Buddha a hegyen...

Mondom! :)

Novelle

A nap már meglehetősen alacsonyan járt, ideje volt menedéket keresni éjszakára.
Ismerte a terepet, gyorsan haladt a patak mentén észak felé. A zuhogótól nem messze felmászott a sziklák között egy szobányi, borókabokrokkal borított platóra.
Elégedetten nyugtázta hogy ott a barlang bejárata, amelyet korábban -csak két napja, vagy két évszázada- a légifotókon megfigyelt. Bent félhomály és száraz talaj fogadta. Hátul a menyezet egy kis része beomlott valamikor, az ott keletkezett résen át szökött be némi fény, még épp elég ahhoz hogy ne kelljen az értékes elemeket pazarolni.
Kinyitotta a hátizsákot és óvatosan kipakolta a szükséges felszerelést.
Mindent kétszer leellenőrzött, úgy érezte hogy többet már nem tehet, még egyszer körbenézet, bólintott, majd kilépett a barlang elé. A nap vörösen lángoló gömbje majdnem érintette a távoli sziklacsúcsot.
Felhajította az oldalzsákját a bejárat mellett a bokrok fölé magasodó sziklára és felkapaszkodott. Kényelmesen törökülésbe helyezkedett, hátát a barlang falának vetette.
Érezte a kövek langy melegét, hallgatta a patak halk sistergését, nézte a naplementét és lassan, minden falatot jól megrágva, hideg csirkesültet vacsorázott...







Öööö... mindig akartam írni valamit, valami olyat, amelyben lesz egy olyan rész, ami így szól: "hideg csirkesültet evett" :))
Hát itt van, e!
Jaaaaj, ez nem lett jóóó heeeee! Azt írtad: "vacsorázott"!
Namajd! Majd!!! :D

Perpill, este...

A háttérben egyre halkuló hangok (tv, National Geographic, Fredy "olléollé"-zása, a barátnőjével beszélt -kiabált- épp Kolumbiában skype-on) bódulatából hirtelen sziszegés és a lábfején érzet hűvös légmozgás riasztotta fel Lui-t. A doki fújkálta a lábujjait valami spray-vel. Korábban érkezett meg a vodka és a 12 éves whiskey szállítmány, a 304-es szoba lelkes ifjúsága valamennyire a spirituszok jótékony hatása alatt tett-vett, szunyókált, csetelt, kellemes illatok terjengtek a levegőben, na és a hegyekben megtett 5km társulva az ottani kitűnő klímával (28 fokot mértek nap közben) a forró fürdő utáni fejből kivigyorgós bágyadtság persze hogy elnyomja az embert. Ha fújkálja, hát fújkálja, gondolta lui hátradőlve a kényelmes bőrkanapén, és folytatta a National Geographic aktuális műsora előtti szunyókálást.
Amiből megint felriadt, mert most meg azt érezte hogy matatnak a lábán. És tényleg. A doki ott ült mellette, ölébe vette a lábát és az új bakancs okozta horzsolásokat látta el, mint mondta csak arra várt hogy a spray által odaszórt valami megszáradjon. Szépen bekente, bekötözte a lábujjait, hálót húzott rá, ilyesmi...
Lui pedig, látva hogy nem valami rusnya krokodil próbálja leharapni a szaladóját, fogta magát és folytatta a National Geographic figyelemmel követését a csukott szempillái mögül, miközben Fredy kiabálva csevegett, a doki pedig visszült az ágyára, kezébe vette a korábban lerakott könyvet, és békésen, whiskey-t pöfékelve olvasott tovább...



Na ha már annyiszor beszéltünk róla, ismerjük meg: Ő a doc. Vagyis: medic, ami azért több annál :)
Itt láthatóan elmélyedve bűvöli a Garmint, előtte tartottam neki kisoktatást, a "hogyan ne tévedjünk el és ha mégis akkor miként találjunk vissza, és ha az sem megy akkor mitévők legyünk" témából. Mit is mondhatnék még róla? Imádja a Monty Pythont, nekem pedig az épp elég :)

Last Dance With Mary Jane...

Óóóóafrancba!!! Elfogyott :) A dokink meglehetős óvatossággal közelített ma, tanulva az első nap élményeiből, amikor azt hitte hogy ez is valamiféle vodka. Öt perc múlva már sasszézva közlekedett és szaporán ollálázott :)
Hát igen... a sárrétudvari otthoni ágyas szilva (52° árnyékban) csodálatos magasságokba emeli az ember szellemét, többszörös fénysebességgel száguld, cikáz, emelkedik és... nem, nem süllyed, méééég emelkedik, magával ragadva testet, port, fákat, virágot, fényt. :)
Hopsz, ez már egy daaaal :)
Ujujújj, azt hiszem itt a hatás: azokat a szilvákat csak nem kellett volna... nomozsmá' mindegy, negyed óra múlva háromnegyed hét, érkezik az esti pizzácska :)
Itt pedig az evidence, bár öt perc múlva már a C.S.I. sem találná meg:


A fröccsöntött csészéért nem vállalok felelősséget, azt Lui organizálta a Lufthansa nehogylebukjonnemmondommeg melyik járatáról, még Frankfurtból jövet, arról amelyik 10:03-kor szállt fel és indult Erbilbe :)
Most pedig: zene, mééééééééééééééééééééééééééééééééég :)
Youuuuuuuooouuuuuuoooooouuuuuuuoooooooouuuuuuuuuuuuuuuuuuuah :)
És a pizza itt van, itt bizony, megérkezett, sejj! :)

No és aki nem ismerné, annak (meg persze nekem :)) hadd szóljon most a Mary Jane's Last Dance...


(A szétrobbantott és szétnyílt talp nem is (bár felnyomott pár csontot a térd felé ezért valószínüleg ott lett amputálva) hanem az a vértócsájában fekvő, darabjaiból groteszkül összerakott fickó... mintha csak aludt volna... de a keze, a lábai, a törzse... nem ott voltak ahol normálisan elvárnánk... mintha valaki összeszedte volna és egy kupacba hordta volna az embert... csak úgy, találomra... na az... az odabaszott)

Ez egy ilyen nap :)

Még mindig nem tudom mi az amit reggelire kapunk, leginkább a joghurt és a krémtúró elegyének nézem, de hiába kérdezem, mindenki csak vonogatja a vállát. Fehér, ez biztos. Nem tejföl, az is biztos. Nyakon öntve áfonya szósszal: istencsászáros, ez pedig tutibiztos :)
Ma felderítésre mentek a fúk, GPS-szel rögzítik a használható földutakat, dózerelt nyomokat, kecskecsapásokat a hegyekben. A műholdfotón mintha gerillakiképző tábort láttam volna északon, de az aknakutatók szerint ott nincs gáz. A török laktanyát elkerülik, mert erősen érdeklődtek az útlevelek iránt de a vízumaink ugye lejártak, persze erről psssszt!!! Senkinek egy szót sem! :)
Délután korán bejönnek a srácok, mivel ma lesz az ijesztgetős óra: az aknakutatók főnöke tart ismertetőt a mit és hogyanról, ha belefutnánk valami mizerábilisba. Én mindenesetre kértem füldugót a QHSE tisztünktől, mert egy ilyen dolog azért elég nagyot durran, amikor oszlásnak indul. Mari néni mosolygott, de nem értette. A doki vigyorgott rá hogyaszongya: joke :))
Ó, és most... álmodjunk szépet... puhapihe tejszínhab ágyon:



És most... dal... Julia

Ó, és még valami, Boris (nem the bullet dodger) megérkezett Kongóba, egyelőre csak varacskosdisznót és páviánt látott.

Szpász

Vagyis "köszönöm". Zoszpász, vagyis köszönöm szépen/nagyon. Zoszpász káká; köszönöm szépen uram :)
Az öregúr mosolyog rád az egy foga mögül, és nem engedi kifizetni a jégkrémet.
Bevágódom a jobb hátsó ajtón a böhömnagy Land Cruiserbe, még keresem a biztonsági övet amikor a sofőrünk megnyomja az indító gombot és méltóságteljesen, lassú himbálódzással kikúszunk az útra, majd hattyú könnyedséggel (azta... micsoda egy szó ez... egyáltalán: van ilyen? A kérdés költői: már van :)) tovavitorlázunk. Mellettem a hordágy fejrésze, azon túl az az átlátszó hengerben mozgó harmónikaszerűség, vagyis lélegeztető izé. Manométer, csövek, kapcsolók a fehér falon, mindenféle csomagok, és halkan csörrenő cuccok az ajtók mögött és a fiókokban, amelyeket elmés szerkezetek tartanak csukva, műtőben érzem magam, a kórházavárosszélénben lehet ilyesmit látni, csak előttem nem Blazej doki ül hanem Alan doki, vagyis hogy teljesen pontosak legyünk: paramedic. Hogy ez mit is jelent? Na nem a paraolimpiára asszociálni dokiügyileg ám. De nem ám!
A wiki szerint (most rácsesztetek mert senki nem vette a fáradtságot hogy leferdítse) annyit tesz hogy:
"A paramedic is a healthcare professional who works in emergency medical situations. Paramedics provide advanced levels of care for medical emergencies and trauma. The majority of paramedics are based in the field in ambulances, emergency response vehicles, or in specialist mobile units such as cycle response."
Ebből a lényeg a... aaa... aaaz... összes :)) Szóval egy emergency response vehicle-ben ücsörgünk és Lui valamint Fredy (becsületes nevén Freddie Alfonso Cardensa Meza) után szaladunk épp, akik már állítják az otthon referenciának nevezett base station-t valahol a hegyekben, a folyó fölötti dombon.
A szeizmikánál előírás, hogy legyen egy ambulanciás kocsi a terepen felkészülve mindenre, főleg ha robbanóanyaggal dolgozunk, merugye itt a hegyekben csak az maradt, a vibrátort legfeljebb Mari néni tudná ide felcipelni, ha lenne neki. Mari néni egyébként Dave, aki 24 évet húzott le a brit hadseregben, ezért aztán (vagy ennek következtében?) azzal nyitott -miután kiderült hogy vele osztozom az irodán- én szeretem a rendet és a tisztaságot.
- Ó, nagyszerű -mondtam- én meg szeretem ha valaki takarít és pakol, feltéve ha nem viszi túlzásba.
Azzal kezdte hogy elrakta a műszerlábakat, receiver dobozokat, rádiókat, majd söpört és felmosott és asztalokat törölgetett. Tényleg jó fej, kissé nagyon komolyan veszi a munkáját (ő a QHSE tisztünk) és így aztán a megtisztelő Mari néni névvel ajándékoztuk meg. Persze mindenféle hátsó gondolat nélkül, egyszerűen azért, mert így nem tudja mikor beszélünk épp róla :)
Végigzötyögtünk a négy és fél kilométeres néhol kaviccsal felszórt földúton a folyó nyugati partján míg elértük a szép kék házat, ahol aztán újra gyönyörködhettünk a barnásszürke nyuszikban amint ugrabugrálnak a pótkocsi alatt, szétrebbentettük a birkákat és kecskéket a ház mögött (Hééé, ki a főnök?! Jelentsen!!!), majd felkanyarodtunk a dombra amelynek tetején ott áll a CP1047-es alappont amelyre már fel is állították a cuccot a fiúk. (Hinnyeajebezeusát! Micsoda tőmondat :))
Közben befutott a rendelés is a Pizza Hut-ból :)



Minden elindult, a "refi" lövöldözte a kis villámokat, a kontrollerek lelkesen bólogattak rá, kezdődhetett a kitűzés, igaz nem itt hanem pár kilométerrel északabbra, oda bizony fel kellett kocsizni :)



Vagyis kinagyítva talán látszik hogy ott áll mindkét kocsi, de mivel feljebb útelfogyás okán nem mehettek, a fiúk még gyalogoltak 560métert.



Felfelé. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Kecskecsapáson a hegyoldalban. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
(ez a lihegés/fújtatás akar lenni :))
És csak egyszer pereceltek el. Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Először Fredy mutatott be egy rávetődéses elfogást, ő balra repült, a kontroller pedig jobbra... Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...(merugye közben persze lihegés/fújtatás :))tuti van erre valami frappáns fizikai magyarázat :)
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Aztán Lui rezegtette meg a földet, de nem lett semmi baja.
A földnek :) Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Nnna felértek a sziklaplatóra, alattuk keletre meredek sziklafal, azt majd megmássza a hegymászó, vagy akinek az annya tollasat fial, ők elindultak nyugatra. Lefelé.
Huhuhhhuhhuuhhuhhuhh...
Fújtatva, hát persze! :)
Mert itt a lefelé is felfelé van, többnyire (nem, ez sem mond ellent a fizika evilági törvényeinek, a nem evilágiakról nem is beszélve :))
Mivel a műszerek körül minden rendben ment, a refi rendületlenül lövöldözte a kis nyilakat minden másodpercben a fiúk felé, nem volt más dolgom, sétáltam kicsit, és akkor vettem észre hogy virágba borult a domboldal:



Közben lekaptam az ambulanciás kocsinkat is:



És még virágokat:



És még-még virágokat:



Aztán eljött az idő amikor visszavonulót fújtunk, a srácok befejezték a kitűzést, visszacsorogtak a völgyben kanyargó földúton, összepakoltuk a cuccot és elindultunk a folyó mentén a műút irányába. Este a szállodában hat órakor pontban megszólalt a halk, mégis eltéveszthetetlen csilingelő hang: ding-dingggggg....
Hogy ez mi?
Hát a pénztárgép: napnak vége, megint hullott egy kis dodó!


Zene!

Újév

Kilépsz az utcára és nem kell golyóálló mellényt viselned, nincsenek körülötted fegyveres őrök, a kocsi sem golyóálló csak egy hétköznapi Toyota Land Cruiser, bármikor kiszállhatsz amikor meglátsz egy zöldségest hogy datolyát, vagy épp tamarindot vegyél (ó, a dinnye Iránból na és az eper, huhúúújahajj, isteni finom, és ott keveri be neked turmixgéppel jéggel és tejjel és érzed az eperdarabkákat, az apró magvakat a fogad alatt és játszol velük és... na!), vagy épp az utcán ülsz az árnyékban és élvezed a pizzát, majd "csájt" hoznak karcsú poharakban.

Először nem tudtam hogy az ördögbe fogjam meg, szalvétába csavartam de az nem tűnt elegáns megoldásnak, aztán figyeltem ahogy Kovan az alátéttel emeli meg és úgy szürcsöli, míg nem hűl annyira hogy a mutató és a hüvejkujj közé fogva emelje és úgy kortyolgassa előkelően, lassan, hosszan...
Persze itt is vannak azért titkok... mint pl. a szirénaszó pontban 11 órakor minden március 16-án... Ilyenkor megáll mindenki egy percre.
Emlékezni.
Több mint 5000 ember halt meg ezen a napon, valamikor nem is olyan régen, az egyik városban, Halabjában, Szaddám idején, mustárgáztól.
Innen a srác neve is: Kovan... vagyis düh, dühös... az apukája ennyit tudott tenni...
De most béke van, fejlődés, prosperál minden és akinek 2009 előtti autója van az valamit nem jól csinál. Főleg japán kocsik, de emellett sok BMW, Buick, Chevrolet és Mustang szaladgál az utakon, persze nem az özönvíz előtti fajtákból.

Éééééésakkormost képek :)

Amedi
Amedi egy ősi város, magas sziklaplatóra épült (a bal oldala ugyanolyan mint a jobb, csak nem fért bele a képbe, na :)

Híd
A híres nevezetes... vagyis kézzel készült. Egy kézzel. Legalábbis a mendemonda szerint a törököknél épített a mester valami ilyesmit, ami úgy megtetszett a szultánnak hogy örömében levágatta a jóember egyik karját, nehogymár mégegy ilyet építsen. De ő visszatért ide és egy kézzel megépítette a hidat. Persze nem ment az olyan könnyen! Amit épített nappal, az leomlott éjjel, és ez így ment napokon, heteken át, mígnem álmot látott...
Akinek kezd ismerőssé válni a történet, lapozzon :)
Hát igen, az álomban a manó, tündér vagy a fél nyolcas híradó szerint le kell ölnie azt, aki holnap az ebédet hozza és a vérét bele kell keverni a habarcsba... Hm, gondban volt a jóember, mert nagyon szerette azt a jámbor csacsit amelyik nap mint nap elbaktatott ide az ebéddel, nem is aludt reggelig csak forgolódott. De tudta hogy az ilyen álmok megmondják a tutit, hát belenyugodott végül és elszánta magát, mert a szakmáját mindennél jobban szerette.
Eljött az ebéd ideje, és ekkor egy kislány jelent meg az ebéddel, mert a csacsi megbetegedett...hatásszünet...

No azt nem tudom mi történt ezután, mert Kovan angolja nagyonigennemjó és sehogy nem tudtam kódfejteni, de a híd áll...

Csáj
Vagyis teja. Cukorral. Itt mindenki ezt issza, a kávézó olyan ritka mint a kávézó Kurdisztánban :)

Ma
Vagyis pár napja a nagy eső után, itt már tisztul az ég... ezt látná, ha az ablakomon kitekinte(ne) Kunta Kinte, s nézné hogy a kanta kint-e :)

Munkahely
Ez pedig ahogy látszik is, a munkahely..., jó levegő, kellemes napsütés, csend (madárcsicsergéses), nyugalom... egyelőre :)
Tegnap megérkeztek a fiúk, Lui the bear from (ból) Hungary (magyar) and (és) Fredy Cardenas Alfonzo Menza from (ból) Columbia (kolumbiai), ha nem helyesen ferdítjük, de ez mit sem von le Lui aranyba forduló ágyas szilvapálinkájának (52 fok árnyékban) kellemes zamatából (nem beszélve az utórengésekről), valamint Fredy echte kolumbiai szemeskávéjának mmmmmmmmmmmmmhhh, mennyei illatából.
Mivel ma volt itt szilveszter másnapja ezért lazultunk, elvileg holnap már lesz sofőrünk és kimehetünk ITRF pontot lőni, csak északra ne csamburázzunk nagyon messzire, az aknamezők miatt.
Nem fogunk :)



Muzika! And densz!

Erbil

Frankfurtból indult a gép és megdobogtatta a szívem az alattunk kanyargó Tisza. Kerestem egy helyet, egy jelet, de biztosan a másik oldalon vonult el és maradt lassan mögöttünk, hogy magával vigye mindenem.
A felhőket néztem, várakat, falakat, puha bolyhos paplanokat láttam és közéjük feküdtem, kezem a fejem alatt párnaként és néztem a kék eget, azt a kéket amilyet csak 10ezer méter felett láthatsz és tudod, hogy mögötte már a fekete űr, a semmi, a minden tanyáz.
Vagy ez a Hold?

Törökországban a Van tó mellett húztunk el, egy tó amely van, és a neve Van. Mint az Esőemberben a ki kezd? Ki... csak teljesen más.

Irakban homokvihar fogadott bennünket, a sivatag nem is látszott csak a sárgásbarna kavargás és ahogy bedőlt majd süllyedni kezdett a gép arra gondoltam, hogy mit érezhet most a hajtómű ahogy hatalmas adagokban szívja be ezt a sűrű masszát.
Spirálisan ereszkedtünk és lassan előtűnt a város, meglepően új hatsávos utakkal, rendezett házsorokkal (és a szokásos kockák mellett francia tetős városrészekkel), és egy hatalmas most épülő -szerintem játszó- parkkal, amelyben jól látszott az óriáskerék. Meglepődtem hogy egyetlen karcsú tornyot sem látok, hiányoztak az arab világban megszokott minaretek amelyek teleszurkálják az eget, esténként pedig zöld füzérekkel megvilágítva uralják az éjszakát. Aztán beugrott, hogy ez Kurdisztán és a kurdok nem szeretik ha arabnak nézi őket az ember, na de mégis, imához akkor hogyan?
Ezek a kérdések úsztak lassan keresztül rajtam, miközben a kerekek a betonon nyikkantak és rázkódva, lassulva újra összekötöttek bennünket a Földdel, hogy együtt forogjunk lassú táncban.
Erbil. Egyetlen kifutópálya gurulóutak nélkül, így aztán a pálya végén megfordult a gép és visszadöcögött, majd lekanyarodott jobbra a parkolóhoz, ahonnan légkondis buszokkal megtettük azt az 50 métert a modern, de kicsi csarnokig a 34 fokban. Csak egy kis osztrák gép árválkodott mellettünk a betonon, a piros uniformisos szöszi az ajtóból integetett nekünk, utasokra vártak.
A csarnokban a vízumos ablak felé vettem az irányt, de kellemes meglepetéssel fogadtam hogy nem kell vízum, pedig otthon a reptéren azt mondták. Az útlevélkezelés símán ment, a vámosok mosolyogva intettek hogy tovább, és már ott álltam a kampós orrú mosolygós Muhaned előtt, aki Charleshoz kalauzolt mert még egy ember hiányzott.
Charles Kanadából érkezett, neki is az első útja, és mint megtudtam stressz oldó küldetésben utazik, azért jött hogy beszélgessen az emberekkel, segítsen feldolgozni a traumát amely a múlt hét eseményei miatt a csoport dolgozóit érintette.
A szálloda amelyben laktak kigyulladt, tíz embernek sikerült kimenekülnie de nyolcan meghaltak. Barátok, ismerősök, kollégák. Este még együtt... másnap már...

Este még együtt... másnap már...
Torokszorító.

Hm... ezt majdhogynem 3 éve írtam (a fotó az viszont most készült az úton :))
No és nem Frankfurtból, hanem Bécsből - na jó, Dubai megállóval, mert be kellett ugranom pár ezmegazért az irodába-, és hazafelé is Bécsen át, az osztrák légitársasággal. Majd :)
Azóta rengeteg minden megváltozott, Erbil egy dinamikusan bővülő, óriási tempóval fejlődő város lett, de ugyanez elmondható az országról is (már ha országként lehet emlegetni az autonóm státuszt). Új leszállópálya a régi mellett, már nem kell buszozni mert a modern reptér tiszta és hangulatos csarnokába egyenesen a gépből juthatunk el, és pár napja adták át a soksávos városba vezető utat is.
A villa a régi, most még csendes, de már minden sarokban, asztalon, polcon, szekrényben felszerelés, dobozok, ládák minden méretben és anyagból, bennük különféle geodéziai cuccok, számítógépek, plotterek, rádiók, akksik, töltők, festékek, jelző zászlók, napelemek, elsősegély hátizsákok, meg a jófene tudja mi minden.
Két csoport indul szinte egyszerre, nekem a távolabbi jutott, közel a szír és török határhoz bogarászunk majd, hegyre fel, majd hegyre fel. Le???? Túrót, itt a biciklis törvények uralkodnak: minden út dombnak fel és széllel szemben vezet :)
Ellenben a levegő tiszta, minden zöld, a gyümölcsfák pompázatos virágfelhőbe burkolóztak, háttérként havas hegycsúcsok vonulnak ameddig a szem ellát. A völgyekben folyók rohannak, a sötét sziklafalakra vízesések rajzolnak fehérrel és a felfelé kapaszkodó szerpentineken néha-néha lélegzetelállító panoráma tárul elénk.
Majd lesz fotó is :)

Háááát...

... ezért nem mehettünk körülnézni. Itt dolgoz(gat)nánk:
"Up to 35 militants have been killed and 41 others wounded in an operation conducted by Afghan army in the country's western province of Herat and neighboring Badghis province, authorities said on Tuesday."
The Afghan army launched an one-week operation ending on Tuesday in Muquar district of Badghis and Kishk-e-Kohna district of Herat, killing 35 armed insurgents and wounding 41 others," deputy provincial governor Asilluddin Jami told Xinhua."



Hm... egy hét múlva pedig irány Kurdisztán?



Addig is, zene!

Homeward bound

A helikopteres buli lefújódott ok miatt, sőt, lehet hogy a project is megy a lefolyóba, mivel a területen tavaszi hadműveletek kezdődnek. Hogy ténylegesen mi lesz, azt majd meglátjuk... mondta a vak, aztán belegyalogolt a meszesgödörbe.
Reggel ötkor gyülekeztünk a kapunál, leadtuk a kulcsokat, bepattantunk a páncélozott totojába és irány a kabuli reptér. Még sötétség borította a tájat, pár magányos lámpaoszlopról kapott sárgás fényt a szürke betonfalak mentén kanyargó kátyús és poros út, a sűrűn elhelyezett fekvőrendőrőkön átdöccenve érezni lehetett hogy a lengéscsillapítók már jó ideje jobblétre szenderültek, de a rugókat is eléggé megviselte az évek során cipelt extra súly. Ára van a páncélozásnak is.
A reptér kapujában magyarok fogadtak minket, első alkalom hogy összefutottam hazánkfiaival, beszélgettünk a srácokkal amíg a belépésünk intéződött. Bár "csak" szeptemberben érkezett ez a váltás, a töltöttkáposzta emlegetése majdnem könnyet csalt a szemekbe. Aztán már ott topogtunk a DFS ajtaja előtt, ami rövid várakozást követően kinyílt és beadtuk a cuccokat. Az útleveleket ellenőrző angol fickó "jo regel"-t kívánt, kiderült hogy a barátnője szegedi. Kapott egy sört, ez még valamelyik bbq során felejtődött a kabátomban. Felcsillant a szeme, aztán mégegyszer, amikor kiderült hogy nem alkoholfree :)
A kis gépen a már megszokott nagy darab délafrikai szőkeség fogadott minket aki Sarah, persze a háttérben elgördülő Chinook érdekesebb:



És elreppentünk Mazarba, majd onnan Bagramba. Várni kellett a Dubaiból érkező DFS gépre, így a kellemes napsütésben csodásítottunk a busz mellett a betonon. Felszállt egy kis csúnya, szürke, púpos, kétmotoros gép, valamiféle felderítőnek saccoltam. Majd két A-10-es kerepelt el északkeletre.
Aztán egy hatalmas dög ereszkedett délnyugatról, egy Galaxy, wááóóó!!! Figyeltem ahogy a tizenötezer kerék eléri a betont, égett gumiból készült hatalmas kékes füstfelhőt lobbantva. Lelassult, majd méltóságteljes lassúsággal elhúzott a helyére.
Nem sokkal később visszatért a kis szürke rondaság is, majd megjelent a két A-10-es ugyanabból az irányból. Hm, gondoltam, lehet hogy tényleg felderítő gép volt és mutatott valamit a puskás fiúknak?
A két A-10-es lapos szögben ereszkedett a beton felé, de csak a második szállt le. Az élen haladó vagy 30 méter magasan végigdübörgött a kifutópálya felett, peckesen megemelt orral, majd a távolban kis ponttá zsugorodva csinált egy teljes fordulót és csak azután szállt le. Hamarosan megérkezett a FlyDubai 737-ese is, és elindultunk Kandaharba. Itt nem szálltunk ki, de az ablakból láttam ahogy egy C-4-es ereszkedik a betonra, kissé hátrébb és magasabban egy F-16-os követte, majd a reptér felett odalépett a gázra és felhúzott gyertyába, leborított, csinált egy kört és könnyed eleganciával leszállt.
Azannya, ma repülőnap van itt vagy mi?! A pilóták helyébe képzeltem magam, gondolom élvezik a repülést, annak minden pillanatát. Én is azt tenném, amikor csak lehetőség adódna, az tuti.
Épp ráfordultunk a felszálláshoz a kifutópályára, amikor feltűnt a bal oldalon két taxizó F16-os és besorolt felszálláshoz... hajj! :)
Aztán sör is járt az egyenkajához:

Dubai, 24 fok, kellemes, épp nem megizzasztó de meleg, napsütés, egy hideg shake-re megálltunk a Burj Khalifa közelében, naná hogy nem Starbucks hanem Tim Horton's :)
A villában net, kajcsi valami helyi kebabot kiszállító helyről, bedunyha és hajnali négykor irány a reptér, ahonnan egy rövid quatari megállóval haza!



Zene!

Hétvége

Nahátkéremszépen, nem csak az időben, hanem a napokban is előrébb járunk (mintha az nem idő lenne :)), itt ma és holnap ünnepnap van, vagyishát hétvége, vagyishát ünnep. :)
Green Village.
Mindenki későn kel, konditermezik, vagy sütteti magát a napon, páran biliárdoztak ahogy bepillantottam az üvegfalon. Max a kínai cuccokat és organizált katonai felszerelést áruló helyi srác ott állt az üzlete előtt. Intettem neki, aztán megnyugtattam hogy délután benézek mert az a balaklava kell majd a helikopterre, és a védőszemüveg is frankó, cserélhető lencsékkel, gyűrhető szárral, tokkal, vonóval. Nála vettem a Converse bakancsom is, amiért kaptam grátisz egy jó kis zsebkést. Merugye a férfi kés nélkül épp olyan, mint a hal esernyő nélkül :).
Tegnapra ugye nagy havazást ígértek, mára esőt. Ennyit ez előrejelzésekről. Élveztem a napot, elég volt egy póló, aztán beültem a kis kávézóba melynek pultjai mindenféle habosbabos sütiktől, fánkoktól, tortáktól, muffinoktól és ilyesmitől roskadoznak. Az éttermi filteres kávé után üdítő volt egy igazi olasz eszpresszó. Halk zene szólt, amibe csak néha kavart bele egy távoli repülőgép gázturbináinak alig hallható zaja. Arra gondoltam, hogy itt ez az idilli környezet, csend, nyugalom, közben nem is olyan messze abban mesterkednek egyesek hogy miként öljenek, mindegy hogy kit és igazán okot sem kell adni rá, elég az hogy itt vagyunk.
Kiléptem a ragyogásba, és nem is láttam az őröket, pedig minden sarkon áll egy, rendesen felszerszámozva ahogy illik. Horvátok (vagy hasonló nyelvterületről...)

Ó az ebédlő... jártatok már úgy hogy annyi füstöltlazacot ehettetek amennyi belétek fér? És persze hozzá minden jót, ami elképzelhető?
Ajj de kár hogy diétán vagyok :)

Hogy kép is legyen: íme a szobám :)


Mondhatnám azt is hogy szoba kilátással, de az ablak mögött a mi épületünkhöz tartozó homokzsákokkal körbepakolt betonbunker áll, ami ugyan nem látványos, ellenben csak kiugrok az ablakon és már ott is vagyok.
Praktikus :)

Most

Hétvége, holnap itt szabadnap lesz. BBQ mindenütt, a bárban ma nagy buli lesz. A délafrikaiak hívtak megint a kis sütögetős-ivogatós partyra, öttől alapoznak, majd amikor a jónép nagyja már elhúz és csak a kemény mag marad, akkor mennek a bárba. A bár érdekes hely, az egyik oldala csupa üveg, látszanak az asztalok, székek és két pool biliárd. Jobbra a pult, egy lépcsőfoknyit emelve itt kezdődik a jobb oldal, ahol a kínai étterem található.
A biliárdasztaloktól pár lépésnyire egy jókora úszómedence kéklik, mögötte látható az a pácolt bambuszrudakkal bevont fal ami ilyenkor felmegy és láthatóvá válik a diszkó.
Kihagyom.
A tévén HBO - Top gun, a vacsora püré és rántotthal volt, hozzá brownie vaniliafagyival :)

History

Múlt hónapi bejegyzés a falon:



Vagyis:
- megtámadtak egy APN (rendőrségi) ellenőrző pontot Murhab-ban, Bagdis (helyesen Badghis) tartományban és megöltek öt rendőrt
- jelentés szerint RPG-ket (kézi rakétavető, páncéltörő ill repesz robbanófejjel) hoztak Murhab-ba
- az 1-es főúton munkást zaklattak
- vallási vezetőt vettek őrizetbe mert IED-t (improvizált robbanószerkezetet) telepített Pashtun Zargon-ban, Herat tartományban.

Egy nap termése. Hogy kik tették mindezt? Nem kell lefordítani :)
És hogy miért érdekes ez egyáltalán? Oda megyünk :)

1790m

Ahogy bekapcsoltam ma reggel az új GPS-t, hogy összeszedje magát, meglepődtem a magasságon, mert 1690m-t mutatott.
Mint tudjuk, az ugye nem pontos ilyen értelemben (mármint ha a vízszintes koordinátákkal vetjük össze). Persze azért 100-as nagyságrendnél nagyobbat nem szokott tévedni, az ezer méteres hiba pedig kizárható.
Leellenőriztem és a Google Earth is azt mondta hogy ennyi.
Kabul bizony itt van.
Húazannya, akkor itt hegyilevegőben dúskálunk :)

Hogy hol van az az itt?
Nem messze a kabuli reptértől, egy Zöld Falu nevű kis "településen", aminek van saját közigazgatása, rendőrsége, szállodája, ingyenes étterme, de található itt bár úszómedencével, süteményes presszó, kínai étterem, pizzéria, templom, konditerem, diszkó, biliárd szalon, bank, és rengeteg üzlet, kezdve a helyi ajándéktárgyason át az elektronikai és ruházati boltokon keresztül a németek által üzemeltetett PX shop-ig.
És egy szék:

A falu persze képletes, fallal és őrséggel körülvett terület ez a városon belül, ahol a sült bacon és a cocahusi is megterem.
Itt kell elütnünk az időt addig, amíg a helikopter elérhető lesz (mint megtudtuk a backup helikopterrel történt valami, azért nem indulhattunk el).
A szoba istenes, a kaja kitűnő, a net működik (igaz eléggé szűrt, de éjfél és reggel 6 között "szabadon" lehet garázdálkodni), mi kell még?
Mi is... hm... na azért lenne itt pár dolog :)

Ja, és ma este mozi: Zero Dark Thirty.

BBQ

Lehet ellenállni ha meghívják az embert egy ilyen szösszenetre? Ráadásul délafrikaiak? Ugye hogy nem :)
Barátságos tűz fogadott minket, és délafrikai humor. Ha valaki nem tudná milyen az, ajánlom ezt az oldalt: Africa, where laughing is the only reaction

Campfire

Kezdésnek rák és csirke valamint saláta került a csajkába, később jött a sültkolbász és a médium steak. Aztán még rák. Majd csirke. És még steak. Azután... ööö... abbahagytam. Na jó, egy kis pizzát még muszájból betoltam, merugye a bor savas, de az már igazán nem árthatott hiszen vega pizza volt! Hm... annak az ízét kis csirkével tűntettem el. A csirkéét rákkal. A rákét steak-kel... :)

Egy kis apetájzer

A kihozott laptop projectorra és erősítőre kötve szolgáltatta a háttérzenét. A mai egy átlagos nap, igazi ereszdelahajam buli majd csütörtök este lesz, merugye pénteken addig alszik mindenki ameddig akar. Ez meglehetősen furcsa számunkra (mármint a szabad nap) de akik itt élnek azok olyan helyeken dolgoznak, ahol a péntek ünnep, mint rendesen a -majdnem azt mondtam- civilizált világban :)

(Azért nem árt odafigyelni arra hogy milyen clippek, videók vannak a könyvtárban amiből megy a show. Ahogy mesélték egyszer megtörtént hogy Jan elindította, aztán be kellett mennie a szobájába valamiért, mire kijött arra már nagyban ment a svédtorna az összes vele járó zajjal, nyogéssel, sóhajjal... :))

Ham and eggs in Kabul

Jaja, még ilyesmi is akadt reggelinél, úgyhogy összeállítódott egy proper (well... almost) English Breakfast, hiszen megvolt minden hozzá: bab, sült paradicsom, krokett, sült virsli, pirított gomba, crispy bacon, és a többi. Megspékeltem a saláta tálat is valami olasz sonkával és kész is volt a starter.
Kezdődhet a nap! :)

A mai hír: a helikopter áttolódott huszadikára...

Úton

Még most sem nagyon hiszem el azt, hogy reggel félkilenckor csörög a telefon (vasárnap, otthon, punnyadás az ágyban, az elsőt fel sem vettem) és négy órakor már a Quatar Airlines 737-esén ücsörgök, pedig így van.
Az ablak túloldalán szakad a hó, és a szárnyak felszállás előtti jégmentesítésen ügyködnek a népek, valami löttyel permetezik, mossák a létfontosságú részeket.
Aztán elindulunk, a Boeing belefúrja az orrát a szürkeségbe, meredeken felfelé tart és mellettem a magyar család felkiált meglepetésében, amikor negyed óra múlva hirtelen kibukkanunk a ragyogó napsütésbe.
Pedig hát a felhők felett mindig ilyen.
Csak képesek vagyunk elfelejteni...

A halas menüt választom, hozzá vörösbort.
Nézegetem az üveget, annyira jól csengő és emellett egyszerű a név, hogy tuti nem fogom elfelejteni, feltétlen megnézem majd a weblapot, ha leszálltunk.
Elfelejtettem :)

Dohában 21 fok fogad, majdnem éjfél, kicsivel több mint egy órám van arra, hogy átszálljak.
Simán megy minden és már gurul is a másik quatari gép a felszálláshoz, irány Dubai.
55 perces út, amiben a fel és leszállás is benne foglaltatik, igyekeznek a lányok a kajával, mert az azért akad.
Ráadásul meleg.
És isteni!
Csípős tortilla, de olyannyira, hogy önkéntelenül arra gondolok, vajon a nők hogy bírják? Az ablaknál ülő kampósorrú a felét visszatolja, amikor szedik össze a cuccot.
Ereszkedünk, a kapitány orifonozik.
Ejha, szőke női hang.
Aztán úgy odateszi a gépet a betonra, hogy csattan, a mellettem ülő francia majd összetojja magát, aztán meg hangoskodva palástolja. :)
Tényleg, tele vagyunk franciákkal és japánokkal.

Quatar 2 órával van előttünk, Dubai 3-mal.
Hajnali negyed négy múlt még csak, a DFS pult majd valamikor 5 körül nyit, felmegyek a terminál második emeletére és bekapok egy quartert a mekiben. Közben nézem a hajnali népeket a tranzitban, minden nyitva, utasok jönnek-mennek, elég nagy a forgatag.
A laptop talál wifit, körbenézek, még pár üzenet, aztán megkapjuk a beszállókártyát és átbuszozunk a másik terminálra

Itt aztán van kavarás rendesen, mindenféle (többnyire szakállas) nációk ülnek, állnak, jönnek-mennek, vagy épp különféle pózokban fekszenek. A kapunknál még az előttünk induló gép célpontja látszik, a vörösen villogó felirat szerint last call to Yanbu.
Befut négy ninja, öö... ööö... vagy feketébe öltözött nő, egyik öregebb mint a másik, szóval a befutás erősen képletes. Gyorsan beterelik őket a folyosóba.
Érkezik három másik hasonló fazon, de nem a kapunál a pulthoz mennek, hanem mellette a padokat célozzák meg.
Úgy tűnik a járatra felügyelő földi személyzet nem ma kezdte, mert rögtön hozzájuk szalad (tényleg szalad a kis indiai) és odatereli őket a pulthoz.
Épp akkor érkezik egy család, a nő szintén feje búbjától a talpáig feketében, a férfi ellenben egyszerűen megoldotta: magára tekerte a lepedőt.
Gondolom sietve távoztak valahonnan.
Aztán feltűnik egy másik fazon, ő is lepedőbe burkolva, szintén papucsban.
Ezeknek is futni kellett.
Majd még három, egyik félmeztelen, a bal vállán van lepedő, a jobb vállától lefelé köldökig semmi.
Frankó lenne ha mellettem ülne! :)
Még érkezik vagy öt nő, meg egy csapat férfi, fiatalabb, idősebb, mind lepedőbe burkolva (mármint a férfiak).
Egyet kiszúrok, rajta is lepedő van, de nem csak lógatva és tekerve, hanem itt valamiféle rendezettség figyelhető meg, sőt beépített zippzáras pénztartót is látok úgy övmagasságban.

Elmerengek... Az emberi elme képes felismerni a szükséges dolgokat, és elvégzi a megfelelő módosításokat.
Így lett nekünk aztán a történelem során biciklink, autónk, bundáskenyerünk meg atombombánk.
No és a lepedőre zseb.
Már régóta a Gate Closed villog, de még javában ügyeznek a pultnál, úgy tűnik senkinek sem sietős az út Yanbuba.

Aztán befut Trix és elvonszol a Costa Cafe-ba, ahol Ovival letelepedtek.
Kérek egy lattét, de már nincs idő meginni, így egyik kezemmel a jókora papírpoharat egyensúlyozom, másikkal húzom, emelem, tolom a kéziguriga+nikon-táska+nagykabát kombót, és sikeresen becsekkolok, buszozok, fölmászok a lépcsőn, lehuppanok a helyemre, majd megiszom a kávé maradékát.
Még meleg!
Ovi odaül mellém, beszélgetünk, a gép gurul, megáll, kis idő múlva felbőg a két hajtómű, nekilódulunk, egyre gyorsulunk, majd nyííííííííííííííí...., lassulunk, de veszettül, keményen tapossák a fékeket ott elöl!
Mia?!!!
A kapitány már mondja is, a köd miatt, másik gép miatt, a kiskakasfélkrajcárja miatt, de nem tudunk fölszállni, átgurulunk egy másik kifutóra.
És tényleg... kitekintve akkor a pára hogy nem látunk el 20-30 méternél jobban.
Hm... ez az ami a tengerről jön, mert negyed órája még verőfényes reggellel kocogott a nap úgy fél nyolc tájékán és mi is.
Aztán felhussantunk nagyonmagosra (nemáhogymá ködben nem tud felszállni), néha kipislantottam, tenger, aztán Irán homokozója, majd hegyvonulatai, végül pedig az afganisztáni hófödte hegycsúcsok vonultak el alattunk.

Magasan

Ereszkedni kezdtünk Bagram felé, már láttuk az agyag falakat, a sarkokban még hó, az utakon autók, tuc-tucok, kordék, amikor nem jó szögbe fordult a gép orra, és rá is kapcsolt.
Emelkedtünk.
Most a csattogó pepüle párzási szokásai miatt.
Hát, ez egy ilyen nap, könyveltük el :)
De aztán ennek is vége lett, leszálltunk, átnyergeltünk a kis kétmotoros propelleres kávédarálóra és átreppentünk Kabulba.
Ekkor már nagyon le akart esni a fejem, elvégre több mint 24 órája fent volt, de a nyakam még megtartotta.

Welcome

A parkolóban ott állt a korábban jelzett bazinagy fekete páncélozott batár és valaki regélhetett rólam, mert miközben azt kerestük, hogy a sok fekete batár közül vajon melyik a miénk, jött egy mokány srác, oldalán szép fényes pisztollyal és két póttárral, és megkérdezte hogy én vagyok-e én.
Mondtam, hogy én.
Elhitte.

Elgurultunk a Zöld falu nevű zöld faluba, ahol megkaptuk a szobákat, ebédet, majd PX shoppoltunk picit, aztán alvás vacsoráig, most pedig mostpedig van. :)

Azért sikerült nem szétpakolni.
Na de lesz ez még így sem :))))

Zene!

Havazik

Hajnali fél kilenckor megszólal a nappaliban a "Sweet home Alabama". Hadd szóljon. Amikor másodszor is rákezdte akkor már kiugrottam a jóból és látom hogy Répa két lábon állva stíröli az S3-ast.

Répa (amikor nem telefont stíröl :))

A szám dubai. Hoppá! (Helyesebben: Afrancba!!!)
Lorelai csicsereg a túloldalon, ma délután repülök Dubaiba, holnap reggel 7-kor pedig Bagram, Kabul. Onnan továb helikopáterrel megint, de ahogy hallottam most nem fosós pilótáink lesznek akik nem mennek 1000m alá. Ahol kell le is szállunk hogy igennagyon megnézzük a terepet.
Erre Vonnegut csak annyit mondana: így megy ez.
Így teszek én is...

Ja, kint meg havazik :)

xmas

„Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
(...)
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget, de volt hogy teljes erővel mentem a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben, és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és…féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem), de túléltem.
És még most is élek.
Az életet nemcsak túlélem, és neked sem ajánlom, hogy ezt tedd!
Élj!
A harcba elszántan kell menni,
az életet szenvedélyesen átölelni,
emelt fővel veszteni és merészen győzni,
mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."

Charlie Chaplin

Élet...

Hírek

És hogy ha már, akkor fotó is legyen néhány:

Doors...
Ajtók...
Nem csak az ajtók...

Kráter...
Nem hold kráter...
De nem ám...

Doors...
Come on baby light my fire...
Csak ne így...

Burns, burns, burns...
Johnny Cash...
Ring of Fire...

The rest is silence...
Ez pedig Hair...