Persze

csak az egyik kedvenc könyvem a 44 Augusztusában. A másik a Hogy el ne fújja mind a szél... por, amerikai por...

Volt

már úgy, hogy összecsaptak a fejed fölött a hullámok, a rád kapaszkodó ólómgondok pedig egyre lejjebb húztak a szélesedő semmibe, a magasban már csak egyre zsugorodó, enyhe zöldesen derengő foltként remegett a nap, és az utolsó lélegzeted maradékán kínlódtál, de nem adtad fel, pedig mennyivel könnyebb lett volna.
És emlékszel, hogy akkor mi volt az, ami mosolyra késztetett?

Egy régi kép...

... valamikor, valahol a Nílus deltájában.

A tábort körülvevő árok innenső felén, az ajtómtól talán 10 méterre egy csacsi áll. Hátára szürkés vászondarabot terítettek, fehér fejét egykedvűen lógatja, látszik, megszokta már a várakozást. Egykedvű nyugalom a csendben.
Az árok túloldalán aratnak: szikár, barázdált arcú apa a megszokott arab hálóingben, fejére tekert színes kendővel - törölközőnek nézném-, mellette tizenéves forma fia farmerban, pólóban, mindketten mezítláb. Derékban hajlanak, megmarkolnak egy köteg rövid szárú búzát, sarlóval levágják az aranysárga kévét, aztán maguk mögé hajítják. Súlyos, párás a levegő, koszos felhők ülnek fejmagasságban és nyomják lefelé az egészet, olyan, mintha valami furcsa nehéz ködben lebegne minden, szürkületbe vesznek a távoli eukaliptuszok, datolya pálmák, vályog viskók.
Forró katlanban lebegünk, minden lélegzetvétel nehéz, és érezni a falu felől idekúszó füst kesernyés illatát. Porzik a főtéren a fekete rögös talaj, elkelne már egy kis eső, de csak izzad a levegő, nem akar eleredni. A mosoda trélerben mindhárom takarító srác ujságot olvas a nyitott ajtó mögött: egyik a mosógépeknél, másik a vasalóállvány mellett, harmadik a szárítógép tetején ül, mélyen belemerülnek a hírekbe. Békés nyugalom, álmosító csend.
Két tréler között a fonott nádfotelben főszakácsunk teázik, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kis dunsztosüvegből kortyolgat mindíg, most valami méregerős fekete kemikáliát. Jó arab szokás szerint nyújtja felém, de mutatom a bögrém, én is ilyesmiben mesterkedem. Mosolyog, bólint, és mond valamit franciául. Az ebédlő elektromos szamovárjánál megkutyulom a teát, vágok hozzá valami piskótaféléből: kétféle tészta, a sötétbarna egészen finom, a világosabb mogyoró pedig színben illik hozzá.
Mire visszaérek a lakókocsimhoz, az aratók haladtak vagy húsz métert, és megjelent a marokszedő lány is, bebugyolálva tetőtől talpig ahogy illik, csak ovális arca és kézfeje világlik ki a sötét vásznak közül, no meg a bokája villan néha, ő is mezitláb van. Nézem őket, és emlékszem, a mamámnál is így arattak hajdanán: a férfiak kaszával vágták a rendet, a nők pedig mögöttük kötötték kévébe a levágott búzát, árpát, rozst.
Lehettem vagy nyolc éves, én hordtam a közeli forrásból a vizet: arrafelé homokos a talaj, és az akácfák érnyékában kristálytiszta, jéghideg víz fakadt. Megmerítettem a befont demizsont, vártam, amig megtelik, majd odaballagtam az aratókhoz, körbekínáltam a tikkasztó forróságban, aztán elvonultam az akácfa árnyékába a demizsonommal, amit ott akkurátusan betakargattam mindenféle kockás kendőkkel, és vártam, hogy mikor szólítanak ismét. Néha én is ittam, és ha eszembe jut, most is szomjazom azt a tiszta, hideg vizet...
Nézném őket még, de dolog van, beértek a fiúk, hát becsukom az ajtót, 23 fokra állítom az egyik légkondit, hideg neonfény, a laptoban Led Zeppelin CD pörög, lassan a végére ér, de újra kezdi majd, ma ez megy folyamatosan:...
If there's a bustle in your hedgerow, don't be alarmed now,
It's just a spring clean for the May queen.
Yes, there are two paths you can go by, but in the long run
There's still time to change the road you're on.
And it makes me wonder.

Your head is humming and it won't go, in case you don't know,
The piper's calling you to join him,
Dear lady, can you hear the wind blow, and did you know
Your stairway lies on the whispering wind.

And as we wind on down the road
Our shadows taller than our soul.
There walks a lady we all know
Who shines white light and wants to show
How everything still turns to gold.

And if you listen very hard
The tune will come to you at last.
When all are one and one is all
To be a rock and not to roll.

And she's buying the stairway to heaven.

Naplószerű

Csillagidő szerint: ma.

Délután egy óra óta homokvihar van itt. Mi 12 után 10 perccel értünk be, gyönyörű napsütésben, vakító kék ég alatt, szellő sem mozdult.
Volt egy háromnegyed órás defektünk, semmi komoly:
két emelő, három kocsi, lapát, deszkák, jackplate-ek, meg mindenféle kartondobozok, a kocsi gumiszőnyegei, hogy egyáltalán megemeljük a batárt. Közben kétszer leszaladt a Land Cruiser az emelőkről, bummbele a homokba, de végül egy csavar hiányával begurultunk a táborba, ahol Mr. Beef Wellington fogadott minket az ebédlőben.
Közben a kocsiablakból lekaptam ezt az úriembert, aki hatalmas csorda teve (vagy teve csorda?) élén ballagott, néha várakozva, hogy beérjék őt a homokvölgyekben éldegélő csenevész apró bokrok között bóklászó, azok leveleit rágcsáló népek. A kút felé tartottak. Lennie kell ott egy kútnak... Hiszen:
"Az teszi széppé a sivatagot- mondta a kisherceg-, hogy valahol egy kutat rejt…"

Mindenki beért időben, aztán az irodai forgófotelben - vagy ban - fekve, (láb az asztalon keresztbe vetve, elvégre ez egy amerikai csoport) hallgattuk jó ideig Joernnel (aki finn/amerikai vezető geofizikus, és nálam rekedt 1 órakkor, amikor is átjött egyeztetni a kihelyezett pontokat) a szél hangjait, billegtünk a konténerrel együtt, és miután bebugyolálta magát egy arab fejvédőnek kinevezett zöld vászonnal - amivel a plottert védem úgy ahogy a por ellen -, majd eltántorgott az örvénylő, kavargó piszkosfehér (van ilyen szín?) porban nyugati irányba és magamra hagyott, végighallgattam négy Led Zeppelin CD-t.
(Mellesleg eredeti funkcióját tekintve az a mintegy 60 centi széles és 2-3 méter hosszú zöld vászon egy arab fejfedő volt, amelynek nem titkolt célja az arc, fej, nyak por elleni védelme.)

A hat órai meetingre átküzdöttem magam azon 15 méteren, amely a főnöki trélertől elválasztott, és wáóó, jött Mars, és Raider (vagy mostanság az Twix?). Aztán sörről is rebegtek a fiúk, de ma nem lesz kiülés a bárba, pedig Montananak szülinapja van, és megígértem, hogy kitekerjük a Chivas nyakát.
Azt még az egyik arab srácnak hoztam, aki a Ramadan végét szerette volna méltóképpen (hehe, na igen) megünnepelni, de közben meghalt az édesapja. Hát így...

Mostanra már kezdett kényelmetlen lenni a hajamban a gipszpor, szerencsére az előbb sikerült eljutnom a fürdőbe (25-30 méter), jó szokásomhoz híven a konténerek mögötti homályban settenkedve, és hát rá kellett jönnöm, hogy basszus, a papucs nem a legjobb lábbeli a szél emelte homokbuckákon - de sebaj jó ninja nem taknyol el csak azért, mert sötét van.
Persze a szél is alábbhagyott vagy 20 perce, még óbégat az antennákon, de már nem emelgeti a képembe a homokot, csak olyan térd magasságban dolgozgat.
Most frissen mosott haj illata (eh, a sampon az) és Fleetwood Mac szól, és Axe illat száll, és a béjb énekli azon a bársonyos hangján, és fekete CK illata, hogy:
Oh, Thunder only happens when its raining
Players only love you when they're playing
Say... women... they will come and they will go
When the rain washes you clean... you'll know...

Holnap kigurulunk újra a flycamp tervezett helyére, kijelölni a lakókocsik, konyha, generátorok, orvosi tréler, üzemanyag, víz, meg az ördög tudja még micsodának a helyét, hogy aztán pár nap múlva majd, amikor költözik a fél tábor, akkor a vontatók rögtön mindent a helyére tudjanak húzni egyfajta gondosan koreografált tánc formájában.
Hát...., time to bed.
Ez meg had szóljon....
Dreams of loneliness...
Like a heartbeat... drives you mad...
In the stillness of remembering what you had...
And what you lost...
And what you had...

Átváltott Foreignerre, I wanna know what love is, hát akkor majd erre alszunk el...
And what you lost..

Dal

Give me back my broken night
my mirrored room, my secret life
it's lonely here,
there's no one left to torture
Give me absolute control
over every living soul
And lie beside me, baby,
that's an order!

Kép

A nedves levelek fekete-zölden csillogtak a vakító holdfényben. Az esőfelhőket tovafújta a keleti szél, de a fényes égbolton csak egy csillag dacolt a Holddal, túlragyogva annak fényét.
Csend. Fénybefagyott idő. Nézte a csillagot, és ott volt vele, csak karnyújtásnyira, lehajolt hozzá, majd felemelte, és tenyerébe vette.
Sokáig, nagyon sokáig beszélgettek.
Beszélgettek-
Aztán darabokra tört a pillanat, és szilánkjai pörögve-forogva szétrepültek a fénysebességgel táguló idogömb lökéshullámaitól hajtva.
Lassan,
mint
egy
éb
re
dő,
levette
szemét
a csillagról,
és magába engedte újra az éjszakát, a levegő, a fák, a sziklák, a hegy, az élőlények hangjait, illatát, újra eggyé vált velük. Nem tartott tovább, mint egy mozdulatlan pillanat.

Aztán-
jobbjában kardjával nesztelen suhanással megindult lefelé a csillogó köveken a keresztút felé

Tágrazárt szemmel

keresem
kutatom
de körbe-körbe repülök
a választ
körbe-körbe
vagy a kérdést keresem
körbe-körbe
keringve a csillagködök, mélyűri örvények, gravitációs anomáliák között,
szingularitás
Solaris
képek, érzések között
körbe-körbe
keringek
néha
egy piknik a senkiföldjén
a senki Földjén
de felröppen és száll
körbe-körbe
és már nem tudom, hogy a kérdést, vagy a választ keresem
talán értelmét vesztette
minden
körbe-körbe
hiszen
közvetlen kapcsolat nélkül
értelmezhetetlenné válik minden
ez nem én vagyok
ez nem Te vagy
nincs mi csak
körbe-körbe
válasz
kérdés
egy és ugyanaz

Ősi

Agyagedény maradványait találtam a homokban, egy cserép tál vagy csupor lehetett. Sima téglaszín kívül-belül a felszíne, közötte fekete, szén szerű égetett anyag, talán fél centi vastag, és szépen látszik a megmunkált perem. Lehet, hogy egy karaván hagyta el egy itt töltött éjszaka után, mert eltört, talán vadászok vizzel tele rejtették el a homokban, hogy visszaúton legyen mit inniuk, talán sokkal régebbi, ki tudja.
Mutattam az egyik beduin sofőrnek, hogy ezt nézd meg komám! Rápillantott, majd kézzel lábbal elmagyarázta, hogy ilyet egészben talált innen vagy 30 km-re, aztán szépen ott hagyta...

Régen elfeledett, ismeretlen emberek szellemei sétálnak a homokon, néha megmutatnak valamit magukból.

A Tree Full of Secret

képzeld reggel hó esett

imádom,
főleg éjszakai havazásban sétálni
amikor hatalmas puha pelyhekben hull, és csend van mindenütt
az a karácsony
és lépkedsz a szűz hóban és a hajadra telepszik, felfelé tartod a fejed, hogy bekapj egyet, a másik meg a nyakadba hull, megnevettet,
és már táncolszugrálsz, széttártkarokkalvárszvalakit
és ráolvadnak a hópihék az arcodra és fényes lesz tőlük a bőröd
forró márvány
a Hold alatt
de
egyedül sétálni ilyenkor nem szabad
mert
találkozni fogsz a magánnyal
melléd szegődik
és elkísér
egészen az ajtódig,
a szobádba is utánad megy,
melléd fekszik
de nem melegít fel
jégkéktüskék-síkok
mozdulatlan
pedig

Sivatag

Biztosan nem jelent meg sem az otthoni, sem a nemzetközi hírekben, de minden sivatagban dolgozó csoport tud róla...

Három napja két katona és egy civil -akit szerencsétlenségére magukkal vittek- eltévedt, elhagyta a kocsiját, és meghalt valahol a Szahara líbiai részén. Gyakorlatilag hibát hibára halmoztak, és ez bizony még ma is, a műholdak korában, egyenlő a halállal.
Sőt talán ma még gyakoribb, vagy könnyebben megesik, mint mondjuk pár száz évvel ezelőtt... Mert a civilizált népeket senki sem készíti fel a természettel való találkozásra, azt hiszik, hogy itt is megtalálják a közértet a következő homokdűne mögött, vagy azt hiszik, hogy mindig akad elérhető közelségben víz és mindezeken felül nem kell többet várni, mint pár percet, aztán tuti szembe jöjjön valaki.
Ki hibáztatná őket, hiszen ezt szokták meg egész életükben, így éltek születésük óta.
Hát nem - kedves tv néző gyerekek - itt nem így működnek a dolgok.

Ez a fickó itt a fotón



vidáman túlél bármilyen hájtek cuccal felszerelt népeket a sivatagban.
Hogy a kabátja zöld? Kit érdekel itt, ha meleget ad? Hogy buzisan néz ki a fejkendője? Kit érdekel itt, ha védi a forróság (vagy a hideg), a homok, a szél ellen? Azt az ócska botot a kezében pedig több mindenre használja, mint sok panellakó a 20 funkciós svájci bicskát.
Együtt teáztunk. Ő főzte.
Csendben. Ahogy illik.
Ismerek pár arab szót, elég is volt. Tudtuk, hogy a család rendben van, lehet hogy lesz eső -ha Allah úgy akarja-, a tevének semmi baja, nem régen ivott, és a tea erős.
A többihez nem kellettek szavak...
Amikor elváltunk, megengedte hogy lefényképezzem, hát így...


A három egyszer volt emberre visszatérve:
"A halál közöttünk jár, szemmel kell tartani."


És most, zene!

When the Moooooon...

Tegnap este lement a net, hát kiültem a bárba Dave mellé, aki addig egyedül sörözgetett.
A bár most nem több, mint négy vagy öt, kocsikból kiszerelt szürke műbőr ülés, körben felállítva mint a régi karavánok szekértáborai éjszakánként, középen egy oldalára állított fa kábeldob kinevezve asztalnak, és egy hasas Coleman hűtő-akármi megrakva jéggel és a helyi sörgyártás 0,33-as dobozolt remekével, ami Tango névre hallgat a keresztségben.
A sunyi kis dög a volume skálán 3.4%-os erővel baszarintja földhöz a gyanútlan fogyasztót. Emellett azért ott leng a White Bull cégér ahogy kell, na és folyamatos harcban áll a homokkal vagy 15 négyzetméternyi fűféle is a tábor felé eső oldalon, amit még Maves az ausztrálbenszülött egyetlennőnk ültetett, és amit azóta esténként felváltva öntöznek a geofizikusaink.
Csak egy, minden valamennyit is magára adó pubban megtalálható felszerelés hiányzott, a sportcsatornára állított tévé, már ha a falaktól, menyezettől, pulttól, lámpáktól, és egyéb, a sivatagban teljesen fölösleges cullangtól eltekintünk. Persze olyan könnyen nem megy semmi, hogy csak úgy odamegyek, beülök és háváj, mert először is a keletre, jó 150m magasan fölénk tornyosuló homokvonulat mögött egyre erősödő ragyogás a fényképezőgépért szalajtott, másrészt pedig nekem kell valami ehető is ahhoz, hogy le bírjam nyelni a sört, hát ezzel együtt elugrottam némi bagettért és sajtért az ebédlőbe is.

A Hold meglepően gyorsan kapaszkodik itt felfelé, így aztán alig fért bele a keresőbe, mire a kézi beállításokkal vacakolva lőttem pár elfogadható képet róla, és a homokdombról, igaz a fénye elnyomott mindent, de hát... no mindegy, itt látható az eredmény: (mármint hamarosan :)
Közben befutott Montana a texasi tááááééééjszóóóólááááéééjsááááéééjval, Steve a skót pattogó elharapott tájszólásával, Tyler Oregonból a szokásos pólójában ("Ne bízz olyanban, aki 14000 láb alatt él"), és Larissa az újzélandi üdvöskénk, aki csak kedden érkezett, és két említésre méltó dologgal rendelkezik: az egyik a minden tekintetet odavonzó, vakítóan fehér mosoly, a másik pedig az itt roppant különlegesnek számító XX kromoszóma.

Kilátás a bárból, napközben )ott a cégéééér!) és este:

Mozi:

Igen

Ideje van egy találkozásnak,
egy pillanatnak,
egy érintésnek,
egy nyári zivatarnak,
egy beszélgetésnek,
egy hallgatásnak,
egy szerelemnek...

és a szeretetnek....

Így...

Éleslövészeten egyszer egy üteget irányítottam, 152mm-es ágyútarackok bújtak valahol 4-5km-re mögöttem az álcahálók alatt, én pedig a domb ellenkező lejtőjén, az "ellenségre" rálátva lapultam a figyelőponton. Jöttek az adatok: a távmérő katonától a céltávolság, a szögtávcsöves katonától az irány, függvénytábla, ballisztikai tábla, tűzvezető műszer, számoltam mint a güzü, mert csak öt percem volt az első lövés leadására. Aki tüzér volt, az tudja hogy minden kis szir-szar számít a kezdőelemek meghatározásához, mint például, hogy a gránát festett, vagy nem, hogy pillanat, vagy késleltetett gyújtós, hogy húzott acél, vagy öntött acél a teste, a hőmérséklet, a páratartalom, 200 méterenként felfelé kapaszkodva a szélsebesség és szélirány, meg a jó ég tudja mi nem.
Lassan összeállt a Litánia, amit beleénekel az ember a rádióba, a végén a TŰZ paranccsal, aztán vár. Műszerek a cél környékére tapadnak mert tuti nem találod el elsőre, de nem is kell, ha a céltávolság 10 százalékán belül vagy, akkor már kiváló. Érdekes dolog a hang... lassabb mint a lövedék... tehát az első arra utaló hang, hogy mögötted elküldték a gránátot, az a fejed felett elhúzó istentelen sebességgel forgó lövedék süvítése, amely attól függően ütemesen sziszeg vagy lüktetve suhog, hogy távolabbra, vagy közelebbre csapódik majd be.
Aztán a nyugodt, békés, mozdulatlan területen a cél körül valahol hirtelen felvillan egy rövid, vörösessárga izzó csokor, amit ugyanabban a pillanatban szétvágódó koromfekete füstfelhő vált fel, és miközben az lustán emelkedve tovaszáll, a katonák már küldik is a távolság és irány adatokat a becsapódás helyéről, -közben ideér a robbanás reccsenő döreje- felrakod a tűzvezető műszerre azokat, számolod a javítást -közben ideér hátulról a löveg alig hallható hangja-, és Új Litánia, TŰZ.
A belövés után -amit mindig az üteg legjobb, legpontosabb lövege hajt végre-, jöhet az a parancs, amely már mind a hat ágyúnak szól, és akkor aztán igazán megindul a forgalom a fejünk felett, záporoznak a gránátok a célra, és az eltűnik a fortyogó, kavargó, felvágódó füst és poroszlopok között, amelyben apró, rövid, gonosz villanások ugrálnak ide-oda.
A célom egy futóárok volt. Belövés után az első sorozatom telibe találta, mind a hat egyenként negyvenhárom kiló körüli repeszromboló gránát benne robbant.
A kiértékelésnél négyest kaptam, mert nem vettem bele a számításokba a tüzelőállás és a cél magassága közötti eltérést.
Hm... Akkor azt hittem, hogy elfelejtettem azt a kis értéket belevonni a számításokba... Most visszagondolva viszont azt mondom, hogy már akkor tudtam hogy nem kell alkalmazni azt a kis értéket, mert ha beleveszem, akkor nem találom el a célt elsőre.

Hát sose bánd azt, amit tettél, mert ha tudod, ha nem, annak oka volt...

Nyersen

most hát itt vagy megint
azt mondod, szabad akarsz lenni újra
hát ki vagyok én, hogy visszatartsalak
csak úgy jó különben is, ha úgy játszol, ahogy szeretnél
de nagyon gondosan figyelj
figyeld nagyon gondosan...
magányod hangjait...
mintha a szívdobbanásaid figyelnéd...
mert
az őrületbe kergethet...
ha állandóan arra gondolsz
mi volt a tiéd
mit veszítesz
hogy mi az, ami a tiéd volt
és mi az, amit ebből elveszítesz most
csak akkor dörög, ha villámlik
a játszótársak csak addig szeretnek, amíg a játék tart
hát figyelj
mert jönnek és mennek, vég nélkül
amikor az eső majd tisztára mosdat
meg fogod érteni

most hát itt vagyok megint
látom a jövőt
de megtartom magamnak
egyedül én utazom körbe az álmaid és
van olyan álmod amitől megszabadulnál?
a magányosság álmai például...
mint a szívdobbanás...
őrületbe kergethetnek...
ha állandóan arra gondolsz
hogy mi volt a tiéd,
mit veszítesz,
hogy mi az, ami a tiéd volt



és mi az, amit ebből elveszítesz most

Pillanat

Megint kedvenc fúrómesteremmel ebédeltem, aki olyan magas mint én, ellenben fele olyan átmérőjű, viszont 1.3-szer idősebb.
Csak sültkrumplit és salátát pakoltam a tányéromra, jó lesz az megsózva, borsozva, az öregúr viszont megbuggyantotta rendesen valami főtt tésztával, spagetti szósszal, lasagnával, amire aztán sült bárányt halmozott, de láttam ott fokhagyma gerezdeket is, meg a csoda tudja még mit nem, de mindegy is, engem csak a barihusi kötött le. Olyan puhára sütötték, hogy a fél centi vastag szeletek szétomlottak, szétestek, kis négyzet formákra, ezzel még az ő két foga is megbirkózik.
Rámoltam lassan befelé a hasábokat, pusztítottam a salátát, közben szemeztem az egyik kis kockával, valahol a halom bal szélén, közel a csúcshoz, mert a gazda még visszaballagott a salátákhoz.
Arra gondoltam, hogy ettől a pici hústól csak nem lesz baja a francos fogyókúrámnak, amellett olyan guszta, szinte kínálta magát, szóval eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha lecsórnám onnan, fel sem tűnne, olyan apró darabka.
Még javában birkózott bennem egymással Mr. Pro és Ms. Contra, amikor visszért fúrómesterünk, szinte meg sem állt az asztalnál, lépés közben letette a salátáját, és indult tovább a hűtő felé a spéci festékmaró szószáért, de ahogy elengedte a salátás edényt, azzal a mozdulattal fel is kapta a húsomat, AZ ÉN HÚSOMAT, bedobta a szájába, és... és... és... de miért pont AZT?!

Francba a gondolatátvitellel! :D


Zene!

Pillanatnyi

Az ágy fölötti lámpa ég. Kis neoncső, kevés fény.
Műanyag redőny a most sötét ablakon-
Valahol balra mögötte a távolban dübörög a generátorunk.
A laptop képernyőjének fénye.
6280-as, kikapcsolva, itt nincs térerő. Na és holnap nem kell ébresztő, ma ért véget a Ramadan, holnap hétkor reggeli, nyolckor ima, mi csak azután jövünk.
Vezetékek, kábelek, egy headset, drótnélküli egér, fal mellett headandshoulders, Craig által itt hagyott SPF 30+ sunscreen lotion, Arko arcbalzsam, fekete CK deo, 5-6 egymásra dobált DVD, fényképezőgép.
Jobbra lent pár Wolverine bakancs, benne holnapra a frissen mosostt fehér gyapjú zokni.
Dzseki a falra akasztott fogason, alatta a Wranglerem, majd hat hét múlva kell csak, de a szekrényben nincs hely. "Nincsen számodra hely" dúdolom.
Mögöttem az ajtó, eső kopogása hallatszik onnan.
Eső esik, eső - furcsa szó ez itt:
eső hull a sivatagra.
És én alszom.

Röviden

Most jelent meg a faliújságon: Líbiában az egyik csoportot éjjel meglepte a vihar, a szél erőssége meghaladta a 11-est a Beaufort skálán.
Hogy ez mit jelent? A 12 méter hosszú, és 4.5 tonnás lakókonténert 72 méterre görgette.
Az éppen alvó négy ember közül egynek csengettek...


(A halál köztünk jár, szemmel kell tartani...)

Hogy el ne fújja mind...

Persze, hiába minden, elfújja úgyis... avagy: minden hiábavalóság, mint tudjuk Heller óta.
Ferihegyen belecsöppentem egy csomó angol főiskolás közé, jó volt látni, - a fenét volt jó látni, inkább amolyan szomorédes volt látni azt, hogy ezek a srácok/lányok mennyire felszabadultak, mennyire mások, mint otthon a mieink...
Aztán meg ott volt a meglepi: meleg kaja a MALEV gépen, bár ez ugye MALEV/BA szóval lehet hogy az ánglusok beszóltak, de mindegy is, kafa volt a szárított bagolyszarral töltött szendvicsek után egy kis melegített akármi.

Danol kijött értem a reptérre, és iszkiri West Sussex vörös téglás imádom házai között a motelba, ahol már várt Tyler Coloradoból (pólóján: Ne bízz olyanban, aki 14000 láb alatt él), és meglátogattuk a következő sarkon a pubot, majd a kofta soron isteni csirkemell hamburgert flamóztunk.
A vietnámi kisvendéglő, és valami pizzéria közé szorult a talponállós, csirkére és bárányra specializálódott menhely, az üzletet hosszában egy üvegezett pult osztotta vásárló és kiszolgáló térfélre, ahol most két kiköpött Kabos tette a dolgát ügyesen, vörös göndör rövid hajjal.
Hol az idősebbet, hol a fiatalabbat figyeltem, ahogy pirultak a zsemléink, sült a bárány, meg csirke kebab a faszénen, sercegett a sültkrumpli a fritőzben. Néha bejött valaki és mindenféle akcentussal diskuráltak, tetszett.
Aztán megkaptuk a miénket, csípős szósszal naná, két dobozos kóla is került a hűtőből, és öt fontossal fizettem a háromnyolcvanért, az apró pedig maradt, mert ahogy Yossarian tette volna, én is beleszerettem a két kis vörösbe. (Neszeneked, kötözködj :)))
Később, este BBC1-en Palin gyerek éppen Budapesten járt :-)

Reggel a szokásos marhaság Gatwick Northon, fogkrém a kis zacskóba, cipő le, majd ajajj, nyitva volt a Dixon.
Megfogadtam pedig, hogy 100 fontnál ma tuti nem költök többet, de a francba, csak rábeszélődtem egy Olympus FE-300-ra (12Mpixel - wow! - három gyufásdoboznyi méretben), akkor pedig már 2GB is kell bele, na meg egy bőr tok, így 250-nel lett könnyebb a kártyám, aztán egy Royal Chivast kellett fölhajtanom Shakernek a ramadan végét megünnepelendő, de az árcimkéjét látva csak egy Regal lett belőle, és így belefért még a két jutányos Bayles is a szatyorba.

A JetAir-en a szokásos menű fogadott:
- hűtött fél literes ásványvíz és sajtos kréker a beszálláskor
- gyümölcskosár a felszállás alatt
- újságok, magazinok, Top gear lett a kiválasztott
- két pici Bayles jéggel
- film Next, Nicholas Cage, tőle bármi (na jó, majdnem bármi) jöhet
- menüből a marhásat választottam, de előétel töltött lazactekercs salátával, aztán utánégetőként joghurt, muffin, valami puding, csoki, sajt, vaj, jam, narancslé, kóla
- duty free cucc, na ez az új Farenheit 32-es nem valami nagy szám, a régi jobb
- két picike Bayles jéggel

És már ereszkedtünk is, alattunk a sivatag, egyre több és több fúrótorony, homokon kanyargó vezeték, olajos vízzel teli gödrök, rozsdásodó roncsok, aszfaltozott utak, forduló Hassi Messaoud fölött, és sima leszállás.

Vendégház, alvás, Vista basic upgrade Premiumra, etetés, alvás, kisgép, és már a sivatagban lépkedtünk a járó motorral ránk váró hófehér Land Cruiserek felé, majd a 60km a dűnék között, külső hőmérséklet most már csak 45 fok egy óra magasságában.
Hát eddig így...

Yeats

I KNOW that I shall meet my fate
Somewhere among the clouds above;
Those that I fight I do not hate,
Those that I guard I do not love;
My country is Kiltartan Cross,
My countrymen Kiltartan's poor,
No likely end could bring them loss
Or leave them happier than before.

Nor law, nor duty bade me fight,
Nor public men, nor cheering crowds,
A lonely impulse of delight
Drove to this tummult in the clouds;
I balanced all, brought all to mind,
The years to come seemed waste of breath,
A waste of breath the years behind
In balance with this life, this death.