Refi a helyén trónol, indulhat a buli.
Persze:
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály
(Mint tudjuk ő nem lakott itt, pedig ha erre jár, istenes hallét rittyentettek volna neki, az tuti! Legalábbis szerintem. Ellenben térképre, sőt, műhold fotókra nagy szükségünk van, nem egyszerű megtervezni a geofonok és vibró pontok helyét ennyi falu, város, tó, folyó és olajkút között.)
A vibrók még alszanak, de hamarosan ébredezni kezdenek és akkor...
Ha már újra itt vagyok, felkerestem régesrégi laktanyám helyét (hajj, a tüzérek, a Vorosilov), ahol ma már villanegyed terül el szépséges virágokkal és fákkal megspékelt házakkal, nyoma sincs az alakuló tér előtti Lenin szobornak, ahol Pelus az újoncokkal verette a vigyázzt.
Csak épp az Erikát énekeltette velük.
Amiért aztán szőnyeg széle lett a dologból (hm... ezt a kifejezést csak az értheti, aki még az átkosban volt katona), ahol aztán a kis köpcös és bandzsa szemű politikai tisztünk eképp okított bennünket:
- Elvtársak! Elvtársak, Hitler elvtárs nem volt jó elvtárs!
Mintha nem tudtuk volna.
No és azok az esti szögtávcsöves leolvasási gyakorlatok... Tehettünk mi arról, hogy pár száz méterre épp a megfigyelési irányba állott egyfajta lánykollégium? Hát persze hogy nem.
Vissza a munkához.
Bár egyelőre ugye a vibrók még nem rezgetnek, csak mi rázattuk a seggünket a helyi gokart pályán, de az sem volt kutya!
Zene!
