Micimackósan: tejfelező túra.
Napirajzosan:
A mi olvasatunkban: nézzünk meg ismeretlen földrészeket.
Ahol többnyire ember még nem, vagy csak nagyon régen járt. Oké, magyarországi viszonylatban utóbbi inkább, mondjuk pár éve nem járt ott senki, de pl. a Szaharában olyan 7 ezer- 10 ezer éves távlatokról beszélhetünk. Vagyis hogy azóta ezeket nem sok szem láthatta.
Mindenütt homok, homok és homok - nameg forróság - és akkor beleszaladunk egy háztömbnyi kőhalomba.
A kocsiból kiszállva, kicsit mászkálva mit látunk? Ilyesmiket:
Vissza a realitás talajára.
A városokban, falvakban nem igazán fontos a felderítés, a műholdfotón úgyis minden látszik, az utcák többnyire járhatóak is, a kis vibró vidáman elcsöszmörög (van ilyen szó? ha nincs, már van) egész nap:
Este a kicsi alszik, nehogy a lelkes panellakó kirohanjon, mint Zrínyi a törökre, hogyaszongya: FÖLDRENGÉS! A városon kívül a nagy vibrók rendületlenül tolják, kell a teljesítmény, rengeteg még a bemérendő pont.
Ez eddig rendben is van, azonban néhány kellemetlen terület nehezíti a dolgunkat, ezek közé tartoznak az erdők és az árterek.
Ezek közül is az erdős árterek a leggonoszabbak, sőt fokozhatjuk: az erdős áttér Natura 2000-rel a tetején, na az aztán...féééélelmetesensötétdzsungel!
A Maros ártere különben vadregényesebb, mint a sivatag és épp ide indultunk a geodéták főnökével. Itt láthattunk pihenő őzikét:
Aztán malacait terelgető vaddisznó nénit (úgy meglepődtünk, hogy nem is tudtunk fotózni), mindenféle madarakat, no és a szúnyogokról se feledkezzünk meg, elvégre olyan aranyos kis teremtményei az Úrnak - áldassák a neve -, hogy legszívesebben mindegyiket elküldeném valami kellemes éghajlatra, had pihenjenek a kis cukik.
Mondjuk az Antarktiszon.
A régi komp átkelő helyét is megtaláltuk a Tiszán:
Jöttünk-mentünk, többnyire járatlan utakon, nyakig csalánba, vagy gyalogakácba temetkezve, átvágtunk csalitoson, nyiladékon, sásos-zsombékos területeken, elhaladtunk működő olajkutak mellett, néha tolatni kényszerültünk, aztán hirtelen elszavaltuk a trallala trallala pritty pretty prütty-öt.
Mert szerintünk Micimackó is ezt dúdolná nagyvidáman, ha elsüllyedne.
A kocsi jobb oldala belecsúszott egy addig láthatatlan vizes mély nyomba, a hasa felült a talajra, ez pedig az álmoskönyv szerint egyhelyben topogást jelent.
Így is történt: bármit próbáltunk, összkerék, felező, difizár, TRC, meg sem moccant az autó, csak a fess utcai gumik köszörültek, akárcsak egy hanyatt fordított teknős lábai, miközben talpra próbál állni.
Persze nem riadtunk meg, a műholdas követő rendszer minden kocsi helyzetét mutatja, felhívtuk a monitorok előtt épp ecélból ücsörgő kollégát és már küldte is a segítő csapatot.
Míg ideértek, végignéztük azt, ahogy egy csiga végigrohan a motorháztetőn, nem kímélve magát, inkább átmászott a falevélen minthogy kikerülte volna:
Hála a jó szervezettség Istenének, az Unimog befutott, bár megjegyezték azt, hogy amerre mi mentünk volna, még ők sem tudtak szemből bejönni, jól tettük, hogy itt süllyedtünk el.
És már szárazon, volt öröm, boldogság :)
Azért ahhoz képest, hogy Szeged mindössze 15km-re volt tőlünk légvonalban, sikerült egy 136km-es számlát összehoznunk. Ennek örömére madártejes jégkrémre kávéval ünnepeltünk :)
Most pedig: Zene! Ja, és indulok az elakadás miatt elmaradt terület felkutatására ;)
2021. július 4., vasárnap
2021. június 29., kedd
Helyzetjelentés
Először azt hittem, hogy valami nem evilági erő a sivatagba teleportált, de sehol nem láttam a szépséges homokozót:
Pedig a tegnap délutáni hőmérséklet csak 8 fokot késett az ottani normálhoz képest.
Azonban itt is, ha mondjuk csak 60%-os páratartalommal számolunk, bőven többet érezhetett a panellakó, mint amennyit a hőmérő mutatott. Csak a rend kedvéért idebiggyesztem a táblázatot, amit felteszem itthon nem sokan forgatnak, pedig nem lebecsülendő a tudása:
Ellentételezésként vanilia jégkrémet tömtem a kávéba*:
Persze a jeges kávé nem sokat jelent az akksiknak, de azok bírják a sivatagi körülményeket is:
Az emberek? Nekik bírni kell. Kemény a csapat, Ománban pl. a helyieket vitte el néha a mentő, mert kidőltek a melegben, a mieink bírták.
Belvárosi részlet, virágágyás, pikett karó (sárga), tövében egy quantum csücsül (az is sárga, csak nem látszik):
Aztán esmét összefutottunk a városban ügyködő sereg egyikével, épp kifelé tartott:
Ma pedig még melegebb lesz, ha hihetünk a meteurológusoknak, úgyhogy mindenki öltözzön légkondiba!
Zene! (Csak 28° fok árnyékban...)
*Update: ma csokidarabkás csoki jégkrémmel próbálkoztam, na ez az igazi! :)

2021. június 28., hétfő
A szegedi...
... csikós
Lent itat a Tiszán
Sárga cserép csengő cseng a csikaja nyakán.*
A mi - nem szegedi - csikósaink közel a belvároshoz itatnak gép paripákat, hogy aztán kivágtassanak a "pusztába", ami egyre közelebb kerül a belvároshoz.
És hopp, miközben ezt írtam, itt döngetett az egyik csikó(s) az iroda ablaka alatt, aztán már szaladt is tovább, felvezetéssel, ahogy illik és perzekútorral a seggében, ahogy illik:
Work van, babám!
* Más forrás szerint:
Tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán.
Ki tesz igazságot?
Én nem.
Danoljunk :)

2021. június 27., vasárnap
69
Reggeli.
Vasárnap van, az Írás azt mondja, hogy az Úr napját megüljed, ami számomra egyet jelent a vajas kalács, méz és kakaó szentháromsággal. Szerencsére a Tisza Sport hotel etetőhelyén fellelhető minden ehhez szükséges matéria (megsúgom: néha bundáskenyér is - de ez éjdzsentes titok!):
Munka.
A csapat bőven beért már a városba, folyamatos a geofonpontok kitűzése a geodézia által, sőt már a telepítés is elérte Szegedet, nyugatról kelet felé tart a dolog. Ilyesmiket helyeznek a talajra a lelkes terítőknek nevezett terítők:
A szeizmikus jeleket (ezeket keltik ugye a vibrátorok) érzékelő kütyük, népszerűbb nevükön geofonok - már Mózes is így említette őket a végülis hegyen felejtett harmadik kőtáblán - ott csücsülnek parkokban, járdák mentén, virágágyásokban, töltéseken, Tisza-parton mindenütt, 25 méterre egymástól sok-sok kilométeren át és figyelve 24 órán át minden kis zajra, fáradhatatlanul.
Telepítés előtt egy ilyen kis mütyür:
Telepítés után a nagy sárga kuka mellett a kis sárga okos:
Néha együtt látható a régebbi és az újabb technika:
Ötven fornitos kérdés: ki veszi észre a geofont a fotón?
Ezek az imént említett geofonok vezeték nélküli eszközök, mindegyik egy kis okostojás (kocka), saját GPS-szel, akksival, adatrögzítővel, feldolgozó egységgel. Elvannak magukban elég hosszú ideig, legfeljebb bluetooth-on keresztül lehet őket megszólítani, ha nem a letöltő racken csücsülnek épp.
Van aztán a nagypapa, a régi, a hagyományos geofon, amely kábelre csatlakozik, hogy aztán az érzékelt jeleket azon keresztül beküldje a műszerkocsiba:
Ő nem olyan okos mint a kis sárgák, neki szüksége van ilyen doboznak nevezett dobozra, hogy ezen az okostojáson keresztül kommunikáljon:
Ennyit ma a nőkről...
Ja igen, a 69. Az irodámtól épp 69 lépés (de jók is ezek a hülye appok a telefonon) az oázis, vagyis egy másik iroda, ahol a pöpec kávé készítő okosság trónol :)
Zene!
De előtte... ha valakit mélyebben érdekel a dolog, vagyis a mit és miértek, az olvasgasson klikkelés után itt: KLIKK
Na most zene!

2021. június 25., péntek
LMBTQQIAAP - Gépnarancs
Jó a - fehér - segged, béééjb!
... és a rezgetőd!
Meg úgy az egész kiállásod!
És akkor... a car helyettesíthető vibrátorral :)

2021. június 24., csütörtök
Azok a szürke marhák, azok...
Az úgy volt, hogy körbe kellett néznünk a birtokon, megbizonyosodni arról, hogy a vibrók majd tudnak dolgozni egy adott területen.
Először egy helyi vadásszal futottunk össze, bár helyesebb azt mondani, hogy először a mindenféle tiltó táblákkal futottunk össze - magánterület, belépni tilos, átjárni tilos, minden tilos -, de azokkal ugye nem lehetett szót váltani.
Tőle megtudtuk (mármint a vadásztól), hogy át lehet menni, de két dologra nagyon figyeljünk. Az egyik az, hogy mindig zárjuk be magunk mögött a villanypásztoros kapukat. A másik pedig az, hogy a szürkemarha bika igencsak harcias.
Így aztán tovább indultunk, két villanypásztoros kaput magunk mögött hagytunk már, amikor újabb tiltó táblákba futottunk. Ekkor azért már felhívtuk a permit irodát - ők tárgyalnak a gazdákkal, földtulajdonosokkal, üzemekkel, közúttal, vasúttal, atyaúristennel, egyszóval mindenkivel, akit a mérés érint -, hogy tájékozódjunk.
Megtudtuk, hogy nincs gond, mehetünk, a birtok tulajdonosa tud a mérésről és mindenben megállapodtak, csak két dologra nagyon figyeljünk.
Az egyik az, hogy mindig zárjuk be magunk mögött a villanypásztoros kapukat. Ezt már tudtuk.
A másik pedig az, hogy a szürkemarha bika igencsak harcias, 100 méternél ne menjünk közelebb a csordához, vagy ha szükséges, akkor ne szálljunk ki az autóból. Nagyjából ezt is tudtuk.
(Egyébként annak, aki még nem látott szürkemarhát - és nem hajlandó a wikin utánanézni -, álljon itt egy fotó, még valahol Zalában készült)
Megindultunk.
A gáton tudtunk haladni, épp jó irányba vitt minket, nyitogattuk és csukogattuk a villanypásztoros kapukat, amikor a távolban egyszercsak feltűnt a csorda.
Ahogy saccoltuk, 100 méternél közelebb legelésztek a gáthoz, de hát menni kellett, majd legfeljebb nem szállunk ki - szavazta meg a tagság egyhangúlag -, ha nekünk rontana a főnök.
Ahogy közeledtünk, csak nem akartak nagyobbak lenni azok a - valóságban jól megtermett - marhák.
Aztán még közelebb érve azt is észrevettük, hogy ezeknek nincs olyan szép, elegáns, hosszú, égbe szökő szarvuk, sőt, nem is olyan megtermettek, mint vártuk.
Inkább kicsik.
Aprókok.
Kiderült, hogy egy megnyírt birkanyájat néztünk első blikkre marhának, de hát ilyen az, amikor beleszuggerálják az emberbe a rettenetet:
Azután felkerestük a mi szürkéinket is, merthogy közben nekilendült a mérés, de erről majd később.
A fotón a vezér (de nem bika) meregeti az égnek az antennáját, mögötte pedig az egyik fejőstehén, népszerűbb nevén a "pénzcsináló" pihenget az árnyékban:
(Egyébként hogy mennyire nem veszélytelen a munkánk, látható egy korábbi bejegyzésben is. Akkor - Irakban - struccok támadtak, illetve egy harciaskodott nagyon, végül az őrző embernek bele is kellett durrantania a földbe egyet, hogy békén hagyja a hátizsákos embert, Oscart:
Klikk! )

2021. június 14., hétfő
Karácsonyfa
Így nevezzük egy fúrótorony elköltözése után azt a tolózárakkal tarkított szerkentyűt, amelyen keresztül aztán mindenféle evilági mágiákat követően kicsordul a fekete arany.
Bár az utóbbi jelzőt egyre gyakrabban cserélik fekete förtelemre, még mindig szükség van rá az élet rengeteg területén - és nem csak a pöfögő Scaniákra, a visító Boeingekre, vagy a morgó BMW-kre(naná hogy V12-es) gondolok.
A valóságban valahogy így néz ki egy egyszerűbb karácsonyfa, avagy hivatalos nevén: kútfejszerelvény. Jó szeműek láthatják azt is, hogy a bal oldalon eltűnik a képről egy vastagabb csővezeték, na abban távozik a föld mélyéből feltörő olaj.
Persze ma már egy hazai olajmezőn sokszor több víz jön fel a tároló rétegekből mint olaj, jelen esetben a manométer állása szerint itt épp 25 bárral.
Azért, hogy még egy ideig legyen gyógyszer, műanyag, építőanyag, kozmetikum - hogy csak a legegyszerűbbeket említsem -, szükség lesz olajra, ergo kutatásra is.
Hogy mennyire meghatározó a környék életében ez a dolog, mi sem szemlélteti jobban mint az, hogy a 47-es egyik körforgalmában nem a -teszem azt - Sárkányölő Szent György szobra virít, hanem egy echte karácsonyfa:
Ezt végzi épp a szeizmikus kutatócsoport itt és most, Szeged térségében. A legszebb - erősen idézőjelben - dolog az, hogy az egész város beleesik a kutatási területbe, lakóházastól, vasútállomásostól, szabadtéri szinpadostól, sétáló utcástól, stadionostól, ipari parkostól, hidastól, mindenestől...
Hopp az éttermeket ki ne felejtsem, főleg a halászlé az, ami megmozgatja a fantáziám, de egyelőre nem sikerült felkeresni egyet sem.
Beértük pizzával, de az sem volt kutya a "Pizza e Pasta" kiülős részén, a központban, sőt, egészen olaszosra sikeredett, ahogy ígérték:
"- Melyhöz hasonló lyókat kivánok" - Göre Gábor bíró úr szavaival.
És most EBÉD!
(De előtte zene!)

2021. június 10., csütörtök
Mocorgás
Minden végnek van kezdete (de nem minden kezdetnek van vége?) tartja a régi Yoruba törzs vasárnapi mondása (kérdezem én).
Refi a helyén trónol, indulhat a buli.
Persze:
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály
(Mint tudjuk ő nem lakott itt, pedig ha erre jár, istenes hallét rittyentettek volna neki, az tuti! Legalábbis szerintem. Ellenben térképre, sőt, műhold fotókra nagy szükségünk van, nem egyszerű megtervezni a geofonok és vibró pontok helyét ennyi falu, város, tó, folyó és olajkút között.)
A vibrók még alszanak, de hamarosan ébredezni kezdenek és akkor...
Ha már újra itt vagyok, felkerestem régesrégi laktanyám helyét (hajj, a tüzérek, a Vorosilov), ahol ma már villanegyed terül el szépséges virágokkal és fákkal megspékelt házakkal, nyoma sincs az alakuló tér előtti Lenin szobornak, ahol Pelus az újoncokkal verette a vigyázzt.
Csak épp az Erikát énekeltette velük.
Amiért aztán szőnyeg széle lett a dologból (hm... ezt a kifejezést csak az értheti, aki még az átkosban volt katona), ahol aztán a kis köpcös és bandzsa szemű politikai tisztünk eképp okított bennünket:
- Elvtársak! Elvtársak, Hitler elvtárs nem volt jó elvtárs!
Mintha nem tudtuk volna.
No és azok az esti szögtávcsöves leolvasási gyakorlatok... Tehettünk mi arról, hogy pár száz méterre épp a megfigyelési irányba állott egyfajta lánykollégium? Hát persze hogy nem.
Vissza a munkához.
Bár egyelőre ugye a vibrók még nem rezgetnek, csak mi rázattuk a seggünket a helyi gokart pályán, de az sem volt kutya!

2021. június 5., szombat
Első
Úgy tűnik, hogy a technika ördöge nem alszik, sőt, újra balalajkázni tanul. Volt már ilyen, de most berakott ide tegnap egy régebbi bejegyzést úgy, hogy meg sem nyitottam ezt a vackot :)
Végülis ideje volt az elsőnek... lássuk a képeket:
1. Kiügettünk terepre, szép az ég felettünk, egyetlen felhőben sasmadárszerű madár körözött lustán a kukorica táblák felett.
2. Rátaláltunk a fiúkra is, akik szintén a kukorica táblákban köröztek - volna, ha nincs ilyen pöpec GPS-ük, így nyílegyenesen haladtak:
3. Aztán itt van ez az ősi intés is ugye: "A halál közöttünk jár, szemmel kell tartani".
(Persze az is lehet, hogy nincs is ilyen mondás :) )
Mindenesetre mi mossuk kezeinket:
Na most, hogy ezzel legyőztük a technika ördöge keltette káoszt és helyes medrébe tereltük a dolgok folyását (mármint azt a kósza bejegyzés feltűnést/eltüntetést), a mai feladatnak vége. Na jó, a vacsora legyőzése még várat magára, de arról majd később (ördögi vigyor).
Hogy azért legyen a mai napnak egyfajta kerete is (bár tudom, hogy nem mindenki számára érthető az, hogy mit is szeretnék mondani), álljon itt egy parafrázis*:
Akkor vagyok bölcs, ha arra vezetem a lovat, amerre menni akar.
Mindenki ehhez tartsa magát!
De addig is, zene :)
* Többek között: Egy már létező kép, szobor, más műalkotás újraalkotása más eszközökkel vagy más stílusban, többnyire egy másik művész által.

2021. június 1., kedd
Ha valami beindul...
Alig hogy elszegődtem napszámosnak a helyi szeizmikához, jönnek a megkeresések, csak ma: Zimbabwe, Namíbia.
Erre még Sherlock is felkapja a fejét: Hejj!
Egy régi kép, jön a cica (háttérben a Kilimandzsáró - jó szeműeknek):
És akkor még nem is említettem, hogy a levegőben lóg az Emirátusok.
Csapjunk bele!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)