Híres mondatok a South Parkból. De ez itt a valóság (már ha hiszünk a mátrixban... öö vagy nem?), és bizony a strucc támadott. Előszőr még sikerült elrétíteni attól a szándékától hogy megkóstolja Oscart, de azt is csak úgy hogy Gee jól fejbe kólintotta a kalasnyikovval. Erre a segéderőt kezdte kergetni az autó körül, akinek szerencsére sikerült beugrania a kocsiba és a madár - vagy ördög vagy mi ez- feje koppant a golyóálló ablakon.
Ekkor megint Oscarék felé indult, és ennek már a fele sem volt tréfa, hiszen akár életveszélyesen is megsebesíthet egy embert a csőrével, lábával, szárnyával. Gee előkapta a Glockot és beledurrantott kettőt a földbe, a lövések hangjától aztán megtorpant a dög és elvágtatott a bokrok között, huh!
Állítólag - nem tudom a brit tudósok megerősítették-e -, de ha egy embert lát a strucc, akkor nem támad. Ha kettőt, akkor sem. Ha tömeget, attól eldurran az agya. Hogy ebben mi a logika, hát a fene tudja, főleg hogy kitekertük a Black Jack nyakát és poharakba fogjuk épp föl a kifolyó aranysárgásbarna nedűt (felteszem egy havi fizetésem egy törött sliccgomb ellenébe, hogy a nők pontosan ismerik ennek a színnek a nevét, sőt felteszem, nem csak ezét, de minden árnyalatáét is). Körbeöleli a jégkockákat, ettől lelassul, aztán lehül és ezzel lelassít időt, teret, anyagot, szellemet.
Mindenki a szobákban lóg a neten, vagy kint vízipipál az ajtó és az ebédlő közötti részen.
Öten ücsörgünk még itt
már csak hárman...
ketten...
Johnny Cash is elmegy lassan
én maradadok csak itt a Garminokkal
és egy zene.
Ha 12 után pár perccel lépünk ki az ajtón, akkor végigzengi az imára hívó dallamos jajgatás azt a pár métert, amelyet meg kell tennünk az iroda és az ebédlő között, bekúszik utánunk a tálaló pultokig és az asztalnál mellénk ül pár percre.
Érdekes, ahogy az uborkát bekeverik gránátalmával, bár pár napja a csíkokra vágott salátalevél zöldjét pettyezte pirosra rengeteg kicsi buborék. Ma eléggé pórisara sikeredett az ebéd, de hát itt a vacsora a fő attrakció (na jó, most is akadt rántott csirke, leves, szósz, sültkrumpli, rizs, kuszkusz és még pár egzotikus ezmegaz, de szaladás van, beindultunk mint Katiban a gyerek, ez már majdnem a nyomás fázisa).
Aztán meg nagyon mennénk már haza, a negyvenedik nap után Jézus is elunta magát a pusztában, pedig még ilyen csodálatos ebédet sem kapott, erre felteszem egy havi fizetésem (na jó, nem kaptam hanem én válogattam össze, mármint a kaját :))
Még ha ez lenne a legnagyobb gondunk... :)
Tegnap az egyik vonal déli végén a biztonságiak beparáztak, és addig nem mehettünk tovább amíg be nem rongyolt a könnyűlovasság, OPF képében. Az OPF az az olajmező rendőrség lelkes alakulata, vigyázásban segítenek úgy, hogy feltelepülnek a környező dombokra ott ahol dolgozunk, és figyelik a területen történő mindenféle mozgást. Puskatávcsövön keresztül persze.
Ha kimegyek a külső tusolóba, itt fölöttünk a dombtetőn is ácsingózik egy, na ezt most lekaptam, de nagyon:
Azzal viszont még nem oldódott meg a helyzet, hogy többen lettek, mert nem célszerű 2 óránál tovább adott helyen tartózkodni, ugyanis ennyi idő alatt összeszerveződhet a rosszfiúkból egy csapat és akkor lehet hogy elkezdődik valamiféle FPS játék, csak ugye nem virtuális szinten.
Olvasom a napi hírekben, hogy Egyiptomban élessel lőttek. Éles lőszer. De miért éles? A késnek, kardnak van éle, ennek szegénynek meg csak hegye. Ha pedig ez éles, akkor a nem éles az életlen? Á, más a logika, azt úgy hívják hogy: vak. Na most ha a lövedéket nem tartalmazó a vak, akkor az ölésre alkalmas az meg a látó? Ráadásul az éles az lőszer, a vak pedig csak töltény, bizonyám, kedves tv néző gyerekek.
Angolban live-nak nevezik azt, amit nálunk élesnek, vagyis angolban azt jelenti az a fajta lőszer, hogy élő. Ellenben a vak, az blank, tehát üres, valamit kihagytak belőle. Végülis a vakból is hiányzik valami, mondjuk a látás képessége, vagy maga a szemgolyó, brrrr.... ha már belemászunk a dologba.
Szerintem az éles az íj és nyíl korába mehet vissza, vagy onnan jöhet, ahol éle volt a nyílhegynek, nem csak hegye. A tompa, gyakorlásra használt pedig... ööö... öö... hát az volt a nem éles, és így lett belőle... öö... szencségit, nem lehetne most akkor kávézni inkább? Naugye!:)
Különben is, ott lent délkeleten lesz még 3 vonal vég és egy keresztbe haladó parádés. No de az még odébb van, és aztatat majd meglássuk, ahogy a vak ember (töltény) is mondta (aztán belegyalogolt a meszes gödörbe).
De ez már egy másik történet. Lesz :))
Addig is egy másik mese a bohócról és az ő szerelméről:
Ez üt! És rúg! :)
A helyi lájtos jajjgatómisés cukrozott-tejporozott egyenkávémixek közé beugrott ma ez, és szétcsapta őket a szélrózsa minden irányába de úgy, mint atomvillanás a pongyolapitypangot... vagy mondjuk -maradva a realitásoknál- mint elefántfing a lepke kalapot, vagy esetleg a nullás lisztet.
Még mindig csak óvatosan kortyintgatok belőle... üt, na! :)
Így hajnali 11-kor :)
Zenére nem is tudok gondolni, csak valami éktelen, világot körbeszaladó vigyorgásra:
Majdnem Cofi-fi, mert az mintha emlékeztetne valamire (létezik egy Tofi-fi nevű szörny... vagy azt csak álmodtam?), de simán Cofi Cofi ez az új cucc, ami úgy tűnik, hogy az itt Kurdisztánban egyeduralkodó Mahmood (sic!) Coffe (and tea of course) egyeduralmát szeretné megtörni, vagy legalább kis szeletkét lecsípni a tortából. Mert hát lássuk be, ha szar is a kávé, ki tudna ellenállni egy ingyen bögrének per csomag? Na ugye...
Annyival jobbak az előző úriembernél, hogy itt keveréket találunk a plasztik bödönben: Chocco Mocha, French Vanilla, Irish Cream (ezt teszteltem tegnap ugye) és Hazelnut. Ez utóbbi a zöld/fehér tasakkal és a felülnézetes csészével (megjegyzem mindegyik zacsin ugyanaz a fotó szerepel, pedig hát más színű (kellene hogy legyen) mindegyik) tök úgy néz ki, mint valamiféle zanzásított Knorr leves.
Jobban körbeolvasva feltűnik a producer neve is: Manzar, vagy Manzaro, ha az R végén a kunkort O-nak vesszük. Nnna, most már mindent tudunk, illetve azt még hozzáteszem hogy az imént kipróbált French Vanilla ízén is sokat dob egy kis óvatosan csurgatott, jó ujjnyi Chivas...
Asszem olyan a whiskey (vagy a Stroh rum) a kávénak, mint a Ghost Pepper a leveseknek: bármilyen szart egyforma szintre emel... (na most ha ezért a beszólásért megkövezne valami kávé guru, azt hiszem vigyorogva tűrném :))
Erbilbe úgy tűnik normalizálódott a helyzet, most viszont a fiúkat tartóztatta föl valami puskás csapat a szokásos szlogennel: ide aztán egy tapodtat sem! Jóvanakkó, ha nem hát nem, megyünk máshova.
Pókerarc. Mert azt azért mégsem mondhatjuk hogy basszus, ez a hely itt a vonal közepén (amikor a nyugati felét már be is mértük) nagyon fontos, erisszetek má' be, heeee! Majd miután mindent tudnak és megegyezés születik köztük és a permit man között, akkor bemegyünk, addig máshol görbítjük a teret.
Hm... sci-fi... Erről jut eszembe ez a régi vicces fotó, ahol az egyik pógár -nagyjából- azt mondja a másiknak, miközben a marsjárót hesszelik hogy: ugye nekünk egyáltalán nincs olajunk?:
Ami, elnézve a NASA ügyködését ma már nem is olyan vicces: ezek szeizmikáznak! Na jó, rengeteg mindenre jó ám az, amit mi ki tudunk deríteni, de azért mégis...:
Csak remélni tudom azt, hogy nem olajat keresnek... Merugye ahhoz, hogy az keletkezzen, ahhoz fauna kellett hogy létezzen, a flóra csak szénhez elég... A tojás és tyúk kérdését most nem is említem!
Mert ha ott volt fauna, akkor vége lesz a karneválnak... előbb, vagy utóbb...
Először három öngyilkos merénylő indult a pokolba autóstól mindenestől, aztán a negyedikről is hírt kaptunk, majd felrobbantottak egy mentőautót és most hatnál tart a számláló, Erbilben. Lövöldözésről is hallottunk. És sok halottról.
Minden ellenőrző pont zárva, ezért a vendégeink Erbilből itt rekedtek. A srácok bejutottak terepről, hála az ezredes fiának aki velük volt. A Korek mobilhálózata lekapcsolva, internet nem megy*.
Kiderült hogy miért van a tetőn puskás ember. Az ezt megelőző éjszaka néhányan settenkedtek a környéken, és ugye minden akciót reakció követ...
Várunk.
Kávézunk... Eddig az arabica volt terítéken, aztán kipróbáltam egy Irish Cream Coffe mixet, de a fene a pofájukat: a whiskey-t nekem kellett beleönteni... osztakkó tanájjam ki mennyit? Hát... adtam neki, rendesen :)
Most azt hiszem kipróbálom azt a svájci csodát. :)
Ez zene... a titkokról...
* eddig, most az megjött.
The official news:
ERBIL, Kurdistan Region
A total of five explosions targeted the General Security Office building along 60 meter street in Erbil around mid-day today. The death toll reported from security forces has varied from 2 to 6 deaths and there are reports at least 18 people have been injured. But the Governor of Erbil, Newzad Hadi, reported that 4 security forces had been killed in the tragic attacks.
Rudaw has discovered that the attackers detonated one bomb and then came in disguised as medical personnel, showing that the attack was well coordinated by the perpetrators. An ambulance was also used in the attacks laden with explosives and was the fifth explosion that took place near the security building. Plumes of smoke could be seen above the city near the building, and when Rudaw English approached the site, another explosion occurred and fire streamed into the air and the shock wave moved through the streets. Men, women and children could be seen running for their lives as the explosion took place when Rudaw English was on scene.
As soon as the explosion occurred, gun shots could be heard and cars reversing in an attempt to escape the chaotic situation. Security forces were also able to diffuse another car bomb before it could be detonated, according to reports.
Sporadic gunfire could be heard along the streets near 60 meter road as Asayish forces clashed with unknown armed men.
Security forces have issued a warning to all citizens in Erbil not to get close to the explosion areas and also all transportation into and out of Erbil, the Kurdish capital, has been halted. Those injured in the blast have been taken to West Hospital.
Reports of families of victims in the attacks could be seen near the attack sites, but now all areas have been cordoned off as security forces stabilize the area. It is unknown who is responsible for the attack, but it has shocked the Kurdish community, a Region that has been relatively peaceful in the years following the 2003 U.S.-led invasion of Iraq. - See more at:itt
Vagyis inkább úgy gondolnám, hogy ha nem is mindenkitől, de legalábbis a szúnyogok nagy részétől elnézést kérek, ugyanis rájöttem arra, hogy nem ők okozzák azokat a kis piros viszkető foltokat a bőrömön. Mivel leginkább a muslinca méretű és sivatagokban feltűnő, tűzlegyekre hasonlító kis szemétládát figyeltem meg tegnap.
Lekűzdötte magát a karomat borító szőr között a bőrömig, hagytam, figyeltem mi lesz. Mert ahogy Cseh Tomi mondotta: írónak a tapasztalás felettébb drága kincs
Ahogy leért, olyat harapott belém, hogy egy neszea%$$#@(>?*(*@!zanyád kíséretében azonnal átküldtem a saját másvilágára. (Gondolom hogy van ezeknek is valami ilyesmi, nem csak az embereknek. Sőt, akkor már a lovaknak, madaraknak, legyeknek, aztán ugyanígy a köveknek, fáknak, virágoknak és vécéülőkéknek is. Micsoda igazságtalanság lenne ha a mátrix többi lakója számára nem létezne menyország? Vagy pokol.)
Most pedig, kávé! Melyiket válasszam?
Na jó, legyen arabica, ha már így mindenki arra szavazott! :)
Szóval szúnyogok... hallgassátok...
(De azért ne nagyon bízzátok el magatokat, úgy kábé egy méteres körzetemben.) Én szóltam ;)
Luke szülinapi tortája istenesre sikeredett, valahogy még egy sárga rózsa is kerülődött rá (milyen frankón használom a befejezett múlt időt, ugye? :)).
No ehhez már csak kitekertük az egyik chivas nyakát és jobb híjján a kávés cucc mellől organizált fehér műanyag poharakba kapta az anyagot az, akinek nem volt saját edényzeti felszerelés. Istenes party kerekedett az ebédlőben, mert Andy most érkezett szabiról (Kanadából) és hozott jóféle reptéri vásárfiát :)
Mostanra elültek a népek, csak a légkondi zúg itt nekem jobbra fönnt, még olvad a jég a bögrémben (leoldotta a Woodford a kávényomokat, úgy 3-4 centi magasan :))
Aztán az előbb bejött Dez egy daliával és közölte a főnökkel (oppárdón, a Főnökkel) hogy mától lesz őr a tetőn, ollállá - ahogy a dokink mondta volt pár pohár whiskey-kóla után.
A legény az előírásnak megfelelően jobb kezében vitte a Kalasnyikovot, balban a tele tárat, merugye irodában nyista töltött fegyver, még az kéne hogy itten megbotlik aztán lekaszáljon valakit, vagy valamit. Jól orrba is nyomnám :)
Erről Charlie, a máltai barátom mondása jut eszembe: ha otthonról jövünk és lezuhan a gép, semmi gond, pihentünk, élveztük az életet eleget. Az a kitolás ha hazafelé zuhan le, itt szívtunk a sivatagban hat hetet, mennénk bele a jóba és tessék, legfeljebb annyit tudunk mondani, hogy basszameg a vörös seggű ördög, vagy még annyit sem. :)
Egyelőre nem tudjuk mi az oka a tetőre telepített puskásembernek, de a papucsot odatámasztom este az ágy mellé, oszt nagyon fültövön csapom azt, aki a jelszót nem tudja és megpróbál belépni az ajtón! :)
A .44-es Taurus magnum mély dördülései, hatalmas villanásai, csuklót csavaró fölfelé ugrása, istentelen hátrarúgása, az öt lövéses sorozatok utáni égett lőpor sza... illata a levegőben, kicsit édeskés, kicsit kesernyés, orrodba tapadós...
A lőtérről kilépve csendes alkonyat fogadott.
Aztán a pályán ráálltam pontosan százra, légkondi kikapcsolva, minden ablak lehúzva, tető kinyitva, 25 fok és a százezerrel dübörgõ Tankcsapda:
Szabadon...
Nem volt egyszerű százon tartani a 200 lovat, de sikerült és élveztem ahogy a hajamat borzolja a könnyű menetszél. A Hold párától piszkoshalványnarancs sarlója hol a sztráda jobb-, hol a bal oldalán lebegett, pontosan egy tenyérnyire a horizonttól - tudom, megmértem. Szórakozottan néztem a mellettem elhúzó kocsikat, mosolyogtam, mert láttam az időt. Úgy gondoltam, hogy azért rohant mindenki, mert időt akart nyerni, közben pedig nem is tudtak arról, hogy épp most veszítik el. Azt is, és a csillagokat is.
Mert ha valaki 170 fölött száguldozik akkor nincs ideje arra hogy felnézzen, az útra kell koncentrálnia de nagyon... időt nyer, miközben időt veszít, jó ez így, hiszen egyensúlynak kell lennie.
Mivel lelassítottam az időt, most nyugodtan szemlélődhettem, magamba szívhattam az este minden csodáját, fényét, illatát. Az előttem haladó kocsik piros kétsoros gyöngyfűzérként ragyogtak a sötétben, a szembejövõk pedig szemkápráztató ezüst füzért alkottak ameddig a szem ellátott. Frissen kaszált fű illata csapta meg néha az orrom, valahol Székesfehérvár alatt pedig épp a sütőből kivett porcukros fahéjjas tekercset is éreztem. Aztán balra fordulva megpillantottam egy csillagot, hát felnéztem a nyitott tetõablakon keresztül az égre, és igen, ott ragyogtak, ott sziporkázott mindegyik mint akkor, valamikor régesrég...
Hm... fenn a Lővérekben... érezni a fű illatát, hallgatni a tücsköket és az éjszaka neszeit, miközben hanyatt fekszel a hálózsákban, két karod a párna és lassan rád ereszkedik az éjfél utáni hűvös pára, megborzongat egy pillanatra, ugyanakkor olyan érzéssel tölt el mintha otthon lennél, jó meleg kandalló mellett, forró teát szürcsölve egy téli estén... Élvezni ezt a kettős érzést és elmerülni a távoli és mégis oly közeli csillagokban, lélekkell végigtapogatni a tejutat, minden zeg-zugába bepillantani, minden apró részletébe belefeledkezni, álmodni, felemelkedni ...
Nem luxuskondenzátor! (Nem is moszkvicsslusszkulcs!!!)
Stefan ügyködött épp valami olyasmin ami arra hajaz, hogy aztán ha elegendő banánhéjat, üres kólásdobozt, csokipapírt és egyéb szemetet pakolunk bele, akkor elteleportáljunk innen egy előre beállított helyre, a megadott időpontban. Legalábbis ez volt a terv, mert tegnapelőtt este óta nincs vízűnk és ez most már kezd kellemetlenné válni.
Legfőképp azért, mert délutánra állítottam be a borotválkozással egybekötött hajmosást, vagy fordítva. Hordtuk a szemetet, pakoltunk mindent ahogy írva vagyon, a szerkezet prüttyögött, zöld és piros ledek pislogtak bíztatóan (bár a piros nem volt annyira bíztató, de azért azt is annak vettük):
Már ott tartottunk hogy az időpontot és a helyet választjuk ki, amikor -mint rendesen- beütött a krach (nem a film, azt eléggé lehúzták). Illatokat éreztünk. Csábos illatokat. Naggggyon csábos illatokat... Elszaladtam hát meglesni és mit ad az ég?! Namit?!!! BBQ lesz csirkéből, birgéből éééééés -tadadadaaaaam!- halból (valami istentelenül isteni pácolással):
Még időben leállítottuk a teleportálási előkészületeket, hiszen egyhangú döntés született: maradunk! :)
A luxusfluxuskondenzátor persze nem kért a halból, ellenben hosszan motyogott magában az utazásról, kissé duzzogó felharmónikusokkal. Annyit értettünk belőle csak, hogy "na majd legközelebb bekaphatjátok". Persze ügyet sem vetettünk rá, kihúztuk a villanydrótot, rácsuktuk a fedelet és szaladtunk illatolni, csodásítani: hal!
(Egyébként pedig időrengés lehetett, mert ma vettem észre azt, hogy elcsúsztak a napok: csütörtök helyett pénteket írunk!)
Ma ismét találtak pár cuccot a terepen az aknakutatók, többek között egy ilyen 82mm-es aknavető gránátot. Ilyet próbáltak Afganisztánba Lui fejére pottyantani, de 100m-re elvétették:
Néha beindul a vezérhangya és akkor kiengedi az ember a gőzt. Néha egyszerre indul be mindenkinél, vagy egyvalakinél beindul és aztán jön a láncreakció, mindegy is, az eredmény ugyanaz: feje tetejére áll a világ.
Azzal kezdődött hogy az operation meeting után -ahol kiderült hogy elég nagy nyomás alatt van mindenki ok miatt- Uros kinyitotta a slivovicás palackot és rendesen kiadagolta a poharakba, bögrékbe, csajkákba a matériát. Ütött mint állat. Aztán Stefan elővezette a Basil által leszállított Heinekeneket, majd beindult a batyusbuli, ki mit hozott otthonról.
Került szerb füstölt sonka*, horvát házi paprikás kolbász**, svájci sajt***, brazil szárított marha****, mexikói tequila*****, lett ricsaj, kimitszeret, hogyankészül, melyikalegbüdösebb, ésígytovább. Egyedül az első számú és a második számú téma nem került terítékre. Ki tudja miért... :)
halk...
egyre hangosabb...
belép a dob dam, dam, dam, dam... Oh the heads that turn...
Make my back burn
And those heads that turn...
Make my back, make my back burn...
Itt már fölveszem a telóm, Oscar az, ott állnak a 7-es vonalon hogy kitűzzék a műszernek a vibró referencia pontot, de az aknakutatók még nem tűntek föl. Az órámra pillantok, 6:40, na a reggelit lekéstem - fut át rajtam. Megnyugtatom, hívom Hannát (Barbara nincs itt... sem Tom és Jerry... jééé, talán kurd volt a jóember?) mert tudom hogy vele ott toporog egy csapat a Ronco-tól, átirányítás, megérti, mennek. Oscar again, jönnek, nyugi, várj, mire befejezném már látja őket a kavicsos úton zötyögni. Gyorsan leteszem, mielőtt belekezdene a guetemalai tirádába. Nagyon szép a hely ahol él a folyóparton, egy hatalmas híd ível át ott a Rio Dolce-n (Rio Dulce-nak írja a net) mielőtt az (újabb) tóvá szélesedne, ott a kis sziget a rengeteg madárral amiről a nevét kapta és az óceán csak 30 perc innen:
Beleugrok a cuccomba, beleszóróm a mokkát a bögrémbe, irány az ebédlő forró vízért és falni valami könnyűt, valami sósat, valami édeset, valami egyszerűt. Upsz, 6 legény ül a sorba rakott székeken, okítás folyik épp, új segéderő érkezett kivenni részét a történelem eme szeletkéjéből.
Óvatosan leellenőrzöm a szamovárt mert ma nem jegeskávéra vágyom, oké, forró, zutty a bögrébe, elosonok hátra egy doboz Kiri sajttal és török egy kis kenyérkét a barnásából.
Közben szünet az okításban, kérdezem a srácokat -hála annak a marxista istennek mindegyik fiatal, huszas éveinek elején járhat- beszéli-é az angolt valamelyikük, vigyorogva rázzák a fejüket, no nem baj, a számokat ismerjék az nekünk elég lesz.
Hét óra alig múlt és beindulnak az események: a falu -a másik ahonnan lőni akartak ránk és eddig nono zóna volt- megegyezett valamilyen formában a biztonságiakkal és mehetnek a fiúk scoutolni most azonnal, minden átszerveződik, telefonok, rádió hívások, egyeztetés, piff-paff-bumm!
Hirtelen minden a helyére kerül... Erről beszéltem tegnap, nem? :D (Ráadásul Oscar is marad úgy, hogy szólnom sem kellett, haha, intéződik, intéződik minden ahogy kell, a galaxis fordul, lassan/gyorsan ahogy kell, örvények, fekete lyukak, csillagködök, csillagok, bolygók, lények és emberlények, om mani padme hum, nyíííha :))*
Kedves Légy! Megértem hogy szeretsz, ezért libbensz hol a kézfejemre, hol a karomra, hol az arcomra, az orromra, aztán megint a kezemre és így tovább, gyengéden érintgetve, csiklandozva, de még egy ilyen akció és úgy baszlak pofán az idekészített szép piros nyelű légycsapóval, hogy aztán a kutyaszart sem fogod élvezni soha, de soha többé. Ugyanez vonatkozik a kávés bögrémre, a laptopomra, az idekészített narancsra és egyáltalán, az egész másfél méteres körzetemre.
Van nekem szerelmetes szerelmem, ebbe a körbe csak Ő léphet be, csak Ő érinthet, csak Ő..., remélem értve vagyok. És most (Snatch, a kocsmai jelenetből): Now...fuck off!!!
Pár hónapja megejtették a kötelező HIV tesztet és azután megkaptam a rezindens kártyám, nem kell már vízum, jöhetek-mehetek Isten hírével (egyelőre semmi hír tőle, de ki tudja, hátha...). Ma pedig drogtesztre lettem önként kijelölve, jelentem negatív az eredmény (legalábbis a gyorscsíkok azt mutatták, a labor később jön majd). Persze hogy az, hiszen nem olvasok otthoni híreket (na jó, szőr mentén azért, de mielőtt elszállna az agyam, abbahagyom). Tuti telenyomnám magam minden szarral attól az eszement tombolástól ami otthon megy...
No, erről ennyi elég is, azt hiszem. Illetve még valami: már csak a terhességi teszt hiányzik és komplett vagyok :)
Egy bögre forró csoki hamár Aklü úgy írt róla, és mivel a net szokás szerint vacakol, ma este mozi.
Gondoltam, ideje a blog címéről is írni. Nem más az, mint az egyik nagyonkedvenc könyvem, amely így kezdődik:
Akkor délután még nem sejtettem, hogy a föld néhány kurta napon belül újabb sírgödörré válik. Kár, hogy nem
kaphattam el a golyót a levegőben, nem tehettem vissza a .22-es puska csövébe, kár, hogy nem pöröghetett vissza a
csőben a töltényűrbe, nem bújhatott vissza a hüvelyébe, mintha sose lőtték volna ki, sőt be se töltötték volna a
puskába.
Bárcsak visszakerült volna az a töltény a dobozba a többi negyvenkilenc öccse meg húga mellé, a doboz meg a
fegyverkereskedés polcára, bárcsak elballagtam volna az előtt a bolt előtt azon az esős februári délután, bárcsak sose
mentem volna be.
De jó lenne, ha golyók helyett hamburgerre fájt volna a fogam. A fegyverkereskedés mellett volt egy étterem.
Kiváló hamburgereket árultak, de én nem voltam éhes.
Most már egész életemben erre a hamburgerre fogok gondolni. Ott ülök a pultnál, kezemben a hamburger, és
könnyek fognak csurogni az arcomon. A pincérnő elfordítja a fejét, mert nem szeret síró gyerekeket látni, akik
hamburgert esznek, és különben sem akar zavarba hozni.
Én vagyok az egyetlen vendég az egész étteremben.
A pincérnőnek már csak ez hiányzott.
Van neki gondja bőven.
A fiúja faképnél hagyta a múlt héten egy vörös hajú chicagói lány miatt. Ez már másodszor történt meg vele az
idén. Elhinni is alig akarja. Ez nem lehet véletlen. Hány vörös hajú lány van Chicagóban?
Fog egy rongyot, és letöröl egy képzeletbeli foltot a pult túlsó végén, valamit, amit képzeletben kilöttyintettek. Én
meg folytatom ezt a történetet:
Hogy el ne fújja mind a szél
Por... amerikai... por
Délután egy óra óta homokvihar tombol. Mi 12 után 10 perccel értünk be, gyönyörű napsütésben vakító kék ég alatt. Harcoltunk egy háromnegyed órás defekttel, két emelő, három kocsi, lapátok, deszkák, jackplate-ek, bevetettünk mindent ami csak akadt. Közben kétszer leszaladt a Land Cruiser az emelőkről, bummbele a homokba, de végül egy csavar hiányával begurultunk a táborba, ahol Mr. Beef Wellington fogadott minket az ebédlőben.
Mindenki beért szerencsésen, aztán az irodai forgófotelben (vagy ban) fekve, (láb az asztalon keresztbevetve, elvégre ez egy amerikai csoport) hallgattuk Joernnel (aki finn amerikai vezető geofizikus, és nálam rekedt 1 órakkor, mert átjött egyeztetni a kihelyezett pontokat) a szél hangjait, billegtünk a konténerrel együtt. Aztán valahogy bebugyolálta magát egy arab fejvédőnek kinevezett méter széles zöld vászon csíkkal, amivel a plottert védem úgy ahogy a por ellen, és eltántorgott az örvénylő kavargásban nyugati irányban, én pedig végighallgattam négy Led Zeppelin CD-t. (Mellesleg eredeti funkcióját tekintve az a zöld vászon egy arab fejfedő volt, melynek célja az arc, fej, nyak por elleni védelme :))
A hat órai meetingre átküzdöttem magam a 15 méteren a főnöki trélerbe, és wáóó, megérkeztek Mars és Raider (vagy az mostmár Twix?) urak, aztán sörről is rebegtek a fiúk, de ma nem lesz kiülés a bárba, pedig Montananak szülinapja van, és megígértem, hogy kitekerjük a Chivas nyakát. Azt még az egyik arab srácnak hoztam, aki a Ramadan végét szerette volna méltóképpen (hehe, na igen) megünnepelni, de közben meghalt az édesapja, szóval így ránk maradt...
Mostanra már kezdett kényelmetlenné válni a hajamban a több napos gipszpor melyet a homok alól kavar elő a szél, de az előbb sikerült eljutnom a fürdőbe (25-30 méter). Jó szokásomhoz híven a konténerek mögötti homályban osontam, és hát basszus a papucs nem a legjobb ilyenkor a szél emelte homokbuckákon, de sebaj jó ninja nem taknyol el csak azért, mert sötét van :) Persze a szél is alábbhagyott vagy 20 perce, még fúj, de már nem emelgeti a képembe a homokot, csak olyan térd magasságban dolgozgat.
Egyébként a tábor csodás olyan estéken, amikor nincs vihar:
Most pedig frissen mosott haj illata (eh, sampon illata) tölti be a helyet és Fleetwood Mac szól és Axe deo illat és a béjb énekli azon a bársonyos hangján és fekete CK illata, hogy Oh, Thunder only happens when its raining Players only love you when theyre playing Say... women... they will come and they will go When the rain washes you clean... youll know Holnap kimegyünk újra a flycamp tervezett területén kijelölni a lakókocsik, konyha, generátorok, orvosi tréler, üzemanyag, víz, meg az ördög tudja még micsodának a helyét, hogy pár nap múlva amikor költözik a fél tábor, akkor a vontatók rögtön mindent a megfelelő pozicióba tudjanak húzni. Hát...., time to bed. Ez meg hadd szóljon.... Dreams of loneliness... Like a heartbeat... drives you mad... In the stillness of remembering what you had... And what you lost... And what you had...
Átváltott Foreignerre, I wanna know what love is, hát akkor erre alszunk el... And what you lost...
Tegnap péntek, az ugye hétvége itt, ebédidőben -miközben szorgosan böködtem a villámra a sárgarépauborkaparadicsomfokhagymaszársalátacsíkretek darabkákat, hozzá pedig valami istenien fűszerezett (szerintem a kentucky elbújdokolhat szégyenében) csirkemellet, felsőcombot-, azt hittem óvoda udvaron ricsajoznak a kiskölkök. Mint kicsivel később kiderült, a nagymise zaja keveredett a légkondi zúgásába és amikor kiléptünk a fényre, akkor láttuk is a rengeteg autót a mecset parkolójában.
Este pedig pontosan 6 óra 10 perckor csendül fel az Allah'u akbar, szépen szóló, elnyújtott bariton hangon, onnan, a búzatarlón túlról:
Így aztán vacsora után (feltéve hogy 9 perc alatt végez az ember szépséges, vagy nem annyira szépséges gyereke), ha kiállunk a kapuba akkor szépen hallhatjuk az alkonyodó ég alatt, igaz érteni csak a bevezetőt értem -la illah il el Allah, Mohammed raszul Allah-, mert '92 óta rengeteget hallottam rádióban, élőben, hangszórókon keresztül. Csodálkoznak is az arabul értő, vagy a Koránt ismerő népek, amikor szépen elpapagájolom, ha épp úgy adja a helyzet.
Mivel ma semmi dolgunk (jah, kivéve az eddig tologatott elmaradások himaláját verő halmának talajközelre történő gyalulása, legalábbis elviekben), tegnap este sokáig fenn volt a nép. Mindenki ügyezett, vagy a családdal, vagy a jútubbal, vagy filmet nézett, vagy tankokat lőtt ki (már ha a ping 200ms alatt volt ugye és nem 6-800, mert akkor csak túrt bele a világba mint a vak vakond, míg vízbe nem szaladt).
Egyszóval, törpölt mindenki nagybuzgón, amikor... váratlanul... hirtelen... a semmiből...
egyszerre megjelent Stefan mint valami égből alászállt, de enyhén borostás angyal, körberepülte az irodát és mindenki elé lerakott egy jéghideg... fél literes... zöldtüneményes...
dobozos... Carlsberget... azám!
Tikkadt szöcskenyájak legelésző hadát képzeljük el, forróság, kiégett kopár szik sarja ameddig a szem ellát és akkor megjelenik ez... fenomennyeinális volt!
Aztán egy lassú, lélekhanghegedűn játszott, hosszú és szerelemhangos beszélgetés (gyönyörű), majd egy halk, az éjszakában úszó dallam zárta a napot. Szerelmesen...
mint
min
dig
.
Amikor az emberről este 11 után vékony patakokban ömlik a víz, persze nem vesz tudomást róla, hiszen nyújtott lábbal hever a műanyag kerti székben, a majdnem telihold világítja meg az asztalra állított Chivas Regal palackot, a pohárban a sárgás holdfénnyel keveredett sárgás ital oldja épp a jégkockákat, és amikor eléri majd a tökéletes hőmérsékletet, akkor csűűűűsz, Blago, Stephan és Oscar összecsendíti a sajátját az enyémmel.
Mert erre koccintani kell:
Hogy mi ez? Ez egy kinyomtatott felvétel egy a vibráláskor keletkezett rezgéshullámokról, visszaverődésekről. Látszik kis zaj rajta (pár kilóméterre kavicsbánya üzemel) de az nem számít, egy a lényeg, a geofizikusok szerint jó az anyag.
Szerintem is, bár tuti nem egyre gondolunk most épp, miközben a poharam a hold felé emelem :)
Mióta beköltöztünk a villába, szinte folyamatosan ez a műsor:
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet (Pssszt... a szünetmentesek beszélgetnek egymásal)
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
.....
Aztán beindul a légkondi jobbra fönt, a szünetmentesek pedig elhallgatnak, visszajött az áram. Kb. 5-7 perc múlva kezdődik minden előről:
Csend, elhallgat a légkondi, majd felélednek a szünetmentesek:
jobbról: bíp-bíp-bíp-bíp
1 másodperc szünet
válasz balról: beeeep
5 másodperc szünet
.....
Ezért aztán a légkondi nem tudja rendesen lehűteni az irodát, többnyire ülünk itt mint görögdinnye az édes levében. Bezzeg a szobában, ott 16 fokon nyomja a képembe a hideget (elem kellene a távirányítóba), ez a kettő aztán tornáztatja az immunrendszert rendesen.
Na most vagy énekeljük azt hogy Kurdisztán, Kurdisztán te csodás!... vagy fransziázzunk :)
Mint kiderült a falu nem ezer dollárt követelt, hanem százezret akartak azért hogy 1-2 napig a vályogputrik között kanyarogjon egy durván 2cm átmérőjű és semmire nem veszélyes kábel, valamint ott csücsüljenek a gyereköklömnyi, talajba szúrt geofonok.
- Különben oda aztán be nem megyünk! - vette elő viharvert puskáját a szakállas öreg.
- Jóvan papa, csak nyugalom me' ráejti a lábára azt a darab vasat oszt leesik a köröm a nagylábujjárú, heee!
Nohátakkor, vonal vége levágva, a falutól 200m-re kezdünk oszt jónapot! Mellesleg ennek örülök, mert nem volt egyszerű kitűzni a vibró pontokat és neccessé volt a kimaradó (nem vibrálható) pontok száma, geofizikusügyileg.
Végre valahára eldördül ma az első lövés ami jelen esetben nem durranást jelent (a lövés a régi időkből maradt fenn, amikor még robbanóanyaggal keltették a rezgéseket). A vibrók egymás mögött állnak és teljesen egy ütemre püfölik a talajt 10 másodpercen át, négyszer. Minden egyes vibrálás (Mózes meg nem írt könyvében sweep-ként emlegeti) 8HZ-ről indul és felfut 72Hz-re, majd előre gurulnak 50 métert miután végeztek egy ponton, és ott is leengedik a lapot, vibrálás, szünet, vibrálás, szünet, namégkétszer, lap fel, gurulás... Ezen ügyködnek egész nap, dombra fel, völgybe le, ahol lehet nyílegyenesen ahogy a brigádjaim, - A FIÚK- kitűzték a pontokat. Este aztán a pénztárgép csenget nekünk, azt mondja ding-ding és leperkál... öö... ööö... xxxxx dollárt*.
Geofizikusok... mi most Stefant kaptuk aki svájci, és naná hogy van hóbortja. Az íróasztala (egyben irodája melyet a hátsó kijárathoz vezető folyosón rendezett be) mellett ott gubbaszt egy szerencsehozó cica. Mindene megvan ahhoz hogy szerencsehozó legyen, vékony piros nyakörv aranymedállal, és valami kínai írást tart a hasa előtt. A szőre is arany színű, mint minden rendes szerencsohozó macseknak, gondolom én.
Nem csak ücsörög és bámulja a világot nagy bölcsen, de a bal mancsával folyamatosan integet is :)
Hogy miként hoz szerencsét, ne firtassuk... épp elég hogy nem alulról lengeti a karját, feltartott középső ujjal. :)
És most..... egy klassssszikus, hehe :)
Oh, még valami... köszönöm Gareth a kávét amit az imént kutyultál! :)
*Az első x az 4-gyel helyettesítendő, a többi nem fontos.
