Ja még egy... száraz lesz, mert ez munka.
Akkor hát csapjunk bele a lecsóba! Itt kezdődött minden, a főhadiszálláson. Hívhatnám fészeknek is mert itt kottlok egész nap, jobbára:
Balra a Garminok várják a dózerpushereket, akik nem pusherik a dózert, csak terelgetik. A két taplop között (igen, a jobb oldali egy Alienware M18X) a legfontosabb felszerelés, a kávés... ööö... bögre vagy csésze, ezt sosem tudom megjegyezni :)
Épp föl kellett szaladni a tetőre hogy ellenőrizzem az OmniSTAR inicializálást (jaj ezzel a szóval mennyi bajom volt '97-ben, kb 2 hétbe telt mire nem magyarul mondtam azt hogy "initialisation". Pedig tök szép kiejtve. Angolul. Göcseji tájszólással. Valahogy így: inisi(öe)lááájzééé(j)sön (amerikaiul értőket most nyilván megüti a guta, de hát evvan :)
Indulás előtt még egy pillantás a töltőre, a backup, vagy vészhelyzet Leica cucc akksijai töltődnek. A Leica 1200-as GPS-e olyan nekünk mint a generátor a házaknak: ha elmegy az OmniSTAR korrekció, vagyis a villany, akkor átváltunk Leica real time kinematic-ra, ami ugye megfelel a generátornak, oszt megint lesz villany, vagyizéhogyismongyák: munkatevékenységszaporázás.
Ja és ott látszik az elektronyos teniszütő is, amellyel esténként mutatom meg a szúnyogoknak azt, hogy ki az úr az almáskertben. De nagyon ám!
Persze ez csak egy pillanat volt, miközben kitolattam a székemből, és már fordultam is a konyha felé, amelynek ajtaja a konferencia asztal/ebédlő kiterjesztést megkerülve érhető el. Merugye a tetőre kávé nélkül felmenni istenkáromlás, azt pedig itt komolyan veszik, vannak szabályok amelyeket nem érdemes cseszegetni.
Belépve mit látunk? Hát a konyhát. És kit látunk? Hát a dokit és az úrisofőrt. Utóbbi Dodge-ával szaladtunk pár nappal/héttel korábban Suleimania-n túl a hegyi táborba, ismerős ugye? Épp valami korán éneket hallgatott a telefonján ami Sony, ahogy néztem (itt jegyzem meg hogy az egy négyzetméterre eső szifonok száma Kurdisztánban a legmagasabb. Szerintem).
Jobbra fordulva kedvenc/gyűlölt takarítónénik törölgetett épp, ebéd után voltunk ugye. (Hopp, a pitliben a tojásaim főnek... öö... nem a tojásaim, hanem a főttojásaim, na! :))
Szerencsére az első nap óta csak egyszer próbálkozott hipósvízzel felmosni, ellenben arról nem tudom leszoktatni hogy letörölgesse az asztalom. És hogy ott pakolgasson közben. És hogy ne csenje el a kávés bögrém és vagy csészém csak azért, hogy elmosogassa. Ja és hogy bevesse az ágyam:
A kávégépnél a Doki épp fejtette magának a nedűt, beálltam a sorba hát. Mostanság a nespressora vagyok rákattanva, üt mint Tyson, cukor nélkül. Mármint nem Tyson üt cukor nélkül hanem... ööö, hagyjuk!
Kifordulva a konyhából már megint gyülésezésbe szaladtam, Andy az assistant project manager (továbbiakban apm és kopasz, Kanadából) épp Eugen-nel beszélte meg a tervezett tábor valamelyik részletét, gondolom a jakuzzi helyét, mivel már mindent sokadszorra átterveztek az utóbbi két hétben, mindenféle szempontból. Eugen a felelőse a tábornak, vagyis ő a resource manager (továbbiakban rm, nem kopasz, Romániából és övé a mellettem látható íróasztal)
Aztán nekifutottam a lépcsőnek. Erről csak annyit érdemes elmondani, hogy eredetileg a vidámpark elvarázsolt kastélyába készülhetett, mert úgy a felétől lefelé (és felfelé is) szinte minden fok különböző magasságú. Szabad szemmel nem mindegyik látható, de az ember érzi... Mókás a felfelé haladás. És a lefelé haladás is az, csak más módon:
Majdnem felérve balra a QHSE ideiglenes posztja, szemben pedig a mi hálónk ajtaja látható, jó szeműek felfedezhetik a franciaágyat amelyen néha hosszában, néha keresztben, néha pedig átlósan nyúlok ki, úri kedvemnek megfelelően, csak sajnos egyedül. Bár másik két srác is itt alszik most, felváltva gondoskodva az álomba -nem- ringató dorombolásról:
Tovább haladva a felső szint nappalija mellett visz el az utam, lehet hogy belsőépítészügyileg ennek nem ez a neve, de ezen most ne akadjunk föl, a lényeg hogy itt megy a tv amit esténként lent is hallok, sőt a skype is hallja :)
Látható a futógépünk is, loholás közben tévézhetünk, menő, mi kell még?
És már fel is tűnt a vasajtó, melyen keresztül a tetőre jutunk. Egyszerűbb persze kinyitni, és úgy a tetőre portolni:
Kilépve az ajtón először is a kínzókamrán kell áthaladni, mindenféle félelmetes eszközök között:
De balra fordulva már fel is tűnt a lépcső, ez egyszerűségében lepipálja a bent funkcionáló márványcsodát. Ott lóg a TRX is, tartozéka a kínzó részlegnek, valamint a polifoam, amit hamarosan elorganizálok jóga célra:
Felérve láthatjuk a tetőt és az ott sorakozó tripódokat, az előző kalibráció mementójaként. Csak az utolsó dolgozik, de hátha szükség lesz még rájuk, nem cűgöltem le egyet sem:
Itt a kicsike, az utolsó, épp az ITRF pot fölött áll és rendületlenül követi a fölöttünk meghatározott pályán szaladgáló GPS műholdakat. Nem válogatós, mert jöhet akár amerikai, akár orosz, mindegyikkel beszélget. Hm... kínaival nem... lehet hogy mégis válogatós?
Az adatokat elküldi az R7-es vevőbe (a bal oldali izé), amely mindenféle fehér (nem rasszista!) mágiát használva a bináris katyvaszból numerikus adatokat mókol, azt pedig átpasszolja a kontrollernek (jobb oldali izé) amely alkalmassá teszi azokat olyan formára, hogy a csökött homo sapiens is értse.
Illetve lássa: az értés még odébb van.
A kávésbögre (vagy csésze?) fontos szerepet tölt be a folyamatban, amolyan katalizátorszerűség, ébren tartja a homo sapienst.
Közelebbről látható a kontroller (amely nem mindig ilyen zord ám, lehet rajta zenét hallgatni, netezni, emilezni, skype-olni, sőt még fényképezni is tud. Azám!) épp azt mutatja hogy közeledünk a pont felé, csak még az inicializálás nem megfelelő,ott az alsó részen a H-nak és a V-nek 0.100 alatt illik lennie. Akkor aztán a köröcskék rámásznak a keresztecskére és hávájdízsi lesz! Ezt nevezik manapság geodéziának...
(Ugye milyen szép belső mintázata van a bögrének (és/vagy csészének) a korábbi kávékból? Kinek lenne szíve azt elmosogatni?)
És ha már itt van, akkor a párkányhoz lépe és kitekinte Kunta Kinte, nézi hogy a kanta kint-e, akarom mondani mizújság az utcafronton. Csóró autók a majdnem indiai szintű villanydrótók alatt:
Hopp, épp befutott egy taxi, meghozta a szembe szomszédot:
Még rögzítek pár leolvasást -jól fog mutatni az excell táblában a grafikonon, amely azt szemlélteti hogy miként változik a precizitás az idő függvényében. Ezért szaladgálok föl durván öt percenként ide.
Lefelé megint rápislantok a tréning facility-re:
Belépve épp egy másik meetingbe futok bele:
Na innen is megvannak a fiúk:
Lepillantok a fészkemre:
Elkapom a dokit:
És még meglesem hogy miként rezgett az imént nekem a levegő ott fönt:
Most pedig két ásványvíz után fél szemmel azt lesem ahogy takarítónénink egyre közelebb csúsztatgatja azt a rohadt felmosófát azzal a kurva nedves ronggyal... NEM, NO NO NO, Nem tolod neki a töltőnek, a lábamnak, a plotternek! Mosolyog és ártatlanul kérdezi:
- Why?
Elmagyarázom neki kézzel-lábbal, hogy wázze ha víz éri az elosztót, akkor lesz tüzijáték, meg szikra, meg durrogás és ha szerencséd van, akkor nem csak a töltőm és elosztóm ég szarrá, hanem még téged is jól megkúr, azé!
Asszem felfogja, mert kis ijedtséggel vegyes meglepetéssel néz rám, hogy tényleg? Ilyet tud az áram?
Bezony, erősítem meg, közben arra gondolok hogy hol járhattál akkor amikor fizikaórán ezt tanították?
Hálistennek eltoszogatja azt a vackot innen, egyre távolodik, megnyugvás telepszik a vidékre, csak az a rohadt vizes szag... csak az ne lenne...
No mindegy, úgyis szaladnom köll a tetőre! :)
Míg visszajövök, addig valami könnyű kis zene...
