Szpász

Vagyis "köszönöm". Zoszpász, vagyis köszönöm szépen/nagyon. Zoszpász káká; köszönöm szépen uram :)
Az öregúr mosolyog rád az egy foga mögül, és nem engedi kifizetni a jégkrémet.
Bevágódom a jobb hátsó ajtón a böhömnagy Land Cruiserbe, még keresem a biztonsági övet amikor a sofőrünk megnyomja az indító gombot és méltóságteljesen, lassú himbálódzással kikúszunk az útra, majd hattyú könnyedséggel (azta... micsoda egy szó ez... egyáltalán: van ilyen? A kérdés költői: már van :)) tovavitorlázunk. Mellettem a hordágy fejrésze, azon túl az az átlátszó hengerben mozgó harmónikaszerűség, vagyis lélegeztető izé. Manométer, csövek, kapcsolók a fehér falon, mindenféle csomagok, és halkan csörrenő cuccok az ajtók mögött és a fiókokban, amelyeket elmés szerkezetek tartanak csukva, műtőben érzem magam, a kórházavárosszélénben lehet ilyesmit látni, csak előttem nem Blazej doki ül hanem Alan doki, vagyis hogy teljesen pontosak legyünk: paramedic. Hogy ez mit is jelent? Na nem a paraolimpiára asszociálni dokiügyileg ám. De nem ám!
A wiki szerint (most rácsesztetek mert senki nem vette a fáradtságot hogy leferdítse) annyit tesz hogy:
"A paramedic is a healthcare professional who works in emergency medical situations. Paramedics provide advanced levels of care for medical emergencies and trauma. The majority of paramedics are based in the field in ambulances, emergency response vehicles, or in specialist mobile units such as cycle response."
Ebből a lényeg a... aaa... aaaz... összes :)) Szóval egy emergency response vehicle-ben ücsörgünk és Lui valamint Fredy (becsületes nevén Freddie Alfonso Cardensa Meza) után szaladunk épp, akik már állítják az otthon referenciának nevezett base station-t valahol a hegyekben, a folyó fölötti dombon.
A szeizmikánál előírás, hogy legyen egy ambulanciás kocsi a terepen felkészülve mindenre, főleg ha robbanóanyaggal dolgozunk, merugye itt a hegyekben csak az maradt, a vibrátort legfeljebb Mari néni tudná ide felcipelni, ha lenne neki. Mari néni egyébként Dave, aki 24 évet húzott le a brit hadseregben, ezért aztán (vagy ennek következtében?) azzal nyitott -miután kiderült hogy vele osztozom az irodán- én szeretem a rendet és a tisztaságot.
- Ó, nagyszerű -mondtam- én meg szeretem ha valaki takarít és pakol, feltéve ha nem viszi túlzásba.
Azzal kezdte hogy elrakta a műszerlábakat, receiver dobozokat, rádiókat, majd söpört és felmosott és asztalokat törölgetett. Tényleg jó fej, kissé nagyon komolyan veszi a munkáját (ő a QHSE tisztünk) és így aztán a megtisztelő Mari néni névvel ajándékoztuk meg. Persze mindenféle hátsó gondolat nélkül, egyszerűen azért, mert így nem tudja mikor beszélünk épp róla :)
Végigzötyögtünk a négy és fél kilométeres néhol kaviccsal felszórt földúton a folyó nyugati partján míg elértük a szép kék házat, ahol aztán újra gyönyörködhettünk a barnásszürke nyuszikban amint ugrabugrálnak a pótkocsi alatt, szétrebbentettük a birkákat és kecskéket a ház mögött (Hééé, ki a főnök?! Jelentsen!!!), majd felkanyarodtunk a dombra amelynek tetején ott áll a CP1047-es alappont amelyre már fel is állították a cuccot a fiúk. (Hinnyeajebezeusát! Micsoda tőmondat :))
Közben befutott a rendelés is a Pizza Hut-ból :)



Minden elindult, a "refi" lövöldözte a kis villámokat, a kontrollerek lelkesen bólogattak rá, kezdődhetett a kitűzés, igaz nem itt hanem pár kilométerrel északabbra, oda bizony fel kellett kocsizni :)



Vagyis kinagyítva talán látszik hogy ott áll mindkét kocsi, de mivel feljebb útelfogyás okán nem mehettek, a fiúk még gyalogoltak 560métert.



Felfelé. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Kecskecsapáson a hegyoldalban. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
(ez a lihegés/fújtatás akar lenni :))
És csak egyszer pereceltek el. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Először Fredy mutatott be egy rávetődéses elfogást, ő balra repült, a kontroller pedig jobbra... Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...(merugye közben persze lihegés/fújtatás :))tuti van erre valami frappáns fizikai magyarázat :)
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Aztán Lui rezegtette meg a földet, de nem lett semmi baja.
A földnek :) Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Nnna felértek a sziklaplatóra, alattuk keletre meredek sziklafal, azt majd megmássza a hegymászó, vagy akinek az annya tollasat fial, ők elindultak nyugatra. Lefelé.
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Fújtatva, hát persze! :)
Mert itt a lefelé is felfelé van, többnyire (nem, ez sem mond ellent a fizika evilági törvényeinek, a nem evilágiakról nem is beszélve :))
Mivel a műszerek körül minden rendben ment, a refi rendületlenül lövöldözte a kis nyilakat minden másodpercben a fiúk felé, nem volt más dolgom, sétáltam kicsit, és akkor vettem észre hogy virágba borult a domboldal:



Közben lekaptam az ambulanciás kocsinkat is:



És még virágokat:



És még-még virágokat:



Aztán eljött az idő amikor visszavonulót fújtunk, a srácok befejezték a kitűzést, visszacsorogtak a völgyben kanyargó földúton, összepakoltuk a cuccot és elindultunk a folyó mentén a műút irányába. Este a szállodában hat órakor pontban megszólalt a halk, mégis eltéveszthetetlen csilingelő hang: ding-dingggggg....
Hogy ez mi?
Hát a pénztárgép: napnak vége, megint hullott egy kis dodó!


Zene!

Újév

Kilépsz az utcára és nem kell golyóálló mellényt viselned, nincsenek körülötted fegyveres őrök, a kocsi sem golyóálló csak egy hétköznapi Toyota Land Cruiser, bármikor kiszállhatsz amikor meglátsz egy zöldségest hogy datolyát, vagy épp tamarindot vegyél (ó, a dinnye Iránból na és az eper, huhúúújahajj, isteni finom, és ott keveri be neked turmixgéppel jéggel és tejjel és érzed az eperdarabkákat, az apró magvakat a fogad alatt és játszol velük és... na!), vagy épp az utcán ülsz az árnyékban és élvezed a pizzát, majd "csájt" hoznak karcsú poharakban.

Először nem tudtam hogy az ördögbe fogjam meg, szalvétába csavartam de az nem tűnt elegáns megoldásnak, aztán figyeltem ahogy Kovan az alátéttel emeli meg és úgy szürcsöli, míg nem hűl annyira hogy a mutató és a hüvejkujj közé fogva emelje és úgy kortyolgassa előkelően, lassan, hosszan...
Persze itt is vannak azért titkok... mint pl. a szirénaszó pontban 11 órakor minden március 16-án... Ilyenkor megáll mindenki egy percre.
Emlékezni.
Több mint 5000 ember halt meg ezen a napon, valamikor nem is olyan régen, az egyik városban, Halabjában, Szaddám idején, mustárgáztól.
Innen a srác neve is: Kovan... vagyis düh, dühös... az apukája ennyit tudott tenni...
De most béke van, fejlődés, prosperál minden és akinek 2009 előtti autója van az valamit nem jól csinál. Főleg japán kocsik, de emellett sok BMW, Buick, Chevrolet és Mustang szaladgál az utakon, persze nem az özönvíz előtti fajtákból.

Éééééésakkormost képek :)

Amedi
Amedi egy ősi város, magas sziklaplatóra épült (a bal oldala ugyanolyan mint a jobb, csak nem fért bele a képbe, na :)

Híd
A híres nevezetes... vagyis kézzel készült. Egy kézzel. Legalábbis a mendemonda szerint a törököknél épített a mester valami ilyesmit, ami úgy megtetszett a szultánnak hogy örömében levágatta a jóember egyik karját, nehogymár mégegy ilyet építsen. De ő visszatért ide és egy kézzel megépítette a hidat. Persze nem ment az olyan könnyen! Amit épített nappal, az leomlott éjjel, és ez így ment napokon, heteken át, mígnem álmot látott...
Akinek kezd ismerőssé válni a történet, lapozzon :)
Hát igen, az álomban a manó, tündér vagy a fél nyolcas híradó szerint le kell ölnie azt, aki holnap az ebédet hozza és a vérét bele kell keverni a habarcsba... Hm, gondban volt a jóember, mert nagyon szerette azt a jámbor csacsit amelyik nap mint nap elbaktatott ide az ebéddel, nem is aludt reggelig csak forgolódott. De tudta hogy az ilyen álmok megmondják a tutit, hát belenyugodott végül és elszánta magát, mert a szakmáját mindennél jobban szerette.
Eljött az ebéd ideje, és ekkor egy kislány jelent meg az ebéddel, mert a csacsi megbetegedett...hatásszünet...

No azt nem tudom mi történt ezután, mert Kovan angolja nagyonigennemjó és sehogy nem tudtam kódfejteni, de a híd áll...

Csáj
Vagyis teja. Cukorral. Itt mindenki ezt issza, a kávézó olyan ritka mint a kávézó Kurdisztánban :)

Ma
Vagyis pár napja a nagy eső után, itt már tisztul az ég... ezt látná, ha az ablakomon kitekinte(ne) Kunta Kinte, s nézné hogy a kanta kint-e :)

Munkahely
Ez pedig ahogy látszik is, a munkahely..., jó levegő, kellemes napsütés, csend (madárcsicsergéses), nyugalom... egyelőre :)
Tegnap megérkeztek a fiúk, Lui the bear from (ból) Hungary (magyar) and (és) Fredy Cardenas Alfonzo Menza from (ból) Columbia (kolumbiai), ha nem helyesen ferdítjük, de ez mit sem von le Lui aranyba forduló ágyas szilvapálinkájának (52 fok árnyékban) kellemes zamatából (nem beszélve az utórengésekről), valamint Fredy echte kolumbiai szemeskávéjának mmmmmmmmmmmmmhhh, mennyei illatából.
Mivel ma volt itt szilveszter másnapja ezért lazultunk, elvileg holnap már lesz sofőrünk és kimehetünk ITRF pontot lőni, csak északra ne csamburázzunk nagyon messzire, az aknamezők miatt.
Nem fogunk :)



Muzika! And densz!

Erbil

Frankfurtból indult a gép és megdobogtatta a szívem az alattunk kanyargó Tisza. Kerestem egy helyet, egy jelet, de biztosan a másik oldalon vonult el és maradt lassan mögöttünk, hogy magával vigye mindenem.
A felhőket néztem, várakat, falakat, puha bolyhos paplanokat láttam és közéjük feküdtem, kezem a fejem alatt párnaként és néztem a kék eget, azt a kéket amilyet csak 10ezer méter felett láthatsz és tudod, hogy mögötte már a fekete űr, a semmi, a minden tanyáz.
Vagy ez a Hold?

Törökországban a Van tó mellett húztunk el, egy tó amely van, és a neve Van. Mint az Esőemberben a ki kezd? Ki... csak teljesen más.

Irakban homokvihar fogadott bennünket, a sivatag nem is látszott csak a sárgásbarna kavargás és ahogy bedőlt majd süllyedni kezdett a gép arra gondoltam, hogy mit érezhet most a hajtómű ahogy hatalmas adagokban szívja be ezt a sűrű masszát.
Spirálisan ereszkedtünk és lassan előtűnt a város, meglepően új hatsávos utakkal, rendezett házsorokkal (és a szokásos kockák mellett francia tetős városrészekkel), és egy hatalmas most épülő -szerintem játszó- parkkal, amelyben jól látszott az óriáskerék. Meglepődtem hogy egyetlen karcsú tornyot sem látok, hiányoztak az arab világban megszokott minaretek amelyek teleszurkálják az eget, esténként pedig zöld füzérekkel megvilágítva uralják az éjszakát. Aztán beugrott, hogy ez Kurdisztán és a kurdok nem szeretik ha arabnak nézi őket az ember, na de mégis, imához akkor hogyan?
Ezek a kérdések úsztak lassan keresztül rajtam, miközben a kerekek a betonon nyikkantak és rázkódva, lassulva újra összekötöttek bennünket a Földdel, hogy együtt forogjunk lassú táncban.
Erbil. Egyetlen kifutópálya gurulóutak nélkül, így aztán a pálya végén megfordult a gép és visszadöcögött, majd lekanyarodott jobbra a parkolóhoz, ahonnan légkondis buszokkal megtettük azt az 50 métert a modern, de kicsi csarnokig a 34 fokban. Csak egy kis osztrák gép árválkodott mellettünk a betonon, a piros uniformisos szöszi az ajtóból integetett nekünk, utasokra vártak.
A csarnokban a vízumos ablak felé vettem az irányt, de kellemes meglepetéssel fogadtam hogy nem kell vízum, pedig otthon a reptéren azt mondták. Az útlevélkezelés símán ment, a vámosok mosolyogva intettek hogy tovább, és már ott álltam a kampós orrú mosolygós Muhaned előtt, aki Charleshoz kalauzolt mert még egy ember hiányzott.
Charles Kanadából érkezett, neki is az első útja, és mint megtudtam stressz oldó küldetésben utazik, azért jött hogy beszélgessen az emberekkel, segítsen feldolgozni a traumát amely a múlt hét eseményei miatt a csoport dolgozóit érintette.
A szálloda amelyben laktak kigyulladt, tíz embernek sikerült kimenekülnie de nyolcan meghaltak. Barátok, ismerősök, kollégák. Este még együtt... másnap már...

Este még együtt... másnap már...
Torokszorító.

Hm... ezt majdhogynem 3 éve írtam (a fotó az viszont most készült az úton :))
No és nem Frankfurtból, hanem Bécsből - na jó, Dubai megállóval, mert be kellett ugranom pár ezmegazért az irodába-, és hazafelé is Bécsen át, az osztrák légitársasággal. Majd :)
Azóta rengeteg minden megváltozott, Erbil egy dinamikusan bővülő, óriási tempóval fejlődő város lett, de ugyanez elmondható az országról is (már ha országként lehet emlegetni az autonóm státuszt). Új leszállópálya a régi mellett, már nem kell buszozni mert a modern reptér tiszta és hangulatos csarnokába egyenesen a gépből juthatunk el, és pár napja adták át a soksávos városba vezető utat is.
A villa a régi, most még csendes, de már minden sarokban, asztalon, polcon, szekrényben felszerelés, dobozok, ládák minden méretben és anyagból, bennük különféle geodéziai cuccok, számítógépek, plotterek, rádiók, akksik, töltők, festékek, jelző zászlók, napelemek, elsősegély hátizsákok, meg a jófene tudja mi minden.
Két csoport indul szinte egyszerre, nekem a távolabbi jutott, közel a szír és török határhoz bogarászunk majd, hegyre fel, majd hegyre fel. Le???? Túrót, itt a biciklis törvények uralkodnak: minden út dombnak fel és széllel szemben vezet :)
Ellenben a levegő tiszta, minden zöld, a gyümölcsfák pompázatos virágfelhőbe burkolóztak, háttérként havas hegycsúcsok vonulnak ameddig a szem ellát. A völgyekben folyók rohannak, a sötét sziklafalakra vízesések rajzolnak fehérrel és a felfelé kapaszkodó szerpentineken néha-néha lélegzetelállító panoráma tárul elénk.
Majd lesz fotó is :)

Háááát...

... ezért nem mehettünk körülnézni. Itt dolgoz(gat)nánk:
"Up to 35 militants have been killed and 41 others wounded in an operation conducted by Afghan army in the country's western province of Herat and neighboring Badghis province, authorities said on Tuesday."
The Afghan army launched an one-week operation ending on Tuesday in Muquar district of Badghis and Kishk-e-Kohna district of Herat, killing 35 armed insurgents and wounding 41 others," deputy provincial governor Asilluddin Jami told Xinhua."



Hm... egy hét múlva pedig irány Kurdisztán?



Addig is, zene!

Homeward bound

A helikopteres buli lefújódott ok miatt, sőt, lehet hogy a project is megy a lefolyóba, mivel a területen tavaszi hadműveletek kezdődnek. Hogy ténylegesen mi lesz, azt majd meglátjuk... mondta a vak, aztán belegyalogolt a meszesgödörbe.
Reggel ötkor gyülekeztünk a kapunál, leadtuk a kulcsokat, bepattantunk a páncélozott totojába és irány a kabuli reptér. Még sötétség borította a tájat, pár magányos lámpaoszlopról kapott sárgás fényt a szürke betonfalak mentén kanyargó kátyús és poros út, a sűrűn elhelyezett fekvőrendőrőkön átdöccenve érezni lehetett hogy a lengéscsillapítók már jó ideje jobblétre szenderültek, de a rugókat is eléggé megviselte az évek során cipelt extra súly. Ára van a páncélozásnak is.
A reptér kapujában magyarok fogadtak minket, első alkalom hogy összefutottam hazánkfiaival, beszélgettünk a srácokkal amíg a belépésünk intéződött. Bár "csak" szeptemberben érkezett ez a váltás, a töltöttkáposzta emlegetése majdnem könnyet csalt a szemekbe. Aztán már ott topogtunk a DFS ajtaja előtt, ami rövid várakozást követően kinyílt és beadtuk a cuccokat. Az útleveleket ellenőrző angol fickó "jo regel"-t kívánt, kiderült hogy a barátnője szegedi. Kapott egy sört, ez még valamelyik bbq során felejtődött a kabátomban. Felcsillant a szeme, aztán mégegyszer, amikor kiderült hogy nem alkoholfree :)
A kis gépen a már megszokott nagy darab délafrikai szőkeség fogadott minket aki Sarah, persze a háttérben elgördülő Chinook érdekesebb:



És elreppentünk Mazarba, majd onnan Bagramba. Várni kellett a Dubaiból érkező DFS gépre, így a kellemes napsütésben csodásítottunk a busz mellett a betonon. Felszállt egy kis csúnya, szürke, púpos, kétmotoros gép, valamiféle felderítőnek saccoltam. Majd két A-10-es kerepelt el északkeletre.
Aztán egy hatalmas dög ereszkedett délnyugatról, egy Galaxy, wááóóó!!! Figyeltem ahogy a tizenötezer kerék eléri a betont, égett gumiból készült hatalmas kékes füstfelhőt lobbantva. Lelassult, majd méltóságteljes lassúsággal elhúzott a helyére.
Nem sokkal később visszatért a kis szürke rondaság is, majd megjelent a két A-10-es ugyanabból az irányból. Hm, gondoltam, lehet hogy tényleg felderítő gép volt és mutatott valamit a puskás fiúknak?
A két A-10-es lapos szögben ereszkedett a beton felé, de csak a második szállt le. Az élen haladó vagy 30 méter magasan végigdübörgött a kifutópálya felett, peckesen megemelt orral, majd a távolban kis ponttá zsugorodva csinált egy teljes fordulót és csak azután szállt le. Hamarosan megérkezett a FlyDubai 737-ese is, és elindultunk Kandaharba. Itt nem szálltunk ki, de az ablakból láttam ahogy egy C-4-es ereszkedik a betonra, kissé hátrébb és magasabban egy F-16-os követte, majd a reptér felett odalépett a gázra és felhúzott gyertyába, leborított, csinált egy kört és könnyed eleganciával leszállt.
Azannya, ma repülőnap van itt vagy mi?! A pilóták helyébe képzeltem magam, gondolom élvezik a repülést, annak minden pillanatát. Én is azt tenném, amikor csak lehetőség adódna, az tuti.
Épp ráfordultunk a felszálláshoz a kifutópályára, amikor feltűnt a bal oldalon két taxizó F16-os és besorolt felszálláshoz... hajj! :)
Aztán sör is járt az egyenkajához:

Dubai, 24 fok, kellemes, épp nem megizzasztó de meleg, napsütés, egy hideg shake-re megálltunk a Burj Khalifa közelében, naná hogy nem Starbucks hanem Tim Horton's :)
A villában net, kajcsi valami helyi kebabot kiszállító helyről, bedunyha és hajnali négykor irány a reptér, ahonnan egy rövid quatari megállóval haza!



Zene!

Hétvége

Nahátkéremszépen, nem csak az időben, hanem a napokban is előrébb járunk (mintha az nem idő lenne :)), itt ma és holnap ünnepnap van, vagyishát hétvége, vagyishát ünnep. :)
Green Village.
Mindenki későn kel, konditermezik, vagy sütteti magát a napon, páran biliárdoztak ahogy bepillantottam az üvegfalon. Max a kínai cuccokat és organizált katonai felszerelést áruló helyi srác ott állt az üzlete előtt. Intettem neki, aztán megnyugtattam hogy délután benézek mert az a balaklava kell majd a helikopterre, és a védőszemüveg is frankó, cserélhető lencsékkel, gyűrhető szárral, tokkal, vonóval. Nála vettem a Converse bakancsom is, amiért kaptam grátisz egy jó kis zsebkést. Merugye a férfi kés nélkül épp olyan, mint a hal esernyő nélkül :).
Tegnapra ugye nagy havazást ígértek, mára esőt. Ennyit ez előrejelzésekről. Élveztem a napot, elég volt egy póló, aztán beültem a kis kávézóba melynek pultjai mindenféle habosbabos sütiktől, fánkoktól, tortáktól, muffinoktól és ilyesmitől roskadoznak. Az éttermi filteres kávé után üdítő volt egy igazi olasz eszpresszó. Halk zene szólt, amibe csak néha kavart bele egy távoli repülőgép gázturbináinak alig hallható zaja. Arra gondoltam, hogy itt ez az idilli környezet, csend, nyugalom, közben nem is olyan messze abban mesterkednek egyesek hogy miként öljenek, mindegy hogy kit és igazán okot sem kell adni rá, elég az hogy itt vagyunk.
Kiléptem a ragyogásba, és nem is láttam az őröket, pedig minden sarkon áll egy, rendesen felszerszámozva ahogy illik. Horvátok (vagy hasonló nyelvterületről...)

Ó az ebédlő... jártatok már úgy hogy annyi füstöltlazacot ehettetek amennyi belétek fér? És persze hozzá minden jót, ami elképzelhető?
Ajj de kár hogy diétán vagyok :)

Hogy kép is legyen: íme a szobám :)


Mondhatnám azt is hogy szoba kilátással, de az ablak mögött a mi épületünkhöz tartozó homokzsákokkal körbepakolt betonbunker áll, ami ugyan nem látványos, ellenben csak kiugrok az ablakon és már ott is vagyok.
Praktikus :)

Most

Hétvége, holnap itt szabadnap lesz. BBQ mindenütt, a bárban ma nagy buli lesz. A délafrikaiak hívtak megint a kis sütögetős-ivogatós partyra, öttől alapoznak, majd amikor a jónép nagyja már elhúz és csak a kemény mag marad, akkor mennek a bárba. A bár érdekes hely, az egyik oldala csupa üveg, látszanak az asztalok, székek és két pool biliárd. Jobbra a pult, egy lépcsőfoknyit emelve itt kezdődik a jobb oldal, ahol a kínai étterem található.
A biliárdasztaloktól pár lépésnyire egy jókora úszómedence kéklik, mögötte látható az a pácolt bambuszrudakkal bevont fal ami ilyenkor felmegy és láthatóvá válik a diszkó.
Kihagyom.
A tévén HBO - Top gun, a vacsora püré és rántotthal volt, hozzá brownie vaniliafagyival :)

History

Múlt hónapi bejegyzés a falon:



Vagyis:
- megtámadtak egy APN (rendőrségi) ellenőrző pontot Murhab-ban, Bagdis (helyesen Badghis) tartományban és megöltek öt rendőrt
- jelentés szerint RPG-ket (kézi rakétavető, páncéltörő ill repesz robbanófejjel) hoztak Murhab-ba
- az 1-es főúton munkást zaklattak
- vallási vezetőt vettek őrizetbe mert IED-t (improvizált robbanószerkezetet) telepített Pashtun Zargon-ban, Herat tartományban.

Egy nap termése. Hogy kik tették mindezt? Nem kell lefordítani :)
És hogy miért érdekes ez egyáltalán? Oda megyünk :)

1790m

Ahogy bekapcsoltam ma reggel az új GPS-t, hogy összeszedje magát, meglepődtem a magasságon, mert 1690m-t mutatott.
Mint tudjuk, az ugye nem pontos ilyen értelemben (mármint ha a vízszintes koordinátákkal vetjük össze). Persze azért 100-as nagyságrendnél nagyobbat nem szokott tévedni, az ezer méteres hiba pedig kizárható.
Leellenőriztem és a Google Earth is azt mondta hogy ennyi.
Kabul bizony itt van.
Húazannya, akkor itt hegyilevegőben dúskálunk :)

Hogy hol van az az itt?
Nem messze a kabuli reptértől, egy Zöld Falu nevű kis "településen", aminek van saját közigazgatása, rendőrsége, szállodája, ingyenes étterme, de található itt bár úszómedencével, süteményes presszó, kínai étterem, pizzéria, templom, konditerem, diszkó, biliárd szalon, bank, és rengeteg üzlet, kezdve a helyi ajándéktárgyason át az elektronikai és ruházati boltokon keresztül a németek által üzemeltetett PX shop-ig.
És egy szék:

A falu persze képletes, fallal és őrséggel körülvett terület ez a városon belül, ahol a sült bacon és a cocahusi is megterem.
Itt kell elütnünk az időt addig, amíg a helikopter elérhető lesz (mint megtudtuk a backup helikopterrel történt valami, azért nem indulhattunk el).
A szoba istenes, a kaja kitűnő, a net működik (igaz eléggé szűrt, de éjfél és reggel 6 között "szabadon" lehet garázdálkodni), mi kell még?
Mi is... hm... na azért lenne itt pár dolog :)

Ja, és ma este mozi: Zero Dark Thirty.

BBQ

Lehet ellenállni ha meghívják az embert egy ilyen szösszenetre? Ráadásul délafrikaiak? Ugye hogy nem :)
Barátságos tűz fogadott minket, és délafrikai humor. Ha valaki nem tudná milyen az, ajánlom ezt az oldalt: Africa, where laughing is the only reaction

Campfire

Kezdésnek rák és csirke valamint saláta került a csajkába, később jött a sültkolbász és a médium steak. Aztán még rák. Majd csirke. És még steak. Azután... ööö... abbahagytam. Na jó, egy kis pizzát még muszájból betoltam, merugye a bor savas, de az már igazán nem árthatott hiszen vega pizza volt! Hm... annak az ízét kis csirkével tűntettem el. A csirkéét rákkal. A rákét steak-kel... :)

Egy kis apetájzer

A kihozott laptop projectorra és erősítőre kötve szolgáltatta a háttérzenét. A mai egy átlagos nap, igazi ereszdelahajam buli majd csütörtök este lesz, merugye pénteken addig alszik mindenki ameddig akar. Ez meglehetősen furcsa számunkra (mármint a szabad nap) de akik itt élnek azok olyan helyeken dolgoznak, ahol a péntek ünnep, mint rendesen a -majdnem azt mondtam- civilizált világban :)

(Azért nem árt odafigyelni arra hogy milyen clippek, videók vannak a könyvtárban amiből megy a show. Ahogy mesélték egyszer megtörtént hogy Jan elindította, aztán be kellett mennie a szobájába valamiért, mire kijött arra már nagyban ment a svédtorna az összes vele járó zajjal, nyogéssel, sóhajjal... :))

Ham and eggs in Kabul

Jaja, még ilyesmi is akadt reggelinél, úgyhogy összeállítódott egy proper (well... almost) English Breakfast, hiszen megvolt minden hozzá: bab, sült paradicsom, krokett, sült virsli, pirított gomba, crispy bacon, és a többi. Megspékeltem a saláta tálat is valami olasz sonkával és kész is volt a starter.
Kezdődhet a nap! :)

A mai hír: a helikopter áttolódott huszadikára...

Úton

Még most sem nagyon hiszem el azt, hogy reggel félkilenckor csörög a telefon (vasárnap, otthon, punnyadás az ágyban, az elsőt fel sem vettem) és négy órakor már a Quatar Airlines 737-esén ücsörgök, pedig így van.
Az ablak túloldalán szakad a hó, és a szárnyak felszállás előtti jégmentesítésen ügyködnek a népek, valami löttyel permetezik, mossák a létfontosságú részeket.
Aztán elindulunk, a Boeing belefúrja az orrát a szürkeségbe, meredeken felfelé tart és mellettem a magyar család felkiált meglepetésében, amikor negyed óra múlva hirtelen kibukkanunk a ragyogó napsütésbe.
Pedig hát a felhők felett mindig ilyen.
Csak képesek vagyunk elfelejteni...

A halas menüt választom, hozzá vörösbort.
Nézegetem az üveget, annyira jól csengő és emellett egyszerű a név, hogy tuti nem fogom elfelejteni, feltétlen megnézem majd a weblapot, ha leszálltunk.
Elfelejtettem :)

Dohában 21 fok fogad, majdnem éjfél, kicsivel több mint egy órám van arra, hogy átszálljak.
Simán megy minden és már gurul is a másik quatari gép a felszálláshoz, irány Dubai.
55 perces út, amiben a fel és leszállás is benne foglaltatik, igyekeznek a lányok a kajával, mert az azért akad.
Ráadásul meleg.
És isteni!
Csípős tortilla, de olyannyira, hogy önkéntelenül arra gondolok, vajon a nők hogy bírják? Az ablaknál ülő kampósorrú a felét visszatolja, amikor szedik össze a cuccot.
Ereszkedünk, a kapitány orifonozik.
Ejha, szőke női hang.
Aztán úgy odateszi a gépet a betonra, hogy csattan, a mellettem ülő francia majd összetojja magát, aztán meg hangoskodva palástolja. :)
Tényleg, tele vagyunk franciákkal és japánokkal.

Quatar 2 órával van előttünk, Dubai 3-mal.
Hajnali negyed négy múlt még csak, a DFS pult majd valamikor 5 körül nyit, felmegyek a terminál második emeletére és bekapok egy quartert a mekiben. Közben nézem a hajnali népeket a tranzitban, minden nyitva, utasok jönnek-mennek, elég nagy a forgatag.
A laptop talál wifit, körbenézek, még pár üzenet, aztán megkapjuk a beszállókártyát és átbuszozunk a másik terminálra

Itt aztán van kavarás rendesen, mindenféle (többnyire szakállas) nációk ülnek, állnak, jönnek-mennek, vagy épp különféle pózokban fekszenek. A kapunknál még az előttünk induló gép célpontja látszik, a vörösen villogó felirat szerint last call to Yanbu.
Befut négy ninja, öö... ööö... vagy feketébe öltözött nő, egyik öregebb mint a másik, szóval a befutás erősen képletes. Gyorsan beterelik őket a folyosóba.
Érkezik három másik hasonló fazon, de nem a kapunál a pulthoz mennek, hanem mellette a padokat célozzák meg.
Úgy tűnik a járatra felügyelő földi személyzet nem ma kezdte, mert rögtön hozzájuk szalad (tényleg szalad a kis indiai) és odatereli őket a pulthoz.
Épp akkor érkezik egy család, a nő szintén feje búbjától a talpáig feketében, a férfi ellenben egyszerűen megoldotta: magára tekerte a lepedőt.
Gondolom sietve távoztak valahonnan.
Aztán feltűnik egy másik fazon, ő is lepedőbe burkolva, szintén papucsban.
Ezeknek is futni kellett.
Majd még három, egyik félmeztelen, a bal vállán van lepedő, a jobb vállától lefelé köldökig semmi.
Frankó lenne ha mellettem ülne! :)
Még érkezik vagy öt nő, meg egy csapat férfi, fiatalabb, idősebb, mind lepedőbe burkolva (mármint a férfiak).
Egyet kiszúrok, rajta is lepedő van, de nem csak lógatva és tekerve, hanem itt valamiféle rendezettség figyelhető meg, sőt beépített zippzáras pénztartót is látok úgy övmagasságban.

Elmerengek... Az emberi elme képes felismerni a szükséges dolgokat, és elvégzi a megfelelő módosításokat.
Így lett nekünk aztán a történelem során biciklink, autónk, bundáskenyerünk meg atombombánk.
No és a lepedőre zseb.
Már régóta a Gate Closed villog, de még javában ügyeznek a pultnál, úgy tűnik senkinek sem sietős az út Yanbuba.

Aztán befut Trix és elvonszol a Costa Cafe-ba, ahol Ovival letelepedtek.
Kérek egy lattét, de már nincs idő meginni, így egyik kezemmel a jókora papírpoharat egyensúlyozom, másikkal húzom, emelem, tolom a kéziguriga+nikon-táska+nagykabát kombót, és sikeresen becsekkolok, buszozok, fölmászok a lépcsőn, lehuppanok a helyemre, majd megiszom a kávé maradékát.
Még meleg!
Ovi odaül mellém, beszélgetünk, a gép gurul, megáll, kis idő múlva felbőg a két hajtómű, nekilódulunk, egyre gyorsulunk, majd nyííííííííííííííí...., lassulunk, de veszettül, keményen tapossák a fékeket ott elöl!
Mia?!!!
A kapitány már mondja is, a köd miatt, másik gép miatt, a kiskakasfélkrajcárja miatt, de nem tudunk fölszállni, átgurulunk egy másik kifutóra.
És tényleg... kitekintve akkor a pára hogy nem látunk el 20-30 méternél jobban.
Hm... ez az ami a tengerről jön, mert negyed órája még verőfényes reggellel kocogott a nap úgy fél nyolc tájékán és mi is.
Aztán felhussantunk nagyonmagosra (nemáhogymá ködben nem tud felszállni), néha kipislantottam, tenger, aztán Irán homokozója, majd hegyvonulatai, végül pedig az afganisztáni hófödte hegycsúcsok vonultak el alattunk.

Magasan

Ereszkedni kezdtünk Bagram felé, már láttuk az agyag falakat, a sarkokban még hó, az utakon autók, tuc-tucok, kordék, amikor nem jó szögbe fordult a gép orra, és rá is kapcsolt.
Emelkedtünk.
Most a csattogó pepüle párzási szokásai miatt.
Hát, ez egy ilyen nap, könyveltük el :)
De aztán ennek is vége lett, leszálltunk, átnyergeltünk a kis kétmotoros propelleres kávédarálóra és átreppentünk Kabulba.
Ekkor már nagyon le akart esni a fejem, elvégre több mint 24 órája fent volt, de a nyakam még megtartotta.

Welcome

A parkolóban ott állt a korábban jelzett bazinagy fekete páncélozott batár és valaki regélhetett rólam, mert miközben azt kerestük, hogy a sok fekete batár közül vajon melyik a miénk, jött egy mokány srác, oldalán szép fényes pisztollyal és két póttárral, és megkérdezte hogy én vagyok-e én.
Mondtam, hogy én.
Elhitte.

Elgurultunk a Zöld falu nevű zöld faluba, ahol megkaptuk a szobákat, ebédet, majd PX shoppoltunk picit, aztán alvás vacsoráig, most pedig mostpedig van. :)

Azért sikerült nem szétpakolni.
Na de lesz ez még így sem :))))

Zene!

Havazik

Hajnali fél kilenckor megszólal a nappaliban a "Sweet home Alabama". Hadd szóljon. Amikor másodszor is rákezdte akkor már kiugrottam a jóból és látom hogy Répa két lábon állva stíröli az S3-ast.

Répa (amikor nem telefont stíröl :))

A szám dubai. Hoppá! (Helyesebben: Afrancba!!!)
Lorelai csicsereg a túloldalon, ma délután repülök Dubaiba, holnap reggel 7-kor pedig Bagram, Kabul. Onnan továb helikopáterrel megint, de ahogy hallottam most nem fosós pilótáink lesznek akik nem mennek 1000m alá. Ahol kell le is szállunk hogy igennagyon megnézzük a terepet.
Erre Vonnegut csak annyit mondana: így megy ez.
Így teszek én is...

Ja, kint meg havazik :)

xmas

„Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
(...)
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és…féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem), de túléltem.
És még most is élek.
Az életet nemcsak túlélem, és neked sem ajánlom, hogy ezt tedd!
Élj!
A harcba elszántan kell menni,
az életet szenvedélyesen átölelni,
emelt fővel veszteni és merészen győzni,
mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

Charlie Chaplin

Élet...

Hírek

És hogy ha már, akkor fotó is legyen néhány:

Doors...
Ajtók...
Nem csak az ajtók...

Kráter...
Nem hold kráter...
De nem ám...

Doors...
Come on baby light my fire...
Csak ne így...

Burns, burns, burns...
Johnny Cash...
Ring of Fire...

The rest is silence...
Ez pedig Hair...

Levél a távolból

I just came to Nazary after ten days!
We lost one driver, nine APPF was injured.
I do not have good information about safety there on line 5 and 1.
Lots of heavy weapons attacks and a lots of mines!
And 10 days without a shower! :(

Momo


Momo korábban...

Hírek

Csak egy mondat. Délafrikaiasan:
Hi Jo
We having a hard time with attacks, even more and more. We had a IED yesterday with casualties. So we ware push with no luck. At this stage I got it at the 8/12 return.

(Hm... IED... nem találja az angol nyelvi ellenőrző. Persze ki szólhatna érte, a sereg az ami/aki mindent rövidít.
Improvised Explosive Device... na, ebbe nem kötött bele, ezt ismeri. Szerintem arról sincs fogalma, hogy ez mit jelent. Elég, ha mi tudjuk.
Illetve... annak aki nem tudná, valami ilyesmit kell elképzelni, csúnya bácsik éjszaka telepítik és akkor robban amikor mellé érünk, mondjuk egy mobil telefon hívására, vagy vezetékkel, rádióval távolról. Vagy attól hogy ráhajtunk kocsival.
Persze ezt észrevették időben és messziről felrobbantják, nézzük csak:
IED

Nnna, most már a szótár is tudja mi az az IED :)



Zene!

Home, sweet home :)

A felhők fölött mindig kék az ég:

Mondom: a felhők fölött :)
7 óra Dubai-Zurich, de az alumínium pegazus megtette 6:45 alatt, szép volt fiúk :) Maradt 40 perc az átszállásra, de bőven belefért abba még egy Hendrick's beszerzése is:

Ha valaki nem ismerné... hm, mit is mondjak: finom, asszem a NY Times szavazata alapján valamelyik évben őt választották a világ legnyamibb ginévé :)
(Nem is értem miért nem a 2750 dolláros whiskyt vettem meg Dubaiban :))

Dubaiban 31 fokon állt a hőmérő amikor megérkeztünk (a nyári párából semmi nem maradt, hála annak a marxista Istennek) és 26-ot mutatott hajnali negyed háromkor amikor felszálltunk, Zurich pedig plusz 3 fokkal fogadott. Ehhez képest a budapesti 5 fok esővel épp kellemesre sikeredett (számomra, tegyük hozzá, merugye imádom a hideget), bár az egyik ablaktörlő lapát föld körüli pályára állt, de megoldottuk:
BMW E39 530D - X millió Ft
Új ablaktörlő lapát - 3980Ft
5 cm kerítésdrót - megfizethetetlen :)))))

Délelőtt kaptam a hírt: Lui is szerencsésen megérkezett :)

Most pedig: Libanonba invitálnak 8-10 napra...

Micsoda ééééjszaka volt...

Ez szól épp :)
(Mármint a dal)

Az hagyján hogy Lui dorombolt nekem, de az eső is szakadt, az áram is elment a hotelban és robbanást is hallottunk, majd gépfegyverek ropogtak. Az esőt leszámítva tehát normális, hétköznapi éjszaka volt.
Hanem a reggel! Na az felért egy 10-es erősségű bolondokházával. 9-kor még senki nem tudott semmit, maradunk vagy megyünk. Fél 10-kor felhívott a főnök hogy szaladjak az irodába (ami az ő szobája ugye a szállodában) mert osztják a katonai táborba a belépőket négyünknek. A többiekről semmi hír... öt percig, majd beszaladt Boris: mindenki pakol és megy Mazarba.

Pénzről még nincs szó, pedig sok embernek kellene csuhé, főleg hogy Dubaiban 82 dollár a tarifája a Marhaba szolgáltatásnak, vagyis hogy vízum nélkül átvigyék az embert és a cuccokat a másik terminálra.
Várunk...
Az utcán lent a szokásos képek:

Aztán befutott Cobus, kellene garmin adat, ok de hozzál kábelt mert minden összepakolva.
Kibontottam a laptopot, feltöltöttem neki, elraktam a laptopot, jött Willem, kibontottam a laptopot, feltöltöttem neki, elraktam a laptopot, jött Rich, neeem, neki nem garmint kellett feltöltenem, neki kellenének a fotóimból azok amelyeken ő és Bryan láthatók na és pár tájkép, ezmegaz, ok, kipakoltam a laptopot, letöltöttem neki, elpakoltam a laptopot, jött Trix hogy az ő garminját is...wááááááá nem is lettem ideges, mert már háromnegyed 10 elmúlt és már a kocsiktól is üzentek hogy indulunk, de pénzről még mindig semmi, nyájam pedig loholt utánam mindenhova csak épp nem bégetett.

Végül rábólintottak, kap mindenki 100 dollárt oszt jónapot. Az enyémet odaadtam Luinak merugye nekem van kártyám és felkaptam a csomagokat, futás le a kocsikhoz, bevágódtunk, irány a reptér.
Utolsó pillantás a szállodánkra:

Persze a balfékek miért is ne Stone bázist adták volna meg az első kocsinak mint célpontot. Ott meg ugye egy szál reptér sincs, csak sok-sok tengerészgyalogos. Erről nem tudva szaladtunk utánuk, de a városból kiérve a hatalmas szürkésfehér füstcsíkot - ami díszére válhatott volna egy első világháborús csatahajónak, hegymenetben, támadósebességgel - látva magunk mögöttlehúzódtunk és megálltunk.
A namiazördögvanmármegintet a biztonsági srác kiáltása zavarta meg: ég az autó!
Basszus, ez benzines és nagyot durran, kiugrottunk hát és tényleg: a kipufogó vége lángolt de rendesen.
Na mondom, működik az utánégető :)
Kiderült hogy a turbó már 10 napja rossz, most pedig úgy gondolta hogy megmutatja mit tud: elkezdte nyomni az olajat a kipufogóba.
A kipufogó nem kipu fogó, mer olyan állat nincs is hogy kipu, hanem arra szolgáló cső (mindenféle miskulanciákkal megpakolva) hogy elvezesse a motorból a működés (gyengébbek kedvéért: berregés) során keletkezett gázokat, amelyek persze rohadt forróak. A berregéstől.
Ezért gyulladt hát be az olaj, ami egyrészt önmaga is forró volt, másrészt éghető, és így beporlasztódott a kipu fogó csövébe. (Egyébként harckocsik alkalmazzák ezt a technikát ködösítésre, vagyis hogy gázolajat nyomnak a kipu fogójukba, szóval elképzelhető mit láthatott a mögöttünk autózó :))
Közben szerencsére visszajött a másik kocsi is, mielőtt még a tálibok tutálibolhattak volna a közelben és most már jó irányba haladtunk. Kis macera után be is parkoltunk az olasz katonák által fenntartott bázisra (de jó hogy ezek a mediterrán népek ilyen... lus.. ööö... lazák: kétemberes belépővel négyen surrantunk be a kapun).
Rövid várakozás után Kandaharba repültünk egy már megszokott 18 személyes kis géppel:

Kicsit rázott, de az sem zavart volna, ha végig gurul, csak odaérjen ahova kell :)

Ott aztán átnyergeltünk a DFS Dubaiba tartó 737-esére és viszlát Afganisztán, majd jövök...

A csapat többi része is megérkezett közben Mazar-i Sharifbe, de egyelőre még várják a folytatáshoz szükséges repülőjegyeket... Sok szerencsét fiúk, én másfél óra múlva indulok Zürich felé, addig még itt esz a fene a reptéri hotelban, óránként 60 dollárért. (Cég fizeti!!! :))

Akit pedig érdekel az ilyesmi, klikk: olvassa

A többi hallgassa :)

Éjfél után

3:28
Lui úgy döntött hogy állathangokat utánoz. Horkol mint az állat. Helyesebb lenne talán a többesszám, mert ahogy hallom van itt vaddisznó, kafferbivaly, t-rex, kardfogú tigris és néhány apróbb beazonosíthatatlan visító állat is.
Meg gőzfűrész.
Niagara vízesés (bár az dübörög).
Tolató gőzmozdony.
A net persze miért épp most lenne jó? Ezért aztán a rádió hallgatás kilőve, a külső vinyó otthonfelejtődése okán egy órányi zenét tudok összekaparni a laptopon. Ezt kétszer lejátszom, így kihúzom valahogy fél hatig.
Kinnt megszólal a műezzin vagy mi a csudának hívják itt. A horkolás elnyomja...

Nem tudom mi ez vagy hova gyökeredzik, de akármekkora zajban képes vagyok aludni, viszont a leghalkabb horkolásra felébredek és kész, vége, semmi másra nem tudok koncentrálni mint arra az idegeket borzoló zajra, behatol a neuronjaim közé és fogva tart mint mágnes a vasat. Csak azt hallom, megszűnik minden más és egyre erősödik bennem az érzés hogy valamit tenni kell, mígnem eljutok odáig hogy egy szép nagy kétkezes kőtörő kalapácsot (néha fejszét) vizionálok amivel akkurátusan szétverem a horkoló fejét.
De hát miért is tenném? Hiszen neki joga van aludni, ez meg a én problémám.

5:39
Még mindig sötét van kint, a garmin szerint is valamikor egy óra múlva kel majd a nap.
Hallgatom a szortyogást, röfögést, visítást... 3 órakattanás egy felmenő, aztán ugyanannyi a lecsengő.
Hoppá, van stopper a telefonon, na nézzük: 7 horkolás 30 másodperc alatt. Az annyi mint 14 egy perc alatt, vagyis 840 egy óra alatt, 20160 egy nap alatt sejj! :)
A legszebb benne az, hogy minden levegővétel és kifúvás más, nincs két egyedi. Felfelé megy a frekvencia, lefelé megy, oszcillál, pörög, forog, dugóhúzóba kerül, hallatszik ahogy elakad a lélegzet és kapkodni kezd utána, hogy aztán teljesen más frekvencián folytassa.
Egyszer arra gondoltam hogy talán az ősember hallása volt így kihegyezve a kardfogú tigris horkantásaira, így aztán még idejében felébredt ha jött a bajság. Persze lehet hogy teljesen más a magyarázat, de valaminek lennie kell ami miatt úgy tépi az idegeimet mint metálbanda szólógitárosa a húrokat. Kész, nincs mese, felkapom a pólóm és lemegyek a hallba.
Ott remélem megy a net és valahogy kihúzom a hátralévő 1 órát, mert 7-re terveztem a kelést.
Ki tudja, lehet hogy elrepülünk ma, négyünknek ugyanis megérkezett a repülőjegye.

5:51
A hall. Itt sincs net, naccerű. Az étteremben ég a villany, matatnak a srácok, bár reggeli csak fél héttől lesz. A normál menü tükörtojás és csípőspaprikásparadicsomos omlett, sültkrumpli. Emellett főtt tojás, gyümölcsök, csokik, nápolyik, vaj, méz, lekvár, sütemények (istenifinomak, ez az egyik legjobb dolog az arab világban és valahogy ide is eljutott). Tea, kávé és az itt is nan-nak nevezett lapos, vékony, kerek kenyér. Nem lehet vele úgy tunkolni a marhapöri szaftját, mint mondjuk a mi alföldi kenyerünkkel, nem is olyan szép, de finom.
Még Pakisztánban láttam hogyan készül. Az öklömnyi tésztát pizzaszerűre kerekítik, majd feltapasztják a - nevezzük kemencének - belső falára. Ez a sütöde egyébként agyagból tapasztott henger, amely a teteje felé beszűkül és alul egy kis nyílás található rajta, ott kap levegőt, gondolom én.
Az alján ég a tűz amit vagy galyakkal táplálnak vagy tehénszarral, a kenyértésztát pedig a felső nyíláson benyúlva tapasztják a kemence forró oldalára egy párnaszerű alkalmatossággal.
Lássuk csak, ezt még egy elhagyatott sivatagi háznál fotóztam, de remélhetőleg valami látszik belőle:

Egyszerre persze több is sül, és a mesterember (vagy asszony) látja mikor melyik kész, azt egy horogszerű kampós vassal leakasztja és rakja a többi tetejére.
Itt nem csak kerek kenyereket láttunk (abból is többféle vastagságút), hanem van egy hosszúkás, leginkább az északamerikai indiánok hótaposójára hasonlító, közel méter hosszú, lapos és áttört változat is. Ízre mindegyik hasonló, puha és finom, frissen, forrón, faszén (vagy marhaszar?) illatú, egy két nap múlva pedig törik, akkor ropinak is elmegy :)

6:12
Pohárcsörömpölés, bekukkantok az üvegpolcokon keresztül az étterembe, a tálalók még üresek, a srácok az asztalokon matatnak. Valami zúgni kezd, hm, a légkondi: 23 fokra állították a kijelző szerint.
Itt még pár napja is 30 fokot mértek, mi pedig lejöttünk a hegyekből ahol bár hidegebb volt, de egy short és egy shirt megtette.
Érdekes lesz szandálban hazamenni. Mivel most a Swissair-re kaptunk jegyet, Dubai után Zürichben kell majd átszállni. Persze nem hiszem hogy bent olyan hidegre kell majd számítani, ezért úgy döntöttem hogy a kabátom is a bőröndben fog utazni. Az úgyis üres, egyedüli célja hogy visszafelé megtöltődjön mindenféle hazai jóval :)
Elvileg még két és fél óra és indulunk a reptérre.
Addig még le kell mosnom a bőröndről a sivatag porát ami vastagon borítja. Berakom a kádba és leveretem a zuhannyal, aztán letörlöm. Ez az elmélet ugye, a gyakorlat pedig majd kiderül :) Aztán még össze kell szednem mi megy a kézipoggyászba a laptopon kívül, a többit beömlesztem a bőröndbe és kész.

6:34
Net még mindig nincs, felmegyek a szobába




Boldogok azok, akik a szerelmükkel alszanak...