vízálló) nadrág reggelit sejtet, mivel nap közben a folytonos esőzések és mocsár miatt kötelező a vízhatlan külső, vagy épp a "krumplis zsák"-nak elnevezett és mellig érő gumi ruha (közlekedő edény).

Aztán akadt olyan nap is, amikor átfagyva beugrottunk egy kis sarki étterembe, ahol nem mellesleg ingyen wifi is elérhető és végre valami meleget ebédeltünk, ami nem volt más mint rántott karaj pirított gombával, mindez - németesen - sajtmártással nyakon öntve (kóla, kávé extrával potom 15 juró):

Az árakon elszörnyülködve azt mondtuk, ilyet mi is tudunk! Naná, még ha asszonynépek nincsenek is a közelben, akkor is tudunk! És az elhatározást tettek követték, bizony!
Itt például csikken futóművek indulnak a sütőbe, persze fölturbózva:

Közben fő a leves, mert fő a leves! (Időnként persze a csikken is ellenőrződik!)

No de készült ám itt (csak nagy vonalakban) bacon-ös virsli, rozmaringos csirkemell vajon, girosz husi, rántott karaj, rántott hal, de számomra két olyan végtermék született, melyek emlékezetesek.
Egyrészt, mert távkapcsolaton keresztül instruálódtam főzésügyileg, másrészt mert nem csesztem el :)
Egy sorozat az elsőről, lazac bazsalikommal (hááát... más fűszerem nem volt):

A másik pedig ez a szépségességesség, fűszervajon sült borsos hátszín (méretre vágva, a bors kis zacsiban mellékelve):

Hm... asszem ilyet még sütnöm kell (nagyot nyel), bár most láttam azt a kedvenc üzletünkben, hogy kapható rib-eye steak is.... :)

Zene!

Bölcseletek

Az első: ahol szélerőművet látsz, ott szélnek is kell lennie!

Hát itt aztán akad rendesen! Visít, süvölt, brummog és kasztanyettázik. Pofánkba veri a hullámokról a habot, felborítja a szépen felállított pinokkiókat (így hát, dupla k-val!), az eső sem tud rendesen potyogni; dara, vagy nem is, inkább kis 2-4mm átmérőjű gömbökben pattog és ugrál szerteszét az orrunkról.
Azok a nagy propellerek meg csak forognak és forognak, persze számunkra közömbös a villany, viszont a kocsival mindig arrafelé nézünk amerre azok, így amikor fölhajtjuk a hátsó ajtót, viszonylag szélvédett helyet kapunk.

A második: a hó és a jég sem más mint eső, csak látványosabb.
A meteurológia bármit mondhat, itt egy a biztos, esni fog. Valahogy úgy, mint Seatle-ben: ha látod a távoli hegyeket, esni fog. Ha nem látod, már esik.
Az alacsonyan szálló felhőkből hullik az áldás, többnyire permet, szitáló eső vagy zápor formájában, hogy aztán a következő percben hirtelen végetérjen, ojbá tűnjön, hogy az egész csak rossz álom volt. Persze a vízhatlan cuccban nem sok kárt tud tenni, föltéve hogy vízhatlan. A kapott kabátunk nem igazán az. A nadrág ellenben igen, végülis 50%-os az arány, sőt, mivel a gyapjú kesztyűket szintetikusra cseréltük, elvileg még jobb is (a sapka a kapucni alatt bújik, így az kiesik a szórásból).
A műszerek vízhatlanok, csak néha törölni kell a kijelzőt, mert nem olvasható az esőcseppektől.
És hogy honnan a bölcselet? Hm... hát a korábban leesett hó úgy föláztatta a tőzeget, hogy a rajta történő járás leginkább a szuahéli toppantós esőtáncra (na már megint az eső) hajaz, csak itt nem mindig adja ki magát az ütem: jelesül amikor épp lépnénk, de nem engedi a trutyi a csizmát, a súlypont viszont már áthelyeződött... A következmény mókás, Miska például fél órán át képes volt röhögni azon, mekkorát pereceltem a fekete iszapba, a korábban vázoltak miatt.
(Kishercegesen: Szelíden dőlt el, ahogyan a fák)

Az ötödik: ha rendes ételről van szó, akkor a nők mindig főzni akarnak, a férfiak néha csak enni.
Beesve az ajtón, lerúgva a bakancsot, ledobva az átázott (vízhatlan, hehe)kabátot az ember (férfiember) megfogja a lábast amiben tegnap este a püré készült és jócskán maradt, kerít hozzá egy ebédről megmaradt húskonzervet és jóízűen bekanalazza az egészet. Asszem ehhez nem kell komment, magyarázat, vagy mifene :)
(Erről nincs fotó, talán jobb is :))


Ellenben: Zene!

Moor, mocsár, tőzegbánya, vagy amit akartok

A reggel a szokásos, ellenőrzőpont mérés (értelme nem sok van, dehát... avagy a régi katona mondás: "ne baszd a parancsot, mert szaporodik"). Csináljuk, egyelőre jobb dolgunk úgy sincs, bőven sötét van még negyed nyolckor, a lidli pedig majd csak egészkor nyit.

Fare mester kivilágítva:

Olvadnak az autók a reggeli dérből:

Szinya és Árpi:

Persze ott van még tőlünk egy brigád, de bújnak, no és a szétszedett csapat sem látszik itt, azok, akik helyi geodétákkal dolgoznak együtt.

A reggeli lekűzdése után belevetjük magunkat a dolgok sűrűjébe, első lépésként elsüllyedek. Csak 20-30 centin múlt, de az a fa túl közel került volna jobbról, így viszont a bal oldali kerekek belecuppantak a puha tőzegbe:

Telefon és már jött is a mentő csapat, tolókötél az első autóra (merugye engem sosem kell kihúzni sehonnan, csak néha kell egy autó elém, amit tolni tudok és akkor már hipsz-hopsz kint is vagyok mindenből :))

Közben telefonon hívást kaptunk, hogy a másik csapat is elsüllyedt, igaz, hogy ott nem csak az autó, hanem a srácok is. A tőzeg néhol annyira laza, hogy folyik mint az iszap és elkapta a fiúkat, ott álltak, vagy helyesebb lenne azt mondani, hogy lassan süllyedtek egymástól nem messze, mint két ugrásképtelen gumimaci, saját erőből kimászni nem lehetett, menteni kellett.

Köteleket összekötve, mentőövként odadobva sikerült kihúzni őket a tőzeg fogságából, de majd egy órát kellett így állniuk. Persze itt nem volt vége még a napnak, sikerült megint elakadni. Hiába na, diszkó telekjárókkal terepre lemenni nem egészséges, főleg ha fel van ázva minden (itt hátrafelé tolattam ki, csak ugye megint kellett egy autó, mögém :)):

Aztán ment mindenki a maga dolgára, mi épp vízben tocsogós napot tartottunk:

Szárazra érve aztán rádöbben az ember arra, hogy mellig érő gumicsizmában nem egyszerű leguggolni egy fa tövébe, így aztán gyorsan túlélő tábort alakítottunk ki egy... hát egy rövid ööö... öö... pihenő erejéig:

Délután aztán kocsimosást tartottunk, mert az a fekete trutyi mindenhova behatolt:

Este pedig az otthon melege...

No és akkor a moor/mocsár/tőzegbánya szentháromságról pár fotó:

Fiúk a lápon:

Tőzegmocsármoorjáró fúró:

Mooooooor:

Mocsár:

Tőzegbánya:

Let's Twist again

Na de mire gondolt a költő? Erre?



Vagy erre?

Naná hogy mindkettőre :)
Twist az új hely, ahova reggelizni járunk, ahova délután összegyűlni járunk, sőt, néha még ebédelni is.
A terület mozog nyugat felé, még pár hét és elérjük a holland határt, sőt a térképek szerint át is megyünk azokon, a térképek meg ugye nem hazudnak. Sőőőőőőt, mindenfélét elmondanak nekünk, mint példuál ez itten. A krumplikat én rajzoltam rá, tervezésügyileg:

(Ejj de szép ez a német nyelv, tud olyat, hogy Brückenwiderlager, meg hogy Stahlsch... ööö... Stalhsuch... Stahlschutzrohr)

Persze míg ide eljutunk, történik egy és más, korábban beszéltünk erről, azonban az élet nem áll meg, új terület, új kihívások (na és új fotók)...

És egy dal:

Work van babám!

Először is ugye, ahogy Mózes soha meg nem írt 6. könyvében szerepel: "és összegyűltek vala jó emberek a referencia körül azért, hogy elvégezzék a napi ellenőrzést, minek során hálát adnak az összes GPS műholdnak (az oroszokat is beleértve), vezetékes és vezeték nélküli kapcsolatnak a kontroller és a szenzor között, szintúgy a rádiójelnek a referencia és a roverek között és boldogok valának akkor, amikor láták, hogy a koordináták és a magasságok egyeznek (úgy nagyjából)"

Aztán elindult mindenki a ... öö... ööö... Lidl felé, hogy megvegye a betevőt, ha már otthonról nem hozott, ha pedig hozott, akkor csak úgy. Bele.

Miután a kakas elüti a fél kilencet, normális esetben már úton is vagyunk a terület felé, mindenki beáll, izzítja amije van és elkezdődik a napi rutin, ami csak a nevében rutin, hiszen minden nap, minden napszakban, sőt órában másba futunk bele.
Mi például a mai napon egy ingyenes kávéautomatába, amely a mindenféle kávékon kívül még forró zöld teát és maggi levest is adott (az még forróbb volt). Mivel a jeles szerkezet épp a megrendelőnk telephelyén került felállításra, állandó napirendi ponttá vált a látogatása, főleg úgy ebéd környékén.
Persze azért a pinokkiók is kikerültek az előre meghatározott helyükre, szapora tevékenységek közepette, melyekhez bizonyos esetekben az aprószentek emlegetése társult. Nem utolsó sorban egy univerzális német szó is birtokunkba került, jelesül a sájsze, ami annyit jelent körülbelül, hogy "ejnye, amindenit!".
Itt épp Miska látszik, amint előkészíti a pinokkiókat, előtérben jákob botja, mivel még hátizsák nem került elő ehhez. Látszik, hogy a jég már tovatűnt, kék ég, napsütés, tiszta háváj:

A munka egyébként egyszerű lenne, ha nem keserítenl az életünket a millió csatorna, tó, mocsár és bozótos erdő. A dolog csak annyi, hogy addig járunk körbe-körbe, amíg a jobbra-balra nyíl és előre-hátra nyíl a nagyjából 30 centinél kisebb távolságra mutatja a kitűzendő pontot. Itt épp azt mondja nekem, hogy 7mm-t előre és 1mm-t balra.

Persze, mint említettem, a körözés nem egyszerű, sőt, jobban járunk ha egyenesen megyünk, mert a pontok 25m-re helyezkednek el egymástól egy vonal mentén, és a vonalak 150m-enként párhuzamosan ismétlődnek. Azt is említettem, hogy füves lankákon kimondottan élvezetes lenne sétálgatni, azonban itt sok a bozót és ha bozót van, akkor nagyon bozót van:

Persze minden olyan mint a lekváros bukta: a jó résznek hamar vége és pakolhatunk, hogy összegyűljünk a hol is? Igen ott.
Aztán leadva a napi mérést, jelentést, mifenét már repít is minket a Transporter...

... a Lidl felé :D




Zene!

Megérkeztünk, nade! :)

Másnap másnap volt ugye, de nem féreérteni, nem mi voltunk másnaposak (az még odébb van), hanem a nap volt másnapos. A jég ugyanúgy tapadt az útra, ugyanúgy totyogtunk, ugyanúgy nem volt mit tenni, mert a menedzsment nem engedett ki senkit terepre, így esmét látogatást tettünk a Lidl-be, amely kongott az ürességtől, gyakorlatilag az egyszem pénztáros alkotta az üzlet közönségét, mi pedig a lelkes vásárlótömeget, amely itt a holland hatértól pár kilóméternyire nyugodtan használhatta a magyar nyelvet, mintpéldául: aztakurvadeolcsó, aztakurvadedrága, holtaláltad, mianeveatejfölnek, hülyékvagytoknevegyétekmeg, ezmostretekvagykáposzta, racsniskulcs, ménicsittrendessör, és ehhez hasonló, a férfiember normál vásárlási tevékenysége során fölmerülő szakkifejezést.
Hazaszaladtunk és hohohohóóó, lesz itt még bbq kiáltással élveztük a kilátást:

(Igen, jó szeműek tuti kiszúrták, hogy ott jobbra látszik pici a grillből)

Ismerkedtünk a konyhával:

Pakolgattuk a cuccokat, szekrénybe kerültek a ruhák, a hűtőt feltöltöttük és készen álltunk a kirohanásra, melynek feltételeit a délután tartott megbeszélésen (megérkezett a főnökség) ismertették. Kialakultak a brigádok, ellenőriztük a műszereket, aztán vége is lett a napnak.

Másnap ugyanaz a kép fogadott bennünket a negyed hetes sötétségben: jég mindenütt, totyogás, beazautóba, 25km a főhadiszállásig, kiazautóból, totyogás, iroda, térkép, műszer, akksi, pinokkió. A pikettet nevezi így a segéderőm, aki Michael amúgy, de azt sosem tudom hogy miként ejtsem: németesen, vagy angolosan, így aztán oroszos lett, hol Miska, hol pedig Misenka, esetleg Mihály.
Mivel még álmos az egész csoport, most derült ki, hogy se kalapács (itt a baltától félnek, pedig az univerzálisabb minden szempontból), amivel leverjük pinokkiót, sem pedig filctoll, amivel kifestjük pinokkiót, nem érkezett. Oldjuk meg, itt a pénz. Karson (a garszonról könnyű megjegyezni) megoldotta, vett mindent, így aztán nekiszaladtunk a főútnak.
Ott nem is volt gond, mert sózták, azonban a mellékutakon ismét csak pingvintotyogásos, sőt, pingvinfelezőstotyogásos üzemmódba kapcsoltunk, mert a kapott -különben kiváló- Dunlop gumicsizmák úgy csúsztak a jeges úton, talajon, repceföldön, mint a... na ezt inkább nem írom le, de mindenki képzelje el azt, hogy nagyon! :D

Elég szépen totyogtunk aztán a nap folyamán, hogy végül minden csapat egy áruház parkolójában tömörüljön, az áruház neve pedig.... na, ezt sosem találnátok ki: Lidl.
Úgy tűnt, hogy még nem vásároltunk eleget, mert mindenki jól megpakolva jött ki megint, aztán irány az iroda, leadtuk a napi adagot, uccu be a Transporterbe és irány a Lidl.
Mert sört ugye...
... meg kenyeret...
... no és ha már poharat is adnak...

És akkor már ha már, had szóljón :)