2011. október 26., szerda

Ma reggel...

Hűvösek a reggelek...



A nap alatt forró minden...



A sírok pedig hallgatnak a sivatagban...





Dallam...

2011. október 23., vasárnap

Marokkó

Naplemente a táborban...




Marokkóban dolgozgatunk, a hely érdekessége az, hogy itt, a Tantant és Zagot összekötő vonaltól haladt dél felé Mauritániába, a Paris-Dakar egyik útvonala.
Gondoltam is, hogy megnézem hol bukfencezett a milacink, oszt lejátszom de jól. Tudjuk, 130/80-nál (nem a vérnyomásom, a sebessége volt ennyi/vagy ennyi) eldurrant az egyik első kerék és hát hiába gépészkedett, borultak. Azonban az jóval északabbra történt tőlünk, ahogy kibogarásztam a beszámolókból a helyszínt, így egyelőre ejtettem a dolgot.
A környéken védelmi vonalak húzódnak, megerősített pontokkal, merugye ezen a részen volt valami svédtorna a poliszario és a marokkói erők között, úgy a nyolcvanas évek környékén.
Száraz, öklömnyi, vagy apróbb kővel lazán felszórt sárgásbarnás sivatag, enyhe lankákkal, ha kétszer elmész egy nyomon, akkor már olyan porfelhőt kavarsz hogy simán berakhatnának valami jó kis látványmoziba.
40-50 fok. Forró portölcséreket kavaró forró szél a forró talajon a forró levegőben. Minden forró...
Az egyhangú kopár tájban néha feltűnik egy csoport -a szavannákat idéző-, lapos tetejűre dizájnolt fa, ritkán egy-egy döglött kecske alatta, merugye árnyékban még halni is jobb, vagy mi.
A kecskék a környéken egymástól jókora távolságra élő beduinokhoz tartoznak, sátraikat szintén a csenevész fákkal elszórt lapos völgyekben lehet kiszúrni. Mármint a beduinokét, a kecskék a szabadban laknak.
Néha látjuk, amint vonul a csapat hol erre, hol arra, persze fű az nem nagyon akad, nem is tudom mi a fenétől adnak tejet, kecskeszart, vagy egyáltalán mitől vegetálnak. Mármint a kecskék, a beduinok isszák a tejet, nem adják.
A tevék is a beduinokhoz tartoznak és a nagy semmittevésben szeretnek kisebb-nagyobb csapatokban a poros úton feküdni, és méla, de mégis amolyan vidámnak tűnő pofával nézik azt, ahogy a nagy, büdös, zörgő, furcsapufogó nyelven halandzsázó négykerekű állat elmegy mellettük, hasában emberekkel.
Szerintem utána még sokat studíroznak azon, hogy kereke, avagy lába van annak az izének. Na és hogy miért nem a hátán ülnek az emberek…
Pár napja a szervizkocsink (szintén rallis relikvia, szerintem Noé üknagyapjának a dédapja lelt rá egy poros ponyva alatt a garázsban, ahova valami rég eltávozott rokon parkolhatta be és mindenki megfeledkezett róla, mígnem kontraktorunk fellelte) a helyi utász szakasz által megtisztított nyomon kifelé tartva aknát talált, az meg ugye tette a dolgát úgy, ahogy egy jól nevelt aknának illik, függetlenül attól hogy több mint 20-30 éve rá se bagóztak.
Szerencsére gyalogság elleni szerkezetről volt szó, de a kocsi jobb eleje tropa lett, a szélvédőt kifelé nyomta a lökéshullám, a generátort takaró oldalajtó leszakadt, a sofőr egy szaros gatyával megúszta.
Még jó, hogy a generátor benzintankja nem robbant be, de úgy tűnik, hogy a következő olajcserével sem kell sokat bajlódnunk.






Elvitték...


Tegnap éjszaka pedig vándor énekesmadarak serege lepte el az eget felettünk, először azt hittem pillangók mert annyi volt, majd hogy denevérek mert csendben repkedtek az ívlámpák fényében, majd egy-egy közelebb repülő formáját felismerve elismerően füttyentettem, azannya, ezek meg nem tudom honnan jöhettek, de nem a közelből az biztos :)


Zene!

2011. augusztus 27., szombat

Marokkói körkép

Hm, nem egy Feszty-körkép, de azé ütős vót ez is :))))
Először is Casablanca, ott kezdődött minden, aztán jött Fes, majd Merzuga, Ouarzazate, Marakech, Agadir és a kör Casablancában zárult, de hogy nyele is legyen, megálltunk pár napra Párizsban. Akkor ez egy amolyan nyeles kör... tüKör... vagy mi :)
Ha már tükör akkor kép, ha pedig kép, akkor felesleges minden szó :)
Reggel, Fes, Hotel Jardin

Fes, Medina

Nyakunkba vettük a város ősi, eredeti, kézműves cuccokat előállító részét, amelyben ma is vagy 300ezer ember él és dolgozik kézzel, lábbal, éginyenyerével :)

Kézzel készült ezmegazok

A világ első egyetemének kollégiuma

Bőrgyártás: a fehér kádban galambszar, ebben puhul 3 hétig a bőr, a sötét kádakban festés (persze előtte kimossák és szárítják :))

No és ha Fes, akkor szőnyegek... ez a berber motívumos itten 450ezer csomót tartalmaz, négyzetméterenként...

Még láttunk sok csudát, eltöltöttünk egy napot, de aztán indultunk tovább Merzugába, keresztül az Atlaszon, dél felé. (Nem úgy értem hogy dél felé, hanem úgy hogy Dél felé... mármint... egy óra tájt, mert elment az idő a szupermarketban. Ben. Tehát dél felé indultunk el, Dél felé. Nnnnna!)
Út közben megkóstoltatott és finomnak találtatott :)

Merzugába este értünk, homokviharban kavartunk Erfoudtól dél felé (nem dél felé, mert már erősen sötétedett, hanem Dél felé) és letámasztottuk a kocsit a szállodánál, majd felkaptunk pár palack vizet, betekertük a fejünket autentikus sálakkal (aminek itt ööö... a fene tudja mi a neve, de kb 2-3m hosszú és különböző színekben árulják), majd felpattantunk a Land Roverre hogy a dűnéig zötyögjön velünk. Ott már várt ránk a vezetőnk két tevével, de a sötétben először csak a horkantásaikat hallottuk. A kocsi fényszóróinál aztán felpakoltuk őket, majd elindultunk be a homokba. A szél közben csitult és előttünk, kicsit jobbra feltűnt a telihold. Alig negyed óra után már nem hordta a szél a homokot, szellővé csitult és a hold beragyogta a tájat. Meseszép lett minden.... Vakuval készült pár fotó, de nem csúfítom el vele a képet...
Egy óra tevegelés az össze-vissza hullámokba torlódott dűnék között, majd halk hangok a távolban, pislogó mécsesek fényei, és lezökkentünk a homokra, megérkeztünk a sátortáborba.


Az éjszaka... azt hiszem csak egy szóval jellemezhető: felejthetetlen...

Napkelte

Hazafelé...

A következő napot Tmbuktuban töltöttük, no nem a városban, csak a szállodában amely Kasbah módra épült. Ezek a berber erőd-települések szinte mindenütt megtalálhatók Marokkó középső és keleti vidékein.

A szálloda éjszaka...

... nappal, kívül...

... és belül :)

Innen Ouarzazate felé fordítottuk a Tuareg rúd... ööö... öö... kormánykerekét, közben berber települések mellett vitt az útunk, amelyek követték a folyóvölgyeket. Beugrottunk egy kitérőre az Etole des gorges sziklafalai közé, majd megálltunk egy pillanatra Kelaat M'Gouna rózsacsodái között, hogy aztán este a vendégházban élvezzük a csendet és a hűs sivatagi levegőt :)
Itt másnap végigjártuk az utolsó pasa kasbahját az alagsori fürdőtől az emeleti háremig...
A kasbah kívülről

Aztán megismertük a város történetét, a kézműipart, melynek során rábeszélődtünk valami csodaszép kelmére, miközben megcsillantottuk magyar bazárkereskedőalkuszi tudásunk, ami abból állt hogy:
Ő:
- Mennyit adtok érte?
Mi:
- Mennyit kérsz érte?
Ő:
- Mennyit adtok érte?
(Ez ment vagy öt percig, végül kibökte: 1100)
Mi:
- 500.
Ő:
- Jáhááááááj!!!! Neeem! Ez 1100! Mennyit adtok érte?
Mi:
- 500.
Ő:
- 1100. De hozzuk közelebb az árakat, odaadom 1000-ért.
Mi:
- 500.
Ő:
- Az kevés, induljunk el egymás felé, én mondok 900-at.
Mi:
- 550.
Ő:
- Jáháááááááj!!! Annyért nem adom oda.
Mi:
- Jó, akkor mi megyünk is.
Ő:
- 600 és vigyétek.
Mi:
- Na, jó, egye fene.
Különben nagyon szép ágytakaró kaktuszrostokkal megerősített gyapjú. Vagy valami ilyesmi :)
Aztán megnéztük a filmstúdiók múzeumát, mert ugye itt 5-6 nagy filmstúdió működött még a közelmúltban is, csak ugye a hőbörgések elriasztották az amerikaiakat. Itt készült a Ben Hur, a Gladiátor, a Passió, a Múmia és még rengeteg, főleg vallásos beállítottságú film, mint pl. a Nílus ékköve. Vagy valami ilyesmi...:)
Végül a nagy melegre való tekintettel elfogadtuk az egyik szálloda meghívását, ééés este ramadan 'reggelire' voltunk hivatalosak. Merugye este fél nyolcokr van a reggeli, hajnali egykor pedig a vacsora (vagy ebéd?). Tök logikus.... :)
Kaja

Persze ez csak az első teríték, a levesek és a nyárson sült finomságok, sütemények, gyümölcsök később jöttek, no és az elengedhetetlen zöld tea, mentával :)

A következő napon még végignéztük az Atlas stúdió díszleteit, majd megcéloztuk Marakest, miközben az ismert nótát dúdoltuk:
Irány észak,
itt jönnek a
tengerészak.


Hm... Marakech... azt hiszem erről nem írok semmit :)

Végül Agadirban töltöttünk pár napot, fény, tenger, éttermek, lazulás, tenger, fény, éttermek, lazulás. És tenger... csodaszép... nem is tudom minek a szállodában úszómedence :)
Atlantic Palace, Agadir


És ha már a csodálatos szállodák szóba kerültek, legyen itt egy link ha esetleg kedve támad valakinek barangolásra :)

Külföldi Szállodák

2011. március 29., kedd

Most

Hazafelé...




6:30, bevágódom hátra, a sűrű és fekete hajú angol srác beül az anyósülésre, lassan gurulunk a kapu felé.
Beleszól a rádióba:
- Scot ops check.
Azonnal érkezik a válasz:
- Ops Scot 5 by.
Lefordítva kb. azt jelenti hogy Scotty hívja a műveleti szobát rádióellenőrzés céljából, a válaszban pedg közlik vele hogy az ötös skálán ötös errősségű a vétel.

Fél óra zötykölődés az ócska úton, melyet a töltés tetejére építettek. Balra a lápvidék húzódott, melyet sással fedett tocsogók, néhol tavak, és a távolba vesző nyílegyenes csatornák tarkítottak. Karcsú csónakokban két-két ember, többnyire apa és fia, gondolom az ősi foglalatosságra tanította épp a 8-10 év forma gyereket.

Az autópály előtt még kis üzletsor mellett gurultunk el, 4-5 kopott kis bódé, melyek körül gyér lombú zöld csal némi színt a kopárságba. Már messziről látszott -mivel csak lassan lehetett haladni a kátyús úton- az utolsó viskó előtt kikötött birka. Közelebb érve kivehető volt a sötétbarna bundájú jókora kos, a jobb első lábánál fogva kikötve. Látszott hogy menekülne, kipányvázott lába a levegőben, ott tartotta a megfeszülő kötél. Agya nem tudom mennyit volt képes felfogni a világból, de nem mozdult. Gondolom úgy volt ezzel, ő megtette azt, amit tudott, ennyire futotta.
Tőle vagy 10 méterre egy bivaly borjút bontottak épp a betonozott járdán. Pár perce vághatták le, még egyben volt, épp nyúzták vagy mi az ördögöt műveltek. Ott hagytuk a birkát és a jövőjét, rákanyarodtunk a hatsávos pályára és elindultunk Basra felé.

Az út mellett néhol még mindig ott állnak a kiégett roncsok, a falvakban gyűjtőhelyeken halmozzák a rozsdásodó, lökéshullámtól kicsavart, széttépett, vagy kiégett tankok, járművek maradványait.
Rozsdatemető


A város előtt is gyakori látvány volt az ilyen hely - recirkuláció, gondoltam-, miközben kibontottam egy vizet. A páncélablakokat nem lehet leengedni, a légkondi még nem ment, hiszen csak 18 fok volt kint.
Basra elővárosa

Egyre szaporodtak az ellenőrző pontok, az elővárosban jártunk. Szerencsére nem kellett átvágni a városon ahhoz, hogy a reptérre jussunk. Még néhány ellenőrző pont az utolsó bekötő úton, majd kiszálltunk az üres parkolóban, levettem a golyóálló mellényt, és Scottyval elballagtunk a beszálláshoz.

Átverekedtem magam a biztonsági kapun, majd a Királyi Jordán Légitársaság pultjánál megkaptam a beszállókártyát. Újabb biztonsági kapu, és a pultnál ráragasztották az ülés számot a beszálló kártyára, ugyanakkor kértek 15 dollárt amolyan reptéri adó címén. Tudtam erről, de széttártam a kezem, sajnos engem erről nem tájékoztattak. A fickó visszavette a beszállókártyám, gondoltam, nemááá! Valamit ráírt, kérdeztem hogy fí muskilá? Aszongya ááá, nem. Gondoltam, akkó jó, és próbáltam szerencsétlen képet vágni. Valamit ráírt a kártyámra, visszaadta és next. Sukrán dzsázílan, vigyorogtam és irány a kiléptetés, hol a VIP kapuhoz kalauzoltak. Le volt minden zsírozva (asszem 2-300 dollárral) merugye a vízumom már régen lejárt :) A tiszt vigyorgott, pár másodperc és már mehettem is.

A gép időben érkezett, időben szállt fel az enyhe homokviharban, ami akkor kezdődött alattunk.
Felszállunk

Egyedül az okozott némi zabszemre gondolást, hogy mindössze fél órám lesz az átszállásra Ammanban, node nem jöhet semmi közben, gondoltam, és halat rendeltem a háromféle menüből. Vörösborral.
Sztyuvi

Jordániába időben érkeztünk, gond nélkül elértem az athéni gépet, és mivel ismét csak a Jordán légitársaság gépével utaztam, megint halat kértem. Vörösborral :)
Athénben volt egy órám így nem izgultam, tudtam hogy most már minden rendben lesz:
Athéni reptér

Átkocogtam a túloldalra (érdekes, a csatlakozó gépek mindig rohadt messze parkolnak a beérkezéstől, kivéve ha nem :)), és épp láttam ahogy a MALEV gép begurul a csarnokhoz, rácuppan a flexibilis folyosó, és kiszáll a nép. Itt már nem működött az iraki simm, átraktam az enyémet és felhívtam a sofőröm, hogy jöhet :)
Időben indultunk a jobb oldalon ültem és a Hold végig követett:
Este...

Aztán... aztán lett :)))))))

2011. február 8., kedd

Esik

Este kezdte és folyamatosan kopog a tetőn. Valami súlyos, lassú eső ez... Esőisten siratja Irakot. És talán valami mást is...


2011. február 5., szombat

Esik

Tegnap éjszaka kezdte... Semmit sem lehet csinálni, a srácok a fő sátorban ücsörögnek reggel óta, fényesítik a cuccot. Minden szürke és hideg. Az eső hullámokban érkezik, fél óra kopogás a tetőn, aztán negyed óra csend, majd megint kopog a tető. Fekszem az ágyon, álmodom, hallgatom az edzőteremből áradó tuc-tuc zenét (hoppá, most a Bad Romance, yeah), nyomja a hifi torony, dolgoznak a pilgrimes srácok.
Elballagok a bögrémmel, készítek egy kávét, cukor nélkül, kis tejjel, gondolkodom hogy a futópadra álljak rá gyaloglásügyileg, vagy inkább... eh, csak szitál most, hát sétálok pár kört a táborban. Ismerős minden, akár éjszaka sötétben is tudjuk mikor milyen akadály lehet előttünk, vagy merre vannak a beton bunkerek... gyorsan rögződik az a pár dolog...
Szemben az aknakutatók táborának fala emelkedik fölénk, hesco elemekből áll, a tetején álcázó vászon, a sarkokon őrtornyok, két reflektor felénk néz. Egy fekete zászló is leng mindig ott, nem tudom mi a célja, talán a nemrég elmúlt ünnep maradéka.
Fél három...
Lépkedek a kaviccsal felszórt talajon, még majdnem mindenütt laza, hangosan rastog a talpam alatt. (Na ez meg milyen szó... zalai, ha jól tévedek, még nagyanyám használta arra ha homok került a fogai alá :)) Nem szeretek zajt csapni pedig... ez is amolyan bevésődés :)
Beugrom az irodába, üres már, a srácok hazamentek, csak Karem a kurd QHSE tiszt ücsörög ott, a netet bűvöli. Letöltöm a rendeléseinket tartalmazó excel file-t a stickemre, újra a konyha felé kanyarodok, séfünk az ajtóban, felteszi az állandó kérdést: hello my friend, are you ok? Vigyorgok, persze hogy ok, csak most... ok, na :)
Visszaballagok a szobámba, még van net, bepötyögöm ezt. Holnap, sőt elvileg holnapután sem lesz majd kapcsolatunk a külvilággal, mert új szolgáltatót keresünk. Talán a kuwaiti cég lesz a nyerő, ezt még nem tudjuk, de a mostani az valami totálisan megbízhatatlan szolgáltató. Márpedig a net fontos, az a köldökzsínórunk, főleg biztonsági szempontból...

Hm... ez most egy olyan... amilyen bejegyzés lett :)))

2011. január 31., hétfő

IEDősök nem vagyunk

A golyóálló mellé sisak is került, így már akár el is mehetnénk a farsangra :)
féééjejmetesz!.. :)
Persze a móka és kacagás mellett figyelni kell arra hogy ma is találtak 3 IED-et nem messze, északra tőlünk. AZ IED az egy olyan jószág, hogy mókás kedvű emberek elrejtik az út mellett, majd távirányítással (többnyire mobiltelefont használnak mostanság) felrobbantják, lehetőleg pontosan akkor, amikor valaki épp mellette szambázik. Van egy firnyákosabb fajtája is, mert ugye a páncélozott kocsik -mint amilyenekkel mi is mendegélünk- eléggé ellenállók az ilyen huncutságokkal szemben. Ennek is van ám szép katonai rövidítése (EFP), a lényege az hogy ez már irányított robbantással, a lökéshullámtól egy fémkúpból kialakuló irtózatos sebességű "fém nyilat" lő ki (kumulatív tölteteknél "jet"-nek nevezik) ami áthatol a legjobb páncélzaton is, és akkor ott aztán... hm... sebészkedik. Pár hete ilyet használtak innen 3km-re az aknakutatóink ellen, eredmény egy halott és egy súlyosan sérült a kocsiban.
Baszrából jövet már az olajmezők után fekszik az oldalán ez a kocsi, még 2008-ban likasztott ki egy ilyen csoda, a srác szerencsére(?) csak a lábát veszítette el.
Memento...
Nnna, hát a tea az most csak fekete, mert a zöldet mentával keverik újabban és nem szeretem a fogkrém ízt ha teáról van szó, így valami más... valami... fekete. Igaz piros tasakban. Érett, súlyos íz... finom.

Tegnap volt a második riadó gyakorlatunk, sötétben. Basszus, a bunkerben olyan sötét volt mint egy néger gyomrában, és vélhetőleg ugyanolyan fojtó pára is. Aztán eszünkbe jutott hogy a vacak kis céges telefonok mindegyike zseblámpa is egyben, és rögtön romis lett a hangulat, már csak Pink Floydtól hiányzott valami. Vagy negyed óra után lefújták a riadót, ledobtuk a páncélcuccot és sisakot, aztán a lépcsőn ücsörögve beszélgettünk kicsit a csillagok alatt.

Majd őrület: Cilla Black, szólt egész este újra és újra... :)

2011. január 26., szerda

"Itt lakom látod..." (Tankcsapda)

Most kaparintottam meg a mentőhelikopterünkről készített fotót, itt jól látszunk, vagyis nem mi, hanem a a home, sweet home :)
Camp

Balra a zöldes konténerek az aknakutatóké, esténként oda keccsölök a jelentésekért meg kis csit-csetért ha épp nem Aleks jön át, jobbra fönt pedig az oroszok táborából egy részlet. Középen a magányos nagy sátor a mi irodánk, plusz ott trónol a QHSE is, no és esténként ott meetingel a csapat. Nap közben többnyire az R.M. jelű konténerben rontom a levegőt, itt a szobám, itt ülök most is épp miközben az esőt hallgatom. Ha innen balra lefelé indulok úgy srévizavé, akkor épp eltalálom az ebédlőt. Hát ennyi...
Ja és hogy miért R.M.? Hát kéremszépen annak történettye van :)))))

Azannya!

A meterujórólógija megmondta. Ha megmondta hát megmondta, eső lesz. br>Na de a piszok azt nem mondta, hogy homokvihar is érkezik, így a fiúk bejöttek.br> Még időben, mert aztán az eső is megérkezett és most dobol, veri a tetőt de veszettül.br> Az előbb még el tudtam menni az ebédlőbe hogy készítsek egy kávét az otthonról hozott (és ünnepi alkalmakra tartogatott) Linghzi-ből (fél zacsi délelőtt, a másik fél délután), de most már bajos lenne...
br>Az ajtón kilépve az órámra kellett pillantani, mert nem hittem a szememnek. Sötét volt.
Baromi sötét, de hát nem tévedtem, délután 3 óra 9 perckor készült a fotó, utána 10 perccel még sötétebb lett:
Teaidő előtt

Persze azt már nem láttam, mert a szoba befüggönyözve, a neonok égtek, és épp álmodoztam az ágyon.
Ünnepnap.
Ugye azért a kávé is...



2011. január 25., kedd

ezmegaz

Kilovagoltunk. A feladat roppant izgató volt, fotózzunk bivalyokat :) Lassan gurultunk az ócska úton amely egy töltés tetején húzódott. A töltést -és a környéken található csatorna hálózatot- még Szaddam építtette azért, hogy lecsapolja a mocsarat és ezzel megtörje a mocsári arab törzsek ellenállását amelyek nem nagyon akartak beilleszkedni a társadalomba, inkább élték a megszokott pár ezer éves múltra visszatekintő egyszerű életüket: halat fogtak, bivajt tartottak, agyagból tapasztott kunyhókban laktak, szabadon. A háború óta senki nem törődik a mocsárral és az itt élőkkel, így a víz lassan visszafoglalja a területet (még hogy tönkretesszük a Földet... kicsik vagyunk mi ahhoz :))
Az előttünk haladó kisérő kocsiból rövid rádióüzenetek jöttek: slow down, keep right, checkpoint, ok move, és így tovább, mindig attól függően hogy miféle akadályhoz közeledtünk. Vagy 10km után elértük a mocsaras részt, és hoppá, ott egy magányos gerilla! Vagy gorilla... ööö.. izé bivaly:
Kan-dúr

Aztán tovább gurultunk és beleszaladtunk egy csordába:
Csipet-csapat

És grátisz még tevéket is kaptunk :D
Tétova-teve

Ezek után nem maradt más hátra mint előre, vagyis vissza a táborba. Egyik ellenőrző pontnál belefutottunk egy szemből érkező konvojba, ők északra tartottak.


Hát így... egy normál nap in the paradise - ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna angolul. :)))

2011. január 21., péntek

Ma. Ja nem, tegnap :)

Lassan alakulunk azért... Már a kaja is normális (értsd: minden nap kapunk rizst és többféle salátát, a maradékról nem teszek említést de a paradicsomos szósz a tésztán hát az valami fölségesen mennyei :))
Tegnap délután belefogtak a kínzókamra felépítésébe, jön az inkvizíció szent evezőpadja, futógépe, és a többi, számomra ismeretlen funkciójú szerkentyűje. Reszkessetek lógó hasak és egyebek! :))))

gym
(Bal oldalon Cristian Kolumbiából, kávét hozott, jobb oldalon Kistow Trinidadról, curryt hozott, középen Jan Dél-Afrikából, ő adja a telefonkártyát :))

Este fotóztam a teliholdat, de mindig odébb ugrott a fene a pofáját, talán ma sikerül. Az éjszakák tiszta fényűek és hidegek.

(Na ez most egy olyan nem is tudom milyen bejegyzés... Ó igen, évfordulós... öö... ööö hétfordulós, kelkáposztafőzelékre emlékezős... na :)))

2011. január 17., hétfő

Este

Most...

Január 17

Ma megjött a dokink, floridai. Egyelőre, holnaptól már azt sem tudja mi az a pizza hut :)))))) Tegnaptól golyóálló mellénnyel bővült a ruhatára mindenkinek, eddig csak a kocsiban kellett viselni de most már társunk a szobában, ha gáz van akkor fel és futás. Ma a mentőhelikopter tett tesztrepülést, viszi a népet ha kell :)
Helikoffer

Tegnap kalibráltuk a GPS-eket, ma már tréningeztünk a helyi srácokkal. Megy ez fogni, asszem (hátul az egyik dizájnos őrtorony látszik, de egyelőre csak a sarkokon állnak őrök. Mondtam is este a biztonsági meetingen hogy ki kellene akasztanunk körbe pár táblát: ne támadjatok, még nem vagyunk kész!:))
Leica 1200-asok (meg egy szőrös ember)

Na jó, borotválkozni azt nem nagyon szoktam a sivatagban, csak ha már bök. Ez már bökött :)
Előtte
Na utána az nem lesz :)))))

2011. január 12., szerda

Generation kill

Gondolom nem sokan láttátok a sorozatot az éjdszbión, pedig akkor értenék azt, hogy mire gondolok akkor, amikor azt mondom: most tök úgy érzem magam az autóban, mint az az újságíró, csak nekem nincs sisakom és vegyvédelmi cuccom (golyóálló, védőszemüveg és füstszűrős arcvédő azé akad), na és egyelőre nem is lőttek ránk. :)


De a csúzlik ott hevernek a padlón, hátha mégis...
Ugye ismerős a mondás: a halál közöttünk jár, szemmel kell tartani, így aztán Basrából kifelé gurulva elmerengtem a minap: ha a sofőrt lövik ki előbb, akkor enyém a Kalasnyikov, ha a kísérőt, akkor az AR-4. Mindketőtt ismerem (nem a sofőrre és a testőrre gondolok).



Ó, és a mai fejlemény a staffhousseban: már van vízmelegítő a konyhában, gyerünk tea-kávé!
Hajrá :)



És akkor most így este: zene!


Csend.

Amikor csend van.
Olyan nagy csend hogy sziporkázó csillagok ereszkednek a tóra, sötét vízét gyengéden megérinteni.
Olyan nagy csend hogy a lélek halk sóhajtól rebbenő könnyű kék fátlya sem mozdul.
Olyan nagy csend hogy nem hallom a szerelem lassú örvénylését sem körülöttünk.
Akkor szeretem megérinteni ajkammal az ajkad.

2011. január 11., kedd

Kedd

Ma reggel összepakultuk a cuccot, felszórtunk mindent a pickupra, mi bevágódtunk a GMC-be és hajrá észak, itt jönnek a tengerészak, énekeltük.
Volna ha tengerészak lettünk volna, és nem álmosak. Így azonban mindenki elájult és csak Al Madinah közelében ébredeztünk.
A városka a szokásos életét élte, volt aki eladott, volt aki vett, volt aki csak téblábolt.

Árus bácsi


Fő utca


Északra tartottunk a zsúfolt utcákon és átkeltünk az Eufráteszen. Innen nem messze keletre csatlakozik bele a Tigris és erről mindenkinek beugrik a Shatt al-Arab, ugye? A város neve -mármint ahol összefolyik a két folyó- egyébként Al Qurna, de ne asszociáljunk. Éppen valamiféle pára borította a vizet, Szíriában szebb színe volt ahogy emlékszem -na és vadabbul hömpölygött- akkoriban, amikor Derezor környékén jártam.

Eufrátesz


A folyó északi partján húzódó út mentén még mindig nyugat felé vonultak a népek:

Jöttek


Akiket sátrakkal, élelemmel vártak:
Akik vártak


Még kb. egy hét és mindenki eléri célját, bármi is legyen az.
Számunkra innen már csak bő háromnegyed óra autózás következett a sekély (vagy nem olyan sekély) mocsarak között, magas töltésen kanyargó ócska úton, és megérkeztünk a táborba.
Persze az még construction alatt áll, de ebédet már kaptunk (tonhal konzerv, apróra vágott uborka és paradicsom szolgált hozzá salátaként).

Home, sweet home


Bepakoltuk a cuccokat, kerítettünk magunknak ágyat, matracot, takarót, lepedőt, mifenét. Sajnos kávéfőzésre alkalmas szerkezetet nem találtunk, pedig Kristian Kolumbiából isteni kávét hozott.
Tegnap már megszimatoltam, áááááá... ezt ki kell próbálnom, zutty két kanállal a bögrémbe, rá a forró vizet és... és kérdőn fordultam Dave-hez:
- Vagy ez nem instant kávé?
Vigyorogva nézte a zaccos löttyöm és a maga megszokott, lassú, texasi módján válaszolt :
- Nem, ez azt hiszem nem az.
- Na, akkor most most már az - feleltem. - Vagy legalábbis kávé törökösen! :)

Így aztán most este vacsora után (tonhal konzerv, apróra vágott uborka és paradicsom szolgált hozzá salátaként) csak gondolunk a napi kávéra és a napijelentés elküldésekor csatoltunk egy kérelmet: S.O.S., kávéfőzőt vagy vízmelegítőt, de izibe!

Az előbb járt itt a biztonságiak főnöke, azután érdeklődött hogy hova szeretnénk az őröket: a kapuhoz, vagy a házunkhoz.
Szerintem aludjanak, ma fényes a Hold és a kutya sem támad meg bennünket - próbáltam békíteni -, de nem tágított.
Na jó, akkor ahol nekik kényelmesebb, ööö... öö... taktikailag előnyösebb, jó?
Ebben maradtunk.

És most: meg kellene vetni az ágyat.
Valaki? Hahóóóóóó!