Beszórtam a cuccot az ajtón, becsuktam, majd tanulva Mike korábbi szerencsétlenkedéséből* kihúztam a fiókot hogy adok neki mosóport. Hm... három rekesz, alul ikonok: balra lavór, benne áll két pálcika, jobbra sima lavór, középen pedig hópelyhecske. Teljesen egyértelmű jelek. A Borgnak - hogy stílszerűek maradjunk. Rövid tanakodás után megmerítettem a mosóporos dobozban a kis mérőedényt, és kizárásos alapon (a pelyhecskét zártam ki) belezuhintottam a bal oldali rekeszbe a port, aztán kerestem az öblítőt, de csak kalcium mentesítőt találtam. Sebaj, Nívea tusoló is jó lesz bele, hiszen az a lényeg hogy illatos legyen, hát nem? De! Megint igazam van! :)))
Sejtésem szerint ez a pelyhecskésbe kellett, megkapta, betoltam a fiókot és eddig jó csatakiáltással közelebbről szemrevételeztem a műszerfalat. Egy nagy tekerőgomb világított bíztatóan felém, így azt kezdtem jobbra-balra forgatni, ügyet sem vetve a sok kis kijelzőre, nyomógombra és egyéb bizbaszra.
Hoppá! Sorban gyulladtak ki a fények, régesrégi emlékek alapján a 40-est választottam, elvégre ha mást nem is jelent, az áll legközelebb az élethez, az univerzumhoz, meg mindenhez. Aztán kerestem egy bekapcsoló gombot, alsó sor közepén meg is találtam, hasonlított a médialejátszó start/stop gombjához. Benyomtam és vártam a namostmilesz-re.
Először is meglódult a dob, nocsak, száraz mosás, ez valami új móka? Pörgött ide-oda, közben látom ám, hogy egy kis ablakban szalad a fény jobbról balra, az ablak mellett pedig egy kis "g" betű virít. Nem kell háziasszonynak vagy atomfizikusnak lenni ahhoz hogy rájöjjünk, ez most itten súlyt mér, de nagyon. Jó sokáig elvacakolt ott magában, végül kiírta: 1.25, ezzel nem kis fejtörést okozva nekem. Merugye ha azt mondja hogy ennyi a két heti cuccaim súlya (oké, nadrág és farmering nélkül) akkor az nem sok. Női szemmel nézve - tegyük hozzá. De az is lehet hogy azt mondja, ennyi időre van szüksége a... na az meg főleg nem sok, annál még én is tovább lötykölöm, ha kézzel mosok pólót. Szóval az mégiscsak súly... na jó. Hát nem kellett volna mindent kimosni :)
Vártam még picit azért, hogy tuti elinduljon a buli, hallottam is hogy beindul a gép szivattyúja, érkezik a víz, na innen már magad uram, veregettem meg gondolatban a szép fehér hátát. Azt még láttam hogy egy másik ablakban most már az 1400-as szám világít, a tatárjárásnak addigra bőven vége volt, így arra gondoltam, hogy az csak a centrifuga fordulatszáma lehet. Ezzel le rövidre is zártam minden további kérdést, a többi bizbaszra nem voltam kíváncsi, majd lesz valahogy, mert úgy még soha nem volt hogy valahogy ne lett volna. Vagyis: úgy akarom ahogy lesz! Az pedig csak egyféle lehet, épp olyan amilyennek lennie kell. Azt meg minek cifrázzam? Filozófia óra vége. :)
Azért a tv előtt ücsörgö srácokat megkérdeztem, hogy ugye ez centrifugál is? Igen-igen, vágták rá, miközben elmélyültek valami kosármeccsben, melyben az érdekesség kedvéért tolószékes csapatok küzdöttek egymással.
Lepillantottam a korlát mellett a... hm... nappaliba amely most egyben étkező a közepét elfoglaló nagy asztal révén, valamint a fal mellett a lépcső alatt két "iroda" is kialakítódott. Nédda, valaki ül a székemben. Valamit csin... HOHÓ!!!!! Hirtelen megállt bennem az ütő, valahogy úgy mint Ripley-ben amikor épp alváshoz készülődött a menekülő kapcsulában! TAKARÍÍÍÍÍÍÍT!!!
NEM-NEM-NEM, illetve NO-NO-NO kiabáltam és szaladtam le a lépcsőn ahogy csak bírtam. Kedvenc takarítónőm épp pakolgatott, kezében pedig ott villogott a törlőrongya is mint valami nyikaszáj kard, amellyel minden foltot leticsungol! Ha valamit utálok akkor az, ha rendet raknak a fészkemben. Ennél csak azt utálom jobban, amikor én rakok rendet :)
Minden vezeték, mütyür, papírfecni, kupak, drótdarab meghatározott szerepet tölt be az univerzumban, még csak az kellene hogy odébb mozdítsák és valami megváltozhatatlan történjen. Hát nem? De! Megint igazam van!!! :)))
A legrosszabb pedig az, hogy elragadja a kávés bögrém és elmosogatja. ELMOSOGATJA!!! Skandallum! :)
A festetszőkevörös bongyor haja alól mosolygó testes asszonyság értetlenséget mutatva állt fel -ismer már, csak nem beszél angolul-, hogy hát ő csak rendet akart... Jóvanjóvan, mosolyogtam, de nem kell, és még időben felkaptam a bögrém is, nehogy magával vigye.
Pár perc múlva Mike invitált az irodájába, valami teszt mérésre kell felkészülni hamarosan, görgette nekem a képernyőjén a paramétereket, de baromira nem érdekelt (úgyis átküldi emailben). Ellenben az asztalán kinyomtatott térkép rögtön magára vonta a figyelmem rajta a két blokkal, amelyekre pillantva először azt hittem hogy a már ismert jemeni területet ábrázolják. Igen, ott volt Jemen, de ez az ország a vízen túl terült el, hoppá, akadt meg a szemem a nevén: Szomália.
És most árgus szemekkel és kitágult orral figyelem ahogy takarítónénink (aki Mira és jól eljött Afrikából) itt felmos körülöttem és készen állok arra hogy elhessegessem, amint a töltők felé legyezne a vizes ronggyal, amelynek most olyan szidol vagy milyen szaga van, pffffffffffff....
Most pedig néhány kép a hét torony egyikéről, csak hogy legyen:
Reggeli
Munka
Vacsora
Este
Namostpedig... Mozi!
* Becsukta, elindította, aztán rájött hogy mosóport nem rakott bele, az ajtót pedig nem lehetett kinyitni. Állt ott összezavarodva, mint a kiszántott pocok. Még jó hogy project managerünk angol**, fölvilágosított bennünket hogy nem kell kinyitni az ajót, majd kihúzta a fiókot és ollállá!
** Ööö.. ezt én sem értem hogy jön ide :)
